Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


A rendszerváltáskor voltam kemény 1 éves, szóval az nekem minden bizonnyal kimaradt. :D Az imdb-s infó meg meglepő: a 2002 mintha egy kicsit korai lenne (persze a királyi tévé szempontjából nem az, de whatever), legalábbis én úgy emlékszem, hogy a Viasat kezdte el adni és később annál.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Life
Nezheto film, de azert brutalmod tele van faszsagokkal.
Ha talaltok egy idegen letformat, ne piszkaljatok :)

The founder
Ez viszont erdekes volt, a McDonald's sztorija van eleg izgalmas es Keaton is remek volt. (Egy ket jelenetben egy kis Beetlejuice is atsejlett :)



Wonder Woman
Nem gondoltam volna, hogy "szuperhős" filmet tudok még élvezni valaha is, de meglepően jól szórakoztam.
7/10

Life
WTF is this shit.
3/10



Wonder Woman

Minden idők egyik legjobb képregényfilmje. Kellett egy kis idő, míg sikerült megemésztenem és átgondolnom a látottakat, hogy megalapozott legyen a véleményem, de most úgy érzem, hogy sikerült magamban összeraknom. Az első ok természetesen a főhősnőt alakító színésznő. Gal Gadot ezzel a filmmel most már biztos, hogy belépett az A kategóriás színészek közé. Az egyik pillanatban bájos naiva, a következőben bombázó, a harmadikban meg már vaddisznó harci gépezet. Ahogy egy csodanőhöz illik! Egyszer se éreztem vontatottnak vagy unalmasnak a filmet, mert egyszerűen öröm volt nézni a játékát. Amihez persze kellett a brutálisan profi rendezés is. Maximális respect Patty Jenkinsnek, de nem csak emiatt.

Végre egy olyan blockbuster, ami szól is valamiről, mert azért lássuk be, a felszín alatt nem is olyan mélyen ez egy pacifista propaganda. A történet minden egyes részlete azt a célt szolgálja, hogy átadja azt az üzenetet, hogy a háború bizony szörnyű dolog. És valóban az is, és egyáltalán nem árt, hogy ha a mai nyugati ifjúság, akinek csak absztrakt és idealizált képe van erről, némi kapaszkodót kap, hogy miről is szól ez a dolog. Ami persze nem csupán egy képregényfilm dolga, de ártani biztosan nem árt.

ShowHide spoiler #

Most nem csak a nyilvánvaló háborús eseményekre, csatákra és a bemutatott áldozatokra gondolok. A Diana mellé szegődött társak is mind vesztesei a háborúnak. Ki a hivatását, ki a józan eszét, ki a hazáját vesztette el. A forgatókönyvet dicséri az, hogy ezek az üzenetek mindig megfelelően adagolva jutnak el a nézőhöz.

ShowHide spoiler #

Érzésem szerint ennek az üzenetnek az átadására ment el az alkotói energia nagy része, és talán a vártnál kevesebb volt az akció, de panaszra nem lehet ok. Mert amikor van, akkor azért rendesen odacsap. Konkrétan bepárásodott a szemem egy-egy jelenet láttán, annyira tökéletes volt a kivitelezés. Általában én is unom már egy kicsit a Snyder féle dárkos kékes-zöld képi világot, de ehhez a világháborús miliőhöz pont illett. Meg kell jegyeznem, hogy amikor kicsit pozitívabbra fordultak a dolgok, a színek is melegebbek lettek. Véletlen lett volna? Aligha hiszem.

A végét kissé biztonsági játéknak éreztem, ott már azért lehetett érezni, hogy mire fog kifutni a dolog, de ennyi még azért belefér. A fordulatot se éreztem olyan erősnek, de bánja kánya.

9/10



WW

Javítok:

Számomra minden idők egyik legjobb képregényfilmje.

Tény, hogy Dark Knight után az egyik legjobb a DC-nél MoS, BVS és SS után ez nem nagy dolog...). Gal Gadot egy istennő, szóval passzolt a szerephez. Utólag még az is kiderült, hogy tud játszani is.

Negatívum:
MEGINT SÖTÉTBEN VAN AZ EGÉSZ UTOLSÓ CSATA! MIÉRT?! Drágább világosban renderelni a dolgokat? :D Mert a faluban nem volt ezzel gond és a film egyik leglátványosabb jelenetét tudhatja magának.

Néha mintha a BvS-ből is vettek volna át egy-egy jelenetet...

ShowHide spoiler #

7/10



Drágább világosban renderelni a dolgokat?

egyfelől igen:) másfelől szvsz volt egy titkos záradék a rendezői szerződésben miszerint "szabad kezet kapsz, de az utolsó csatát Zack csinálja:)



WW
Fasza volt. A bossfightot kivéve. Ott megint ez a túltolt szétmosott szar ment, mint a Dawn of Justice esetében vagy pl a Justice League trailernél. Igazából ki is hagyhatták volna.

A Cure for Welness
A trailer elapján egy Viharsziget klónra számítottam. A képi világát tekintve ez be is jött nagyjából, de ez inkább egy klasszikus drakula film újraértelmezve. Vagy legalábbis valahol a kettő között van. Igazából ez a legnagyobb baja, nem tudja pontosan mi is akar lenni. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem. A képi világ marhajó, a Dane DeHaan is meggyőző, néha tisztára az volt az érzésem mintha DiCaprio-t látnám, érdemes lesz figyelni a srácra.

Jó lesz az.



A Cure for Welness

Nekem ez nagyon nagyon bejött! Iszonyat hangulatos, ennél jobban ezt a szanatóriumos feelinget nem lehet megvalósítani, nekem a Viharszigetnél is jobban sikerült itt. DeHaan teljesen jó, Jason Isaacsot pedig mindig élmény nézni. Nekem nem volt problémám a történettel, egyedül az utolsó kb. 1 perccel. Na ez a Get Outtal ellentétben végig feszültséggel teli volt, nyomasztó, hiába 2 és fél óra, végig lekötött, nem tudtam felállni előle egy percre se. Egy vicc, hogy ezt lehúzták a kritikusok, azt a fost meg agyondícsérték. Ez Verbinski mesterműve, még a vége ellenére is.



Verbinski vizuálisan mindig odabasz. Én is élveztem a Wellness-t, örülök h anno moziban néztem.



Mire gondolsz?

ShowHide spoiler #

Jó lesz az.


ShowHide spoiler #

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Nekem az a jelenet valahogy teljesen a Vampirok Baljat juttatta eszembe :D kicsit hirtelen jött nekem a váltás.



RAW 7.8/10

Kezdem azt gondolni, hogy a noname francia horrorfilmeket érdemes megnézni...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Alapszabály. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Life

Venom előzményfilmnek annyira nem is rossz. Mint 8. utas a halál klón azért kevésbé állja meg a helyét, valahogy a színészvezetés meg a párbeszédek voltak nekem a leggyengébbek. Egyszer meg lehet nézni.



a raw nem hogy nem nevtelen, hanem mar-mar tulhypolt is sztem-kb fel eve volt vmelyik filmfesztivalos bemutatoja, es vele volt tele minden.
amugymeg ja, en is imadom a francia horrorokat, mindig sikerul a leg altalanosabb hollywood- kliseket is szinnel, igazinak tuno, emberi karakterekkel es fordulatokkal megtolteniuk.
kedvenceim:
la horde
mutants
martyrs

"okey-dokey!"



. DeHaan teljesen jó

ugyehogy? igy talan mar a valerian foszereploje sem olyan semmilyen. akar meg jo is lehet. amugy engem iszonyatmod a fiatal benicio del toro-ra emlekeztet a kolok fejevel es a taskas szemeivel.(ami persze pozitivum)

"okey-dokey!"



Egyáltalán nem szar. Sőt. És a legutóbbi Valerian trailer is biztató volt. Remélhetőleg lesz lehetősége játszani is.

Jó lesz az.



Remélhetőleg lesz lehetősége játszani is.

mondjuk arra sok eselyt nem latok -a trailerek alapjan iszonyat durva latvanyfilm lesz, de legalabb rajta nem mulik majd.

"okey-dokey!"



Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy remélem nem bukik hatalmasat a Valerian és nem rántja magával a kölköt.

Jó lesz az.



Úgy értettam a nonamet, hogy számomra ismeretlen rendező, ismeretlen színészek, ismeretlen sztori. Jó volt még a hihgh tension is. A la hordet, meg a mutantst nem láttam még..

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Azt mar a spiderman megtette neki, de egyelore kitart. :)



Ja abban is ő volt? Annyira fos volt, hogy már el is felejtettem.

Jó lesz az.



igen, a zöldmanó.
a minap jutott eszembe nekem is a cure for wellnesst nézve

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



A fekete trutyis arcot játszotta.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



nem nem, szerintem összekevered őt
rwurl=https://i.imgur.com/ooHpvIH.jpg
vele
rwurl=https://i.imgur.com/fZ8hL0f.jpg

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ja, hogy volt új pókszar is. Ráadásul akadt, aki megnézte :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A Cure for Welness

Egynek jó volt. Érdekes műfajon belüli keverék. A film első fele inkább a misztikus, rejtélyes fajta (igen, a Viharsziget nekem is beugrott), a végén meg érdekes slasher motívumokat ölt magára. Nem mondom, hogy rossz kombó, de mindenesetre nekem szokatlan volt.
Nem mondom, hogy a végére 100%-osan összeállt a rejtély teljes képe, de lehet, hogy ez csak azért van, mert bizonyos jelenetek talán csak a hangulat és a misztikum fokozása miatt kerültek bele.

ShowHide spoiler #

Mondjuk akkor is oké a film, ha ezek nem csak az én fejem fölött repültek el, és esetleg nincs rájuk válasz. A történet így is kerekded, és a művészi vonal elég erős a filmben, szóval az oltárán ezeket nyugodtan feláldozhatták.

A képi világ, a jelenetek beállítása, a fény-árnyék játékok eléggé rendben vannak. Nagyon szépen van beállítva, fényképezve az egész film.
A helyszín is jó (a medencés-labdás jelenetek nem a Szent Gellért Gyógyfürdőben készültek?), az egész setting birizgálja a szerepjátékos fantáziámat.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Hosszúhétvégén belefutottam egy kis napszúrásba, úgyhogy csaptam pár nap filmezést a kevésbé jónak titulált, mára elfelejtett, de amúgy vállalható filmekből (direkt nem fogok nagy címeket felsorolni). Akinek szintén nincs már mit néznie, annak pár ötlet (spoiler mentesen):

From Paris with Love (2010): Travolta szvsz. indokolatlanul alul értékelt filme. Cím ellenére egy tökös akciófilm, főleg amilyen szinten játssza a trigger happy amerikai ügynököt és még Jonathan Rhys Meyers se tudta teljesen elrontani az egészet.

Super 8 (2011): Spielberg + J.J. Abrams misztikus sci-fi thrillere. Vegyesek az érzelmeim, az a tipikus vállalható, de nem nagy durranás film. Gyerek szereplős sajnos és hát nem egy "The Mist".

John Carter (2012): Kiváncsi lennék hány embernek jut eszébe, hogy volt ilyen film. Látvány miatt simán nézhető sci-fi, ha nincs más. Valószínűleg a Jupiter Ascending is hasonlóan fog a homályba veszni. Pedig olyan sok színes, űrhajós, ufós stb. sci-fi nincs, hogy ne lehetne 1-2 nap alatt mindet végignézni.

R.I.P.D. (2013): Ryan Reynolds + Jeff Bridges + Kevin Bacon + Mary-Louise Parker (Nancy :P) ééés a felsoroltak közül eddig a legrosszabb imdb pontszám (tudom nem mérvadó). Annó még moziban is néztem és nem igazán értettem sose, hogy miért rühellik ezt a filmet ennyien. Akció okés, látványvilág jó, poénok nem kínosak, történet pedig egytucat, de az ennél sokkal jobbra értékelt filmekre is igaz. Lehet sokan a Szellemírtókat várták vagy éppen látták benne, kitudja.


KMZ képe
KMZ

a John Carter lába nyomát se csókolhatja a Jupiter. Az egyik legfaszább/leggyönyörűbb szórakoztató scifi az elmúlt évtizedben, simán alázza az új SW-ket/Marveleket is amúgy sztem. A zene pedig hasonlóan nagy kaliber, Giacchino legjobbja. Instant klasszik.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!