Hozzászólások
Elsődleges fülek
Hát akkor gyászoljunk egy perces néma csendben.
Igen, értelek téged is. Nem mondom hogy az én megközelítésem az abszolút igazság. Én is szeretem a SW szériát a toposzaival és minden elemével együtt. De nagyon nagyon vágytam már valami rendhagyó és új megközelítésre, valamint nagyon szeretem a rendező munkásságát és én arra vágytam hogy ez inkább az ő filmje legyen, mintsem egy hagyományos SW film.
Amik téged zavartak azok nekem imponáltak. De ez nem azért van mert igénytelen vagyok, vagy mert nem tisztelem a sorozatot, hanem mert mind az eredeti trilógiában mind a preguel trilogiában megtaláltam azokat a dolgokat amiket szerettem. De amióta a Disney átvette, nekem nem adott semmit amiért rajongani tudtam volna többszöri megnézés után is. Most éreztem végre azt hogy megint van létjogosultsága egy újabb trilógiának azzal hogy ad valami újat nekem, ami tetszik.
Mint írtam korábban, a SW valahol mindenkinek mást jelent. Ez a film sokszor táncolt vékony jégen, de számomra semmi olyan nem történt benne ami blaszfémia lenne. Én nagyon éreztem benne azt az érzést amit nekem a SW jelent. De tökéletesen megértem hogy számodra pedig más volt a szájíz a film végén.
Nem kérek senkit hogy azonosuljon az én meglátásaimmal-megélésemmel, csak tartsa tiszteletben hogy létezik más vélemény is, és nem alávaló meg inkompetens feltétlen. (ez nem neked szól)
Vvvááááá akkor jöhet az Alien 5-6-7, meg a Predator 4-5-6 és az AvP 3-4-5 :D
Akkor első sorban azokra reagálnék saját meglátásokkal amiket írtál:
Ezeket a pontokat láttam az írásodban, ha van más is akkor arra is szívesen megírom hogy nekem hogy jött le.
Resurrection
Jópofa és rövid lezárása volt a sztorinak. 1 órás volt kb, sok meglepetést nem tartogatott viszont szüksége volt a single kampánynak erre a záró akkordra. Plusz szépen fel lett dobva hely egy esetleges folytatásnak. Nem fogja megváltani a világot, hatalmas újdonságokkal sincs tele, csak szimplán fun volt 1 órára.
Nice, egyrészt örülök (végre egy helyen van a nagyrésze a marvel jogoknak) másrészt kicsit félelmetes, hogy kvázi minden Disney lesz innentől kezdve. =/
Érdemes egy pillantást vetni IMDB User reviewsra. Kb. 5 a legmagasabb pontszám amit kapott, pedig több oldalt átlapoztam, és mindenki értetlenkedik, hogy mégis, hogy kaphatott a kritikusoktól ilyen jó értékeléseket. Remélem borul a bili és a zaklatási botrány után kitör a balhé a megvett kritikák miatt is.
Most már hivatalos, a Disney bezsebelte a 21. századi róka 20. századi részeit.
Pilgrimage
Gyönyörű helyszínek és fényképezés, jó zene, jó karakterek... kicsit rövid és a sztori sem nagy szám, de egyszer teljesen jó volt. Egy picit a Black Death ugrott be róla, habár az klasszisokkal jobb ennél.
7/10
:-)
rwurl=https://i.imgur.com/1HexJFM.jpg
Ezek a 2. Vhs gépek nagyon jó vitorlázó képességgel rendelkeztek.
Hmm ez totál kimaradt nekem. Mikor mutatták h ott vannak nála?
Persze szivesen leirom majd, amikor szunetem lesz meloban delutan.
Ha már Mokennek nem is, nekem leírnád, hogy az általam problémásnak tartott részek szerinted miért jók és miképp teszik jobbá a Skywalker saga-t? Érdekelne a véleményed bővebben nem csak abban letudva, hogy kijöttem a moziból és kurvajóvolt mert csak.
Fontos hogy elfogadd mindenkinek mást jelenthet a Star Wars, valamint hogy hiába találsz hasonló gondolkodású embereket attól még a te véleményed az a tied, nem több nem kevesebb. Ebből ered a mások véleményének tisztelete.
Az értelemes vita lényege hogy téged érdekeljen egy tiedétől teljesen eltérő álláspont érvrendszere. Hogy meg akard érteni a másik fél gondolkodását, meglátásait, érték rendszerét stb....
De amíg te ennyire elvagy telve a saját véleményeddel és a vitának csak akkor látod értelmét ha megtudod a másikat győzni az igazadról, annak úgy valóban semmi értelme.
Azt hiszem eljött az idő, hogy kerüljem a topicot a filmnézésig..
Most olvasom. Szinte nekem kellemetlen mennyire egyet tudok érteni, mert nem ez a jellemző. =/
btw:
Ugyanezt írtam én is :D csak még 5-6 dologgal kiegeszitettem :D Leianal tenyleg egész mozi itt is WTFolt :D
Én nem akarok vitázni veled errol a filmről. Minden vitának csak akkor van értelme, ha létezik legalább egy apró dolog amiben egyetertenek a felek. Ilyen köztünk nem lesz. Legalábbis amíg újra nem nézed, vagy a rózsaszín köd le nem hullik... Mert még ha valaki azt mondja, h emeszteni kell a filmet, de amúgy tetszett akár el is tudom fogadni, lehet nem áll annyira közel szívéhez ez azt világ. De akinek ez a film zseniális és tökéletes SW film azt én csak indulatosan tudnám elkuldeni a fenébe :D pont az az egész film lényege, h ez már nem az a Star Wars.
Na ezt nevezem én grafikának 2017-ben :D
Én kivárásra játszom, de maradjunk annyiban, hogy fenntartásokkal kezelem az éljenzőket.
Az Index mostani kritikája
https://index.hu/kultur/cinematrix/2017/12/12/az_utolso_jedik_star_wars_...
Az ébredő Erőben azzal tette tönkre a gyerekkori emlékeket, hogy tulajdonképpen újraforgatta Az új remény alcímű, eredeti Csillagok háborúja filmet.
Érdekes. A két évvel ezelőtti cikkben még lelkendeznek a filmről
http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/12/17/star_wars_starwars7_csillag...
Minden percét szívvel-lélekkel csinálták, igazi régi vágású mozivarázs ez – és erre csak egy olyan szórakoztatóipari veterán képes, mint A Birodalom visszavágot és A Jedi visszatért jegyző forgatókönyvíró, Lawrence Kasdan. És persze J. J. Abrams, akit most már tényleg nem csak azért hívhatunk az új Spielbergnek, mert hasonlít rá, hanem mert tényleg egy mozimágus.
De ami még viccesebb. És "ezt nektek, hülye médiafaló zombik", az az első, 2015-ös kritika főcíme
Ez a legjobb Star Wars-film A Birodalom visszavág óta
No, és mi a 2017 cikk kiemelt záró megállapítása?
Az utolsó Jedik valóban a legjobb Star Wars-film A Birodalom visszavág óta.
Na ennyit erről, megyek kakálni.
No, szóval az van, hogy menjenek a faszba ezzel a sztorival. :D Innentől kezdve hevi spoiler miértekkel:
Még lehet tudnám sorolni, hirtelen felindulásból ezek ugrottak most be. Ez is pont elég ahhoz, hogy csalódás legyen a film. Látványilag meg filmileg fasza, jól öszerakott orgia tele szép shotokkal, látványos harcokkal, faszán koreografált párbajokkal, de mint SW nekem baromira mellément minden döntésük. Nem akarok addig elmenni, hogy az eddigi 8 film megcsúfolása, de kurva közel van hozzá. Elképesztően szomorúan jöttem ki a moziból és a vicc, hogy nem voltam egyedül. Kifele jövet nem egy két embertől hallottam, hogy mennyire csalódott és, hogy még a szerinte szar Rogue One is jobb volt. =/
Na pont ez a baj. El akarnak törölni mindent, amit szerettünk az SW-ben, pedig ezt senki sem kérte tőlük. És tudják ők, hogy mit szeretne a közönség, hiszen Luke, Han, stb. csak azért van, hogy ezeket a rajongókat behozzák a moziba, akiket utána szempeköpnek. Ha mindenképp ebbe az irányba akarták elvinni, akkor legalább valami totál független történetet dolgoztak volna ki, de még jobb lett volna, ha nem Star Warsnak hívják.
Ki a franc kérte ezeket a változtatásokat? Amikor kijön egy SW játék és hozzá a CG videó mindenki a mai napig teljesen bezsong tőle, mert ott még azt kapjuk amit szerettünk volna az új filmektől is. A Star Wars jelent valamit, és nem azt, hogy a rajongók újra és újra ugyanazt szeretnék. Ott van a Kotor, az Old Republic, a Rebels vagy a Clone Wars, stb. mind hozzá adtak a világhoz mégis megmaradtak SW-nak.
Így már érthető miért jött be neked ez a film: te nem szereted az igazi Star Warst.