Hozzászólások

inkwizitor írta: Hiába a szuper jó tech meg a grafika, ha a csajszi aki játssza a főszereplőt egyszerűen nem jó színész és ez mellett nincsenek jól rendezve az átvezetők.

....emlékeim szerint azonos véleményen voltam a nőről az első kikerülő videó láttán. Valszleg szúrja a főnök, vagy vak és hülye.

Igen, könnyebb úgy beszélgetni, segíti a mondanivaló fórumképesebb tömörítését, ha felállít az ember bizonyos relációkat, hiszen a különböző játékok másként forgatják a narratív és mechanikai eszköztárat. Ezáltal még a saját preferenciák is könnyebben felmérhetők, nemhogy másnak mennyivel egyszerűbb így bemutatni, hogy mely sarokkövek mentén alakult ki a nézőpontom. Egyúttal a túlzott objektivizálás helyett így a saját véleményem "objektív" alátámasztása mellett nyilvánvalóvá tudom tenni, hogy a megközelítésem szubjektivitását. Ezért is váltok gyakran egyes szám első személybe: nem örök igazságokat nyilatkoztatok ki, akkor sem, ha igazam van :)

Egyébiránt alapvetően nem arról van szó, hogy a játékmenet számomra az egyetlen, ami számít, de tény, hogy folyamatosan nagyobb fókuszt kapott a "pályafutásom" során. De ha csak ez számítana, nem szeretném a Full Throttle-t, és sok mást sem :)

A játékoktól is alapvetően azt a két dolgot várom el, mint más kulturális/szórakoztatóipari médiumtól: adjon valamit, amitől fejlődhetek, illetve szórakoztasson, lekössön. Az előbbi lehet egy téma új perspektívát kínáló narratív megközelítése (a játékok sajátos eszközei erre már önmagában jó lehetőséget kínálnak), de az is, hogy a mechanika olyan tervezést, döntéseket, problémamegoldást, türelmet, ügyességet, tanulást stb. igényeljen, melytől úgy érzem, hogy a határaimat ki tudom terjeszteni (ez sem csak videojátékokra igaz, hiszen az irl játékok, a sport is alkalmas rá).

És akkor a szórakoztatással mi van? Éppen ez a lényeg. Annyi kulturális terméket hozott már össze az emberiség, ahogy az internetet kinyitva ömlenek a különböző valós és álhírek is tömegével. Egyszerűen marha magas már az ingerküszöb, nem az megy, mint 20 éve, hogy azzal játszottam, amit az internet előtt megkaptam CD-n vagy floppyn. Mert ugye egy ingerszegényebb környezetben biztos ráfanyalodnék újra a búgócsigára, adott esetben kifutnék a moziból a Pathé-mozdony elől. Csak hát a történelem arról is szól, hogy fejlődünk valahová. Fontosak a klasszikusok, viszonyítási pontok lehetnek, akár máig kiválóak. Érdemes lehet őket megidézni vagy átértelmezni, de csak azokat gyártani új köntösben már nem annyira. (Ebből a szempontból is van jelentősége a példálózásnak.)

Ergo nagyon is megszűrik a körülmények, hogy mi szórakoztat. Tény, hogy emellé engem személy szerint a felszínesebb jellemzően produktumok kevésbé is kötnek le hosszú távon. Vagy ha mégis, akkor elhitetem magammal - esetleg másokkal -, hogy kevésbé felszínesek :)

De David Cage játékaira (filmjeire?) inkább a búgócsiga-hasonlat az igaz: ott és akkor jó volt, megvan a maga helye a játéktörténelemben, de n+1. DZS-kategóriás filmet, akkor is nélkülözhetőbbnek tartok, ha azt végig lehet nyomkodni. Kínáljon valami okot a játék vagy az alig létező mechanika, hogy hiányérzetem legyen nélküle! Le vagyok maradva a műfajjal (pl. a Life is Strange-ről fogalmam sincs), melyet éppen Cage hív következetesen interaktív filmnek játék helyett, csak ő nem kritikából, hanem hübriszből. Mindenesetre a Walking Dead első évadja még megtudta ugrani a lécet, amit a Beyond nem. Ha valami ennyire filmes akar lenni játékos helyett, anélkül, hogy jó film lenne, akkor ott probléma van. Guilty pleasure-nek jó volt, ahogy filmekből is fogyasztok időnként thrasht, néha jól esik. Csak próbálom ezeket a helyükön kezelni, és jellemzően összekötöm mással. Sörözéssel, társasággal, kooperatív játékkal (pl. Borderlands), és nem azzal, hogy egy másfél órás közösen végigröhögött film helyett 10 órákra elvonulok magam, amikor pedig végre csak a magam igényeinek kellene megfelelni. (És ezzel nem azt mondom, hogy társaság nélkül csak úgymond magaskultúrát fogyasztok, de tény, hogy ponyvára is sajnálom az időt, és az sem szórakoztat túlságosan.)

Megvannak amúgy magam preferenciái: ártalmasnak tartom a filmesség öncélú előretolását a játékban, mint médiumban. Igen, ahogy a fentieket tekintve is lehetne határvonalakon lamentálni, úgy ebben a tekintetben is, de sok esetben esetlennek és indokolatlannak látom a filmezést.

Akartam írni mást is (főleg a narratíva és a mechanika kapcsolatáról), de terjedelmi szempontból ennyi elég lesz, és most őszintén szólva úgysem vagyok teljesen józan. A játékérákba éppen azért nem megyek bele, mert játszom én mindennel a '80-as évektől napjainkig, és mindenhonnan vannak kedvenceim. A '90-es évek közepe-vége talán közelebb hozzám generációs szempontból, de ez nem mindig látszik a hozzászólásaimon, a jelen párbeszéd előzményei nem erről a korszakról szóltak.

Rendes felújítást csinálhatnának inkább...

Zaxx írta: Még egy videó, ezúttal a hang fixszel + átváltottam 4:3-as képarányra is:
Így már jóval tetszetősebb a dolog... viszont a játék még mindig kurva nehéz, sőt, a bugoknak (a hitboxok mintha nem lennének igazán rendben) és az 1.0-ás AI-nak köszönhetően (pl. a gépfegyveres kultista is tud dinamitot dobálni itt) még keményebb. A pontos célzás és a kilőhető autoaim mindenesetre nagyon sokat dob rajta, csodálatosan skillalapú lövölde.

Mánámá! Krudopsz kruó! Mana-maxum firbux! :D

Kedves Ridley Scott, szépen kérem soha, de soha többet ne írjon, ne rendezzen, ne ötleteljen Alien filmen, nagyon köszönöm.

Fargo 3x05

Meh. Sajnos továbbra sem emelkedik a szint. Vargas mint genya nagyon nem működik nekem egy Mike Milligen meg egy Malvo után. Kimondottan karikaturás a pacák. A sztorik sem kapnak el most úgy mint az elöző kettő évadban.

Illetve full WTF a mostani részből, hogy

Négyes szülinapon négyszer annyit illik inni? Mert akkor még csak egy negyed bebaszcsinál tartok :(

Ha azt érted ez alatt, hogy a játékokban kb. annyi helyük van bizonyos filmes elemeknek, mint a filmekben leíró párbeszédeknek, akkor alapvetően egyetértek.

Pont ezt, igen: bőven van onnan mit tanulni, de ha már olyan szinten emelnek át a filmből, hogy a játék filmnek érződik tőle, akkor ott valamit túltoltak. Alapvetően két probléma tud ebből a fakadni: a David Cage-féle cuccok, amiken a fokozott interakcióra (amit nevezhetnénk hagyományos interakciónak is) vágyó játékos elalszik, illetve az Uncharted-stílusú butított akciójátékok, ahol a prezentáció és a pacing tisztán tartása érdekében az alkotói szigor olyan nagy, hogy nem engedik a játékosnak az alkotói szándéktól való eltérést.

Csak az interaktív kamerával ellátott játékok tudnák átadni a vizuális üzenetüket?

Gondolom ez költői kérdés, mert nyilvánvalóan nem, és a szabad kamerás játékok is akkor működnek igazán jól, ha keverik a fix kamera lehetőségével (lásd Prince of Persiák az opcionális kontextuális kameranézetükkel illetve a nagyobb termekben elővett pásztázó kamerás átvezető videóikkal), de szvsz azért fontos a szabad kamera, mert nagy mértékben fokozza az interaktivitás érzetét. A funkció ellenére is jó körülnézni néha, és csak befogadni az art style-t meg a körülötted lévő virtuális világ hangulatát, mert ráerősít az "itt vagy" érzetére.

Igen, a hypermaszkulinitást megtestesítő Kratos, mint gyerekét(?) gyilkolásra tanító apuka elég meredek implikációkat is tartalmaz... de az előzményeket kicsit átíró reboot akár érdemben is érintheti a bajos múltú apa figura gondolatát. Meglátjuk mi fog kisülni belőle.

Az a probléma ezzel, hogy a játékok alapján elég egyértelmű, hogy Kratos pszichopata, másrészt meg Herkules inverze, a mitikus antihős. A háttérsztori röviden annyi, hogy Kratos Árész hű követőjeként vérszomjas spártai hadvezér, aki baromi sok embert mészárolt le, végül pedig Árész hatására megölte a feleségét és a kislányát is. Amikor erre rádöbben, megtagadja Árészt, bőrébe beleivódnak halott szerettei hamvai (ettől lesz fehér a csávó, és ezért hívják "Ghost of Spartának"), majd a felejtés reményében vándorlásba kezd. Ez a felejtés csak nem akar összejönni, alapvető életmódján nem is igazán változtat, végül pedig, amikor Árész rossz fát tesz a tűzre, az istenek megbízzák azzal, hogy ölje meg a háború istenét. Ezt az első részben meg is teszi, jutalomként pedig átveszi Árész helyét az istenek között...

...aztán a második részben kiderül, hogy istenként még nagyobb seggfej, mint emberként volt (a felejtés sem jött össze), már megint szétmészárolja a fél világot, és ugyanazt csinálja, mint Árész az első részben, szóval az istenek megfosztják hatalmától, miközben éppen feldúlja Rómát. Mi erre Kratos válasza? "Oké, akkor megölöm az isteneket." :D És persze, meg van azzal indokolva a dolog, hogy az isteneket megrontotta a világ gonoszsága, amikor Kratos kinyitja Pandóra szelencéjét, hogy az onnan származó hatalommal megölhesse Árészt, a remény pedig Kratosé lesz, de erről ő végig nem tud, és még a harmadik részben sem sikerül megváltania a bűneit... mert nem is tudja, mert nem is igazán változik meg.

A God of War egyébként a háttérsztorit tekintve nagyon sokat merít a Xenából, de ott sokkal jobban sikerült bemutatni a rossz úttal felhagyó, eredetileg gonosz ember megváltozását, elvégre az egész sorozatnak ez volt a lényege, és minden campysége ellenére Xena egy perfektül kidolgozott karakter, 6 évad alatt pedig be lehet mutatni egy hosszú, teljes változási folyamatot. A God of Warban ilyen nincs, csak a bosszú.

Meglepődve olvastam hogy sokkal kevesebb pénzből készült a Covenant mint a Promcsi. Ez megmagyaráz bizonyos dolgokat

Covenant 97 misiből készült, a Promcsi pedig 130. Bár nem éreztem a Covi nézése közben hogy fillérbaszós filmet látok, minden igényes volt és esztétikus.

Szerintem legfeljebb akkor, ha valaki halálkomolyan valami követendő példaképként tekint az ilyen fiktív antihősökre

A média jellemzően nem így hat az emberekre: http://lessonbucket.com/media-in-minutes/the-reinforcement-theory/

rwurl=https://i.imgur.com/ub6QbBM.jpg
Chloe and Max Cosplay. (Life is Strange)

A manga zseniális volt, ebből az előzetesből ezt még nem érzem, de akár lehet.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-M2F4-oTNF4

De igen, csak én egy "egzisztenciális" vitát látok abban a kérdésben, hogy mennyi helye van egy videojátékban a filmes elemeknek. Én pl. alapvetően úgy vagyok vele, hogy kifejezett formában semmilyen

Ha azt érted ez alatt, hogy a játékokban kb. annyi helyük van bizonyos filmes elemeknek, mint a filmekben leíró párbeszédeknek, akkor alapvetően egyetértek. A karaktermonólogokon keresztüli történetmeselés filmekben és játékokban is egyaránt irritáló tud lenni. De módszerében nem idegenek a film műfajától a tradicionális narratív eszközök, ahogy a videojátékoktól sem a filmesek. Sőt, mivel a videojátékok médiuma alapvetően vizuális műfaj, így rengeteg módszert emeltek át a filmektől: bevilágítás, effektek, kamera használata... a videojátékos párbeszédeknél a film műfajából egy az egyben átemelt "shot reverse shot" technika miért nem zavaró?

A hosszú átvezetőkkel operáló játékok elleni ágállást még valamennyire megértem, de ezt az interaktivitás melletti (látszólagos) esszencializmust kevésbé. A kalandjátékok műfajával az élen rengeteg ludonarratív eszköz nem közvetlen a gombnyomásokon keresztül kommunikál. Csak az interaktív kamerával ellátott játékok tudnák átadni a vizuális üzenetüket?

A kedvenceim között tartom számon az Ice-Pick Lodge kapitalista rendszerre (Pathologic) és a nemek közötti viszonyokra (The Void) felhúzott ludonarratív metafórákat. *kisujj eltart* De emellett ugyanúgy kedvelem David Cage cinematikus pongyoláit és a Twine-ban készült interaktív novellákat, anélkül hogy valami megfoghatatlan interaktív alternatíva felé áhítoznék.

***

Igen, a hypermaszkulinitást megtestesítő Kratos, mint gyerekét(?) gyilkolásra tanító apuka elég meredek implikációkat is tartalmaz... de az előzményeket kicsit átíró reboot akár érdemben is érintheti a bajos múltú apa figura gondolatát. Meglátjuk mi fog kisülni belőle.

Nathan Drake áldozatainak számától elvonatkoztatva is Drake egy gátlástalan tolvaj... de igazából a mintának számító 80-90-es évek akcióhősei is több szempontból cinkes, vagy mondhatnám, problematikus karakterábrázolások. :D

+1 anno nekem is nagyon bejott.