Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nem érezted a szarkazmust a Dany-ra vonatkozó mondatomban :)
Az Elon Musknak megfelelő nő az első, azaz a fő hajón ment. Ő fizette zsebből a legnagyobb részt (illetve ő hajtotta fel a pénzt stb.). A többit a különböző csoportok.
Ez amúgy később téma a játékban, de nem lőnék le poénokat (ha nem kéritek).
Nokedli írta: Volt előtte egy reklámkampány, meg a játékban később van egy pici infó ezekről, hogy tudniillik hogy gründolta össze az alapítvány a pénzt, munkást, alapanyagot, és azt hiszem részben ezzel indokolják, hogy a különböző érdekcsoportok külön akartak érvényesülni, aztán mivel mérnökileg is volt egy ilyen koncepció, ezt választották...
Igen, ezt olvastam, nem is értettem, mert egyszer azt írták, hogy az Elon Musk fizette az egészet (nem tom hogy hívják a játékban, valami nő), máshol meg azt, hogy a kezdeti akadozás után kaptak egy csomó befektetőt.
Nokedli írta: Valójában meg dramaturgiai okokból, hogy összejöjjön a fent felvázolt alaphelyzet, meg hogy hasonlítson picit a mass effectre (a Citadel helyett a Nexus, ami még hasonlít is rá vizuálisan... mondjuk valahol logikus, hiszen ugyanaz a technológia).
Na ja, erre tippeltem. Szvsz Elon Musk nem a sokadik hajóval ment volna (a miénken), hanem az elsőn.
Volt előtte egy reklámkampány, meg a játékban később van egy pici infó ezekről, hogy tudniillik hogy gründolta össze az alapítvány a pénzt, munkást, alapanyagot, és azt hiszem részben ezzel indokolják, hogy a különböző érdekcsoportok külön akartak érvényesülni, aztán mivel mérnökileg is volt egy ilyen koncepció, ezt választották...
Valójában meg dramaturgiai okokból, hogy összejöjjön a fent felvázolt alaphelyzet, meg hogy hasonlítson picit a mass effectre (a Citadel helyett a Nexus, ami még hasonlít is rá vizuálisan... mondjuk valahol logikus, hiszen ugyanaz a technológia).
1. Ha egyben küldöd, és valami gebasz van, az egész megy a levesbe.
2. A bárkák először külön-külön feltérképezik a csillagrendszer rájuk eső részét (mindegyiknek van egy célállomása, Habitat-X), és a végén dokkolnak össze a Nexus-szal.
3. A bárkák eltérő időben készültek el, felesleges lett volna bevárni egymást, miközben a reaperek a sarkon. :)
hát a Nomad hacuka érdekes lett volna :D
rwurl=https://static.comicvine.com/uploads/scale_large/11/110802/2873748-135.jpg
Bocs, de még mindig nem világos. Ha át tudnak küldeni egy egész óriási űrállomást, akkor minek szarakodnak a kisebb hajókkal?
Az oké, hogy kell pár hajó felfedezni meg mozogni, de azok nyugodtan utazhattak volna az egész állomásra csatlakozva. A megérkezős/bedokkolós videóban látszik, hogy a Hyperion nagyon kicsi az űrállomáshoz képest.
Nem oltani akarom a játékot, csak nem értem a koncepciót.
Cap válláról letépve az Avengers logó, a mellkasáról a csillag. Nice touch :)
Pedig a Me before you-ban csíptem, a szemöldökének külön credit járt volna a stáblistán.
rwurl=https://2.bp.blogspot.com/-83t2aTCyYeg/V1RNkuQoa9I/AAAAAAAAYuw/b7b3m-dfe...
Amikor kitalálták, hogy irány az Androméda, egész fasza minőségű adatokat tudtak szerezni róla. Ez alapján kiválasztottak ígéretes bolygókat, és legyártották a cuccokat amivel odamennek és majd belakják őket. Gyakorlati okokból egy központi és több kiegészítő modul formájában készült el a cucc. Mindegyiken van egy rakás telepes - a kis hajókon zömében egy-egy faj, a nagyon meg vegyesen, mert így szálltak be az építésbe is - és felszerkó a letelepedéshez. Viszont a koncepció az, hogy egymáshoz kapcsolódnak majd, úgy is tervezték, hogy együtt működnek igazán a rendszereik, külön csak döcög a cucc a teljeshez képest. Szóval kilőtték mindet, hogy majd megérkeznek, meglesik maguknak a bolygóikat, nekilátnak a feltérképezésnek, és csatlakozva a központi modulhoz lesz elég nafta hogy mindenki felkeljen és menjenek a bolygókra ha már van rajtuk hova.
Aztán ment az egész a levesbe. Időben eltolódva érkeztek a modulok, és baromira nem az várta őket amit a tejútrendszerből láttak. Valami anomália borítja ugyanis a fél Andromédát, ami tönkreteszi/megsemmisíti az űrhajókat, és úgy fest, nem volt még ott, amikor az adatokat szerezték ami alapján az expedíciót tervezték. A te modulod az utolsó ami megérkezik, de a többi sehol, a központi a kiegek nélkül szarban, és a célbolygók lakhatatlanok... aztán hirtelen kineveznek a mindezért felelős személynek, hogy told helyre az egészet. No pressure!
Az Andromeda Initiative küldött oda egy kontingenst, hogy megépítse a Nexust évekkel az Ark-ok érkezése elé időzítve.
De szép képeket lehet készíteni róla. YMMV.
@Teri:
Emilia Clark korszakunk egyik (ha nem is az első számú) legrosszabb színésznője. Új terminátor nem miatta bukott, de már abban is látszódott, hogy a színészethez köze sincsen.
rwurl=https://qph.ec.quoracdn.net/main-qimg-315bd4e8f10f30031c4962e9165542c9
rwurl=https://qph.ec.quoracdn.net/main-qimg-89bbe20fde78b72b4a5bfb2b2958e18a
Azt meg tudja mondani valaki, hogy a Mass Effect Andromedában hogyan kerül az új galaxisba egy komplett bazinagy űrállomás mielőtt még mi odaérünk? Valahogy nekem kimaradt ez az infó.
konkrétan az lesz az ottani címe :D
Beadtam a derekam és este megnéztem én is a leakelt verziót. Túl nagy a hype és biztos, hogy belefutottam volna vmi troll ingame chates vagy más fórumos spoilerezésébe (jártam már így máskor).
awwww... halhatatlan lettem! =)
thx!
Tök fura, hogy ez most hirtelen körbement kétszer a neten, holott az utolsó Höldtöltét 2014 nyarán szkennelte be Kabal, az Alanori krónikák meg idén májusban kerültek fel a Beholder honlapjára. Félnerd csupán az, aki csak most értesül ezekről. :P
übergagyi az egész. Komolyan nem tudnak manapság értelmes plakátokat készíteni? Hányadék az összes DC, Marvel, stb.
Az a fél néger fej annyira lelóg mintha paintel tették volna oda.
rwurl=https://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2017/08/jl-akcio.jpg
van egy ilyen is
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Lr-bL1qeSqQ
Új Thor Ragnarok International Trailer. Igazából csak pár új jelenet van benne Dr. Strange-el a többi a másodikból van csak sokkal szarabbúl összerakva. Illetve ahogy a japán szöveget hallgatom a végén ott valami Battle Royal szöveggel hirdetik :D
Hát én szerintem újrakezdem, mert nekem totál az jött le, hogy a Hyperion hídján beszél a fater meg a Musk. A Muskot bemutató enciklopádia bejegyzésnél a kép totál hasonlított a kapitányra (szerintem). úgyis jön a hétvége, lesz időm összerakosgatni. :)