Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ki lett próbálva, akkor sem működött. Azért adtam le hibára. Mi mást tudtam volna még csinálni?
Felhívtam ismét őket és felvettek egy hibajegyet most előröl ketyeg a 72 óra.
Meló után bemegyek a digihez és hátha akad egy értelmes ember mert a telefonos ügyintézőkkel nem lehet 1ről a kettőre jutni. Csak a betanult szöveget szajkózzák. Mintha egy kibaszott papagájjal beszélnék. Meg akkor panaszt teszek egyúttal hamár ottleszek.
Azért zárták le, hogy ne telljen le a 72 óra. Kerek 1 nappal előtte lezárták azzal, hogy szerintük jó. Ami nem igaz.
Nem a 72 óra a baj mert így volt időm megnézni a sorozataimat meg letakarítani a winyót. Felszabadult 430Gb :) Szóval volt haszna is.
Az baszott fel, hogy lezárták a kibaszott hibajegyet mondván, hogy szerintük most már jó! ÉS volt pofája azt hazudni, hogy küldtek erről sms-t is. Hát nem küldtek. És még mindig nincs net. Hibás a szarjuk amit hoztak mert nem lehet megpingelni. És a weboldala sem töltődik be. A wifit szórja arra lehet csatlakozni és ennyi. Se net se az eszköz weboldal nem töltődik be.
A kurva anyját a fasszopó diginek, hogy rohadnának meg a kis köcsögök.
Múlt hét pénteken voltak behúzni az optikát. Azóta nincs internet.
Még aznap este leadtam hibára. Igérték, hogy jön szerelő. Nemjött. Hívtam őket szombaton, hogy mi lesz mert még nincs internetem mindig. Igen látják, hogy hiba van de van 72 órájuk, hogy kijöjjönek. Hívtam őket az előbb, hogy mikor óhajtanak kijönni mert ma reggel néztem és még mindig nincs internet. Erre mondja a csaj, hogy hát a hibajegyet már lezárták tegnap este mert szerintük megjavult és még sms-t is küldtek róla. Természetesen sms nem jött és még mindig nincs internet. A rohadt tetves anyjukat a fasszopóknak. És most új hibajegyet akar felvenni és ismét 72 óra......
Én a labirintusnál feladtam. Annyira nem szép mount, hogy megérje az elbaszott időt.
Luke Cage
második évad.
Összefoglalva: Kaka.
Kíváncsiságból néztem én is 1-2 alkalommal, hogy mégis mi az istenért van 18k nézőszáma de nem tudtam rájönni a mai napig.
Twitchen mi értelme a chatnek?
Ilyen 8k nézőszámnál gyakorlatilag olvashatatlan. Megjelenik egy sor és 2 másodperc múlva nincs sehol úgy suhan a szöveg.
Köszi!
Nekem is gigás digi netem van havi 2935ft ért :)
Holnap jönnek behúzni az optikát a lakásba.
Számszerűsítve? Valamiért nem mennek az imguros linkek egy ideje melóhelyen...
Papíron egy M.I., a gyakorlatban mintha egy kaviccsal akarnál szót érteni.
Ez alapján stimmel a rövidítés: Mission Impossible :)
Én inkább a Ezt venném.
Nem tudom, hogy az A2 milyen árban van amúgy.
Az A2 lite egyébként nem tudja az ac-s wifi szabványt. Olyan telót én tuti nem vennék 2018 ban amelyik ezt nem tudja.
Ez az nfc csak műhiszti szerintem. Soha nem okozott gondot a hiánya. A bankkártyám mindig nálam van.
Kínában persze lehet, hogy már gond lenne ott ahol még a nyilvános budin is lehet mobillal fizetni kb...
Szerintem semmilyen bonusz nem ér annyit, hogy lépten nyomon hülyére vernek.
Mindig is csodáltam azokat akik önként játszanak pvp szerveren. Tiszta móka lehet...
Kőházi meg Bödőcs aki jó a többi hulladék.
Nálunk meg tavaly nyáron az egyik gyökér átállította fűtésre munkaidő végén és kellemes 35 fok volt bent reggelre...
Ez faszántos.
Itt meg kb minden hétre jut borongós, esős idő. Ma is esett órák hosszat napközben itt.
Jó nagy szopó annak aki ilyen időben kénytelen nyaralni balatonnál pl.
Nincs is jobb annál amikor vasárnap készer is be kell menni melóhelyre.
És, hogy vigyem végre ezt a "nem elengedni a józsefet míg nem jó." dolgot ?
Fogja magát és elmegy. Vissza meg nem tarthatom mert akkor rendőrt hív és én leszek megbaszva. Amúgy sem József volt hanem valami román fickó.
És a legfaszább, hogy akit most hívtam ügyfélészolgálatost délután az volt olyan kedves és megnézte az előző lezárt ügyet és elcsacsogta, hogy "nem tudja, hogy miért zárták le mert nem lát semilyen indokot az ügynél, hogy mivel zárták le"...