Hozzászólások
Elsődleges fülek
Mentségemre legyen mondva nem láttam a once upont, csak a színvilága olyan volt a képeknek mint amit abból a filmből látni neten.
Első rész.
Ez jobb lett a végére mint amire számítottam. 8/10.
Kiváncsi vagyok a többi részre is.
Fura, mi pont netflixet nézzük inkább. HBO go-hoz meg hónapok óta nem nyultunk hozzá.
Sajnálatos, hogy utóbbin nincs 4k ráadásul írtó fos a menürendszere a netflixhez képest.
Te jó ég az a térdkalács!
Ghostbusters Afterlife
Annyira izgalmas volt, hogy a háromnegyedénél bealudtam rajta.
És még benne is van a nevében, hogy mi kell hozzá. Cacio e pepe = keménysajt és bors :)
Komplikato írta: Az Alzán feltűnt, majd eltűnt 111 ezres 3050 kártyák már fel is tűntek a Hardverapron a Ninjon nikcknevű boltosnál, bontatlanúl 220 ezres áron. A dolgot picit árnyalja, hogy ennyiért már (190-220e) kapni használt 2060-at, ami gyorsabb.
2060 asamat 120 ért vettem a nagy árrobbanás előtt. Így nézve még a 111 ezer is drága.
A kopasz rendőr szerintem azért fut olyan furán mert közben próbálja elrakni a stukkert.
Miről beszélsz? Innen fórumról is többen vettek emelt áron az új VGA-kból.
Ki bányászni, ki játékra..
Nem kellett ehhez jó kondi. Ezeket a sánta lajhár is utol érte volna. Főleg a fehér? kabátost. Az amit leművelt "futás" címszó alatt (öregasszonyok gyorsabban futnak a buszhoz).... Facepalm.
Mindenesetre látszik, hogy nem egy mesterterv volt az övék.
Biztos vagyok benne, hogy ennek is indookolatlanul magas lesz az ára.
Boba 5
Ezt nem tudom értékelni, merthogy ez nem a boba sorozat egy része volt.
Nekem is az ugrott be először, ami fura annak fényében, hogy nem is láttam azt a filmet :-]
Wot ban van egy lengyel tank, amiben van egy kutya a legénység mellett. És az a kutya neve, hogy SZARIK.
https://worldoftanks.eu/en/tankopedia/51345-Pl16_T34_85_Rudy/
Van ilyen: Egy volt kollégám ujját megszúrta egy tüske, és kiserkent egyetlen vércsepp. Fal fehér lett és majdnem összeesett. Úgy kellett leültetni.
De az nem zavar, hogy ököllel csapdossa a másik fejét? Az kb olyan mintha egy téglafalba ütne bele.
Nekem ennek nagyon Star Warsos hangulata van.
Sikerült megcsiribálni?
Szívesen!
Peacemaker 4
Na, ez a rész nagyon unalmasra sikerült. Kár érte.
Harvy666 írta: covid altali bezartsagnak koszonhetoen lettem 77kg
Ez most komoly, hogy erre fogod???
Ez kb az a kategória mikor a kövér ember képes azt mondani, hogy azért vagyok kövér mert vastag a csontom!!!
Vagy az, vagy a linken lévő leírás.
Már ott el van rontva, hogy a paldáson lévő router WAN portjába dugod a kábelt ami elvileg az 1es számú router LAN portjábol jön ugye?
1es számú router LAN portjából a 2es számú router LAN portjába kell dugni.
Azt kellene még megnézni, hogy a padlásos router tud e "Access point" módban működni. A webes felületén van e ilyen menüpont, ha van akkor azt bekapcsolod és elvileg ennyi. Ha nincs akkor kicsit macerásabb.
Arra az esetre itt egy leírás:
A hogyan csináld jól kezdetű bekezdéstől. Az előtte lévő rész nem érdekes.
http://legyes.hu/hu/post/tobb-router-osszekotese-wifi-hatotav-bovites-celjabol/
árnymedve írta:
Még annyit jegyeznék meg az RTX-el kapcsolatban, tehát a sugárkövetéssel, hogy nesze semmi fogd meg jól számomra. .
Pontosan. Kb mint a mozikban a három DDD. Parasztvakítás.
Ezzel a sorozatbeli fizimiskával egyszerűen nem ismertem fel. Pedig előtte néztem, hogy milyen színészek játszanak benne.