Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ne mosolyogj... jó rész volt? Estig még várnom kell :D
spora
:)
Akkor most tényleg az lesz, hogy innentől rohamléptekben halad a cselekmény? Basszus, felsorolni sem tudnám, mennyi minden történt ebben a részben.
Covenant
Nekem tetszett.
Uff.
Jár erre olyan aki keni vágja a Rozsdamentes Acélpatkány sorozatot? Évekig azt hittem, hogy olvastam az összes kötetet, erre találtam valahol pár fájlt, ami idő sorrendben be van számozva azt hiszem 8-ig. Na és ebből az általam ismert első kötet az a 4-es számot kapta, tehát írtak pár előzmény kötetet a sorozathoz, utólag. Ebből az elsőt fel is leltem valahol, de a probléma az, hogy a második és harmadik kötet címéről lövésem sincs. Az író magyar Wiki oldalán eleve két kötet szerepel csak magyar címmel. Az angol Wiki alapján angol kötetek meg valami 11-12 darabot számlálnak és össze-vissza jöttek ki, tehát a nálam 1-es számú A Rozsdamentes Patkány születése évekkel a következő kötet után íródott, ami tükör fordításban A Rozsdamentes Acélpatkány elnök lesz. De teljesen el vagyok veszve cím ügyileg.
rwurl=http://imgur.com/5QUE0wn
Elég feltűnő helyen ültem :D
Konkrétan a hid egyik "oszlopján", a budai oldalon. Nem a fő iveken, vagy mi a tököm az,hanem az azokat alátámasztó szarok egyikén, egy fotós táskával meg egy fotomasineriaval a kezemben :D
Fuha akkor lehet láttuk egymást és nem is tudunk róla? :3c
Vegas 14 (igen, a "régi" Sony Vegas) steam-en még kb jövő hét közepéig ~€108
http://store.steampowered.com/bundle/3151/VEGAS_Pro_14_Steam_Edition/
(a teljes csomag olcsóbb, mint önmagában :D)
Moken írta: Ezt a fassbender istenitest sose fogom megerteni, úgy csináltok, mintha valami zseniális karaktert játszott volna el überjól, közben a Tronok Harcában hetente jobbakat alakítanak a noname arcok.
You know nothing Moken.
Ezt a fassbender istenitest sose fogom megerteni, úgy csináltok, mintha valami zseniális karaktert játszott volna el überjól, közben a Tronok Harcában hetente jobbakat alakítanak a noname arcok.
A múltkori hype film trailer okán elolvastam a Ready Player One-t. Na most nem rossz vagy ilyesmi, csak szerintem olvastam már jobbat, kidolgozottabb sci-fit, de teljesen fogyasztható. Szvsz a történet hátteréül szolgáló megnyomorodott USA a film verzióban biztosan tompítva lesz, mer' arra felé nem szeretik az ilyen jövőképeket. Eddig minden film és sorozat ami pedzegette, a földbe állt. Pedig hát anno P.K.D. könyveiben sem volt rózsás a helyzet, jól ki is hagyták ezen apróságot a Blade Runner filmből. Szóval gondoltam nekiesem az Armadának, ami annyira nem jó, mint a Ready Player One, de bizonyos VHS logisztikai okokból az általam legtöbbször látott film volt az Utolsó Csillagharcos. Erre találtam egy 18 perces videót, amiben valaki gyalázta a Ready Player One hypeot, azt állítva, hogy az író a Snow Crash c. Neal Stephenson könyvből nyúlt csak az eredeti sokkal jobb. Ezért most erre fogok tovább olvasni azt hiszem. Azért is érdekes, mert a manus írás mellett Amazon alapító tag és a Blue Origin űrzűr cégnél tanácsadó. Nekem a manus totál kimaradt, pedig eléggé megkerülhetetlen alakjának tűnik a Gibson utáni cyberpunk irodalomnak. Egy régi wiki bejegyzés alapján 2017-ben elkezdik forgatni a Snow Crash-t. Szóval kíváncsi leszek.
Gabika írta: a promcsi meg mindig sz@r
Anno én is ezt mondtam, illetve most is ezt mondom. Fassbender jót alapított benne, semmi másért nem érdemes megnézni.
Word reaches the High Lords of Terra of a Chaos Lord claiming to be Alpharius ravaging the adamantium-laced moons of the Danevra Sub-sector. Debate rages about whether this could potentially be the case, for the Primarch’s death has been recorded more than once across the span of Imperial history. The Grand Master of the Officio Assassinorum dispatches a force of six Vindicare marksmen. Over a number of years they identify and slay a dozen Alpha Legion champions bearing the name of Alpharius upon the scrolls of their battle plate, but the reports of raids upon the sub-sector’s mining operations only intensify. Five years later, the decapitated heads of all six Vindicare Assassins are found frozen in the food storage halls of the High Lords.
Going in style
Vasarnapi limonadenak jo, Caine, Freeman es Arkin rutinbol hozzak a szeretheto ven csirkefogokat. Egy masfel orat siman meger. (Fun fact: Zach Braff rendezte!)
a promcsi meg mindig sz@r
covenantal meg sikerult alulmulni
fate/apoc 01-07
Hát ez kurvajó eddig. Az egyedüli nagy negatívum a hangkeverés, a hatalmas csatajeleneteknél direkt túlvezérelték szerintem.
A zene jó, a karakterek is, és egy rész se volt rossz. Az idézett hősök meg OP-ok. :D
jaés b+, Drakula :D
...és pont a következő nagy csata rész kijövetelekor leszek Angliában...
Szocializálódási folyamat, lvl1:
Kimentem egyedül a Szabadság hídra a tömegbe fotózni. Még élveztem is. Jupi :D
Kösz, de az meg tele van csíterrel. Normál játékosnak esélye sincs.
Promics 2 Alien Covenant
Látványos, de totálisan agyatlan. Scifiből a fi része megvalósul, de az is csak a kisiskolás "most írok valami jót" szinten.
Fassbender jó, zene jó, látvány jó, és kb ennyi.
inkompetencia a köbön.... vagy inkább a ... hányan élték túl az elején a flare-t David/Walter-en kívül? Na annyadikon. :D
Najó, Daniels csak félig, mert azonnal akadékoskodott.
Illetve plusz még pár inkompetens. A történet pl szintén inkompetenciától szenved...
A hanggal nincs minden rendben, David bemutatója alatt mintha zajos felvételről ment volna a master.
Votma elozo oldalon, spoilerbe is tetettek velem.
Rad gondoltam btw eloszor amikor meglattam. :)
Defenders trailer 3
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=cvyv2Scr9SU
Ezzel részben egyetértek én is. Egy androidról van szó, ami igencsak limitálja a lehetőségeket :)