Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nem sokban különbözik az első autómtól, csak abban sörösdobozok voltak mindenhol. :D
Úgy látszik fejtegethetek én itt hosszasan mindenfélét, aztán meg még igazolhat is a Sony, nem sokat számít.... Eh =D
A Destiny elképesztően népszerű, és a Bungie bármit csinál, az garantált siker. Potom 3,6 milliárdért ez szinte ajándék vétel volt, kábé mint az Insomniac.
Az már csak a személyes véleményem, hogy nincs még egy stúdió, amelyik olyan játékokat tudna csinálni, mint a Bungie, szerintem egy ligával a többiek fölött mozognak. De ez teljesen szubjektív! Tegyük is félre, mert nem ez a fontos, hanem...
...hanem! A bejelentés szerint a Bungie független leányvállalatként működik tovább, továbbra is saját maga adja majd ki a játékait, olyan platformra, amilyenre csak szeretné.
A cél tehát nem ugyanaz, mint az MS felvásárlásai esetében.
De akkor mi?
Nos, erre a közös nyilatkozat második feléből jöhetünk rá! Egy globális szórakoztatóipari óriássá növeszteni a Bungie-t a Destiny nyomán. Filmek, sorozatok, képregények, stb!
Ezt a Bungie régóta tervezi, többször egyértelművé tették, hogy ez a cél. A Sony pedig a tévés-filmes szakágával ebben jó partner tud lenni. Jó a szinergia, illeszkedik, ahogy azt korábban már fejtegettem, hogy ezek az optimális vásárlások a Sony számára.
Ha ez így lesz, határozottan ügyes mozdulat a Sony részéről!
Az pedig valószínűleg már csak bónusz, hogy ezzel megakadályozták, hogy az MS potenciálisan visszavegye.
Vót.
Zooval beszéltük talán pont ebben a topicban, hogy a Bungie is egy tipikus példája annak, ahogy az MS előző vezetése félrekezelte a belsős stúdiókat... nem hagyták őket érvényesülni, be voltak állítva Halo-gyártásra.
Tldr: a Bungie legyártotta az MS által megkövetelt mennyiségű Halót a 3. után, ez volt az ODST és a Reach, aztán az MS megengedte, hogy kivásárolják magukat és függetlenedjenek.
A Destiny már PS4 promós játékként jelent meg... mint ahogy a CoD is PS4 promós volt ebben a generációban (miután a defacto CoD-konzol X360 után az MS sikeresen elkúrta a következő generációt).
És akkor:
https://www.gamesradar.com/uk/sony-is-buying-bungie-for-dollar36-billion...
Sony is buying Bungie for $3.6 billion
Nah, ezek azok a felvásárlások, amiket pár poszttal ezelőtt a bejegyzésem végén vízionáltam mint valid és logikus üzleti lehetőség a Sonynak!
A Sonyhoz jól illeszkedő, még független, a Sony lehetőségeihez képest elérhető árú stúdiók! Már megint pályát tévesztettem, pedig biztos vagyok benne, hogy az EA és a Take-Two felvásárlásáról vízionáló, a külföldi médiát körbehaknizó piaci "elemzők" kicsit jobban keresnek nálam...
Nah, örülök, hogy ezt tisztáztad, mégiscsak te vagy az illetékes! A lényeg: szerintem roppant ügyesen járt el ezzel az MS, és habár hasonló átfedésekre talán más játékműfajokban kevésbé van példa, nem tartom kizártnak, hogy egyéb területeken növelhető a hatékonyság bizonyos fokon ennyi stúdió között, akár technológia, akár grafikai, akár egyéb vonalon.
Megfelelő előfizetési csomagod van? Ha jól tudom a 4K-s kell az Atmoshoz, de ez most csak úgy rémlik :O
Nem tudom megmondani milyen rendszerességgel látom, jellemzően nem is szoktam erre odafigyelni. De az legalábbis biztos, hogy mindkét logót azért több alkalommal láttam már, tehát legalábbis létezik XD
Én rendszeresen látom a Netflixen különböző címek alatt a DD5.1 vagy az Atmos feliratot :O szóval imo kell lennie.
rosszak az emékeid.... Forza Vista?
nem tudom mennyire lehet egyszerű ennyire pontosan lemásolni egy autót, főleg a belső tér minden apró részletét... könnyen lehet, hogy nem a legbonyolultabb modellezési feladat, de vélhetően akkor is időigényes, hiszen alsó hangon is több száz autóról van szó, de ugye a Gran Turismo 4-ben talán 1000+ autó volt, ha jól emlékszem...
Most az irodában mondta valaki, hogy ő telefonról bányászható coint bányászik. Létezik ilyen? Van ennek értelme?
Igen, kétségtelenül a részvényárfolyam felett kellene fizetni ezért is, nem lenne messze az AB-től, ezért sem értem, egyáltalán miért pörögnek ezen a külföldi elemzők.
Autós játék: az MS-nél zseniálisan csinálták, hogy az elkészült autómodelleket két játékban használják, a komolyabb Forza Motorsportban és a lazább Forza Horizonban. Ez egy olyan munka, ami nyilván nem lehet olcsó - kiváló minőségű autómodellt csinálni kívül-belül. Viszont, ha már megvan, miért ne lehetne két helyen használni? Sosem fog spórolós asset duplikációnak tűnni, hiszen egy BMW M5 az BMW M5 attól függetlenül, hogy milyen környezetben van.
Ezzel szemben a Sonynál? A modelleket a sokévente 1x megjelenő Gran Turismo használja. Szinte pazarlásnak tűnik!
Elemzők arról beszélnek, hogy a Sony számára logikus lenne az Electronic Arts megvásárlása.
De vajon tényleg? Szerintem nem!
Az EA értékét valójában a sportjátékok adják. De, úgy tudni, hogy a jövőben már nem fizetik ki a FIFA licencet, így más nevet kell majd használniuk. Le fogja ezt követni a közönség? Mi történik, ha lesz egy másik FIFA-játék? A lényeg: a sportjátékok esetében erősen függnek a licencektől.
Mi van még? A BioWare hosszú évek óta semmi kiemelkedőt nem tud produkálni, a legjobb termékük egy Mass Effect-remaster volt.
Battlefield? Éppen romokban van, az új rész az egyik legnagyobb bukás valaha.
Frostbite technológia? Nem igazán vált be. Még a Battlefield alatt se működik igazán jól, és amikor ezt próbálták meg minden játékukhoz technológia alapnak tenni, nem volt vidám a végeredmény, gyorsan fel is hagytak ezzel.
Apex Legends és Respawn Entertainment -- ez rendben van, ez talán a kiadó legerősebb része most.
De összességében amennyire drága lenne a EA, annyira bizonytalannak tűnik. Imo még egy Ubisoft is jobb döntés lenne. De! Szerintem a Sony nem gondolkozik hasonló gigafelvásárlásokban, szerintem jobban járnak, ha az eddigi taktikát követve olyan bevált, hozzájuk illeszkedő és stabil stúdiókat vesznek meg egyesével, mint legutóbb az Insomniac. Az ilyenekből persze egyre kevesebb van már....
A minap belefutottam egy érdekes dologba, gondoltam megosztom veletek!
https://www.vice.com/en/article/k7wgea/fight-club-alternate-ending-china...
Szóval történt, hogy Kínában megváltoztatták a Harcosok klubja című film befejezését. Kivágták a jelenetet, ahol felrobbannak az épületek, és a nézők kapnak egy üzenetet a végén, miszerint a rendőrök megakadályozták Tyler akcióját, maga Tyler pedig nem lövi le magát, hanem elmegyógyintézetbe került.
rwurl=https://video-images.vice.com/_uncategorized/1643019083555-img8732.jpeg
Érkezett is a masszív amerikai sajtóvisszhang és kritika: lám' ismét egy kiváló nyugati alkotás esett a kínai cenzorok áldozatául!
De, ekkor megjelent Chuck Palahniuk, az eredeti könyv szerzője, és közölte, hogy valójában ez a verzió közelebb áll a könyvhöz, ahol Tyler szintén elmegyógyintézetbe kerül, és hogy egyébként marhára álságosnak tartja ezt az egész reakciót a cenzúrára, mert hogy az ő könyvei is több helyen be vannak tiltva Amerikában, ráadásul több külföldi kiadója is átszerkesztette a könyvét, hogy az a filmes befejezésnek feleljen meg.
https://www.hollywoodreporter.com/movies/movie-news/fight-club-author-ch...
Tanulság: nincs. Csak érdekesnek találtam!
A hátteret afaik ugyanúgy kicserélik, mintha green screen lenne, ez a virtuális díszlet inkább csak a színészeknek segít, hogy jobban érezzék a környezetet. De aztán lehet tévedek.
szerk: nem, tényleg a virtuális díszlet a háttér többnyire. De jah, nem ez a probléma a sorozattal :D
Bandido írta: Boba 5
Ezt nem tudom értékelni, merthogy ez nem a boba sorozat egy része volt.
Yep. Azért nézem a Bobát, hogy ne a balfasz Mandót kelljen nézni ahogy levágja a saját faszát, erre most visszatér. Mondjuk nem mintha Boba jobb lenne, őt is csak állandóan megverik aztán megy chillelni a bacta tankjába.
A Halo ring jópofa volt, minden más körülbelül értékelhetetlen ebben a részben. Mindkét sorozat eddig olyan, mintha a Star Wars paródiája lenne ezzel a low concept - low budget dologgal.
Szuper ötlet, nagyon értékelem az ilyen ügyes lifehack jellegű tippeket :) ráadásul tésztát tényleg minden nap tudnék enni, nagyon szeretem.
A fenti móccerel tészta + gomba, plusz akkor bacont gondoltam még. Valami zöldség elfér még ebben, brokkoli mondjuk?
Ez is nagyon jó tipp, elraktározom.
Valamit főzni kéne 3 napra -- ma, holnap, és hétfőn vinni belőle. Ha van esetleg valami tipped, nagyobb adag egyszerűen menedzselhető kajára. A múltkor chilis babot csináltam, az már megy =D
Tegyetek már be egy képet Darth Vaderről hogy én is kitaláljak valamit :(((
Köszönöm! Ez részemről jól hangzik. Most akkor már csak egy step-by-step guide kéne ha ráérsz, hogyan lehet ezt a legegyszerűbben megoldani :)))
Ebből most szó szerint semmit nem értettem :DDDDDD
mondjuk úgy kérdezem, mintha bármi esélyem lenne kitalálni bármit is előttetek :D
Közvetlenül CRT tévéről fotóztad ezt a képet nyaralós Polaroiddal? :D
Egyetértek, annyi kitétellel, hogy a 3. rész nyitánya az epicség egy egészen új szintjén volt.
Kratos és a férfiasság viszonyát jobban kifejthetnéd mert nem egészen értem, mire gondolsz =)
Olyan unalmasak a bűncselekményeink, hogy ha van 2 balfasz egy Fiattal és 10 rendőr el tudja kapni őket, azt itten komoly elemzésnek vetjük alá.
Alacsony az ingerküszöbb. TÖBB ÉS IZGALMASABB BŰNÖZŐKET MAGYARORSZÁGNAK! :D
+1
Ahogy itt olvasom Noki meg Ninja összefoglaló írásait, meg az alapján ilyen Wikia szócikkeket, mindig elképedek, hogy milyen fantasztikusan fantáziadús ez a világ, és hogy milyen hmmmm... zavarbaejtő? Igen, talán ez a legjobb szó rá... zavarbaejtően beteg.
Mintha valaki azon gondolkozott volna, hogy legyen minden disztópokusabb a legdurvább disztópiánál is, hogy legyen minden kegyetlen, brutális, elfajzott.
Ez amit írtok a technológia fejlődés elfelejtéséről, meg az egész vallási dogmatizálódásáról. Meg hogy valójában fogalma nincs már senkinek, hogy milyen harcot vív az emberiség, mi volt a császár terve.... Elképesztő. Lenyűgöző.
Csodálkozom, hogy valami ami ennyire szélsőségesen beteg, az ennyire népszerű tudott lenni. De nagyon örülök neki.