Hozzászólások
Elsődleges fülek
Respect, hogy 4 napig tartott amíg magadhoz tértél! =D
Köszi, jól esik. De azért én még jó messze vagyok tőlük sok mindenben. Vágás, profi fejkamera legfőképpen. Az én 30 ezres fejkamerám anti shakeje éppenhogy finomít valamit a mozgáson, míg egy 80+-os Gopro és társai teljesen kisimítják.
rwurl=https://youtu.be/GZHF9abqNOU
Pont ezt vettem meg, mert nem akartam sokat költeni a 4K-s scope camon túl rá. Úgy vagyok vele, hogy beletanulni jó lesz, aztán max. dash kamera lesz belőle, vagy plafonon feldobom a stukkerre visszatekinteni rám. Bár azzal meg az lesz a gondom, hogy így is nehezemre esik a sniper csúzlimmal célra tartani hosszú távon. Az enyém azért van vagy 4 kg, nem úgy, mint a Novritschnak az ultra könnyű 2kg-os csúzlija.
Zenés-intrós showt nem szándékozok később sem alkotni. Azért fogtam bele, mert néztem ezeket a nagymenő külföldi srácokat és megannyi fasza akciót láttam itthon is, amiket megörökítenék magamnak, a fiamnak, meg a haveroknak. A mostani kis játékon is ennyi találat és találat meg nem adást tudtam megörökíteni úgy, hogy gyakorlatilag max. a felét bírta az aksi meg a powerbank.
Csapatjáték a közös hoki a zuhany alatt is, még sincs megemlítve csapatsportként a törvények között. Amíg nincs az Airsoft így besorolva, addig ez a kiskapu élhet, mintha túráznánk a hegyekben 20-an, egymástól 4-5m-re.
Ez a pálya bitang nagy, nem nagyon voltunk még egy 10 nm-nél kisebb szobában sem egyszerre 2-en. Az eligazítás, meg a körök végén a tárazás, dumálás, az persze összébb gyűjtötte a népet, de akkor sem voltam senkihez közelebb mint 2m, max. a végén, meg az elején, amikor körbe ökölpacsiztunk.
Mindenesetre én már szerintem átestem a koronán akkor, amíg a feleségem majd 40 napig karanténban volt koronásan. Szóval én voltam a 8. utas a halál?
Nem kedvenc sorozat, vagy van úgy általában ne nézd meg ezt a filmet/sorozatot?
Kaktusz Jack
Gyerekként sokkal viccesebb volt. Gyakorlatilag egy gyalog kakukk, csak Swarczi a kakukk és Kirk Dougles a prérifarkas. A gyerekek két poénon röhögték el magukat, én meg egyiken sem. Cserében feltűnt, hogy mennyire meghupákoltam volna a nőt.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kXl-eoGZVvg
Megpróbáltam a fejkamerával együtt a vasárnapi játékot. Természetesen egy csomó mindent kell még tanulnom. Például a fejkamera víz alatti dobozkája bár véd a BB-től, de cserében ótvar lesz a hangja. Ráadásul a scopecam mikrofonját véletlenül kikapcsoltam. És csak egy powerbankom volt, azt a scopecam-ra kötöttem. Kell majd vennem még 2, viszonylag nagyobb kapacitásút és akkor nem kell a játékon baszkódni a kamerákkal, csak az elején bekapcsolni.
Szóval szorri a videó minőségéért, de legalább gyakorolhattam a két kamera összevágását és a mennyiség itt már 5 percre elegendő volt =D
Doom patrol
Az első három rész trágya, aztán van két egész jó rész, aztán megint egy lapos. Abbahagytuk.
Avengers végjáték
Jó lezárása volt másodjára is, de nem ez a film lesz az, amit bármikor újráznék, túl sok szereplő túl sokat alkot és 3 órában. Megértem, hogy ezt így kellett, bár lehetett volna 3 db. 2 órás film is a 2 db. 2.5 és 3 órások helyett. Gyerekeknek tetszett.
Bosszúállók végtelen háború
Másodjára már nem volt olyan ütős, mint először a moziban, amikor nem vágtam még a spoilert. Humor rendben volt, nem volt túltolva. Űrlord és Thor párosa megérne egy külön filmet.
-Képzeld, egy ritka betegségem van. Ha tüsszentek elélvezek.
-Ne mondd! És szedsz rá valamit?
-Igen, borsot...
A legjobb az ilyen beállásoknál, amikor tüsszenteni kell és tüsszentés közben megfeszül az a rész is, a belenyilalló fájdalom miatt félbemarad a tüsszentés de továbbra is piszkálja az orrodat és kezdődik elölről...
Razor toolt, lassítást, zoomolást, hitmarker, szálkereszt rávágást már az első videó készítése alatt kigoogliztam. A színeket nem piszkáltam, mert nem láttam jobbnak az alap templatektől. Mindegyik a kontrasztot és a saturationt piszkálgatta, amitől ilyen sötétebb, vagy ködösebb lett a kép, illetve vakítóan világosabb.
Manuálisan kicsit tornázgattam ezt-azt, de nem értek hozzá és mindenképpen csak egy elbaszottabb színtónusú végeredmény lett belőle.
A kamera 4K24 fps / 2K60 fps-t tud, ezért én 2K60-ban rögzítettem. Amit változtatok hétvégére, hogy a sharpnesst maxról közepesre állítottam, mert azt olvastam róla, hogy a túl élesített felvételeken a zaj is fel van élesítve, azt meg utólag nehezebb kiküszöbölni. És amikor a videón ránagyítottam 4-500%-osan, hogy a BB-t lehessen látni 40+ méterről, akkor látható, hogy a minőség már nem rózsás.
Sajnos a 24mm-s lencsés Runcam 4K-s Scope cam-et vettem meg, de már látom, hogy a 40mm-s lencsés kellett volna. Az ára minimálisan volt nagyobb, de az optikai zoomja sokkal jobb volt. Viszont az összehasonlító videókon azt láttam, hogy ez a lencseméret meg pont 40m fölött jó csak, alatta meg talán túl nagy lenne a zoom.
https://youtu.be/Thczna1irKY?t=137
A kék ruhás 35 m-re volt, az utolsó fickó meg 24-re. Ezt 40mm-s lencsével kamerázva lehet hogy teljes képernyős lett volna.
Két dolog, egy, nem létezik airsoft sport a magyar törvénykönyvben.
Kettő, 20 ember vadászta egymást kb. 24 hektáros területen, a parkolóban maszkban, amúgy meg nem nagyon voltunk egymás 1-2 méteres közelében, max. akik egy kocsival jöttek.
Három, öö nem hivatalos rendezvény.
N0k0m, minden tipp érdekel, beszélhetnénk discordon. Pár helyre raktam be lassítást, amikor én a játék közben úgy éreztem, hogy ezt teliben eltaláltam. De a videó feldolgozásakor láttam, hogy micsoda mátrixos jelenetek mentek, illetve 80m-re régen lőttem már játékon és nem volt elég a fickó feje fölé egy kicsivel tartanom. Egy fél méterrel odatartottam volna még, akkor eltalálom a legelején a bokor cimbit.
Thor Ragnarok
Másodjára is nagyon tetszett. Megtartom későbbi újrázásra. Nekem a képregények alapján Hulk így volt tökéletes, egy igazi tuskó vezérszurkoló Chad brute, Thor-Loki adták azt, amit vártam tőlük. Jó volt az akció, a humor.
Csévharaszt
Asszem 9-re kell menni, de majd megírom, ha megtudom.
scrx, tudok kölcsönadni bármit is, ami hiányzik ahhoz, hogy játssz. Akár komplett felszerelést is.
Solitairica
Ma még akciós az Epicen. Krva anyját, de beszippantott, hajnali egyig nyomtam. =D
Kis köcsög Solitair egy apró rpgs ráhintéssel, de nekem marhára bejött.
Most vasárnap is megyek egy ilyen 20 fő körüli témára. Te nem jönnél?
Temple Grandin
Ez egy marha jó film volt. Szerintem bátran nézze meg mindenki. Valós történet egy autistáról, aki lediplomázik és tud gondolkodni az állatok fejével.
Az eredeti swben ilyen frizkója volt majdnem minden férfinak.
Ma már buzis.
rwurl=https://www.youtube.com/embed/Thczna1irKY
Nem megy beágyazva a nem nyilvános videó
Kipróbáltam a karira kapott scope camomat. Nézzétek el a kontent minőségét, a gyári aksija -3°ban kb. 1 órát bírt és összesen 2.5 percnyi jelenetet tudtam belőle érdemlegesen kiválogatni. Egy rakás szép killre meg már nem volt szuflája.
Legközelebb valami powerbankot beszerzek.
Az adobe premier pro-val meg most kezdtem el ismerkedni 0-ról. 3 óra volt amíg ezt a 2.5 percet végül összeraktam tutorial videókat nézegetve. A pofám leszakad, hogy az Adobe letesz az asztalra egy ilyen programot, ahol se tooltip, se normális help nincs és iszonyat mennyiségű kapcsoló, panel és lehetőség van belepakolva.
Aki meg most tanulja 0-ról, az menjen a netre és nézzen tutorialokat.
De azért az kicsit más, ha a húgod eközben már elmúlt 16 és föléd guggolva hugyozott le homloktól köldökig.
Ha jól gondolom a gyerkőcötök még fullosan anyatejes.
A fenti állítást árnyalja majd, ha már elkezditek hozzátáplálni és a jelenlegi babapép állagú és savanyú tejszagú cucc amit kitermel átmegy rendesen feketébe és olyan bukésba, hogy rendesen felpöndörödne egy sokat tapasztalt hajléktalan szemöldöke is.
Kombinálva az esetlegesen olyan gyerekkel, aki nem akarja, hogy pelenkát cseréljetek rajta és nekiáll izmozni.
Bónuszként mondjuk homloktól köldökig le is hugyoz közben grátisz. (megtörtént eset)
RE@L írta: Reseteltem magam :(
Fixed it for ya
Dr. Strange
Ez másodjára is fasza volt. Lassan végigérünk és csak a jobbakat tartom meg.
rwurl=https://youtu.be/ZBhVFy__nxQ