Hozzászólások
Elsődleges fülek
Arkham Knight, 2015, Batgirl:
rwurl=https://i.redd.it/2tx2k9msiavx.jpg
A Hellblade-ben persze jobban az arcodba tolják az arcokat (höhö, szar poén, höhö), de attól még pont ott tartunk most a karakterek kidolgozottsága terén. Egyszerűen ezt tudja az UE 4, meg az AK esetében az agyonmódosított UE 3.5.
Unforgiven
Kevés filmre szoktam ezt mondani (főleg annak tükrében, hogy nem tartom túl sokra magát a díjat), de az Unforgiven egyszerűen az összes Oscart megérdemli, amit hozzávágtak.
Az mára már teljesen egyértelművé vált, hogy Clint Eastwood kiváló rendező, és azon sem lepődik meg az ember, hogy ő és Gene Hackman tökéleteset alakítanak, a történet és annak üzenete viszont máig ledöbbent, egyszerűen annyira zseniálisan van megírva az egész. Eastwood, a western istene, maga Dirty Harry csinált egy filmet arról, hogy ez a nagy, pátosszal teli pisztolyhősködés egy kurva nagy hazugság, és mindezt olyan elegánsan oldja meg, hogy egyben fejet is hajt a western műfaja előtt. A slusszpoén meg az, hogy a film utolsó 15 percében, már a kontextus ismeretében megkapjuk a pisztolyhőst, és örülünk ugyan a sikerének, de csak félmosollyal, mert tudjuk, hogy számára ez csak még egy tett, amiért nincs bocsánat.
Abszolút kedvenc részek:
- Villámgyorsan bemutatják Angol Bobot, elkezded bírni és tisztelni a karakterét, majd a szemed láttára bontják le egy szerencsétlen, hazudós idiótává.
- Ned nem tudja meghúzni a ravaszt, majd könnybe lábad a szeme, mert akkor jön rá: már képtelen ölni.
- "Szörnyű dolog megölni egy embert. Nemcsak elveszed mindenét, amije van, hanem még azt is, amije valaha lehetett volna."
- Az egyik szajha meséli Munnynak, hogyan ölték meg Nedet, mire Munny a beszámoló közben egyszercsak belehúz a Kölyök viszkijébe... te meg tudod, hogy itt most valami nagyon kemény következik.
- "Nem érdemlem ezt..., hogy így haljak meg. Építettem egy házat."
"Annak, hogy ki mit érdemel, ehhez semmi köze."
"Találkozunk a pokolban, William Munny."
"Igen."
Nincsen még egy olyan kemény csávó Hollywoodban Clint papán kívül, aki merne egy ilyen filmet csinálni. Kíméletlenül leszámol a westernnel, de a kalapját is megemeli előtte, ezért ilyen jó.
Miért kéne megérteni más ízlésvilágát? Ez nem egy tudományos szakkör.
Megbocsáss, de amiket beraktál képeket először, azokon nevetséges a grafika mai szemmel AAA vonatkozásban. :) Azóta utánanéztem, és tényleg nem rossz a kinézete, bár a játék maga nem zsánerem.
:-D
Ezt a jányt kivinném a földekre hajnali ötkor, osztán 2 bála gyapot után ennél különb látomásai lennének nekije. Vagdossa a borjakat itt, meg siránkozik folyton, de elrontja a korhelylevest ! Azt mondom, hogy tele a húsa ármánnyal nekije.
Meg oszt a krómatikus abberráltjait sem értem mindenfele, mintha muszály lenne ezeknek a szégyenteleneknek, ugy mutogassák.
Meg iparkodhatna jobban is néha, mert uldözi a rosseb, de csak kóvályog, mintha húzná a franc.
Viszont ami zavar, hogy a csajszin aki játszotta a főszereplőt látszik, hogy nem színész
Pedig állítólag még twittere is van.
ja vágom, akkor itt gyakorlatilag egy "öntőforma" készül a sorozatgyártású szilikon kiegészítőkhöz
ezt pont a minap láttam én is a tv-ben.
eszméletlen milyen embereket hord a hátán a föld.
az még eszméletlenebb, hogy ezek meg is tudnak élni (és nem is szarul) még hülyébb emberekből.
de úgy tűnik beérett a gyümölcs. ez volt a cél, hogy elhülyítsék az emberiséget
"kicsit" hatásvadásznak tűnik nekem
Egyedül a karakter számít kifejezetten jónak, az is motion/performance capture technológiájuknak köszönhetően, amit összekalapáltak alá az unrealesekkel karöltve. A többi inkább csak hoz egy standard szintet.
Tegnap én is kipróbáltam, amúgy érdekes, meg tetszetős bár nem sokat haladtam benne. Csak az első harcot nyomtam le, de érdekel hova viszi tovább a dolgot.
Viszont ami zavar, hogy a csajszin aki játszotta a főszereplőt látszik, hogy nem színész:(
Ezek szerint 3-4 éve nem láttam AAA játékot. Valahogy elkerülte a figyelmem, hogy 2013 óta minden AAA játékban ilyen szinten vannak kidolgozva a karakterek, ingame. =/
rwurl=http://i.imgur.com/NRIBpLq.jpg
Az lehet, hogy a sziklák stb nem 2020-as szint mint az elvárt ugye, de a bevilágítás és Senua az egyáltalán nem szar. :(
Alapithatnatok Zaxx-szal egy két személyes Covenant fan clubot :D Én tényleg próbálok mindig empátiával hozzáállni mások filmes izlesehez, de hogy a Covenant, h tetszhet valakinek (vagy "nem tökéletes, de...") sose fogom megerteni. Pedig esküszöm én nyitottan álltam hozzá, de első 20 percben már kapartam a széket a sok hülyeség láttán, és még csak utána jött a java...
Szerintem az Alien1-ben azért is volt kevésbé képernyőn a lény, mert néhány dolgot nehézkes volt akkoriban megoldani. Egy Predator pl. annyival előnyben van, hogy humanoidabb, mint egy Xeno így azt ember is el tudja játszani hitelesen. Amúgy nekem pl. az a jelenet is tetszett a Covenantban, mikor a neomorf megáll a fal előtt, (mielőtt átmászott rajta) mert valahogy emberi volt de mégse.
Honest trailerrel kapcsolatban nem mondom, hogy a Covenanton nem lehet fogást találni, de kicsit ittott túl lett tolva.
A Covenant nem tökéletes, de hogy biztosan látunk jobbat a közeljövőben a műfajban azt se mondanám.
LUL mióta a gore mennyisége határozza meg a horror műfajt. De ami Covenantban van az full súlytalan, semmilyen hatást nem vált ki, sőt a műtős szerencsetlenkedesnel csak röhögni lehetett amikor a vérben 2x elcsusztak :D ezzel szemben az Alien ikonikus jeleneteitől igenis kirazza az embert a hideg. Nekem ott elbukott egész Covenant, h az alien látványa semmit nem jelentett, főleg h képesek voltak kivinni nappali fénybe full CGvel. Annyira hihetetlenül szarul néz ki, h nincs rá szó, a karakter teljesen hibás használata. De a 8. utas a halálban, ha meglatom a xenot a mai napig frászt kapok tőle, annyira tökéletesen eltalaltak. De egyébként nem is pazarlom a szót, pont most jött ki:
rwurl=https://youtu.be/njlXBc8Q7o4
Ez most nálam telitalálat :D
Az igaz, de mondjuk a the Thinget gore nélkül nem nagyon tudom elképzelni és túlzás lenne slashernek nevezni, de azt se mondom, hogy egy horror gore nélkül nem működhet.
Ez kurva jó :DDDDD
So let me think, in the last 5 episodes we need to:
1. Get Dougie/Coop from Las Vegas to Twin Peaks to find Laura, while figuring out what to do with Sonny Jim/Janey-E and saying goodbye to Mitchums gang and Bushnell...
2. Get Gordon, Albert, Tammy and Diane to Twin Peaks after a trip to Las Vegas. Smoke out Diane as a traitor.
3. Have Chantel and Hutch take out Duncan Todd, then have Dougie Coop take care of Chantel and Hutch
4. Have DoppelCoop and Richard have father-son reunion, then send them back to Twin Peaks to confront Dougie/Coop, Gordon, Albert, etc
5. Get Shelly straightened out that she is dating a DRUG DEALER and get her back with Bobby.
6. Have Bobby arrest Red and put him behind bars where he belongs.
7. Get Becky a divorce or Steven a JOB and a LIFE.
8. Figure out what the hell is the ringing sound in the Great Northern... then marry off Ben to Beverly.
9. Fix Norma and Ed's love life once and for all, send Walter packing.
10. Get Doc Amp and Nadine to merge their business concepts
11. Find Jerry Horne and put him into a Rehab clinic,
12. Have Bobby, Truman and Hawk find Jack Rabbit's place and enter into another dimension.
13. Put Deputy Chad behind bars, where he belongs,
14. Find out who is Linda
15. Get James and Renee together
16. Get Audrey out of her coma/mental institution or whatever the heck her bizarre situation is about.
Think we can do itt? Am I missing anything?
Egy jó horrort nem a gore határoz meg, az inkább a slasher alműfaj jellegzetessége.
Lehet az én szemem rossz de a Witcher 3 ettől sokkal szebb volt.
Nem tudom, de simán több a gore a Covenantban, mint az Alienben. A Promcsi még határeset, bár a magzateltávolítós jelenet egész erős volt, meg talán az űrkobrás is de a Covenant neomorf outbreakek azért odabaszósak voltak.
Ezt a gyermeket nem lehet megunni :D
Érintőlegesen kapcsolódik csak a topikhoz, de egy jó kis chillout dal a legális rabszolgakereskedelem korából:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=J8x3bWcqfC0
Alien: Resurrection = Elveszett gyerekek városa + pár oda nem illő alien
Paródiának talán jó, de folytatásnak teljességgel alkalmatlan.
Gondolom, viccelsz, vagy kb. 3-4 éve nem játszottál AAA játékkal.
Edit: mondjuk Cartwright képe már menőbb.
Há' nem tudom, nekem így képekről ez nem, hogy 2017 szint, de még szép se.
Aztán lehet mozgásban már más...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=AHUV8QLpEAc