Hozzászólások
Elsődleges fülek
Az emberek a fertőzés, Jason a gyógymód!
vannak akik rasszistának születtek
rwurl=https://i.kym-cdn.com/photos/images/original/000/568/692/63a.gif
Rasszistaaa!
Az új PC-ség szerint a black is kerülendő. Főleg, hogy csupa negatív szókép társul hozzá.
Fekete mágia, fekete halál, fekete lista, fekete bárány, fekete a gyász és halál, gonosz színe is stb.
A LogMeInben volt egy fejlesztő kollégám, aki az mellett hogy zsidó, még rabbinak is készült korai életútján.
Ő maga mondta nekem, hogy szereti a zsidó vicceket, ha jók. Szóval nem a Hitler-lámpaernyő kategóriásokat, hanem a jópofa rabbi-Grünn féléket.
Viccelődtem is vele párszor, jópofának találta. Elhagytam a céget, majd egy hónappal később visszanéztem a régiekhez. (természetesen átcsábítani akit lehet a fejpénz miatt, de ez mellékes, hiszen zsici vagyok) A volt főnököm is tisztában volt vele, mi a pálya és úgy távolíttatott el az épületből, hogy én rasszista vagyok és az nem kívánatos a LogMeInben.
Értitek, a 1/4 részt cigány, fél részt szlovák zsidó vicceket mesél egy zsidónak az ő engedélyével, aki ezen jót mulat, az rasszista. Aham.
El tudom képzelni azt a családot, ahol mind a két szülő tanár...
Nekem asszony óvónő, én meg a wizz airnek dolgozok. Fasza lenne, ha állást kellene keresnem miközben asszony kötelező fizetés nélküli szabin van.
Harvy, ha veszel guminőt, használtat vegyél. A tapasztalt nők szívesebben kezdenek szüzekkel... =D
Az ammo rész az nem lényeges, a sniperrel kevesebbet is kell lőni, lehetne akár 10 ammo is, akkor sem érezném nehezítésnek.
A többi változásra kíváncsi lennék gyakorlatban.
A pocsolyában meg szemét
rwurl=https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/90473238_1218946018299413_...