Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ez nyilván változó, alapjában véve azért nem drasztikus a helyzet. Inkább általánosságban értendő, hogy előfordulhatnak kirívó esetek. Nekem azt volt lesújtó látni, milyen állapotban vannak a kórházak épületei, mosdó és wc helységei, a belső falak, a több évtizede használt ágyak és berendezési tárgyak a szobákban és persze ennek függvényében az érdektelen személyzet is rányomja a bélyegét az amúgy sem rózsás hangulatra, ha épp olyan helyet fogsz ki.
De szerencsére vannak még kedves, hivatásukat szerető és gondoskodó emberek. Igazából, ha nem lennének ilyenek már a világunk sem létezne. Szóval nagy respect nekik.
az asszony azt meselte elete legjobb 30 masodperce volt :)
persze ki hogyan emlexik :DDD
A képen szereplő fiatalember éppen félig meddig nászúton volt és aznap este ájultra kefélte a feleségét és az első gyerekük fogant belőle =D
kozepszarul? ha ez a pandoras topik lenne, raknek be magamrol kamaszkori kepet, bazmeg fel napig rohognetek :)
a kiscsávó a klasszik 40 kiló, szakadt farmer, kapucnis pulcsi, kifestett körmök, fülbevalók. Oké, smink még nem volt rajta, de szerintem ez csak idő kérdése. Ez most a 17-18 éves korosztály.
biztos van ilyen is. en rengeteg focis sracot ismerek 5-18 kozott, normalisan neznek ki, oltoznek, teljesen emberi formajuk van :)
árnymedve írta: Tudtommal már a görögök is sminkelték magukat.
Vártam, hogy ezzel valaki előjöjjön, de nem gondoltam, hogy te leszel az :D
Tudtommal már a görögök is sminkelték magukat. Mármint a férfiak. És gondolom azok közül sem csak a buzik. Gondolom ez a srác is csak ki akar tűnni valamivel. Persze az is lehet csak egy buzi. Végtére is oly mindegy. Az élet megy tovább.
szomoruan olvasom sajnos ezeket a sztorikat. nekem haldoklo apammal, beteg anyammal, beteg fiammal de baratnom szuleivel is normalisan bantak (ez ugye 4 videki korhaz)
nem nagyon van szerencsere rossz tapasztalat :(
azért sztem a fizetésen igenis sok múlik: ha tudsz normális megélhetést biztosítani belőle, akkor inkább mész tanárnak - ha egyébként van ilyen vénád. Sokaknak biztos több kedve lenne tanítani, de hülyék lennének ilyen kevés pénzért, ennyi nyűggel.
Egy ápolónak is sokszor túlórázni kell, másodállást vállalni, és a kevés pénzéből így se biztos, hogy értelmesen ki tud jönni. Ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy türelmetlenek legyenek, fásultak, agresszívabbak, stb.
Ha van egy stabil anyagi helyzeted, akkor máris rengeteg probléma lejön a válladról. Attól, hogy svédből is mennek norvégba a jobb pénzért, még nem jelenti azt, hogy svédben hasonló problémákkal kéne megküzdeniük mint itthon.
És valóban, sokan csak azért kerülnek be ápolónak, mert máshova már nem tudnak.
Sztem vidéken amúgy ezen a téren is jobb a helyzet a kórházakban, ezért lehetett fateromnak is kevesebb rossz tapasztalata. Bár úgy vettem észre most sokat romlott az EÜ ellátás helyzete itt is. De alapjáraton még mindig igaz, hogy Budapesten toronymagasan a legrosszabb a fekvőbeteg ellátás az országban, leszámítva a specialista intézményeket.
https://www.theverge.com/2022/2/9/22925010/eu-chips-act-plan-43-billion-...
EU outlines €43 billion plan to fix Europe’s chip shortage
The European Chips Act, adopted this week by the EU Commission, bundles together €43 billion ($49 billion) in public and private funding for the sector, with an end-goal of doubling the EU’s share of global chip production from 9 percent to 20 percent by 2030.
Na, ez rögtön kíváncsivá tett! Mit tettél? :)
Hobbs és Shaw
Egész szórakoztató volt a F&F sorozathoz képest. Pár jelenet a szokás szerint olyan eltúlzott volt, hogy már nem lehetett mit mondani rá. Kb. 10 év körüli gyerekeimnek való akció komédia.
De nem tette, szóval csak a szokásos üres hőbörgés.
Engem nem zavar ha egy harcos karakter debella és törött orrú.
A Reacher nekem is teljesen bejött, még van hátra nekem két rész.
Ez azért embert próbáló munka. Bármennyit is fizetnek érte, lássuk be nem egy főnyeremény. Emberekkel eleve nehéz, ha még beteg is... És ahogy telnek az évek totál belefásulnak szegény fiatal csajok ebbe. Nehéz ez lelkileg, testileg, ezt azért érdemes figyelembe venni. És bizony azt is, aki ide megy, csak azért megy mert máshova nem vették fel és kell a pénz. (Szintén tisztelet a kivételnek, mert ez benne van a pakliban.) De semmi olyan nincs a háttérben, hogy ez a hivatásom és meg kell feleljek és mekkora felelősség ez.
Inkább az, hogy elvégzett egy viszonylag gyorsan letudható egészségügyi iskolát, vagy még azt se, maximum valami okj tanfolyamot és akkor onnantól kezdve munkaképes és go.
Dante írta:
@ingen:
ez ilyen generációs dolog lehet szerintem, nem? :)
biztos minket is így néztek a csajok szülei...
Vajk írta: Szerintem mi szimplán csak középszarul néztünk ki tiniként, ha visszagondolok magamra, meg úgy általában.
Yepp, mi nem néztünk ki félig lánynak.
Dante, ez csak rosszabb lesz, mire a lányod pasizni kezd, ha a smink már most kezd divatba jönni, mi lesz akkor???
emberhez méltó bánásmódot mindenkinek biztosítani kell
Papíron, meg ide leírva ez olyan szépen hangzik, de a valóság és a gyakorlat abszolúte nem ezt mutatja, tisztelet a kivételnek, mert az mindig is lesz. Apád valószínű jóképű, jó kedélyű ember, az ilyeneket csípik odabent, lehet azért is voltak vele kedvesebbek. Néha elég, ha egy pici kapcsolatot kialakítasz a nővérekkel, beszélgetsz velük, vagy együtt dohányoztok. Adsz neki valamit abból, amit hoztak neked (kaja is lehet) és máris kedvesebbek lesznek.
Az orvosokat meg a jó fajta ital és pár ajándék, meg némi boríték máris figyelmesebbé teszi. Tudom sajnos, saját szememmel láttam. Illetve nem sajnos, nekem anyám azt mondta, fiam ezeken az embereken az életed múlhat. Ez a legkevesebb, hogy megteszed értük ezt a figyelmességet. Végül is igaza van/volt.
Állam felelőssége lenne ezt az egész kórház bizniszt megoldani, de már vagy 20-30 éve, vagy lehet több csak romlik a helyzet. Nem akarják, hogy te öregkorodra jó egészségi állapotban legyél, nyugdíjat kelljen fizetni. Dolgoztál, utána rövid időn belül dögölj meg. Csak kiadás vagy a semmiért nekik.
Félre kell tenni erre is, ha nagyon beütne valami, és bár egy kisebb vagyon, de a magánba megkapsz mindent, amit elvársz, már ha vannak igényeid és elvárásod. Vagy legyen a családban orvos és akkor már is van egy kis előnyöd, ha abba a kórházba kerülsz ahol dolgozik.
Nekem senki nem ad kenőpénzt, hogy a lehető legminimálisabb szinttől kicsit feljebb teljesítsek. És Covid van, nincs látogatás. Nem tudok odamenni a nővér(ek)hez, hogy x összeget adjak. És meg kell kérdezni, hogy milyen összegtől kezdi el kinyalni a seggünket? Elmennek a faszba. Az ilyen ne menjen olyan helyre, ahol emberekkel kell foglalkozni és bizony életeket ment, vagy hosszabít akár csak egy figyelmes pár másodperc is. Nővérem az egyiket le is baszta, amikor Anyut kérte, hogy ébresszék fel, erre a nővér a vonal végén elkezdett neki panaszkodni, hogy így van sok dolga, úgy van sok dolga, meg sok a beteg és még új, stb.
Nővérem a vonal svéd oldalán: A földhöz verheti a valagát, hogy egy helyen vannak a betegei és nem kell időre, autóval, vagy gyalog sietnie egyiktől a másikig. Én is egészségügyes vagyok, szóval ne panaszkodjon és ébressze fel Anyukámat, mert beszélni szeretnék vele.
Nővér: Ja, elnézést, bocsánat, máris...
És nem. Nem feltétlenül a fizetésekkel van itt a baj. Svédországban jól keresnek az eü dolgozók, aztán mégis mennek Norvégiába, mert ott még több. És ugyan ezek az idióták keresnének félszer, vagy duplán ennyit. Nem végeznék jobban a munkájukat, nem törődnének jobban a betegekkel. A tanárok bérével is baj van. Igen. Viszont a kétszer ennyi fizetéstől sem fognak megoldódni a gondjaik és ezzel szemben én ugyan úgy gyomorgörccsel mentem volna suliba, mint ahogy tettem azt. Nem lettek volna jobb tanárok a több bér miatt és egyes kölkök sem lettek volna taníthatóak.
sztem az apukák általában nem akarnak rosszban lenni a lányuk választottjával, és elfogadják akkor is, ha amúgy egy gyíknak gondolják, ha egyébként rendes a lányukkal. Onnantól szokott gond lenni, ha a srác rosszul bánik a csajjal vagy rosszba viszi... Én is csak utólag tudtam meg anno egy csajtól, hogy az apja szó szerint puskával akart megfenyegetni, hogy közelébe ne merjek menni a lányának többet :D
Szerintem mi szimplán csak középszarul néztünk ki tiniként, ha visszagondolok magamra, meg úgy általában.
nekem fater elmúlt lassan 1 évben vagy 4-5x volt kórházban ilyen 1-2 heteket, ebből a nővérekre 1x volt panasza, legutóbb, amikor sürgősségiről került be. De az biztos, hogy maguktól nem sokat tesznek a kötelezőn túl a betegekért (olyan nekünk is volt, hogy a táskáját nem tudta kivenni szekrényből mert napokig képtelenek voltak odébb tolni az ágyat), a betegek meg sokszor nem tudnak annyira kiállni magukért, mintha ott lenne egy családtag látogatóban. Ez főleg akkor rossz, amikor látogatási tilalom van a hülye covid miatt.
A covid kórházban azt mondta a legjobb ellátást kapta, a betegek, nővérek is kedvesek voltak vele, lehet pont azért, mert örültek, hogy nem volt covidos :D
A csomag bejuttatás is mindenhol normálisan ment, a portások vagy akik végezték ezt a tevékenységet mindig rendesek voltak.
De talán Lou írta anno, hogy az ő édesapjával minősíthetetlenül bántak a nővérek a kórházban és több ilyen sztorit is hallani.
Nekem az nem mentség a rossz bánásmódra, hogy nincsenek megfizetve. Még azzal sem lenne bajom, hogy akinek a rokonsága jattol (bár ugye ez manapság necces) arra jobban odafigyelnek, de az emberhez méltó bánásmódot mindenkinek biztosítani kell. Oké, biztos vannak kibírhatatlan betegek is szép számmal, akiknél meg érthető, ha eldurran az ápolók agya, de egy átlagos páciens esetében ez ne fordulhasson elő.
namivammá :)
rwurl=https://i.imgur.com/Z9cxM0e.jpg
Spirál
Nem a felhelyezhető. Ez csak a film címe. Most, hogy ezen túllendültünk...
De inkább mégse megyek bele a WoT csapdába, pár sorban összeszedném mik azok a szempontok ami alapján tetszett és kontra.
+ helyszín, látvány
+ operatőri munka, kameratechnika
+ jó színészi játék
- alapból utálom azokat a filmeket, ahol keveset beszélnek
- emiatt nem tudnak kiteljesedni a karakterek
- sekélyes történet
Ezt csak akkor olvasd el, ha nem akarod megnézni:
Egyébként nem egy megszokott magyar filmet kaptam. Kivéve azt, hogy már előre mértem az időt, mikor jön az elmaradhatatlan szexjelenet. Sokszor nem értem miért kell ezt erőltetni, mintha kötelező lenne. Vagy arra gondolok, ebben az országban a férfiak többsége impotens és így akarják növelni a libidót. Nem tudom, mindegy is.
wtf, rly? :D
baszottul progresszív volt már akkor is :D
@ingen:
ez ilyen generációs dolog lehet szerintem, nem? :)
biztos minket is így néztek a csajok szülei...
Moken írta: nem is látogathattad a végén? Nem kértél külön engedélyt? Vagy nem is számítottál rá, hogy ekkora a baj? :(
Egyáltalán nem volt látogatás. Sem a SOTE-n, sem pedig a Korányiban. Kizárólag a portán lehetett leadni és átvenni csomagot és telefonálgatni kellett. Vagy a nővéreknek, vagy a kezelőorvosnak -aki mindig úgy vette fel, hogy gyorsan mondjam, mert betegnél van/beteg van nála-; vagy Anyunak, amikor épp elérhető volt, nem aludt, nem volt lemerülve a telefon, nem volt nála senki, stb. Találd ki. A nővéreknek és ápolóknak az lett volna az egyik alap, hogy a hozzátartozók mindig elérhessék a betegeket. Keleltt volna egy fix időpont, amikor tudom, hogy lehet Anyut hívni. A nővér pedig szán arra két másodpercet az életéből, hogy be legyen dugva a teló és Anyu elérje. De úgy látszik, ez már meghaladja a képességeiket és különben is, van fontosabb dolguk is. Kit érdekel, hogy nem éred el Anyádat?
Dante írta: Az kemény kontent b+ :O Azt hittem, hogy valami szolid kis akármi, nem full páva smink :D
Fuck the world, ha a lányom 8-10 év múlva egy ilyennel jön haza, akkor lesz nemulass.
Egy haverom a klasszikus 40+-os fizikai melós vállalkozó bádogos, szakállas, szénné tetovált igazi állat, akiről azt gondolnád, hogy kettétöri és megeszi az ilyen kis buzirudi figurákat.
Nehezen hittem el tehát, amikor a múltkor bejött a lányának a pasijával a kocsmába: a kiscsávó a klasszik 40 kiló, szakadt farmer, kapucnis pulcsi, kifestett körmök, fülbevalók. Oké, smink még nem volt rajta, de szerintem ez csak idő kérdése. Ez most a 17-18 éves korosztály.
Gecire fos irányba mennek a dolgok, és akkor nálunk még az lmbtq baszakvás nem tényező szerencsére de előbb-utóbb úgyis az lesz. Ezért se kell gyerek.
igen, írják is a kommentekben, hogy azért nem magában az lagrange pontban van, mert már van ott több műhód, ezért kell a pont körül keringenie (a többi is kering)
jaja, amikor még hajmodell volt, vagy mi.
De legalább görög volt? :D
Ez így ebben a formában nájsz! Egyet sajnálok csak.