Hozzászólások

Okés. Mit kérsz? Ezt kitehetem mondjuk?
rwurl=http://kepkezelo.com/images/0mve0scmu09a27u1uhal.png

A természet akarja így. Meg a hormonok. :D

Az a jó, hogy lekötik magukat/van mivel. Hogy mivel, az már részlet kérdése.

Oszt' az én bajom, hogy nem farkam van?
Nesze neked pszichiátriai kezelés. Már a nemem is probléma. Drága lesz ez az év, Géb. :'DD

Már azon voltam, hogy seggbe rúglak így estére, hogy nem olvastam ezt ma. Még épp időben.

Gratulálok a 911 kommenthez amúgy. Most nincs melles képem. De, majd pótolom. Tudod... valamikor...

"erkölcs -> esély"
Pedig akad még manapság, aki pont ezt díjazza. Hidd el, nem azzal fogsz kitűnni, mint amivel általában a többség (~egyáltalán nem is kell kitűnnöd). És célt sem azzal fogsz érni, vagy olyasvalakit találni, aki valóban értékel.
Minden nagy szó csak egy a sok között.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kvDMlk3kSYg

Ez mondjuk kerek 2000-es...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=mX1xyxWkmw0

Szóval ezért nem vagy olyan nagyszájú, mint a többiek?
/ Bár amúgy se túl sűrűn látlak errefelé /

De, hát én a légynek se ártok. owo Most molesztáljam privátban szegényt? :D

Miért nem homályosít fel róla engem is? :<

De, egy jól kereső, nem sokat fogyasztó nő mire jó? Akit csak kefélsz, az nem fog se pénzt adni neked (ha van esze), és még csak nem is zabál nálad (ha hülye). Vagy ő eteti a kurváit?

– Mindeddig azt ígérted, hogy letéped a körmeimet, amiért később vittem be a reggelidet – magyarázta a legteljesebb nyugalommal a csatlós. – Aztán azt mondtad, hogy kilyukasztod a mindkét szemgolyómat, amiért kitettem szellőzni a kedvenc köpenyed, csakhogy az teljesen átázott a sós párától.
– És mindezt azóta, hogy megérkeztünk? – kérdezte a homlokát ráncolva Malus.
– Nem, csupán ma reggel óta – felelte Hauclir. – Tegnap azt mondtad…
– Elég! – kurjantotta Malus, és a fogait csikorgatva folytatta: – Maradjunk annyiban, hogy amikor hazaérkezünk, a nauglirok elé vettetlek!
– Legyen úgy, rettegett nagyuram! – válaszolta a csatlós. – Majd igyekszem nem elfelejteni!

[center]----------------[/center]

-Éjszaka Anyja! – sóhajtott Malus, és ismét ivott néhány kortyot, hogy megerősítse magát. – Az az alak tényleg szörnyeteg. Hozz egy köntöst, és vezesd be!
Hauclir körülnézett, lépett kettőt, majd felkapott egy hanyagul elhajított köntöst az ágy végéről, és egyszerűen odadobta a főnemesnek. Malus hagyta, hogy a ruhaköteg eltalálja a mellkasát, és lehulljon a padlóra, majd lemutatott rá, és ráförmedt a csatlósára:
-Ez már volt rajtam!
-Remek! – Örvendezett Hauclir. -Akkor biztosan jó rád!
-Jól figyelj rám, te nyomorult! – válaszolta Malus. – Amit tettél, azért bármelyik másik éjszakán fellógatnálak a kedvenc kampóimra, de most túl fáradt vagyok a szórakozáshoz. Menj és vezesd be a bátyámat!
-Azonnal Nagyuram – vágta rá Hauclir, azzal mélyen meghajolt, és kisurrant a kamrából.

[center]----------------[/center]

-Miért én? Miért nem Vértövis Silar vagy Arleth Vann?
(…)
-Mert Silar vezeti a háztartásomat, és a helyreállítás még nem fejeződött be – válaszolta aztán, – És Arleth Vann nem igazán illik a templom képviselői közé. Te viszont…
-Én viszont feláldozható vagyok!
(…)
Malus megveregette a csatlós hátát.
-Ugyan már, Hauclir, nem erről van szó! – mondta derűs hanghordozással. -Tudnod kell, hogy kíséretem valamennyi tagja feláldozható. Te csupán pillanatnyilag feláldozhatóbb vagy a többieknél.
-És ha belegondolok, még én kértem hogy a szolgálatodba állhassak… – dörmögte Hauclir, és megigazította a zsák szíját.
-Valóban így történt – ismerte el nagyokat bólogatva Malus-, éppen ez benne a mulatságos, nem igaz?

[center]----------------[/center]

Néhány pillanattal később erős kezek ragadták meg Malus vállát, és ülő helyzetbe rántották őt. Hauclir erősen zihált, tetőtől talpig por borította, továbbá a homlokán vöröslő sebből vér csordogált, de máskülönben harcképesnek tűnt. Malus kirántotta kezét a csatlósa markából, és felmordult:
– Korábban is jöhettél volna! Az a dög majdnem péppé gyúrt!
– Megbocsáthatatlan kötelességszegést követtem el, nagyuram! – dörmögte komoran a csatlós. – Rám dőlt a fal, és én önző módon saját magamat szabadítottam ki a törmelék alól, ahelyett, hogy egyből a te biztonságoddal törődtem volna…

[center]----------------[/center]

-Figyelj rám Hauclir! Noha kötelességed megkóstolni az ételemet, hogy kiderüljön, van-e benne méreg vagy nincs, de ennek érdekében nem kell felzabálnod a felét!

[center]----------------[/center]

-Javíts ki, ha tévednék, nagyuram (…) de nem látom be, hogy a terved mit eredményez, azt leszámítva hogy mindketten meghalunk.
-A képességeimbe vetett határtalan hited újra és újra csodálkozásra késztet – felelte Malus.

[center]----------------[/center]

-Másrészről viszont a legravaszabb patkány is megdöglik, ha kellő erővel taposnak a nyakára – dörmögte Hauclir.
-Jól értettem? Patkánynak neveztél? – érdeklődött Malus, és a jobb szemöldökét felvonva a csatlósa felé fordult.
-Hogyan is merészeltem volna, nagyuram! – védekezett rezzenéstelen arcot vágva Hauclir. – Csupán úgy vélem, hogy rengeteg súlyos láb dübörög ennek a hajónak a fedélzetén. Ez minden.
-Csak vigyázz, nehogy az egyik a te fejedre taposson! – figyelmeztette Malus a pimasz alakot.
-Ez máris túl sok időmet köti le, nagyuram – nyelvelt tovább Hauclir.
Malus szerette volna elfojtani kétségbeesett sóhaját, de nem sikerült.
-Örülnék, ha a fennmaradó idődet az én szolgálatomnak szentelnéd – mondta aztán.
-Fáj, hogy ilyesmit hallok tőled, nagyuram – vágott vissza sértődötten Hauclir. – Magától értetődően annak szentelem.

[center]----------------[/center]

Elgyengülten csapkodott, és már azt sem tudta megítélni, hogy a keze a felszín felett van-e, vagy még alatta, míg végül valaki durván belemarkolt a köpenye elejébe, és ülő helyzetbe rántotta.

[center]----------------[/center]

- Hauclir, te mész előre!
A csatlós sóhajtott, és a maga pimasz módján kivégző pillantást vetett Gazdájára.
- Életem a szolgálat...

[center]----------------[/center]

- Nem kéne ész nélkül rohangálnod, Nagyuram - jegyezte meg higgadtan Hauclir - Amúgy sem könnyű a hátadra vigyázni, semmi szükség arra, hogy még kergesselek is.

[center]----------------[/center]

A harmadik emelet ablakába zöld fények villóztak, míg az építmény tetején magass lángok járták haragos táncukat. Malus a csatlósára pillantott, és ráförmedt:
- Mit műveltél?
- Hozzávágtam a tőrömet ahhoz az alakhoz - felelte Hauclir a vállát vonogatva - Úgy számítottam, nem nagyon fog varázsolgatni, ha egy penge járja át a szívét - végighúzta bal kezét a fején, megszemlélte a tenyerére tapadt, elszenesedett sörtéket, és hozzátette? - A jelekből ítélve, tévedtem...
- Vagy talán ez az oka annak, hogy még élünk - jegyezte meg Malus - Ennél jobban ne tegyük próbára a szerencsénket!

[center]----------------[/center]

A lárma olyan hangos volt, hogy Malus alig hallotta meg az orr felől érkező segélykiáltásokat. A homlokát ráncolva sandított az ismerősnek tűnő hangok irányába, aztán észbe kapott: hát persze, Hauclir!
Felrohant az előfedélzetre, felugrott az orrárboc tövére, és körülnézett. A csavargó eltűnt, mindössze néhány darab törött deszka lebegett ott, ahol elnyelték az éhes hullámok. Malus a mellvéd felett kihajolva lenézett a hajó oldalára, és meglátta a csatlósát, aki a jobbjával kapaszkodva egy kötélen himbálózott, míg bal kezével elázott térképkötegeket szorított magához.
A főnemes mordult egyet, húzni kezdte a kötelet, és hamarosan azt kívánta, bárcsak maradt volna karjában egy kevés a démon erejéből.
Három perccel később Hauclir átbukott a korlát felett, és elterült a pallókon. Vízcseppek csillogtak a fején, illetve az arcán, és keskeny patakok zuhogtak ki a páncélzata réseiből. Még ekkor is elszántan szorongatta a térképeket, és olyan tekintettel meredt a gazdájára, hogy az önmagában is felért egy halálos sértéssel.
- A Sötét Anya bocsássa meg nekem - nyögte kimerülten - de ha még egyszer az életben süllyedni kezd alattunk egy hajó, és valami lent marad a fedélközben, te fogsz lemenni érte!

[center]----------------[/center]

Hm. Azt hiszem, amiről nem tudok az nem fáj....ugye? :D

Pedig korán sem az.