Hozzászólások

2017.05.31 - 23:31,sze Moziguru HQ DC Cinematic Universe ugrás a hozzászólásra

2017-ben ez különösen fontos és érzékeny téma, hiszen Hollywoodot is egyre több kritika éri a nem egyenlő fizetések, a nem egyenlő képernyőidő, a nem egyenlő mértékű dialógusmennyiség, és úgy általában a férfiak és nők közti egyenlőtlenségek miatt.

A kedvenc indexes kritikádból direkt. Dedukáld.

2017.05.31 - 23:29,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

Mondtam én, hogy csak map lesz elsőre.

2017.05.31 - 23:19,sze Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Pirates of the Caribbean napokat tartottunk a héten. Az első részt szoktam újrázgatni, de a többiből volt, amit most láttam másodjára, és gyakorlatilag néhány emlékezetesebb effekten kívül nem maradt meg belőlük semmi az idők során.

1: Szégyen vagy sem, nálam ez bizony az alapművek között van. Egyetlen negatívumként azt tudnám felhozni, hogy időnként a kardozást túlzásba viszik (ami főleg a végén értelmetlen), de ezt leszámítva _minden_ téren csillagos ötös.

2: Ennek a résznek nekifutottam már régebben is párszor, de úgy a harmadánál tovább nem jutottam soha (az első alkalmat kivéve). Nekem a széria mélypontját jelenti, egy nagy katyvasz az egész, se füle, se farka, tele idiótaságokkal, végtelen kardozásokkal, és Davy Jones és gárdája a krakennel együtt se menti meg. Végig ásítoztam alatta.

3: Valahogy rosszabbra emlékeztem. Egész jól szórakoztam, leszámítva a több Jack Sparrow-t felvonultató jeleneteket, amik megtörték a tempót. Hans Zimmer is bedobta magát, és a vége jó lett így, hogy nem úszott full nyálban az egész. Mondjuk irgalmatlan hosszú, mire vége lett, már szinte nem is emlékeztem, mi volt az elején.

4: Nézhető, de igazából semmi extra, és a főgonosz a legjellegtelenebb karakter a szériában. A megszokott szereplők hiánya miatt inkább valamiféle spinoffnak érződik, mint rendes folytatásnak. Jack Sparrow itt már kezd meglehetősen idegesítő lenni.

5: Részben visszatérés a gyökerekhez, amennyiben a 3. rész folytatásának tekinthető néhány régi ismerőssel (bár némelyik csak másodperceket szerepel). Másfelől Jack Sparrow önmaga paródiája már ebben, és mivel szinte non-stop premier plánban van, ez eléggé fájdalmas tud lenni. A boss kiváló, Salazar talán a legádázabb karakter az eddigi 5 rész alatt. Az ifjoncoktól nem estem hanyatt, bár lehetett volna sokkal rosszabb is. A szokásos credits utáni jelenet viszont erős WTF.

1 >>> 3 > 5 >= 4 >> 2

2017.05.31 - 23:02,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

Ül a kezdő szobában a két baromarcúja és integetnek egymásnak a játék meg megy nagyban. Mi a jó édes anyjáért játszik az ilyen barombarcú?

2017.05.31 - 23:01,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

A mostani Roadhog hookja counterelhetetlen a legtöbb kasztnak. Oneshot. Semmi reakciót nem enged meg, tehetetlen az ember, ha landolt a hook. Ha már ezen javítanak én boldog vagyok.

2017.05.31 - 22:54,sze Moziguru HQ DC Cinematic Universe ugrás a hozzászólásra

Miért lenne irreleváns a Ghostbusters? Úgy küldték moziba a filmet, hogy "lecseréltük a férfi szereplőket nőkre, mert feminizmus" és 60x elmondták, hogy milyen jó, hogy a kislányok majd szellemirtónak akarnak öltözni Halloweenkor. Kritikai fogadtatás? Közepes, vagyis pont olyan, amilyen a film akkor, ha nem nézed azt, hogy mennyivel szarabb az eredetinél. Persze, volt néhány idióta (egy nagyon szűk réteg), aki leírta róla, hogy "jaj ez jó, mert feminista", de pont az ilyenekből esik le, hogy ki a komolyan vehető kritikus és ki nem.

Nézd meg évekre visszamenőleg Gal Gadot interjúit, promoit, mindenhol azt szajkoztak, hogy mit jelent Wonder Woman a nők számára, hogy erőt ad a kislányoknak szerte a világon, blablabla...

Igen, de ennek most mi köze van bármi máshoz? Ez a Wonder Woman, ahogyan Superman meg Batman ugyanez a kisfiúknak.

Az agyamat el tudom dobni azon, amikor valaki mindenbe bele akarja erőltetni a kis narratíváját. Legalább a kibaszott Wonder Woman filmet ússzuk már meg az "elnyomott férfiak" újabb "segélykiáltása" nélkül.

2017.05.31 - 22:48,sze Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Sajnos csak dailymotionön van fent, úgyhogy nem tudom mediaként beszúrni, de vicces :)

http://www.dailymotion.com/video/x2yrp6_ian-mckellen-on-extras_shortfilms

2017.05.31 - 22:46,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

Hook + bal katt + melee kb. 200 hp. De a kov loves gyorsabban jon ugyebar, persze pontosabbnak is kell lenni

2017.05.31 - 22:44,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

Short-cd, stun-kill kombó az idegesítő, nem az, hogy kisebb vagy nagyobb a feje, meg hogy mennyi van a tárban.

2017.05.31 - 22:38,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

ja 1 nerf 3 buff....

2017.05.31 - 22:35,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

Az inkább nerf, remélem nem tud már oneshotolni hookkal ezután.

2017.05.31 - 22:29,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

ShowHide spoiler #
2017.05.31 - 22:23,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

Nem lehet túl izgalmas egy véleménykifejtés közösen. De ha ez izgat fel.

2017.05.31 - 22:27,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

ShowHide spoiler #
2017.05.31 - 22:08,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

Shaypeian írta: Nekem tetszett. Bnőm épp zuhanyzik, majd ha kijött és lerendeztük amit akartunk

Plz lőnél néhány képet a lerendezésről ?

2017.05.31 - 22:01,sze Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

:D:D:D:D:D:D:D:D:D

2017.05.31 - 21:59,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

Igen, reaperrel voltam a low grav meccsen. 4 gold, 70%... oooo, szal az a kartya, hogy az elimek 70%-ban benne voltam.
Siman benne lehetsz a buli kozepeben, kb. halhatatlan vagy :D

2017.05.31 - 21:57,sze Moziguru HQ DC Cinematic Universe ugrás a hozzászólásra

Én nem azt mondom, h a film lenne feminista, hanem hogy ez hogy csapódik le a faministaknak. Nézd meg évekre visszamenőleg Gal Gadot interjúit, promoit, mindenhol azt szajkoztak, hogy mit jelent Wonder Woman a nők számára, hogy erőt ad a kislányoknak szerte a világon, blablabla... Megint jössz egy ghost busterses hulyeseggel, aminek semmi köze ehhez.

2017.05.31 - 21:55,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

:OOOOOOOOOOOO

Reaper

The Reaping (Passive)
Removed health orbs
Now regains 20% of all damage done to heroes as health

2017.05.31 - 21:53,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

A hog buffot nem nagyon értem. Szerintem így brutál tank lesz főleg, hogy még healelni is tudja magát.

2017.05.31 - 21:53,sze Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Trisht még kimenekítettem a városból és onnan nem is mentem tovább. Most attól félek, hogy elfelejtettem teljesen az irányítást. :(

2017.05.31 - 21:51,sze Nagybetűs játékok Overwatch ugrás a hozzászólásra

AAaaaaaaaaaaah, nagyon jo az uj palya! Jo nagy terek (eleve rohadt nagy az egesz), oldalt meg kisebb szobak. Nagyon bejon. Meglatjuk mennyire lesz jo a balance
Ja es ki lehet menni, ahol alacsony a gravitacio :)

Van low gravity mode arkadban amugy. Jo szorakozas

2017.05.31 - 21:39,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

ShowHide spoiler #
ShowHide spoiler #
2017.05.31 - 21:38,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

Shaypeian írta: Mindegy is. A Covenant után Xenomorph unokákat akarok. Hol van David!? Ha valaki összefutna vele adja át neki, hogy kerestem!

Feltétlen szólok neki! ;)

2017.05.31 - 21:38,sze Moziguru HQ DC Cinematic Universe ugrás a hozzászólásra

Moken írta: Average Rating: 7.7/10 és vegyük bele, hogy mocskosul elfogult feminista véleményekre kell számítani. Az első igazi női szuperhősös filmet nem mernék lehúzni.

Ja, ezért nem húzták le a Ghostbusters-t sem... oh wait (jó, oké, nem alázták le a sárga földig, de a film megnézése után azt kell mondanom, hogy azt azért nem is érdemelte volna).

Ha legalább valami erre utaló minta lenne, akkor elnéznék neked egy ilyen mértékű csúsztatást, de nope. A beszámolók alapján meg van a filmben kb. 3 darab "feminista" vicc, ami az 1. vh-s korszakot elnézve bőven belefér, és egyáltalán nem tolja el a végeredményt a "le a patriarchátussal" felé.

2017.05.31 - 21:35,sze Általános csevejfarm Szobára mentem ugrás a hozzászólásra

Szerintem Daviddel meg lehet találni a közös hangot (az ilyenekkel amúgy is mindig kijöttem). Azt hiszem menne. De nem lenne bölcs dolog naivkodni (minden lépését tudtam, nem tudott meglepni).

Jó hír nekem megint csak, hogy eddig is egyértelmű volt hogy van mód a Xenokkal való kommunikálásra, van is összetettebb elképzelésem az egészről (meg egyszerűbb is).

Igazából egyrészt fontos lenne, hogy Daviddel miképp boldogulok, milyen "kapcsolatot" alakítunk ki (mivel ő a Xenokhoz vezető út is), más végről viszont az én kisugárzásom, megnyilvánulásom, tetteim is mérvadóak lennének (és nem feltétlenül csak rá).

Nem biztos, hogy én lennék a Gazdatest anyuci-anyuci. Hidd el, vannak módszereim, amik nem olyan nevetséges szinten ragadnak le, mint a gyáva áldozatoké, akik még csak értelmesnek se mondhatók, vagy felettébb egyedinek.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!