Hozzászólások
Elsődleges fülek
Megnéztem a Dáj Hárdost. Baj, ha az új jobban tetszik?
Megérkeztünk a szállásra, juhé! Ilyen idő fele még épp csak kikászálódom a zombulásból.
Nah, megyek Milanoba. Remelem, nem fog sokat esni.
Szerencsére Jézus segített.
Ezt hiszed, elég bátor lennék felülni? ;P Inkább megyek utánad kocsival, annak nagyobb a gyűrődési zónája. No meg, legalább így nem nekem kell várni a többi útitársra.
Én mindezt értem, de mikor megyünk a szerpentinre?
Mondja, hogy ide, aztán nem is írt semmit. Jellemző!
Tapasztalatom szerint akkor működik, ha az egyik ujjad itt is folyamatosan lenn van, és ezzel határozod meg az irányokat, míg a másik ujjaddal egy koppintással azt az egy akciót (mondjuk ugrás) aktiválod. (esetleg két akció a képernyő fenti és lenti részét egy-egy mezőként értelmezve.)
Nekem a reklám alatt annyi ugrott be, hogy hiába alkalmazta ezt a kontroller sémát több játék is (átlátszó gombokkal, a képen a játékkal), csak a nagyon egyszerűek akciójátékok maradtak kezelhetőek - már ahogy. Persze utóbbi élmény sincs sehol a fizikai gombokhoz, de egynek jó lesz, ha valaki majd felveti egy házi-összejövetelen.
Go to -> Japan
- Milyen motorod van, Honda?
- Nem, gyönyörű szép!
Pedig az a legjobb, amikor Gendo mond valamit Ritsu-nak, csak le van némítva ;P
Mindig az a lány, aki a rossz végén van. Amúgy meg igen, volt aki hozta a barátnőjét. Életben maradtak ők is.
Nem látom akadályát, hogy nyár elejére megint meghirdessek alkalmat. A június 17-19 hétvégére tudom vállalni jelen állás szerint. Hozhatnátok Baglyot is szadomazo szerkóban.
Ha latex is bejátszik, meggyűlik vele az öltöztetők baja. De legalább hamar lefogy a srác :D
Rossz az, aki rosszra gondol. Egy finom kis bringo hinto, az kell neked.
Megyünk együtt? Te tekersz.
Most megnéztem, hogy hány fok van kint, hogyan öltözzem. Óránkénti bontásban mutatja előre. Aszondja, 17:00-kor 27 fok.
Da what?
ja ja, valami ilyesmi :D
Ez volt az here-vere gyakorlat a polcolással, emlékszem. Szerintem max két hónapja írtad.
Ezt a lábam a földön van, rúdhoz húzom magam nyomiságot pedig mostanában emlegetted, de ha egy hete nem csinálod az sem baj. Lényeg, hogy
Pár hónapja rákaptam az L-sit pullupra
Ideje volt már.
Az a helyzet, hogy nekem nincs rá hely, hogy hátrab@sszam. Ha ilyet tennék, akkor ott törnének a dolgok körülöttem. Az előrebukást csak úgy mondtam rossz példának, ilyenek nem merülnek fel, amíg sínen csúszik a súly. Egyszer próbáltam szabadsúllyal is, és mintha picit könnyebb lett volna az egyensúlyozás ellenére, de a fentiek miatt továbbra sem kockáztatom meg.
Kinek mi, úgy látszik különbözőek vagyunk. Anno, amikor beszereztem saját használatra padot, kb 60-70 kilóval kezdtem június elején, kb egy hónap múlva 90 kg volt, majd eszközhiány miatt 96 kg maradt a maximum augusztus végig (nem volt több felrakható súlyom, és arrafelé nem is lehetett venni)
Mondjuk az is kérdés, hogy kinek mennyi az az ismétlés, ami kielégítő számú. Anno ezek a súlyok elég jól mentek 8-10 ismétlésre, de pl tavaly nyár óta nem tudtam feljebb lépni a 2*130-nál, a 120 már megy 4*, a 110kg 8-10*
A guggolással úgy vagyok, hogy em akarom túlzásba vinni, így is alig kapok gatyát, de a viccet félretéve, én ilyen 6 ismétléseket szoktam végezni, abban meg bőven elég nekem a 110kg. Lehet, hogy programozással feljebb tudnék menni akár 120-ig, de igazán nem érzem magam motiválva. Lehet, hogy másként menne, ha nem erőkeretben, fix sínen futó súllyal végezném, de az a helyzet, hogy tök egyedül vagyok a pincében, és ha orra buknék száz kilóval a nyakamban, még mentőt sem hívna legalább egy óráig senki :)
Az egyik az, hogy ego ide vagy oda, nem túl szerencsés ugyanazokkal a súlyokkal kezdeni, mert megbosszulhatja magát. Én pl nyáron eszközhiány okán nem tudok guggolni, de hiába tolom most 110-el, ősz elején 90-el kezdek.
A nyápicság oldaláról, ha azt feltételezem, hogy átlagos, 180cm-es arc vagy, valóban meglepő, hogy anno csak 95 volt. Ez a szériasúly pár hét alatt elérhető, így nem csoda, ha ennyi erő megmaradt, annál érdekesebb, hogy anno miért nem tudtál többet. Akkor persze nem szóltam, ha olyan 60 kilós vaságyharcos vagy, mint itt sokan ;)
Téged még megánuszollak, ne félj!
Pedig már kezdtem örülni. 4 hozzászólás, akkor már csak' valami jót fogok olvasni :/
Ha sikerül vennem még egy 20 kilós súlyt, legközelebb megpróbálkozom a 70 kilós tolódzkodással. Ma 65kg * 7 ismétlés ment belőle.
Nekem is van egy barátom, aki szintiket gyárt :)
Látatlanban is emészthetőbb élmény lehet, mint a sorozat, ha azt veszem, hogy az akció van a középpontban a sehova vezető ömlengésekkel ellenben.