Hozzászólások
Elsődleges fülek
Moken írta: Én is nagyon csíptem, annyira hangulatos volt. Kár, hogy vége lett olyan hamar, bár a sztoriban már kezdték kicsit fullba nyomni a kretént, így lehet jobb is, hogy nem vitték tovább :D
Én ezt annak tudom be, hogy a 2. évad afaik nem is lett volna, aztán amikor a fanok nyomására mégis lett, akkor el kellett kapkodniuk :) én legalábbis szeretem ezt gondolni.
De valóban az egyik leghangulatosabb sorozat evör. Arra a részre például örökre emlékezni fogok, amikor a csaj elbúcsúzott a faszijától, aki közben ilyen számkivetett lett és a Foo Figters szólt a végén.
Vagy arra, amikor jött egy osztag katona, akik felszabadítónak adták ki magukat, aztán leleplezte őket az öreg polgármester, hogy "hooraah"-t mondanak, és az army szokás nem pedig navy vagy valami ilyesmi?
A Jericho című sorozatban is jódot szedtek amikor jött az atomos eső, én azóta tudom, hogy az kell.
(egyébként az egyik kedvenc sorozatom evör)
kismalacka hey hay írta: megnéztem a mass effekt 1. részt
wat
Biccsszlep vot?
áhh soha nem költök már pénzt többet PC gamingre... de még a konzoljaiamat is eladtam, miután fél éve be se kapcsoltam őket :D
van még egy eladó FX6300-as procim is ha érdekel valakit :D
"Ez rövid időre túlkínálatot eredményezhet, ám amint elfogynak ezek a készletek, újabb, óriási hiány alakulhat ki. Ennek oka, hogy a félvezetőgyártáshoz nélkülözhetetlen neongáz, palládium és héliumgáz jelentős részét orosz és ukrán gyárakban állítják, illetve állították elő."
Nah, akkor én kivárom ezt az időszakot, és eladom az ezeréves 7850-emenet 150k-ért :D
Hát ez sanszosan igaz XDDDD
rwurl=https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/276170344_10159699001...
de az tetszik, hogy a csajok mellett legalább a szöveges kontent rendben van :DDD
hinnye, mi történik itten?
Ne viccelj már.... Para volt kicsit, de sanszosan sokunkkal megesnek ilyenek civil autósokkal. Csak tényleg arra nem számítottam, hogy pont egy rendőr fog úgy telefonozni a volán mögött hogy kikanyarodva egy zebra mellett majdnem elbasz :D
Egyikkel sem lennénk beljebb, de ha elütnek az jobban fáj :D azért akkor és ott becsokiztam kicsit na.... :D
Ma majdnem elütött egy RENDŐR. Konkrétan félre kellett ugranom. A telefonját nyomkodta vezetés közben.
Oké, nem egy nagy világvége, vagy valami, nem történt semmi, de azért bazzeg, nem azért fizetjük az adónkból hogy kinyírjon :D
Mondanám, hogy vegyetek rendes telefont Samsung helyett, de mióta a Huawei alól kilőtték a Google-t szar a helyzet :(
Gabika írta: ez lett, ez van raktaron a helyi edigiben.
Realme GT Master Edition Mobiltelefon, Kártyafüggetlen, 8GB RAM, 256GB, 5G, Dual SIM, Fekete
Nagyon jó döntés, elképesztő ár/érték arányú telefon.
szerintem is jó, és korábban több olyat is betettél akit szétadok, csak ez az utóbbi kettő most nem érintett meg, de keep em coming :))))
Valahogy ez se mozgat :(((
ProfWilliam írta: Az Összefogás kampánydalai is minősíthetetlen hulladékok voltak de azért ez se jobb.
Úgy tűnk nekünk magyaroknak úgy általában nem megy ez az egész dalírás dolog.
Ööö wut? Pont az összefogás kampánydalait csináló Dés / Geszti duó azért elég nagyokat alkotott korábban a különböző rajzfilmek magyar dalaival például.
De az összefogás új kampánydala (amellett hogy nem egy nagy eresztés) egyébként is csak egy koppintás, és nem csak abban az értelemben, hogy egy Patty Smith-dal, hanem úgy komplettan: https://www.facebook.com/deakdanielemez/videos/248547950825613/
Meg hát azért van nekünk egy István a királyunk, Omegánk, stb azért ezt így kijelenteni, hogy nem megy nekünk a dalírás eléggé wtf :P :o
ijesztő az arca :o
hang vagy kinyitni a menekülteknek :o a szezonig meglenne a zsetonod, csak mondd meg nekik, hogy ki kell takarítani maguk után :D
Az EP3 zenei téma baszik!!
A főellenség úgy néz ki, mint egy fasz. Ezen kívül a szokásos Disney szarnak tűnik, ami traileren jól néz ki, de aztán valójában semmi nem lesz belőle, csak Obi-Wan sétálgat majd a sivatagos fosban mint már az elmúlt két sorozatban eddig mindenki más. Ha ez is olyan fos lesz, mint az előző kettő, akkor viszont fel fogom baszni magam, mert McGregort nagyon bírom, meg Obi-Wan karakterét is.
Azért az internet cenzúrázása sok dolgot megnehezít még ha meg is kerülhető, néha full alapnak tűnő dolgok tudnak nagyon hiányozni. Amikor a járvány előtt Isztambulban voltam, eléggé lenyűgözött a Boszporusz híd, amikor visszaértem a hotelbe, gondoltam rákeresek Wikipédián, nézek róla infókat.... de nincs Wikipedia :o jólvan mondom, akkor kiverem.... nincs PornHub.... ehhhhh.
Nagyjából +1. A kínai turisták a legrosszabbak, de gondolom ők még kulturálisan nincsenek hozzászokva a turistáskodáshoz.
Gabika írta: https://tunderszepek.delmagyar.hu/tunderszepek-2022-versenyzok/banfi-ben...
Kicist hülye neve van, de azon túllépünk 😍
Gabika írta: neked ki jott fel a linkre? most mar a szucs mirjam van, az mint a bun, olyan ronda
amikor kuldtem meg a jambor evelinke volt, az egesz csinoshttps://tunderszepek.delmagyar.hu/tunderszepek-2022-versenyzok/jambor-ev...
Adom! Nagyon kis cukor és csinoska!
Egy különlegesen tehetséges malac, különösen tehetségesen fest! A legutóbbi festményét 25 ezer dollárért vették meg!
:DDDDDDDDDDDDDDDDDD
Sok fiatal egyetemista csajjal kampányolnak, mert 2500 forintos órabért adnak. De ez a lány azért elég durva, aztarohadt :ooooo