Hozzászólások
Elsődleges fülek
Na, megvót életem első karambolja. M3-as bevezetőn jöttem kifelé a külsőben, eggyel beljebbről mellettem a Pözsós gyerek úgy gondolta sávot vált, csak hát én voltam ott. Az ő kocsijának a jobb első sarkával belement az én vezető oldali ajtómba. Tulajdonképpen a vezető oldali ajtó benyomódott, meg hosszábban egy szép szakaszon lejött a fényezés. Illetve a vezető oldali ajtó kívülről nem nyílik, belülről viszont igen. A helyszínen kitöltöttük a dolgokat ebben az e-kárbejelentő alkalmazásban, elismerte a felelősségét.
Lenne néhány kérdésem 😅 illetve hát csak egy:
- most akkor hogyan tovább?
Ha jól tudom talán két út van?
1. Felvenni a kapcsolatot az ő biztosítójával, az kijön felmérni a kárt (?), én meg megcsináltatom Gyuri haverommal, aki lakatos-fényező?
2. Vagy elvinni mondjuk a márkaszervízbe, ahol meg tudják egyben oldani a biztosítóval az ügyintézést is, ha jól tudom?
3. Vagy tök hülyeséget mondok és egészen máshogy kell eljárni?
Illetve honnan tudom, hogy történt-e más probléma is? Mert oké, hogy én csak karosszériasérülést látok (és nem is érzékeltem hazafele semmi szokatlant az autó futásában), de mivan, ha történt valami mégis?
Pliz help :D
Jogos, inkább nem bántom :))
ezeket a hőfokokat mivel érdemes mérni?
ZakMegrekken írta: Ha van benne Ripatorium, akkor biztosan valami frissebb verzió.
Ripatorium 2.0 ráadásul!
Btw még azon gondolkozom, hogy sűrített levegővel alaposan kifújtam, de lehet újra is kéne pasztázni. Pont van is itthon Arctic MX7-em. Viszont vízhűtést még sosem babráltam, úgyhogy parálok tőle :D de gondolom kéne nézni valami YT videót és egyszerű a dolog tippre, legalábbis ránézésre amúgy szerkezet nem tűnik egy agysebészetnek.
Szívesen átpasztáznám a GPU-t is, de olyat meg még semmilyen formában nem csináltam soha, és az viszont tényleg elég parának tűnik.
Asycid írta:
Más, én meg lenyeltem a keserű pirulát, és beújítottam 32GB DDR5-öt, AM5 alaplapot (MSI), meg egy 9800x3d-t. Ezzel el leszek úgy... 6 -7 évig bőven.
Az kom!
Igazából, ahogy az látszik is abból, hogy 10+ éve nincs gamer gépem, hogy magamtól nem költenék erre annyi pénzt, mint amennyibe egyébként kerülne (nem fontos már annyira a gaming az életemben). Szóval ezzel is az a tervem, hogy meghagyom és használom, amíg csak lehet. Max pár év múlva egy VGA upgrade kell neki. Így viszont jól jöhet még később a 64GB RAM.
A proci még a következő generációs konzolokban is gyengébb lesz ennél, illetve az 1080p nekem bőven elég, van egy faja kis 120hz-es g-synces monitorom, szóval szerintem ez engem elég sokáig ki fog szolgálni.
Hehe, hidd el, gondoltam rá én is hogy megveszem a maradék 3-at is, csak nem akartam bunkó lenni :)) de lehet 1-2 hét múlva rákérdezek, és ha addig nem vitte el semelyik kolléga....
Mindenestre örülök, mert nagyjából 10 év után újra van itthon gamer PC-m 🥳🥳🥳
Ugye mondtam már talán régebben, hogy bent az irodában a fostalicska laptop helyett egy asztali gépet használok, ami eredetileg a vágóinknak lett volna, használták is kb 2-3 hónapot, de aztán átszerveződések voltak, és ott maradt négy ilyen gép, ami nekik lett építve. Na, most én ezt úgy "illegálba" használtam, tehát sosem volt a nevemre iratva, mint használatban lévő eszköz, csak megkérdeztem a gyártásvezetőnket, hogy hiányozna-e bárkinak, ha egyet szépen odatennék az asztalom alá, aztán arról nyomulnék. Azt mondta csináljam nyugodtam. Amúgy se vagyok a céges adminisztráció és bürökrácia hatalmas híve.
Na, most viszont a régebbi gépeket meg lehetett vásárolni a cégtől, és hát ezek a masinák is bekerültek a szórásba.
Úgyhogy le is csaptam rá, és kereken 100 ezer forintért hazahoztam a következő konfigot:
- AMD Ryzen 9 5900X proci (12 magos)
- GeForce 3060Ti 8GB
- 64GB DDR4 HyperX RAM
- 1TB Samsung SSD
- 5TB Samsung HDD
- valami Asus vízhűtés a procin (világít)
- valami Asus TUF gamer ház, üveg oldala van neki, és elől van benne 3x12 centis venti
- valami Asus TUF alaplap
- a táp nem tudom milyen, de gondolom az is Asus :D
mondjátok, hogy nem csináltam rossz dealt, ugye? :D
Nem hiszed el, de erre az a duma állítólag az MS részéről, hogy segítsenek vevőt / befektetőt találni a Ninja Theorynak, hiszen itt az új projekt, és ne kelljen őket az út szélén hagyni a bezárással. Csak hát ugye nem egy ma született stúdióról van szó, ahogy írod, nyilván a referenciái alapján bőven tudnak ítélni a potenciális befektetők.
Faxxxom, hogy az első meccs (amire még fenn tudok maradni) mindig marha unalmas :/
Egyébként sanszos, hogy valamiféle industry crash, vagy legalábbis nagyon alapos reshuffle felé tartunk. Rengeteg közeli bezárásról és leépítésről írnak insiderek az összes nagy kiadónál.
De hát teljesen nonszensz ahol most tartunk. 300-400 millió dollár lassan már bármilyen AAA-játék ami nagy kiadótól érkezik és 7-8 évig készül. Hat éve van piacon a PS5 és még nincs rá új Naughty Dog-játék például.
Elvileg a két (Fable és Mythos) korlátozás alá került és (ideiglenesen?) lelőtt modelljuk már túl durva dolgokra képes. Ha jól emlékszem pár hónappal ezelőtt maga az Anthropic is azt mondta, hogy ha a Mythos rossz kezekbe kerül, annak beláthatatlan következményei lehetnek, ezért csak kiválasztott partnereknek fogják értékesíteni. Aztán pár hónappal később mégis kiadták publicba :D -- szóval vagy letojják a következményeket, vagy maga az Anthropic is túlzott.
De Asy és kiskacsa értenek ehhez igazából, szóval én is kíváncsi lennék egy bővebb magyarázatra :))
Kíváncsi vagyok, mikorra rakják össze azt a rendkívül bonyolult képletet, hogy egy GamePass-típusú előfizetéses szolgáltatás nem működik AAA-játékokkal. Persze, hogy gyakorlatilag a legtöbb nagy MS cím alulteljesít, mikor az emberek előfizetnek 1 hónapra a GamePass-ra, kitolják a játékot, majd lemondják az előfizetést. Röhejes és nonszensz volt a gondolat már az elejétől kezdve, hogy ami a Netflixnek működik, az a játékiparban is fog.
Nagyon max egy Indie GamePass-t tudnék elképzelni.
El kell fogadni, hogy az Xbox elbukta a konzolpiacot. Abban a generációban, amikor konzolon is teljesen berobbant az online játékvásárlás, a PS4 pont tönkreverte az Xbox One-t. Ez azt jelenti, hogy az emberek konzolos library-je a Sonynál van, és már sosem fogják otthagyni PS-ökoszisztémát.
Mint ahogy a Steamet se fogják elhagyni az emberek. Bár ez PC-n nem annyira vagy-vagy kérdés, hiszen ott szabadon váltogathatsz a piacterek között, míg azért egy második konzolt sokan nem engedhetnek meg maguknak (vagy ha igen az sokkal inkább lesz Nintendo, mint Xbox).
Szóval szenvedhet itt az MS, de én egyszerű parasztként azt látom, hogy simán third party kiadóként kéne tovább működniük.
Ezt úgy, hogy most jelentették be az új játékukat a nagy Xbox eseményen, és az speciel tényleg JÁTÉKNAK tűnt. Komolyan mondom katasztrófa ez az egész MS. Ráadásul további leépíteseket és bezárásokat pedzegetnek. Még az id Soft is szóba került, bár valszeg az csak leépítés szintjén, aki azt a stúdiót bezárja, szerintem mérhetetlen népharaggal fog szembesülni.
Azért azt minimum fura behozni érvként, hogy a későbbi részekben már lehetett mozogni célzás közben, miközben amúgy végig az eredeti Resi4 vs. remake Resi4 kontextusában mozogsz a mechanikák összehasonlítása kapcsán.
Mikor hát - ahogy most írod - fundamentálisan más volt a célzás is. Tehát nagyjából minden, ami a core akcióhoz kapcsolódik.
Ettől függetlenül amúgy egyetértek a többivel. 💪
Érdekes, hogy nekem egyik általad említett variálás sem tűnt fel, ami valószínűleg betudható annak, hogy erősen megkoptak az emlékeim azóta, hogy legutoljára a PS2-n anno a megjelenéskor végignyomtam a játékot. Tehát ha nem írod a mechanikai változtatásokat, nekem egyik se ugrott volna be. Nekem egy dolog volt, ami hatalmas változás, hogy most már lehet mozogni lövés közben - amit viszont fura módon nem említettél.
Viszont ugyanazt éreztem ennél a remake-nél is, mint annak idején az eredetinél. Hogy ez minden bizonnyal a világ valaha készült egyik legjobb játéka.
Komplettan le is lőtte a modellt az Anthropic, mert a korlátozás teljesíthetetlen. Pl eleve az USA belföldön tartózkodó külföldi állampolgárt hogy szűrnék ki? XD
Még tegnap a Holland - Japán meccs alatt akartam kérdezni, hogy miért játszanak a japók annyit fejre, mikor feleakkorák, mint a hollandok... amikor gépelés közben pont gólt fejeltek. Úgyhogy inkább nem írtam :D
jó hát akkor nézzük a német sortüzet ezek szerint, végülis az is valami 😅
Jah, papírforma innentől kezdve, és nem is túl érdekes mérkőzés ahogy mondtad / ahogy várható volt
Kicsit érthetetlen, főleg hogy a két hardver között ha jól értem az egyetlen különbség, hogy a windowsosban nincs LAN vezérlő. Ezzel itt mi lehetett az Nvidia célja?
A tegnapi Svájc meccs marha unalmas volt. Előtte viszont ismételték az USA meccset és az nem volt rossz.
Ma végre DEUTSCHLAND!
Én is azért álltam át iqosra, látszik hogy egyre több embert zavar már a sima cigi. Többek között saját magamat is, marhára elegem volt belőle hogy a kezem, ruháim, mindenem állandóan cigiszagú. Mióta átálltam engem is marhára zavar a sima cigi :D