Hozzászólások
Elsődleges fülek
Koszos, faragatlan emberek, akik szarnak egymásra. Ott félholtra verhet egy vadidegen egy másikat egy forgalmas utcában, mindenki megy a dolgára.
A környezetszennyezés és most a vírus miatt sem mennék Kínába. Ráadásul a mozgólépcsős horror videók is főleg Kínából vannak.
Amit még nem bírok, de ezt mondjuk a japánokban sem, hogy az egy dolog, hogy megesznek mindent, de annak feltétlen szenvednie kell? A kutyákat élve bedobják a forró vizes üstbe, majd rájuk a fedőt, meg ilyenek.
Nincs itt semmi látnivaló. Nem vágták ki a szívét, nem nyúzták le az arcát és tették bele a szájába a levágott farkát. Ezt megúszta.
Az biztos, hogy Mexikóba akkor sem mennék, ha fizetnének érte. Meg Brazíliába, Kínába, Indiába és Afrika nagy részére sem. Ne mindegyiket ugyanazért skippelem, de annyi szép hely van még a világon, nem pazarolnám el az időmet és esetlegesen az életemet ilyen országokért.
Nem tudom, hogy ez practical effektek közé fér-e, de nekem ő a gyerekkori hősöm a témában.
Meh, az eredeti gárdában nem volt benne és a változott crew után már nem néztem.
Bár az eredeti csapatból Sabrina Lloyd is szép volt! De ő inkább ilyen szomszédlány, széparcú, barátnő filing.
Kari Wuhrer meg az a töcskölhető ribanc, aki miatt otthagyod a barátnődet, hideg téli éjszakákon.
Nálatok is kulcscsomóval dobált a tesi tanár torna órán? Ilyen kibaszott nagy csomóval és tök pontosan tudott dobni! =D
Így igaz.
Mondjuk a citromos verzió az még vicces és kevésbé problémás. Egyébként a lányom úgy rákattant, hogy a mai napig képes natúrban citrom karikákat enni. Imádja.
Akkor is keményen dugtam volna Tanya-t, de így még szexibb:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=zutacKYufKg
Ja és nekem ez egy nanemá ez a fickó is egyben:
rwurl=https://media.alienwarearena.com/media/0aaf8fb13d0c2d8800f1f551f023e6d6.jpg
rwurl=https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/05/Udo_KIER_festi...
rwurl=https://youtu.be/BHnqRoEXu5o?t=260
Azért itt is kilóg a lóláb rendesen minden második jelenetnél...
Tompi írta: Jó volt az eredeti is valóban amennyire emlékszek, elég rég láttam (lehet meg kellene nézni) de a gyurmatrükkök miatt kicsit avíttas ma már.
Na most ha már elég rég láttad, akkor hogy lehet, hogy azt mondod, avíttas ma már? Nem is emlékszel pontosan rá. Gyurmatrükkök? Százszor parásan és gyomorforgatóbban nézett ki, mint bármelyik része a CGI-nak az új filmből.
I believe I can fly!
Így van. Ha akarod, nagyítod a tárgyakat, forgatod, mozgatod. Duplikálhatod, törölheted, le és felfordíthatod. Megkeverheted, dobhatsz x oldalú kockákkal, betölthetsz saját tárgyakat, paklikat. Mozoghatsz a kamerával, zoom, forgatás, nézőpont váltás stb.
Van fizikája a dolgoknak, el lehet pöckölni, eldobni és csúszik egy kicsit az asztalon, vagy gurulnak.
Kéne egy csoport, ahol be lehetne szállni játszani. A carcassone is érdekel, még soha nem játszottam. Szóval ha noobnak elmondjátok hogy kell játszani, beszállnék. Cserébe nagyjából el tudom mondani hogyan kell arkham horrorozni.
Tabletop simulator
Faszányos, tetszik! Kár hogy a haverok nem játszák, így egy rakás játékot lehetne pedig nyomatni. Pár hotkey van csak, amit meg kell tanulni a gyors játszáshoz, de utána már minden tök gyorsan nyomatható. Persze VoIP erősen javallott hozzá a teljesebb élményért.
Nani?!
Mit vágok? A mémet erről, vagy a jelenetet a filmből? Mert nekem nem rémlik ilyen Jason Sátános jelenet.
Most vasárnap ha erős szél lesz, akkor Törökbálintra megyünk, kis létszámú CQBra.
Amúgy még nem dőlt el, de vagy Szentendrére megyünk, közepes létszámú egyszerű játékra, vagy Zsámbékra 80 fősre.
Egyik magyar játékos vette a fáradtságot és megcsinálta a vtest a tabletop szimulátorhoz mint igyenes workshop mod.
Maga a tabletop simulator valami 9 euró a g2a-n.
Ha valakit érdekli, szívesen elmagyarázom, hogy működik. Szebb, mint a lackeyCCG, tud pár poén extrát, meg hiányzik is belőle néhány hasznos funkció.
De a tabletop maga jópofa, rengetegen játszanak vele aktívan arkham horrort pl, ami szintén egy ingyenes workshop mod.
Direkt a legnehezebben vittem végig és szándékosan m16-ossal lőttem mindenkit, akit még sebzett a játék 2/3-ig, valamint addig nem tettem egy pontot sem a sebbzés ellenállásra, amíg gyakorlatilag nem volt már máshova tenni, csak oda, meg a lopakodásra. És így is nevetségesen könnyűnek tűnt a játék nekem.
Ettől még fent maradt és várom, hátha lesz hozzá egyszer egy realistic mod. Akkor tuti végignyomom még 1x, de direkt úgy, hogy láthassam azt az endinget is, ami még yt-n sincs fent sehol. =D
Úgysem használod, pisilni tudsz majd utána is. Legalább elveszi azt a kellemetlen gondolatot, hogy kihagysz valamit, mert nem fogsz vágyakozni sem.
rwurl=https://youtu.be/Tj3npgrhtP4?t=754
Mennyivel faszábbak ezek az igazi robotos részek. Bakker, ahogy ott füstölög a kezében a plazmapuska és forgolódik!
Ha tudom, hogy a társadalom szerint bűn az, amit kívánok, akkor nem teszem meg. Ha ez kényszeres, akkor jelentkezek egy dokinál, vannak biztos gyógymódok. Vagy kiélem kiskorúnak látszó prostikon.
Ha tudod magadról, hogy skizo vagy, szeded a gyógyszereidet.
Ha tudod magadról, hogy durván narkolepsziás vagy, akkor csak nem vezetsz iskolás buszt?
Ha tudod magadról, hogy vonzanak a gyerekek és főleg a 16 alattiak, akkor nem leszel tanár, óvoda pedagógus, gyerekekkel foglalkozó bárki és szerintem gyereket sem vállalsz.
Ha igen, akkor kurva keményen fogd magad vissza, mert kényszer kasztrálás és a böriben seglyuk tágítás olyanok által, akik hozzád fogható rémségeket tettek, csak felnőttekkel és ezért úgy érzik joguk van erre.
Ha 12 évig böriben van, mi értelme 10 évig közügyektől is eltiltani. Mik azok a közügyek, amiket a börtönből is intézhet valaki?
Többet FF-et nem fogok nézni. Asszem nincs ennyi fölösleges időm.
Én is nagy macska fan vagyok, de ezen minden újabb megtekintéssel tovább kuncogtam. =D