Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ha buzis mémeket posztolnék Flint kapitányról, is többen értenék.
Én voltam az Élet Császára.
Én pl. kiugrok a gatyámból, hogy a filmet, amit 125+ alkalommal láttam, végre moziban is megnézhetem.
8 évesen be kellett volna ülni rá a Bástyába, mint ahogy én is tettem ;P
De, utóbbi megmagyarázhatja, miért vannak akik perceket ülnek odabent a budiba
rwurl=https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/3b/bb/7e/3bbb7e4d1c932c74c1d0a...
Még kisgyerekként unokatesóm (lány) meg akart pisiltetni, mert hát life time achi lett volna a dolog. Az egészből az let, hogy ő röhögött, és minden hugyos lett a wc körül. Nem volt hozzá érzéke.
Szóval ja, olyan nem nagyon szokott lenni, hogy az ember ne fogja meg. Még úgy is gond lehet, pl sex után, mert a fityma ki van tágulva, és spriccel mindenfele.
A fedél visszahajtása néha azért előnyös tud lenni bizonyos esetekben.
Pl, ha dugod Joe Hallenbeck feleségét.
A kis pénztárcával járóknak előny lehet
http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/05/04/ezzel_a_magyar_talalmannyal...
Már az első is totál hulladék volt.
Strato írta: Interstellar
Kiszámítható, lassú, sok helyen vontatott, a zenéje meg pocsék. Voltak azért jó pillanatai, de jobban is eltölthettem volna ezt a 2-3 órát.
rwurl=http://s2.quickmeme.com/img/a0/a0ae34a4a0c9e7021e72c8c72d88a6d9bc03086fe...
Blekk woshing!
Ez most máshogy van eléggé itt előadva.
A regénynek is ez a lényege, hogy ilyen mindent bele-találkoznak a világok mix. Később gondolom próbált a mester némi értelmet verni a történetbe, de nehéz úgy, ha az első könyvet különösebb koncepció nélkül írod.
Én meg pont csak az első könyvet olvastam, de azt egy nap alatt. No, nem azért, mert olyan marha jó volt, viszont baszott másnapos voltam, és semmi másra nem voltam képes. Eléggé összevissza-jellegű, átgondolatlan, "beledobálom ami ötlet eszembe jut" képet alkot. Olyan, mintha a Sucker Punchot keresztezték volna a Stalkerrel (nem a játékkal). A végjátékban, a két ellenérdekelt fél közötti beszélgetés alkalmával lóg ki igazán a lóláb, hogy nincs igazán az egész mögött átgondolt koncepció. Bizonyos villanásai, mozzanatai viszont jók, csak ugye sajnos nem áll össze...
szerk: A tréler tetszett. Jó kis pocorn múví.
Sorry, nem emlékeztem, hogy Strato is spoilerbe rakta.
A sorozatban az én waifum (Flint mellett ofc)
rwurl=https://vignette2.wikia.nocookie.net/black-sails/images/f/f5/Black-sails...
Vajk írta: Az elmúlt két alkalommal már 75 kilóval tolódzkodtam. Szerintem egy hónapon belül menni fog az 80-al is.
No, nem bírtam magammal, bekóstoltam a nyolcvanat. Négy kiment. Az ötödiknél elfogyott a kakaó. Ezért nem panaszkodom. Szerintem az 1RM valahol 90 körül lehet szóval megmondtam én, hogy bennem van a 100, és ki tudja, talán több is. :)
Ilyen rész még nem volt a storyban, bár gyanítom, valami nem lehet számodra tiszta a szóhasználatomban. :)
Nem nagyon szoktam élőszereplős sorozatokat nézni a Trónok Harcsán kívül, de hogy ez a Black Sails mekkora királyság, azt nehéz elmondani.
Én nem vagyok láma, most is csak azért kezdtem bele, mert láttam, hogy vége az uccsó évadnak. Már a másodikat gyűrjük a négy évadból, és teljesen átvedlettünk Flint kapitányba :D
Nem ugrál a kurzor nem pattog nem remeg halálosan pontos ugyan azon a régi egérpadon.
Feltételezem, eddig egy krumplit használtál.
Arról, hogy mire milyen fogást írnak annyit, hogy múltkor én is látatlanban vettem Razert (lófasz, sehol nem veheted a kezedbe, mert plázában nincs, boltban meg majd, ha megveszed), mert írták, hogy fingertip, és a fotón is látszott, hogy jó kis gumírozott oldala van. Az egyetlen, ami a sajtófotókról nem jött le, hogy van az oldalának egy 80 fokos lejtése, így lófaszt nem ér, az ujjad felcsúszik a tetejéig, amíg a gomb meg nem fogja. Szóval ennyit a cikkekről, meg hogy értelmes egereket tervezzenek.
Grifter fújta fel, mert ő is benézte, aztán kiakadt, amikor említettem, hogy szerintem a többség csak azért nem jelezte, mert evidencia. :)
Szerintem nekem marhára nincs 150, de még 100 olyan ismerősöm se, akivel szívesen meginnék egy sört.
Sok múlik a beállítottságon. Én inkább nem alakítok ki személyesebb kapcsolatot az emberek többségével, de a maradékra sokkal inkább számítok. Van olyan barátom, akinek lényegesen több cimborája van, de ezek csak cimborák, és úgy látom, ezek a típusú emberek amúgy egyén szinten a régebb óta ismert barátságaikat sem képesek megfelelően ápolni.
Másoknál ilyenért bőven járt a pihenő
Szerintem nem.
Halmozott esetben? Nyilván.
Miért engedékeny vele az ember? Szerintem többnyire aranyos a ferde gondolataival. Úgy látszik, másnak sem ütötte meg az ingerküszöbét eddig. Mikor Zaxx pihit kapott, egy délelőttön keresztül, következetesen küldte el az egész közösséget a melegebbre. Ilyen elemi rosszindulatnak nem tette bizonyságát, és most itt bocs, hogy csak úgy előrángatok valakit a fülénél fogva.
Aztán mi van, ha Bagoly tényleg nem mossa a haját?
Mázga?