Hozzászólások
Elsődleges fülek
:)
Egyébként bőven van igazságtartalma annak amit írsz, és ehhez tényleg nem kell versenysportokra gondolni. Néha károsabb a sok mozgás, mint amennyi hasznot hoz. Meg persze az sem mindegy milyen korsávban melyik az a mozgásforma ami ajánlott. Arra emlékszem, hogy amikor ezzel kapcsolatban olvastam cikket, 45 fölött már a kerékpározást ajánlják futás helyett. 55 felett meg a séta, kirándulás az ideálisabb.
De hát amúgy sem vagyunk terminátorok. Én például rengeteget sétálok. Hozzá vagyok szokva. De mostanában az új vga miatt elég sokat ültem huzamosabb ideig a széken. Na ez pont elég volt, ahhoz, hogy még ha picit is, de épp meghúzzam valamelyik lábrészem, térdet főleg. Elmúlt persze 1-2 nap alatt, de meglepett.
Aztán persze volt ennél szarabb is. Az viszont meg pont a túlerőltetés, sok sport végett alakult ki és akkor használtam majd 1-2 hetet Voltaren emulgél Fortét. Ez erősebb, de tényleg hatott.
Az is lehet mozogni Gabika esetében még így is lehet (nyilván Ő érzi mennyire), csak nagyon óvatosan lájtosan. De a pihenés a tuti. Egyébként jó ebben a hidegben futni? Ez nem még károsabb az ízületekre? Én utálok futni, kergetni meg ritkán szoktak.
LOL! Oké, akkor ezt megbeszéltük. :)
Egy pillanatig nem értettem, hogy ez miként segít a hálózaton, de aztán rájöttem!
türelem Gabika. Ezek lassan helyrejövő sérülések. Nyomass addig valami jó gamet szabadidődben.
vedd észre, hogy a haszontalan és semmirekellő, sőt, többnyire fizikailag káros sportolás függővé tett... a függőség minden jele kimutatható rajtad!
Szokj le róla, szokj rá helyette a piálásra, az nem koptatja el a térdeidet, sőt, egyáltalán nem is kellenek hozzá a térdeid!
Muszáj lesz ezt pihentetni. Nehogy komolyabb baj legyen belőle. Amúgy átérzem a problémát, valahogy próbáld meg önkontrollal megoldani. Esetleg kollagén segítene? Kocsonyában is van, ha nem akarod tablettába és mellé szeretnél jót enni. Vagy ez már szóba jött korábban?
bammeg annyira hianyzik a futas (meg a normalis foci), hogy sirni tudnek
tegnap mikor a gyerekek sprinteltek edzesen, majdnem ledobtam taskat, pulcsit (setaltam epp azt lehet), es elkezdtem futni.
mult heten mikor elmentem usziba, es 280m utan abba kellett hagyni, azt hittem szetbaszom a medence falan a fajos terdem a picsaba.
Ilyen esetekre (ha van lehetőség) nekem azt szokták felajánlani (szintén nehezen bírom a vérvételt - ájulás közeli állapot is előfordult), hogy feküdjek le az ágyra és úgy veszik le.
Természetesen odanézés már régóta nem játszik, de attól, hogy fekve csinálták, hawai-dj volt az egész. Fontos, hogy maga a vér levétele után még fekhettem egy darabig, amíg szükséges volt.
SBKMozes írta: Van kivel beszélned? Tudsz kihez fordulni jelen helyzetben? Nem tudom te hogy állsz ehhez, de valamiért Magyarországon tabunak/cikinek számít pszichológushoz menni, pedig nagyon sokat tud segíteni
Őő, bocsesz. De eddig úgy gondoltam, hogy nincs baj az agyammal és ha nem megyek el, akkor nem is fog kiderülni az ellenkezője.:D
Amúgy szerencsére van kivel/kikkel beszélnem. El is vagyok foglalva -még több mindennel is, mint szeretném-, szóval persze, gáz ami történt, de az élet megy tovább.
ja, lehet ez a gond. 23 eves legacy projekt, par eve megint csak ezzel foglalkozom, unalmas mar. raadasul megint projvez valtas volt, es eleg fura emberke.
Lehet munkahelyet kellene váltani. És megoldódna, de félek egy új helyen annyi feladatom lenne, hogy lehet nem bírnám.
ezzel is ugyanígy vagyok :DDD
detto. 10 eve meg nem ertettem miert jo nyuggernek lenni, miert varjak az emberkek a nyuggernirvanat. mostanra megertettem :)
kiegtem, orexem.
Valaki tudna nekem teamvieweren segíteni hálózati beállításokban?
A másik topicban említettem, hogy nem mennek a szerver progik a TV-n, hogy a PC-ről streamelni tudjak. Dante ajánlotta a Plex nevű progit, de ott sem akar csatlakozni.
Kicsit rákeresve a progi helpjére, ezt hozta ki:
https://support.plex.tv/articles/plex-dash-network-connectivity-tips/
Ebből az a gyanúm támadt, hogy valamilyen beállítás az új routerben nem elég baráti. Sajnos nekem, fingom sincs, hogy mit kellene állítgatni, úgyhogy, ha valakinek lenne rá érkezése, örülnék, ha ránézne!
Lehet munkahelyet kellene váltani. És megoldódna, de félek egy új helyen annyi feladatom lenne, hogy lehet nem bírnám. Ki tudja. Egyelőre megvagyok, csak azért ezek előjelek.
Van kivel beszélned? Tudsz kihez fordulni jelen helyzetben? Nem tudom te hogy állsz ehhez, de valamiért Magyarországon tabunak/cikinek számít pszichológushoz menni, pedig nagyon sokat tud segíteni
hú basszus ugyanezt veszem én is észre magamon, mint amit leírtál :/
Igazad van. Én annyit tudnék hozzáfűzni ehhez, hogy bár én is úgy gondolom mindenkinek kötelessége elvégeznie a munkáját, de sajnos már magamon is azt tapasztalom az évek múlásával, hogy ez a hozzáállás kissé kopni kezd. Elvégzem most is, csak már más sebességgel, nem akkora odaadással és kissé fásultan. Én egy eléggé kényes ízlésű és eléggé maximalista ember vagyok, szóval nálam ez, hogy saját magamban láttam ezt kialakulni, igencsak meglepett, meg is ijesztett. Mert mások azok mások, oké, de nekem egyrészt a nevelésem/saját mércém miatt nem szabadna ilyet tenni. Ez borzalmas.
És lásd megtörténik. És mit kezdek ezzel? Mit kezdjek? Leszarjam? Esetleg szarjam le? Érdekeljen? Mit csináljak ezzel? Igen nem vagyok már olyan, mint régen, nem megy annyira a figyelem, a tanulás és akár a munka se, munka morál is változott. Szerinted most is miért írok annyit ide? Dolgozhatnék is, mégse teszem.
És gondold el mennyi ilyen ember van. El kell fogadni a tényt, hogy a világunk nem olyan, ahogy azt elképzeljük. Ma például maszk nélkül szálltam fel a HÉV-re, siettem teljesen ki ment a fejemből az a kurva maszk, mivel éppen az induló HÉV-re sikerült felszállni. Leültem, mobil elő és 1 perc múlva vettem észre a képernyőn tükröződő arcomon, hogy nincs rajtam maszk.
Szerinted szólt valaki érdekelt bárkit is? Ugyan. Pont leszarják az emberek. Ennyit a nagy felelősségvállalásról meg a törvények betartásáról és a többi.
A prezentációra(is) készül a full stack. S20 már a pálcikák között:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=mhJRzQsLZGg
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3_iMqKDcn1o
Durva. Jó kis sztori! Fun Fact: Nagyjából ennyiből egy fasza magyar rendező már Arany Medve díjas alkotást csinálna. :)
gyökér huszonéves voltam és húztam egy csaj agyát, aki valamiért belém volt esve, de nekem igazából a barátnője tetszett. Aztán nálam volt szilveszteri buli ahol pont rajtakapott minket, amikor megcsókoltam a barinőjét, majd a csajt aki nekem jött be végül lenyúlta egy haverom, így igazából én jártam a legrosszabbul :D
Rokonod? ;-)
rwurl=https://static.wikia.nocookie.net/powerlisting/images/3/3c/Hades_%28Disn...
mondjuk az intel egymaga ennél többet költ ugyanennyi idő alatt, de ez már legalább komolyan vehető összeg.
Sajnálom, ezt a hajkoronát nem igazolja semmilyen hipermaszkulin kúrós komment. Fact.
igazad van teljesen.
@Gabika, az mindegy, annyi idő alatt is véresre kefélek bárkit, gyerek is lett belőle. A méret tényleg nem számít =D
@árnymedve, görög nem vagyok. Ha te is ott lettél volna, téged is levarrlak. Na jó azt talán mégsem. =D
Természetesen nem is céloztam arra, hogy könnyű lenne. Arra sem, hogy mindenki ilyen. Viszont Édesanyám és egyik beteg sem tehet arról, hogy x y ezt a pályát választotta. Arról sem tehet, hogy meg tud-e élni a pénzből. Hogy őszinte legyek gecire nem is érdekel. Az én fizetésem sem érdekel senkit és nem máson töltöm ki a bajomat, gondomat. Mindenki kutya kötelessége -mindenki-, hogy rendben és lelkiismeretesen végezze a munkáját, akár a szart is, amit tudatosan választott, vagy sem. Ezzel ad valami értéket és viszi előbbre a társadalmat. És akkor majd panaszkodhat. De levezetni máson a baját... Nem vették fel sehova? Akkor elég szomorú, hogy az a szakma amolyan menekülő szakma, ahová minden jöttmentet felvesznek, akinek semmilyen szociális és emocionális érzéke nincs. Látogatási tilalom és világjárvány alatt ne nekem kelljen már szólni, hogy dugja töltőre azt a telibekúrt telefont és úgy helyezze az ágyat, hogy Anyu elérje. És erre fizessek neki X 10ezer forintot? Ne röhögtessen már senki.
Ismerős mesélte, hogy neki még WC papírt és gyógyszert is kellett bevinnie. Mondom mi vaan? Agyamat eldobom. Ágyat is vigyek bazdmeg, különben lekúrják a földre a beteget? Hol vagyunk? Kib. Afrikában?
De legalább görög volt? :D
Ez így ebben a formában nájsz! Egyet sajnálok csak.
fenti jó sztorik alapján lenne egy kérdésem.
ha valaki nagyon szarul van, akár életveszélyben de határozottan nem akar bevonulni, akkor meddig lehet tiszteletben tartani a kérését akár jogilag akár erkölcsileg? pl mikor vagyok köteles mentőt hívni?