Hozzászólások
Elsődleges fülek
The Handmaid's Tale
Megnéztem három részt belőle és eddig nagyon tetszik. Bírom az ilyen orwelli disztópiákat, de az azért üt, hogy a magyar rögvalóságban mindezek csíráját itt-ott felfedezni :/
Abnett az én szememben is egy abszolút Imperium Light. Az inkvizítorai, bár Ravenort még nem olvastam, de a legtöketlenebbek akikkel eddig találkoztam. Ravenornak ugyan volt egy jó megjegyzése az Eisenhorn regényekben, az hogy a radikálisok a szükséges rossz a birodalomnak, a legnagyobb veszélyt pedig a puritánok képviselik. Ennek ellenére viszont utálatos, megalkuvó csinovnyikok. Gauntról nem is beszélve. Vagy a Horus Heresy.
Én szerintem az igazi inkvizítorok azok akik a cél érdekében gondolkodás nélkül gázolnak át mindenféle berögződésen, vagy küldenek halálba milliókat. Mert tudják hogy ez kell a Birodalom talpon maradásához. Akik évtizedeken átívelő tiltott xenológiai kutatásokat folytatnak, majd egy kéz mozdulattal törölnek el mindenkit aki ezeken dolgozott. Akik teljes bolygókat faragnak egy-egy bizarr kísérlet petricsészéjévé. Akik tiltott praktikákkal, mások lelkét elemésztve csikarnak ki maguknak új életet hogy befejezhessék azt amit fontosnak tartanak. Akik számolatlan bolygót ítélnek Exterminatusra hogy ezzel gyengítsenek meg ellenséges sereget. Akik a legtermészetesebb módon vágnak át démonvilágokon, a Hiperhálón és más inkvizítorok titkos raktárain ha úgy látják jónak. Egyszóval akik nem szarral gurigáznak.
Peter Fehervari, Aaron Dembsky-Bowden, Guy Haley... őket érdemesebbnek tartom ezer Abnettnél.
Ennek ellenére Abnett jó könyveket ír, csak nem elég 40k-sak.
A windows tudtommal nem ezért hagyta ki a 9-et. Hanem azért, mert ha valaki írt egy kódsort arra, hogy különböző OS verziókra különböző dolog történjen, akkor a win9-el elég valószínű, hogy megszívja. Teszem azt, ha az OS verzió win9x akkor goto OS not supported page. Vagy legacy native alkalmazást küld le, nem a legújabbat. Nos a win95 és 98 is megfelel a win9x-nek meg a win9 is.
Broadchurch S3 nekem nagyon nem jött be de első 2 évad tényleg jó volt.
+1, mármint szerintem is Glory FTW
Dark Matter S3
nagyon jot tesz neki, hogy eleg messze van idoben a The Expanse-tol, nem tunnek fel a klasszik sci-fi blodsegek. tovabbra is nezheto.
Killjoys S3
na ezt mar kevesbe menti meg az idobeni tavolodas, egyre butabb-majdnem kasza volt de az utolso resz megmentette.
A Series of Unfortunate Events S1
ez viszont. aztaqrva! humor, szinjatek, lelekszivas... egyszeruen fenomenalis! minden resz szpoilerrel kezdodik, de eloszor is szolnak, hogy ne nezd mert szornyen rossz lesz leked! majd masodszor is. a harmadiknal mar rohogsz.
But how a descent person like yourself would even want to view it
Just look away, look away, look away There's nothing but horror and inconvenience on the way
Ask any stable person "should I watch?" and they will say
Look away
sirva rohogsz, teped a karfat hogy micsoda marhasag, majd tovabb nezed. Neil Patrick Harris egy zseni!
a zene ugy a fuledbe maszik, hogy az mar faj. minden masodik resznel van egy versszak ami valtozik es elore lespoilerezi mi fog tortenni. persze ezt is NPH enekli.
Broadchurch S1-2-3
allat! lassu, kemeny brit krimi sorozat. a Purple man szuper jo es valami veszett skot akcentussal beszel vegig, amit felirat nelkul, tuti nem ertettem volna. nagyon jo karakterek, igazi brit humor es megrendito csaladi dramak amiket valami krimi esemeny valt ki. nekem tokre bejott.
A Dragonfall talán legjobb karaktere volt Glory, a beteges külsejű, egyértelműen túl sok és túl durva kibercuccal felszerelt szamuráj. Nagyszerűen megcsinálta itt a cosplayes.
Dragonfall SPOILER!
http://www.instructables.com/id/Becoming-Glory-From-Shadowrun-Dragonfall/
Nocsak, Bautista kifejezetten jól játszik!
Mikor járt itt Jennifer Lawrence, és miért maradtam le róla?!
Ez gyors volt, kösz. Rémlett, hogy volt valami magyarázat a Win okán is, csak már elfelejtődött.
Pontosan ezt akartam mondani. A Titanicusról sem mondhatsz semmi Light Imperium-ot. Eisenhorn kötelező mű. Szerintem talán a legjobbak egyike.
Szerk.: nem neked akartam DeMorte :)
Két oka van:
1. Japánban bevett trend, szerencsétlen számnak számít;
2. globális törekvés az olasz prosztóhumor visszaszorítására.
Vajon valami számmisztika miatt hagyta ki mind a Windows, mind az iPhone a 9-es számot, a sorozatból?
Javítottam. És előtte ellenőriztem, nehogy valami állatkínzós vagy törpepornós helyre viygen ezúttal a link. Bár ha nem early access, előrelépés lett volna az is!
fájjon nektek is!
rwurl=https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/21728145_1817493471876060_...
BASZKI 0:56-nál az ott a dunaújvárosi uszoda! :DDD Fura egy hollywoodi filmben viszontlátni egy olyan helyet, ahol éveket húztál le régen. :D
Valami early access, űrben játszódó cuccot linkeltél. Még ázsiaiak sincsenek benne! :D
Oké, akkor szerintem olvasd el az Eisenhorn és a Ravenor trilógiákat, mert azok alapművek WH40K szempontjából. Természetesen ezek is Dan Abnett művek és igen, nem a csillió résztvevős csatákról szólnak, de tökéletesen visszaadják szerintem a WH40K világ azon hangulatát, ahol épp nem dúl nyílt háború.
Múltkor visszaültem, de ezt se hagyom ki. Végre raksik! Remélem lesz is értelme használni.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=faFuaYA-daw
rwurl=https://i.imgur.com/sKQdrN7.jpg
A poén kedvéért még egy vauxhallt is tehetnének melléjük.
Oriental Empires
Indie körökre osztott 4x stratégia a Civilization mintájára egy kis Total War beütéssel. Ókori kínában a bronzkort megelőző időktől a puskapor feltalálásáig tudjuk építeni birodalmunkat. 1-2 újítást leszámítva nagyon ismerős minden a Civ sorozatból, így annak aki azt unja - de hasonló játékot keres - jó választás lecsekkolni, mindössze 22 eur a játék és abszolút teljes értékű.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tpGncxAQR04
Grafikai stílus szemben a Civ-el full realisztikus, ami nekem nagy pozitívuma a játéknak. Nagy kiterjedésű városok, Total War-hoz hasonló seregek, de még az egyes farmokon is kapálgat 20-30 kínai munkás. A kör végén egyszerre mozdul minden sereg, ami igazi látványorgia. A seregeknek a kör vége előtt kiadható formáció, illetve viselkedés (bekerítés, roham, védekező magatartás stb.), majd a gép irányításával zajlik le a csata. Érdekesség az is, hogy a városok kijáratai is külön védhetők. Sok múlik azon is, hogy előre kell látni, hogy az ellenség merre mozog, egy-egy kisebb fosztogató sereget elkapni nem kis feladat. Az egyes seregek élére hadvezéreket állíthatunk, de magát az uralkodót (magunkat) is tehetjük. Halálunk esetén örökösünk veszi át a helyünket, viszont vigyáznunk kell, mert minden hadvezér saját statokkal rendelkezik. Uralkodónk "hatalmi" pontjai az egész birodalmunkra kihatnak, halálával könnyen lázadások törhetnek ki. Hatalmi pontoktól függ, hogy mekkora birodalmat tudunk kézben tartani.
rwurl=http://www.orientalempires.com/OE_Screenshot_1600x900_39.jpg
Diplomáciára a játék elején relatív kevés lehetőség van (meg nem támadási paktum stb.), amíg más népekkel nem tudjuk elfogadtatni magunkat, mint uralkodó, hogy aztán akár a birodalmunkba csatolhassuk őket. Szerencsére a játék elején nem nagyon rágnak be az ellenfelek, ha terjeszkedsz, de vigyázni kell, hogy kibe futsz bele, mert egyes népek már a kezdetektől ellenségesek. Ha háborúba mész a gépi szövetségesed aranyat küld (!!), hogy segítse a hadi kiadásaid.
rwurl=http://www.gamingdragons.com/images/game_img/screenshots/orientalempires...
Központi elem, hogy a parasztokat/nemeseket külön kell kezelni. A kiadható rendeletekkel, lakosság áttelepítésével, speciális épületekkel stb. tudunk hatni rájuk. A parasztokból gyengébb, a nemesekből pedig elit katonai egységek toborozhatók. A lakossággal egyébként szabadon gazdálkodhatunk, hogy hányan kerüljenek az egyes városokban farmokra, vagy pl. seregünkbe. Mivel az egységeknek nincs gyártási ideje, így hadrendbe hívható azonnal akár az egész város is.
Pár negatívum:
- Steamcharts szerint még elég kevesen játszák, így nem tudom mennyire lehet multiban összeütni egy játékot.
- Eléggé oda kell figyelni, hogy az egyes népek között észrevegyük a különbségeket (egyébként 24 féle van a játékban).
- Extra nagy nehézséget okozott nekem, hogy a seregek relatív lassan mozognak, ahhoz képest, hogy mekkora távolságok vannak már a játék elején is. Emiatt nagyon könnyen hatalmas területek bukhatók el és a gép előszeretettel égeti fel a városaid (amit 1 kör alatt el lehet foglalni, ha nincsenek védők). Másrészről a seregek fenntartása is elég drága, így nem érdemes minden várost telepakolni katonákkal.
- Különböző zoom szinteken kissé csúnyán ugrottak elő a semmiből a részletek, de cserébe semmilyen akadást/lassulást nem tapasztaltam.
Ui. Nem tudtam eldönteni ide, vagy az Indie topicba írjam, de ezt többen nézitek :D.
Techpriest írta: na nem mintha védelemre szorulna, de azé kíváncsi vagyok, hogy a Gaunt regényeken kívül olvastál-e Abnettől más regényt?
A Horus Rising, Legio, Beast Arises 1 + Titanicust olvastam még tőle ami nem Gaunt. Nem WH könyvet nem olvastam tőle.
Szerintem a VO elég gyengus, legalább is az, amit eddig hallottam belőle. Én éjjel megúsztam csak belekóstolással, túl fáradt voltam már. Ettől függetlenül esélyes, hogy jó játék lesz, majd a jövő héten tudok belemerülni rendesen.
Annyira talán nem meglepő, egy konszern, sőt, ugyanabban a gyárban szerelik őket össze. Belső kiszerelésben vannak apró eltérések, de a motor is ugyanaz.
na nem mintha védelemre szorulna, de azé kíváncsi vagyok, hogy a Gaunt regényeken kívül olvastál-e Abnettől más regényt?
Aha, tehát sikerült a két szék közé...