Hozzászólások
Elsődleges fülek
Moken írta: Még ha vonat elé ugrik, akkor is csak kitol pár tucat emberrel, hogy elkésnek, de az is jobb...
Több tucat? Csúcsidőben vonatonként ülnek több százan, ha egy vonat gázol, az kb. 2 órás késés neki, és az összes többinek mögötte bőséges késése lesz. Úgy is mondhatjuk, hogy ha valaki vonat elé ugrik csúcsidőben, az több ezer emberrel "tol ki".
Nindzsa, a zsaruban azért sok a trágár poén.
Beverly Hills-i nindzsa
A srácok faarccal nézték végig, talán kétszer kuncogtak fel. Emlékszem erre a filmre gyerekként, nagyot ütött. Most is elmosolyogtam magam pár jelenetnél, de tény hogy jobban állt neki a nosztalgia.
Már előre tartok a Csupasz pisztoly filmektől, ha nagyobbak lesznek. Hihetetlen. Furcsa, hogy amikor gyerekként a 80-90-es évek vígjátékai közben néha vetítettek egy-egy néma filmet a klasszikus nevettetőktől, akkor azokat is élveztem. A mai generáció meg valami olyan szinten faarccal nézi mind a két generációval régebbi, mint a csak egy generációval régebbi vígjátékokat, hogy döbbenet.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy kiskamaszként tudtam értékelni a régi Kabos és társai féle lassú felépítésű kabarékat is. Nem mondom azt, hogy előbb néztem volna egy klasszikus kabarét, mint egy Tom és Jerry showt, de ha az volt a TV-ben, tudtam mosolyogni rajta, ha volt benne vicces rész.
Nekik meg annyira fel van téve az ingerküszöb a tetőre a modern rajzfilmekkel, hogy ezek a régiek már meh.
Avagy valaki felcserélte az SW filmek címeit, hogy jobban passzoljanak a filmekhez.
SW Solo
A lányom a felénél kiszállt, hogy ő unja. A fiam csillogó szemekkel nézte végig, mert az Ezeréves Sólyom a kedvence az egész SW-ből.
Másodjára megnézve, az utolsó két SW-t figyelembe véve nem is volt ez olyan szörnyű. A fiam a 2 óra 15 perces film fele-3/4-nél kiszúrt egy hibát. Solo épp lazán magyarázza, hogy a Falconokat az ő szülőbolygóján rakták össze és az apja is egy ilyen gyárban dolgozott. A fiam rávágta, hogy nem is ismeri az apját, azért lett Solo a neve. És tényleg. Ez az infó az első 20-30. percben volt, amikor besorozzák.
Mert a kezére farkat varrató fazon miatt jutott az eszébe a vicc. Nem ment el dokihoz időben, mert azt hitte fog a gatyája és leesett a farka.
Elnézem neked, mert szűz vagy, a szopás ugyanazt jelenti, mint az orál szex.
Kapitány... jó lesz az kismatróznak. =D
Egyébként praktikus, így valóban jobban kézreesik és nem kell bordát sem kivetetni, ha le akarja magát szopni. A teniszkönyök veszélye itt is fennáll, ha sokat onanizál.
A kis pumpás merevedés érdekes lehet. Nem kell több viagra, akkor és addig áll fel, amíg ő mondja. Tuti túlhasználja és vérrögös lesz az új pöcse, mert nem engedi visszaáramlani a vért belőle.
Egyébként ebből a cikkből nem derül ki az, hogy egyáltalán képes lenne-e a merevedésen és a pisáláson túl élvezni orgazmussal együtt.
Igen, gondolkoztam a szánalom bulvár kaka és a nanemá topicok között.
Üdv újra majdnem kolléga.
Arkkal elkezdtem játszani és addig volt izgalmas, amíg egy lakatlan szigeten szolóban nyomtam a dínók között fakunyhóban a túlélésért küzdve.
Aztán elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem yt-n egy lategameplayre. Emberek power armorban futnak a vizen, repülnek, energia fegyverekkel lőnek olyan erődítéseket, amik mindenféle neon fényben villogó fémből vannak, erőtérrel körbevonva. Mindezt persze úgy, hogy Trexek tucatjai rohamoznak egymásra fém páncélba vonva, fejükből energia sugarakat lőve.
Kamilláztam egyet és letöröltem a pcsába az egészet. Nekem pont az tetszett, hogy a dzsungelben vadászok, miközben rám is vadásznak és épül szépül a fakunyhóm, ami mellé egyik éjjel lesátorozott egy jó 15 szinttel magasabb T-rex és ezért két éjszakát voltam kénytelen a táboromtól távolabb kempelni, mert különben beaggróztam és két harapással kinyírt. Szóval ez a kamu prehistory körítés pont teszett.
Ez a futurisztikus téma már nem jött be. Olyan Wowosan azt láttam, hogy egy rakás sokszámjegyű piros damage röpköd össze-vissza és nem látni azt sem, hogy mi történik, csak megy a gyakás, meg a piros számok.
Amúgy inkább vissza fogom tenni a subnautikát és javaslom neked is, hogy próbáld ki. Nincs benne PvP, meg végtelen grind, mert gyakorlatilag el lehet hagyni a bolygót a végén, végig lehet játszani a sztorit. De nincs időlimit, szóval addig éled a kis gyűjtögető és építgető életedet a víz alatt, amíg szeretnéd.
De annak az atmoszférája a játék elejétől erősen indít és a végéig is kitart. Talán a végjáték előtt leül egy kicsit, amikor a tengeralattjárónak 1 db. bizbaszát nem találtam meg, csak órákig a tengert túrva, aztán meg a mélytengeri páncélomhoz kellett egy fúrófej, ami nélkül nem lehetett az utolsó mineral fajtákat kitermelni és ahhoz kellett egy tervrajz részlet és azért kellett átfésülnöm újra mindent, az nem volt akkora fun, de azért volt mert felületes voltam illetve nem volt szerencsém.
Hogy milyen a fasz rossz végén állni?
rwurl=https://youtu.be/o1h5C8UOBKE
rwurl=https://youtu.be/aM3ElTvF52I
Egy mozgó heliből lőttek kb. 1.5 km magasról 30mm-es gépágyúval, amit könnyen páncélozott járművek ellen terveztek.
Ahogy néztem egyesével is szépen ki tudott szedni embereket is.
Azt meg külön kiemelném, hogy ilyen magasságból is világítottak az emberek a képen.
Instant family
Marky Markban nem csalatkozom, hozza a szintet, könnyed, humoros családi vígjátékokban.
Na ne röhögtess. Tökéletesek a szemeim, még csak nem is cilinderes. Mindezt kitartó 25 éves gép előtt görnyedéssel és 17 év airsoftozással értem el. (nagy részét rácsos szemüvegben)
Rasszista, nem is vagyok bennszülött!
Van lyukacsos szemüveg is, ami szem tornázáshoz segít. Gyakran váltogatja majd a szemed a fókusz távolságot a távoli dolgokról a rácsos szemüvegre közelre. Végeredményben az airsoftos rácsos szemüvegek is ugyanezt okozzák.
Tapasztalatom alapján a legtöbb vonat elé ugró öngyilkos reggel teszi meg. Felkel az utolsó nap és reménytelennek látja az egészet. Nem este, lefekvés előtt és nem délben. Ágyból kikelve már nem tud szembenézni az előtte álló nappal.