Egy milliárd évvel és a mostani után még hét fejlett civilizációval később játszódik a Torment: Tides of Numenera. A Kilencedik Világ hajnalán járunk, közvetlenül az előző civilizáció bukása után, melynek rejtélyes maradványaival tele van a világ. A korábbi civilizációk között volt olyan, amely átalakította a Földet, mások megbabrálták a Nap működését, hogy megakadályozzák a naprendszer pusztulását, megint mások pedig idegen világokról telepítettek be új fajokat. A korábban élő népek olyan technológiai magasságokba jutottak, melyeket a Kilencedik Világ lakói fel sem foghatnak még. Sokak számára a technika nem más, mint mágia. Egy része talán tényleg az is.
A Wasteland 3 kezdőhajrájában az inXile kidobott egy videót, mely bemutatja a Kilencedik Világ, vagyis az új Torment prominens helyszíneit.
Topikok
Elsődleges fülek
A jelenleg Steam Early Accessben tengődő (miért, Fargo, miért?) Torment: Tides of Numenera befejezése után új projektbe fog az inXile Entertainment csapata: fiúk, lyányok, rangerek és mutánsok, érkezik a Wasteland 3!

FRISSÍTÉS!
Elindult a Fig-kampány. Aki a játékra pályázik, annak minimum 33 dolcsit kell leszurkolnia (mivel a $25-os early bird jegyek már mind elkeltek). Van viszont backer csalogató is: aki az első 48 órában legalább $20-ral támogatja a kampányt, az választhat, hogy az UnderRailből vagy a STASIS-ból kér egy példányt ajándékba.
A már szokásosnak mondható, Brian Fargo főszereplésével leforgatott pitch videó mellett egy gémpléj szagú videócskát is megnézhetünk:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=xxYUgRdp0EE
AZ EREDETI CIKK:
Úgy tűnik, hogy ezúttal valamivel melegebben kell majd öltöznünk, mint korábban, ugyanis a folytatás a mindig napos Arizona és Kalifornia helyett a fagyos, ám ettől még minden bizonnyal ugyanolyan radioaktív Coloradóba teszi át a rangerek székhelyét. A sztori szerint csapatunk számára teljesen idegen ez a vidék, így az ismeretlenség homályából kell helyt állniuk a helyi frakciókkal szemben, de a világtérképet sem hanyagolhatják el, a hó alatt ugyanis rengeteg titkos hely és rég elfeledett, hasznos technológiai vívmány rejtőzik. Egy kicsit Fallout: Tactics-esnek érződik a felütés, de annyi baj legyen, elvégre a robotok felbukkanásáig a történettel ott sem volt gond.
A keményvonalas RPG-rajongóktól most azt szeretném kérni, hogy szedjék össze minden bátorságukat: multiplayer is lesz a játékban… várj, ne kapcsold ki a monitort, mert Brian Fargo szerint ez nem „olyan” multiplayer. A Wasteland 3 szigorúan egyjátékos módban is tökéletesen játszható marad, azonban a történet felgöngyölítését kooperatív formában, más játékosok ranger csapataival közösen is megkísérelhetjük. Az inXile már a kezdetektől úgy kalapálja a játékot, hogy a multi természetes tandemben legyen annak világával… ilyet sem láttunk még, kedves Bethesda.
A második részhez hasonlóan a fejlesztéshez szükséges pénzmagot ezúttal is crowdfunding formájában szeretnék összegyűjteni a srácok, az eddigiektől eltérően azonban nem a Kickstarteren, hanem Figen keresztül zajlik majd az október 5-én induló kalapozás. A célösszeg 2,75 millió dollárban lett meghatározva… halál a malacperselyekre, csudába a gyerek taníttatásával, ezt bizony össze kell szedni!
Thx, Corey!
Forrás: PC Gamer
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy remek kalandfilm, mely hollywoodi kígyók közt nevelkedett, ám mégis sikerült kiemelkedő szórakozást nyújtania, és közben szupersztárrá emelnie főszereplőjét, meg még egy pár embert körülötte. Ám amikor ezt a helyi iste.. azaz producerek felismerték, sajnos azonnal frencsájzosították, folytatásait pedig mintha direkt valami kalózátokkal akarták volna megnyomorítani. Nem is lett jó egyik sem, a minőség fokozatosan süllyedt a béka segge alá. Az új részre igazán csak az a kérdés maradt, hogy vajon sikerül tartani a tendenciát, és felfedezünk valamilyen bugyrot még lejjebb?
Szóval ötödik felvonás, Bardem a főgenya. Már van olyan öreg a széria, hogy lesznek meglepik a korábbi filmekből, visszatér Orlando Bloom is, Jack barátunk meg Poszeidón szigonyát igyekszik megkaparintani. Első teaser alább.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=1xo3af_6_Jk
A Warhammer 40K világa: A káosz

Warpvihar vesz körül egy démonbolygót
Négydimenziós világunkat párhuzamos létsíkként veszi körül a warp, más néven az anyagtalan világ, az Immatérium. Kaotikus miazmájában érzelmek árapálya hullámzik, gondolatok öltenek testet és csapnak össze, az idő és a tér pedig képlékennyé válik. Ez utóbbi okból az emberiség hajói ezen a világon át teszik meg a csillagrendszereket elválasztó utat, hetekre rövidítve az évszázados utazást. Egy ilyen út mindíg kockázatos. Ha a Gellar-mező védelme nélkül tennénk ki egy emberi elmét az Immatériumnak, már magától a hely kaotikus mivoltától, az ismert világtól való rettenetes, folyamatosan változó különbözőségétől megőrülhetne. Ráadásul a warp nem lakatlan. Az élő elme érzelmei, gondolatai testet öltenek benne: minél erősebb az érzelem, minél többen érzik, és pszichikailag minél inkább aktívabbak, annál hangsúlyosabban. Ezek közül az érzések közül a legerősebbek előbb-utóbb megtalálják egymást és összecsapnak, vagy egymásba olvadnak: ha elég nagyok és erősek, démonok, a legnagyobbakból pedig istenek jönnek létre. Ezeket a lényeket táplálják a természetüknek megfelelő érzelmek, és az imádatuk – ez az egyik oka, amiért az Istencsászár a maga idejében viszolygott minden vallástól, és szigorúan tiltotta. Ironikus, hogy a negyvenegyedik évezredben a Birodalom milliárd és milliárd lakója éppen őt imádja istenként…
rwurl=https://streamable.com/zi7k
Egy Inkvizitor Exterminatusra ítél egy Slaanesh karmaiba került bolygót
Az Immatérium és démonai néhol résekre találnak, ahol átszivároghatnak az anyagi világba. Ilyen átjáró lehet egy esendőnek bizonyult psyker elméje, egy a káoszt tudtával vagy anélkül imádók által nyitott kapu, vagy egy, a világok között tomboló warpvihar. Befolyásuk először olykor alig észrevehető: a lakosság megváltozó hangulata, megvadult állatok, a megszokottnál több torzszülött… Ám ahogy egyre több elmét érintenek meg, úgy válik egyre erőteljesebbé szorításuk a világ e szegletén. Káoszimádó szekták alakulnak, buzgó híveiket bőséggel látják el torzító ajándékaikkal a Rontó Hatalmak, démonok jelennek meg, halandó csatlósaikkal vagy átállítják, vagy legyőzik az ellenállókat – és a bolygó elbukik. Ha valóban teljesen az Ősellenség kezére kerül, Démonvilág válik belőle: olyan bolygó, ami fizikai valójában félig a warpban, félig az anyagi világban létezik.

Slaanesh e Nagyobb Démona még a csata közepén sem mulasztja el kiélvezni áldozata haláltusáját
A warp természetéből eredően a Rontó Erők négy legnagyobb káosz-istene egyszerre fiatal és ősidőktől létezik. Slaanesh, a perverzió ura és úrnője is: Egyfelől az Eldák bukásával született. Ugyanakkor jelen van a világban, amióta csak értelmes lény élvezeteket hajszolt - legyen bár szó a legtorzabb perverzióról, vagy a legnemesebb műélvezetről. De ő az önmegvalósítás is. Mint minden káosz-isten, ő is olyan érzelmek esszenciájának házassága, amiket megvetünk, és amiket nemesnek tartunk. Hívei élvhajhász szektákba tömörülnek, vagy magányosan kergetik a megközelíthető, de el nem érhető torz tökéletességet.

Nurgle Nagy Tisztátalanja szeretettel tekint ragályhozó gyermekeire
Nurgle, a dögvész atyja, a betegségeké, a kétségbeesésé, az entrópiáé, a rothadásé, és az ebből születő új életé. Fertőzései milliárdokkal végeznek, ő pedig örömmel nézi a belőlük keletkező rothadó táptalajt, és szeretettel tekint az abból kikelő torz lényekre. Mert mindezek közben része a pusztulásból kikelő új élet ereje, és az atyai szeretet is. Hívei magukhoz ölelik betegségüket: Nurgle Papa ajándékaitól gennyes rothadó testük nem érez fájdalmat, és emberfeletti módon szívós. Hódolói között ragály-imádó szektákat, és halálos betegségükben hozzá könyörgőket egyaránt találunk.

A Változások Ura Tzeentch okkult hatalmát szabadítja ellenfeleire
Tzeentch, a változások ura. Az evolúció, az intrika, a lázadás, és a boszorkányság ő. Minden feltaláló, és minden lázadó, minden mutáció és minden új anomália őt táplálja. Minden cselszövés az ő sugallatára születik meg, és őbenne ölt testet. Az árulás, a hátbaszúrás, a boszorkányság és a torzítás istene, de a válaszok kereséséé és az értelem fényéé is. Hívei mindenhol ott vannak, titokban munkálkodva a Birodalom bukásán, vagy éppen a káoszén – Tzeentch intrikájának szövevényét saját követői sem látják át, legyenek bár boszorkánymesterek, vagy egyszerű, de ambíciózus hivatalnokok.

Khorne Vérszomjasa harcba tereli ura démonait
Khorne a Véristen, a Koponyák Ura. A vérszomj és a harc istene, az öldöklésé, de egyben a bátorságé is. A végtelen háborúba borult galaxis minden katonája akaratán kívül is az ő nevében gyilkol. Amikor elkeseredett küzdelemben kevés harcol sok ellen, nem csak az otthonukat védik, tudtukon kívül neki is áldoznak. Hívei pedig nagyon is tudatosan. A kínokozás nem kenyere, ez Slaanesh asztala, de a gyilkosság bizony kedvére való áldozat, pusztuljon bár egyetlen lény áldozótőr által, vagy egész bolygórendszerek nukleáris tűzben. Híveinek csatakiáltása – „Vért a véristennek! Koponyákat a koponyatrónba!” – milliárdnyi csatában harsog galaxisszerte, egyszerű katonák, de akár féldémoni gyilkológépek torkából is.

A Rettegés Szeme a galaxis térképén (bal felül)
A negyvenedik évezredben a Káosz poklába vezető legnagyobb kapu a galaxisban a Rettegés Szemeként ismert, a galaxis mintegy öt százalékát elborító hatalmas, állandóan örvénylő warpvihar. Itt tépte darabokra réges-régen Slaanesh születése az univerzum szövetét, és itt leltek menedéket tízezer éve a lázadók, akik halálosan megsebesítették az Istencsászárt, és kis híján térdre kényszerítették birodalmát. Haduruk, Hórusz halála demoralizálta és megosztotta őket, és miután a Káosz birodalmába költöztek, hasonlatosan annak erőihez, ők is örökös harcba kezdtek egymás között is. Hórusz egyik legnagyobb hadnagya, Ezékiel Abaddon azonban nem adta fel halott mestere harcát. Ahogyan ő sem egyet imádott a Rontó Erők közül, hanem a mindőjüket magába foglaló Egyetemes Káoszt, úgy kovácsolta egységgé a marakodó hordákat. Megosztotta, becsapta, kíméletlenül maga alá tiporta vagy bábként kötötte akaratához az ellenszegülőket; áruló Gárdistákat, halandó szektákat, de ha kellett, démonokat is. Leszámolt Hórusz kultuszával, és az egykori Hórusz Fiai légióból, valamint az uralma alá hajtott összes áruló Gárdistából létrehozta a Fekete Légiót, és felvette a Káosz Hadura címét. Szörnyű fegyvert kovácsolt a Káosz erőiből, amely ördögi tervei szerint – bár az Immatérium árapályának következtében hosszabb-rövidebb szünetekkel – újra és újra lesújt a Birodalomra. Sötét Hadjáratai egyre közelebb jutnak Terrához, és az Abaddon szemében hamis, halott császárhoz.

Ezekiel Abaddon, a Pusztító, a Káosz Hadura
Ahogyan a Birodalom, úgy a Káosz leghíresebb harcosai is a Gárdisták. Az Istencsászár által teremtett félisteni erejű Ősatyák, és génállományuk felhasználásával létrehozott Gárdista légióik fele az áruló Hórusz oldalára szegődött. Akik túlélték a Hadúr pusztulását, mire tanyát vertek a Rettegés Szemében, már rég valamelyik sötét isten, vagy az egyetemes Káosz követőivé lettek. A Négyek kitüntető figyelemben részesítik e bajnokaikat, akik számos kétes értékű jutalmat hordoznak tőlük, testük éppúgy elváltozik mint lelkük, némelyüket démonok szállják meg, másoknak csak a páncélját vagy a fegyvereit…

Megszállott gárdista a Fekete Légióból
Nurgle ragály-gárdistái ránézésre élve rothadnak el, de mégis emberfelettien ellenállóak mind uruk járványaival, mind bármilyen fegyverrel szemben. Sötét paktumokkal hívják harcba Nurgle démonait, az apró Nurglingektől a ragályhozó Bestiákon át a hatalmas Nagy Tisztátalanokig, Nurgle papa legkedveltebb Nagyobb Démon gyermekeiig. Mortarion Ősatya Nurgle démonhercegévé lett, és a rothadás istenét szolgálja többek közt légiója, a Halálgárda is.

Nurgle ragály-gárdistája
Slaanesh Gárdistái az észlelés határait és perverz tökéletességet keresve változnak el testükben. Erőik sokfélék, legfurcsábbak a hallás érzetének végleteit kergető Zajgárdisták: fejük jó része egy vagy több végtelenül érzékeny füllé, szájuk, de gyakran más részeik is, pedig elképesztő hangerejű torokká nő. Bizarr hangszer-fegyverek keltette csontrepesztő hangcsapással támadnak ellenfeleikre. Slaanesh Gárdistái úr/nőjükkel való perverz kapcsolatuk révén segítségül hívják kisebb-nagyobb démonait, Démonleányait, de akár A Titkok Őrzőit is. Fulgrim Ősatya még a Hórusz-lázadás elején démonhercegeként született újjá Slaanesh kebelén, légiója, a Császár Gyermekei pedig követi hitében.

Slaanesh gárdistája istene jelével ajándékozza meg egy elfoglalt birodalmi hajó kapitányát
Más istenek hívei között is előfordulnak, de Tzeentch gárdistái között különösen gyakoriak a boszorkánymesterek. A tiltott tanok ismerete veszélyesebb kezükben bármilyen halandó fegyvernél, bár arzenáljukból természetesen azok sem hiányoznak – gyakran sötét mágiával átitatva. Varázslataikkal béklyózzák magukhoz Tzeentch számtalan fajta démonát, közöttük a pusztulásukkor két kisebb démonra szakadó Rémeket, vagy az élő lángnyelvre emlékeztető, tüzet idéző Lángolót. Természetüknél fogva szinte soha nem ismernek azonban el más urat Tzeentchen kívül a Változás Urai, a Végzetszövők, Tzeentch Nagyobb démonai, akik minden sorsot ismernek és minden cselszövést kiötlője ellen fordítanak. Magnus, az Ezernyi Fiak légió Ősatyja Tzeentch démonhercegévé változott.

Tzeentch két Boszorkánymestere
Khorne Gárdistái vérszomjas mészárosok, akik hozzájuk nőtt páncéljukban, démoni fegyvereikkel vetik magukat örjöngő küzdelembe minden adandó alkalommal. Ahogy uruk, ők is megvetik a mágiát és az intrikát – ez utóbbi nem vonatkozik a hadi stratégiára, amiben generálisaik tündökölnek, de sokkal jobban becsülik a vakmerő közelharcot. Berzerkereik agya örökkön Khorne vörös ködében úszik, veszélyt, fájdalmat figyelmen kívül hagyva vágnak véres rendet a legelitebb ellenfelek soraiban is. Csaták végtelen soraiban áldoznak Khorne-nak vért és koponyákat, ő pedig elküldi nekik démonait. Kivéreztetői csoportokban, gyalog, vagy hatalmas élő bronz fenevadak hátán vetik magukat a küzdelembe, Vérszomjasai a legnagyobb, legravaszabb, és legpusztítóbb szörnyetegek, amiket a galaxis csataterei valaha láttak. Angron Ősatya Khorne démonhercegeként öldököl a Véristen nevében a Világfalók légió élén.

A Világfalók egy berzerkere
A gárdistákat halandó emberek is segítik. A birodalmi sereg áruló hadosztályainak egy része a Hórusz-lázadás óta követik emberfeletti uraikat, egy másik pedig azóta engedett a Rontó Erők csábításának. Káoszimádó szekták is csapódnak hozzájuk. Mindezek a halandók teljesítik uraik minden kívánságát, ők pedig számolatlanul terelik maguk előtt szolgáikat a csatákba. Örömmel vállalják az életveszélyt, remélve hogy buzgóságuk felkelti isteneik figyelmét, akik újabb torz ajándékkal jutalmazzák őket, vagy egyenesen a káosz-gárdistákét, akik soraikból is újoncoznak.

A Káosz megjutalmazza a birodalmi sereg volt tisztjét árulásáért
Értékes szövetségeseik az Adeptus Mechanicus káosz-hitre tért tagjai, és követőik. A Sötét Mechanicus rendelkezik mindama technológiával, amivel a császár techpapjai, ráadásul a Szemben töltött idő alatt új, hátborzongató eljárásokat dolgoztak ki. A Fekete Légió harci gépeibe gyakran démonok költöznek: sőt, egyes harci gépeket eleve üres héjként építenek, hogy aztán belbörtönzött démonok leheljenek beléjük életet. Felhőkarcolónyi Titán lépegetőik személyzete beleolvadt a félig élővé vált démoni óriásba, Kohódémonaik fémvázukat meghazudtoló hajlékonysággal szaladnak fel az ostromlott erősségek falain, seregeik felett életre kelt fém Pokolsárkányok osztják a tüzes halált.

Sötét Techpap, Pokolsárkány, és Kohódémon
Mint látható, a Káosz ennek az amúgy sem túláradóan vidám univerzumnak talán a legelborultabb része. Ennek ellenére rajongótábora mégis sok érvet ismer mellette. Egyfelől szerves része a hangulatának egy „fölöttem nem uralkodhat senki”, örök lázadó életérzés. Tele van kőkemény, karizmatikus antihősökkel. Rengeteg regény foglalkozik vele (főleg a Hórusz-lázadással, de utána is). Aztán itt van a metál: a Káosz írott anyagában nem tudsz hova nézni hogy ne találj valamilyen legendás hard rock vagy metál bandára vagy dalra való utalást (a régebbi kiadású slaanesh zajgárdisták elektromos gitárjai és erősítői egy dolog, de egész légiók ötlete származik rock/metál számokból).
:-)
Az asztali játékban ők kínálják talán a legszínesebb taktikai lehetőségeket: tankokból és elit káoszgárdistákból álló kemény magtól rengeteg szektásból álló hordáig, démon-áradattól erősítést idéző boszorkánymesteres trükkökig, nehezen pusztuló Nurgle seregtől öngyilkos Khorne kommandóig bármit lehetővé tesz, és természetesen ezek kombinációit is, megfűszerezve a Négy isten jeleivel, démonokkal, démongépekkel, és varázslatokkal, amik megint csak színesítik a lehetőségeket.
Továbbá, ami furcsán fog hangzani démon-megszállta torz gyilkológépekről, de jól néznek ki. A játékban ennek a frakciónak az egyik legjobb, és legváltozatosabb a dizájnja.

Mindezek következménye, hogy a Káosz éppoly népszerű a terepasztalokon, mint amennyire a 40K világán belül elharapódzik.
A sorozat korábbi részei:
Világbemutató kókuszdióhéjban // Az Ember Birodalma // Az Eldák // Az Orkok
A Twin Peaks új tízerében Angelo Badalamenti zeneszerző simogatja a szintetizátort.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=DHRARCb4APA
A korábban mobiljátékokat fejlesztő Dynamic Pixels úgy döntött, hogy szerencsét próbál a PC játékok piacán. A Hello Neighbor egy egészen érdekes játéknak ígérkezik, melyben egy hétköznapi embert alakítunk, aki nem rég költözött egy kisvárosba, és furcsának találja a szembeszomszédját. Legfőképp az furdalja az oldalunkat, hogy vajon miért deszkázta be a pince ajtaját. A játék célja, hogy ezt kiderítsük.

A játéktér tudaljdonképpen nem is áll többől, mint a saját házunkból és a szomszéd villájából. Rajtunk áll, hol és hogyan hatolunk be a villába, de résen kell lennünk, mert a szomszéd bármilyen ártalmatlannak tűnik is, ha elkap minket, annak nem lesz jó vége. A csavar az egészben az, hogy ellenfelünk egy mesterséges intelligencia, ami folyamatosan tanul a hibáinkból, és szépen lassan kiismeri a taktikánkat. Nem érdemes tehát mindig ugyazon az ablakon bemászni, mert egyszer csak a párkányról leugorva egy medvecsapdába találunk lépni.
Bármi, ami a kezünk ügyébe kerül, valamilyen módon (akár többféleképpen is) felhasználható. Van, amit ki-be kapcsolhatunk, van, amit magunkkal vihetünk, használhatunk vagy akár eldobhatunk. Széket feszíthetünk a kilincs alá, kicsavarhatjuk az izzót a csillárból, vagy bebújhatunk a szekrénybe. Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: a szomszéd jobban ismeri a saját otthonát, mint mi, és bizony nem lesz időnk az egész villát feltérképezni. A célunkra kell összpontosítani, ha sikerrel akarunk járni, persze amellett, hogy igyekszünk elkerülni a kedves, bajuszos szomszéd urat...
A játék jövő nyáron fog megjelenni. További részletek a hivatalos honlapon.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=TKLx5rhpS2k
Thx, rune!
A megjelenés közeledtével (október 7.) szépen megcsúnyult a Mafia III, ha szabad ítélni az alábbi videóból, melynek nagyjából a fele játékmenetet mutat. Az előzetes középpontjában Sal Marcano egyik kisfőnöke, a szigorú Tony Derazio áll, legalábbis addig, amíg főhősünk, Lincoln Clay ki nem írja a történetből...
Az IGN kihozott egy Space Hulk: Deathwing előzetest, melyben az űrgárdisták fegyvertárát és annak génorzókra gyakorolt hatását lehet alaposabban szemügyre venni.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=f6hSES1tlt0
Thx, inkwizitor!

Új fegyverekkel és mozdulatokkal bővül a repertoár, ami az elődjénél mindenképpen érdekesebbé teszi a folytatást. Remélhetőleg sikerül majd minden újdonságot úgy beilleszteni a játékba, hogy az egyszerűségre nagyban épülő játékélmény ne
Megjelenés 2017-ben.
