Forums

Rövidhírek

283
1429356724-283
Még a Playstation 2 tarolásának idején volt jellemző, hogy több száz milliós felvevőbázist, vagy még annál is többet jósoltak az elkövetkezendőkre. Ami a világválságot és egy elnyújtott generációt követően már elég másképp fest, hiszen a hatalmas fejlesztési és ennél többszörös marketing költséggel operáló óriás stúdiók mellett a garázsprojektek látszanak feltörekedni, míg a kis- és közép-méretű fejlesztőket rendre bezárják, vagy bekebelezik. Az internetes infrastruktúra növekedésével arányosan a játékokat digitálisan fogyasztó játékosok száma is megállás nélkül gyarapodni látszik, melyben a mobil piacon kívül a PC is egyre nagyobb szerepet vállal. És itt nem csupán a Steam és a konkurens kliensek egyre egyszerűbb használatáról van szó, hanem a F2P játékok, mint a League of Legends, World of Tanks és az Animal Jam is egyre szélesebb, diverzifikáltabb tömegeket érnek el. Noha a konzoloknál is van nyitás a digitális terjeszkedés fele - a Playstation+, Xbox Live Gold vagy az EA Access havi modelles formájában - még mindig elsősorban dobozos termékekkel próbálják elérni a meglévő "core" réteget. Amire továbbra is nagyobb az igény, és részben emiatt is uralják a nagyszobát, hiszen még mindig csak a konzolok képesek elérhető áron csili-villi játékokat futtatni. De vajon meddig? Az Ouya egy elég félresikerült projekt volt, hiszen mire kijött, már több mobil készülék túlszárnyalta teljesítmény tekintetében, de mennyi idő, míg valami hasonlóval sikerül előállni? Vagy a Linux hajtotta kompakt PC-nek, Steam Boxnak lenne esélye a trónfosztásra? Folytatás
13
282
1429336133-282
Geralt csak egy kellemes tavaszi piknikhez készülődött; már épp szelte volna a tejszínhabos epertortát acélkardjával, amikor kedves szörnyellák akartak becsatlakozni a lakomába. Ezért Geralt úgy döntött, hogy meginvitálja őket is levágja őket a francba. rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=61Qz88Z5Nio Tovább
11
280
1429309071-280
Hiába a magas gépigény és a jóindulattal is döcögősnek minősülő port, a PC-s modderek már megint
0
278
1429297949-278
A hányatott sorsú Carmageddon: Reincarnation a korábban beígért április 23-a helyett csak május 2
3
277
1429293933-277
A Csillagok Háborúja rajongók a héten a mennyekben járhatnak.
42
276
1429273347-276
A régi trilógia találkozik az új filmmel a Mad Max: Fury Road legújabb trélerében.
2
  • 188 / 202

Cikkek

2244
1585239387-2244
„Takarítónő kerestetik! Bérezés lövöldözés szerint. ” – Chiller
61
2239
1584148090-2239
„A T. Rex nem szereti ha etetik... vadászni akar... ” – Chiller
9
2238
1583630940-2238
„Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed... ” – Chiller
5
2233
1581034624-2233
„Half-Life 2: GOTY Overhaul Ultimate Gold Final Platinum 2020 MMod Edition ” – Chiller
11
  • 2 / 28

Bejegyzések

növekvő sorrend
Na ne már! Ez az a csávó?! (Oldal: 1, 2, 319) 566 2024.08.15 - 10:10,cs Moken Moziguru HQ
Eltűntek, csellengők, hátrahagyottak... (Oldal: 1, 2, 317) 498 2024.08.13 - 05:45,k mikkamakka Negatív HQ
Olimpia (Oldal: 1, 2, 313) 369 2024.08.11 - 23:56,v Dante Sport HQ
Webdrótozós topik (Oldal: 1, 2, 386) 2,551 2024.08.07 - 15:42,sze toughtful Oldalügyek
Gyógyszerek (Oldal: 1, 2, 39) 253 2024.08.06 - 19:33,k toughtful Általános csevejfarm
Bejelentem, hogy távozok, ill. megjöttem. (Oldal: 1, 2, 337) 1,110 2024.08.06 - 19:19,k toughtful Általános csevejfarm
Mi jut eszedbe? (Oldal: 1, 2, 3113) 3,374 2024.08.06 - 19:05,k toughtful Általános csevejfarm
Moderátorok figyelmébe (Oldal: 1, 2, 366) 1,956 2024.08.06 - 17:56,k toughtful Oldalügyek
Marvel Cinematic Universe (Oldal: 1, 2, 360) 1,775 2024.07.28 - 14:35,v ödönke Moziguru HQ
Fallout (Oldal: 1, 2, 335) 1,036 2024.07.14 - 18:29,v Vajk Nagybetűs játékok

  Fórum Szálak Válasz Utolsó Hozzászólás
Nincs új
1208
39180
Költözünk Kanadai...
Chiller
2024 dec 29
Nincs új
110
6275
A Warhammer 40...
feketeninja
2022 feb 12
Nincs új
10
183
Megszavazta a nép...
Cheesy
2024 dec 06
Nincs új
2
1881
Kvíz-Só
SBKMozes
2025 jan 22
Nincs új
14
16314
Hírek a Rewired...
ZakMegrekken
2024 nov 07
Nincs új
Alfórumok: Bugok (173), Kívánalmak (715), Kész (806), Wontfix (42)
Nincs új
8
93
Beágyazás teszt
psishock
2023 ápr 08
  Fórum Szálak Válasz Utolsó Hozzászólás
Nincs új
97
27033
Készülő játékok
bitblueduck
11 óra 59 perc
Nincs új
28
20510
Ki milyen...
Asycid
2025 jan 25
Nincs új
6
5413
Warhammer...
Moken
6 óra 11 perc
  Fórum Szálak Válasz Utolsó Hozzászólás
Nincs új
55
40505
Meztelen nők ruhában
Chiller
2025 jan 26
Nincs új
41
57050
Készülő sorozatok...
Vajk
1 óra 35 perc
Nincs új
16
7916
Ki mit hallgat most?
dulakh
2025 jan 24
Nincs új
21
19985
Technikai hírek
Chiller
1 óra 16 perc
Nincs új
11
20159
Élnek :)
Chiller
1 óra 15 perc
Nincs új
8
29900
Szánalom, bulvár,...
Moken
7 óra 15 perc
Nincs új
14
10988
Airsoft
Sunyi
2025 jan 27
Nincs új
9
1774
Önreklám
Sunyi
2024 dec 06
Nincs új
11
1192
Filozófiai topik
Cheesy
2024 szep 15
Nincs új
8
1086
Könyvek, amik...
Taktikai Konzerv
2024 máj 19
Nincs új
5
221
Apgredezzuk...
Tno
2019 nov 30

Aktív felhasználók: 2
Infópanel
Téma: 1951, Hozzászólás: 389018, Populáció: 395
A közösség friss emberei: davidBap, RobertBap, JohnBap, Eugennah, Martindoofe

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!