Hozzászólások
Elsődleges fülek
Még annyit a szem kérdéshez, hogy jól világítsd meg ahol a modell van, lehetőleg több irányból. Már persze ha nappal festesz és süt a nap akkor tök jó, de most ugye négykor már sötét van és többnyire munkaidő után szokás...
Szóval ha sötétben hunyorogva próbálod látni a részleteket akkor tényleg rontja a szemedet, ezért javaslom a több lámpát (hogy ne árnyékold folyton a kezeddel ahogy festesz).
Ha a kronó beválik, vennék én is egyet tőled! =D
Red gas-al óvatosan GBB-vel. Jóval nagyobb nyomással működik és megvan az esélye a fegyvered sérülésének, ha melegebben használod.
Javasolnám télire az AEP-et, vagy a semmit másodfegyvernek. Illetve a zöld gázos STTI MK23-as NBB-met majd kipróbálom nagyobb hidegben, eddig 15°-ban még tudott laza 30 m-n fej méretű lőképet és olyan max. 45-50 m-s lőtávot produkálni 0.30-as BB-vel.
Vajkkal egyetértek, a nagy hidegben addig fázol, amíg nem kezdesz el futni, meg izgulni a harcban. A kesztyű erősen javallott és nem fog csípni a hideg. Egyébként meg réteges öltözködés és ahogy Vajk írta, ahogy érzed az izzadós problémát, levenni egy réteget.
A főnix pályán most vasárnap is lesz játék:
http://softair.hu/viewtopic.php?f=1&t=7312
Egyébként miért nem sok az a 360 fps a pisztollyal? Mit szeretnél vele? Nekem 50m-ig simán elvisz 320 fps-el. Az FPS növelése nem arányos a lőtáv és pontosság javulásával. Annyit segít, hogy gyorsabban odaérhet, nagyobbat koppan és nehezebb BB-t használhatsz, ami már javít a lőképen és a lőtávon is.
OFF:
A Galaktikus cserépgyógyászt olvastam tőle utoljára. Annak például tök kellemesen lepett meg a második fele. Cthulhu-rajongóknak ajánlom. :)
Az Imposztornak pl pont jo a vege ;)
Hááát, én 20 éve tolom a pepecselést, ráadásul monitor előtt ülök 22 éve, és semmi baja a szememnek... Azért nagyon más az, ha napokig folyamatosan csinálod, de a festés az nem ilyen, én pl. napi fél órát foglalkozom vele, esetleg hétvégén 2-3 órát, ha épp kedvem van. Ez ne riasszon el, ha amúgy tetszik.
Rá is b@szta Joe bro a 6/10 pontot a Dying Lightra. (Metacritic User-on meg olyan 8/10..)
OFF: Van egy csomó jó írása, de én már túl sok olyat is olvastam tőle, ami jól indul, és aztán nem fut ki sehova, vagy csak szimplán ellaposodik. Ilyen Az ember a Fellegvárban is. Dicknél szerintem érdemes pár véleményt elolvasni, mielőtt az ember megvenné egy regényét, mert sosem lehet tudni (hogy a drogozás melyik szakaszában írta).
Azért általában a gbb pisztolyok, ahogy így utána nézegettem, Stock állapotban olyan max 360 fps-t tudnak CO2 vel. Szerintem az nem sok.
De azért köszi!
Igen, ott vagyok a képen, bár nem kérték a hozzájárulásom. :D
Az eredmény:
Kb. 16:30-ra érkeztem, voltunk nagyjából 10-en, abból hárman voltunk kezdők. Cirka fél óra múlva már 30 körül járt a létszám, a kezdők száma pedig 20 körül, úgyhogy az az egyszem srác, aki próbálta vezetni a workshopot, túlterhelt lett. Szóval pár dolgot megmutatott és rohant tovább, én meg csak úgy festegettem. Néha megkérdeztem a szomszédokat, hogy mit is kéne csinálni és kaptam tippeket, de ők is relatíve kezdők voltak.
Az alapozáshoz túl nagy ecsetet választottam, a két vékony rétegből lett 1 vastag 1 vékony. A shadelésnél vagy az ecset volt rossz, vagy én nem éreztem mennyi kell az ecsetre, de vagy semmit nem sikerült árnyékolni vagy folyt össze-vissza. Utána javítgathattam. A fegyverre nem találtam festéket, úgyhogy ami a kezem ügyébe esett. Highlightolásra volt kb. 20 percem úgy, hogy a festéket valaki elvarázsolta, az ecsetem sehogy se akart hegyes maradni. A piros részek... mindegy, volt a közelben, pacsmagoltam vele, aztán oda-vissza javítgattam a pirosat-sárgát, attól függően hol mire festettem rá véletlenül. Az alapra egyáltalán nem jutott időm. Drybrushnak közelében sem jártam.
Szerk: az ecset sörtéi néha meglógtak, rendre szedegetni kellett a modellről festés közben, de az egyik a shoulderguardon ragadt és későn vettem észre. Mindez a két vékony rétegezés közben.
Egyetlen dolog sikerült biztosan jól, az pedig az árnyék. :D
Személy szerint élveztem a pepecselést, nyugis volt, de mégis koncentrálni kellett. Kikapcsolt, ami nem rossz dolog a szorgos hétköznapok rohanásában. Persze asszonypajti ellenzi az egészet, mert a bátyjának ráment a szeme a modellezésre, az övé is sokat romlott mióta 3D szempillákat épít (hasonlóan apró, pepecselős cucc), úgyhogy nem akarja, hogy az én szemem szarrá menjen. Valahol jogos, de magamban, csöndben lázadozok jó papucs módjára, hogy hátha talán egyszer.
Köszönöm szépen!
Akkor csak addig tudok velük játszani amíg van előfizetésem.
A próbaidőszak alatt is megkapom a hónap játékait? a 14 nap trial-ra gondolok
Volt egy legendásan jóra sikerült 2. része, mai napig jól működő irányítással/logikával.
Ettől függetlenül én a Tiberian Sunból és a RA2-ből is szívesen vennék egy felújítást, mert az eredeti motor borzalmas.
Egyébként valahol igazat adok, csak én úgy vagyok ezzel, hogy az első két játék is klasszikus, én meg szeretném, ha bármikor és bármilyen gépen tudnék velük játszani. A mostani masinánom pl. rajongói peccsekkel is borzasztóan mennek ezek a cuccok (sok a crash vagy el se indul, kedve válogatja), az OpenRA meg kampányban úgy tűnik, sosem lesz igazi opció.
Másrészt meg elég sokan vannak azok még, akik hozzám hasonlóan szívesen leülnek egy jelentősen meghaladott játék elé is, egy jobban sikerült remaster meg tud segíteni az elavultságon. Pl. az AoE DE-t is rendbe rakta annyira a Microsoft, hogy különösebb fájdalom nélkül lehessen vele játszani. Annyi melót nem fektettek bele, hogy elérje a második rész színvonalát, igazából labdába sem rúghat mellette, de jól van ez így, és legalább a fejlesztők is szereztek egy kis tapasztalatot az AoE2 DE előtt.
Az AoE DE-re egyedül annyiban haragszom, hogy nincs benne meg az a sima váltogatás a régi és az új grafika között, mint ami a StarCraft remasterben. Tolhatod a régi grafikával és balansszal, de csak skirmishben.
More like novella?
Amúgy nekem meg a legtöbb híres írása tetszett, elég nagy cliffhangerrel a végén.
Be careful, it may spill!
AK47s for everyone!
Can I have some shoes?
Bocs, de ez már tényleg az a játék amit minek felújítani. Volt egy legendásan jóra sikerült 2. része, mai napig jól működő irányítással/logikával. Ráadásul ezek a "HDsított" verziók nyugodtan kiválthatók egy dosbox-al/5000-ért vett retro géppel és a nosztalgia faktor is megmarad akkor. Nem értem ezeken miért robban fel úgy az internet, mintha ingyen osztogatnák a pókember képregényt az óvodában.
Nyúljanak hozzá olyan játékokhoz, amik a mai napig megállják a helyüket, csak már olyan fosványos a grafika, hogy ki se tudod nézni mi történik a képernyőn. Pl. egy Populous: The Beginning remake kellő technikai kihívást is nyújtana a fejlesztőknek. Ott van hozzá a From Dust is, hogy legyen miből ötletet meríteni.
Bleh, builder unitok a C&C-ben, get outta here! :)
Mondjuk a dupla pixeles mókával nincsen tapasztalatom. Én látok (még) :D
mert a C&C3 a legjobb multis C&C
nem, az a generals
A többség duplázott pixelekkel játszik, így:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=z1-VwE1byrY
Így azért eléggé feltűnő, főleg akkor, ha megnézed a videó vége felé lévő Dune 2000-es részt. Néhány éve végigvittem a Dune 2000-et moddolva, widescreenben 720p-ben, hát sokkal szebben nézett ki az eredeti engine-en.
Szerk: Egyébként elképzelhető, hogy meg lehet oldani a dolgot azzal, ha mondjuk NV control panelből ráhúzol egy FXAA-t, csak ugye az az ilyen régi játékok esetében szétmossa a menüket is.
Elpöckölnek egy dekket, milyen hamar ég le a házad? :S
Kb itt azt hasonlítjuk össze, hogy 640*400 elsimítva, vagy Full HD/4k elsimítás nélkül. Nem csoda, hogy nem tűnt fel feature hiánya :D
Vajk írta: Ezeknrk az rngine limiteknek semmilyen érdemi jelentőségük nincs, mióta a modderek már rég áttették az egészet egy 21 századi open szorsz motorra, amelyre 1 az 1-ben ráhúzták az összes régi westwood háték grafikáját.
Ha az OpenRA-ra célzol, akkor ez mondjuk pont nem igaz rá: ha nem duplázod meg a pixeleket és mindent pöttömben látsz, akkor gondolom nem tűnik fel, de egyébként sokkal rondábban néznek ki a játékok ott, mint az eredeti verziók. A régi C&C motorban volt egy akkori szemmel egész jó kis filtering, ami kisimította a pixeleket. Ezt az OpenRA nem tudja, szóval kapod az arcodba az alacsony felbontású sprite-okat keményen.
Ezt leszámítva sem egy nagy cucc az engine, ott inkább az számít, hogy egész jól modernizálták a multit. Mondjuk ez is sokaknál negatívan csapódik le, mert az OpenRA sokkal tovább megy egy sima rebalansznál, konkrétan egy tök másik játék már. Egy lassabb, speckó képességek nélküli C&C3-mat kapsz a Red Alert helyett (ami persze multiban fejlődés, mert a C&C3 a legjobb multis C&C but still).
az enyém kicsit meg van hekkelve. le+select bedob a játékválasztó menübe.
nem értem amúgy ez miért nem alap funkció
hihetetlen, hogy az UT zenéje azonnal visszaránt a 2000-es évek lanpartijaira azonnal.
nem tudom megunni
Impulse tracker :-) Már a nevére sem emlékeztem... Gimnáziumban szórakoztunk vele.
Azt hiszem, ezzel készült a Second reality zenéje is (meg Skaven mester sok alkotása).
Edit: Igen, ezzel :-)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=cpNGBzd2SLE
De ennyi? Nagyon para. Mint valami zerg fertőzés. :)
Fú nekem ez abszolút bejön. Most újráztam a Half-life-ot és az autentikusság és nosztalgia jegyében 640x480-ban nyomtam végig, szóval kifejezetten tetszik ez a 320x240 körüli felbontás. Beteg vagyok, tudom :)