Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ah, akkor felejtős egyelőre. Majd később.
Don’t worry if you miss one, you’ll have another shot to take on that god in the future.
Gondolom hetente lesz más isten aztán egy idő után ismétlődni fog.
Sajnos lvl40 szükséges hozzá, bár írták játékosok, hogy lvl38 környékén is le lehet győzni Anubist csak legyen jó felszerelésed (pl. íj). A másik dolog, hogy ez az "event" 6 napig elérhető csak. Én lvl35 vagyok, de nem hiszem, hogy emiatt elkezdenék tápolni, mert szeretném az én tempómban vinni a játékot. Lehet persze meglesz hétvégére a lvl38 mondjuk és megpróbálom, hátha le tudom győzni. A tegnapi patch hozott (Season Pass-osknak) jófajta római legendás fegyvereket és azok kifejezetten erősek. Mondjuk azon se lennék meglepődve, ha lejár a 6 nap, akkor az Anubis legyőzéséért járó páncél (azt hiszem ez a jutalom) már a store-ban lenne megvásárolható.
Na igen, a LoL, meg a Dota is úgy működik, hogy cosmetic itemekből még egy évenkénti 10 milliós prizepool is összejön Esport bajnokságra. Láttam amúgy az ARK is teljes árú már .
Te ezek szerint nem emlékszel arra akkor, hogy 1.0-val jönnek a pénzes ládák amit próbálgattak a gamescom idején. Mondták előre, hogy abból fogják fenntartani a játékot. Szóval nem "ha" hanem fix, hogy jön. Pár héten belül. " We believe [the crate and key system] will serve as the foundation of a healthy economy after launch. " Plusz szinte biztos vagyok benne, hogy teljes árú lesz abban a pillanatban ahogy megjelenik. Nézz csak az ARK-ra.
(Ja igen a Witcher3-at csak tippeltem, hogy olyan 10 millió ment el belőle összesen, mondjuk átlagban olyan 45 euróért/darab.. PUBG-nál ugye olyan 20 euró/db átlaggal 20 mill.-nál kb. ugyanott lenne). A kulcsszó, hogy mikor megvetted kb. az EULA első 10 sorában biztos, hogy ott van valahol, hogy as is. Egy Fortnitenál később számíthat, hogy évekig játszanak vele, ha bevezetik a cosmetic item mikrotranzakciókat, és maga a játék F2P , PUBG-nál csak akkor számít ha még több bevételt akarnak és ott is bevezetik a mikrotranzakciókat. (Úgy tudom voltak valami ezer dolláros itemek PUBG-ban. Mi lesz így a CSGOval... :D )
A legjobban ebből az egész őrületből annak örülök, hogy a "2x" végre a neki kijáró nézettséget és támogatást kapja. Végtelen szórakoztató minden streamje bármennyire ragekid néha a játékkal kapcsolatban.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=2Pe0IvdqNmo
(csak kerestem egy ürügyet, hogy belinkelhessem ezt a remekül összerakott montázst róla :D)
Kíváncsiságból ránéztem mennyit változott a benchmarkban a teljesítmény így 1.03 után ahol elvileg javítottak rajta. Ja, szarabbul fut. :D Az ide is linkelt 7784 pontról leesett 7600 pontra és az avg fps is csökkent 1-el. nice game ARK, holnap mostmár folytatom is a játékot. Be is került valami Trials of the Gods, kíváncsi leszek rá. Feltéve hogy nem kell hozzá max lvl vagy valami hanem bármikor neki lehet menni.
Kb. a legutóbbi CoDokból a fele ment el PC-re
A legtöbbet eladott CoD se volt több pár milliónál PC-n. Talán a legtöbb 5 millió volt. Mindig is konzolon pörgött a cod.
Itt egy lista összesítve minden platformos eladásokkal:
Modern Warfare 3 - 31.12 million
Black Ops - 31.02 million
Black Ops II - 29.72 million
Ghosts - 27.37 million
Black Ops 3 - 25.18 million
Modern Warfare 2 - 25.08 million
Advanced Warfare - 21.88 million
Modern Warfare - 18.25 million
World at War - 17.58 million
Call of Duty 3 - 7.55 million
Call of Duty 2 - 6.20 million
A Witcher 3 ~250 millió euronyi bevételt termelt a CDP-nek. (hivatalos adat "Revenues obtained by the Group in association with sales of The Witcher 3 and its expansion packs have, since the base game’s release in May 2015, topped 1 billion PLN." nyilván 2017ben már nem termelt szignifikánssan többet a leárazások miatt stb stb) Ez most tart a steames sarj után olyan 400 körül. Nagyon nem egy kategória.
Pontosan ezért nem értem, hogy mi a faszért nem történik semmi. A játék ugyanolyan ramaty állapotban van mint volt és a vaulton kívül zéró látszólagos fejlődés SE látható. A benne lévő tartalomról meg inkább ne is beszéljünk. Betudom a kis csapatnak és annak, hogy kurva nagy meló összerakni egy ekkora pályát értelmesen lebalanceolva.
Viszont ez ne legyen már oké, fszom. Ne másokhoz hasonlítgassuk már, főleg ne egy open world rpghez. :D Amúgy a Fortnite ingyenessége ellenére is milliárdszor jobb szinten teljesíti azt amit szeretne mint a PUBG, bármennyire nem jön be se a stílusa se az egész. Mint játék sokkal szolídabb és bugmentesebb. Mindezt ingyen. Innen is látszik mit jelent ha komolyan vesznek valamit és foglalkoznak is vele.
Hja, ezzel az erővel semmibe nem telik még elf-füleket is rávarrni szegény kislányra. De sebaj, így él boldog életet. :D
Kedvenc képem a témában:
rwurl=https://nextshark.com/wp-content/uploads/2015/10/img3.jpg
Nembaj, minden vevő pénze már jó helyen van. :D Ha kb. 10 vevőből 4 refundolja, lehet, hogy komolyabban foglalkoznának a cuccal. Én a streamsniping feature óta úgy gondoltam, hogy a PUBG valószínűleg csak egy fejőstehén, amit a streamerek fölfuttattak. De még ha jövőre lecsökken a playercount 0-ra is akár, elment belőle 20 mill. példány. Kb. a legutóbbi CoDokból a fele ment el PC-re, és egy CoD-nak is kb. egy év a 'szavatossága' utána ugye jön a következő, és a playerek nagy része azzal játszik multiban. Szerintem összplatform Witcher3-i magasságokban lehet a PUBG bevétele kb. És hasonlítsuk érdekesség képpen össze a 2 játékot tartalmilag, minőségileg. (persze hogy csak bevételekben egy kategória) Egy valami ijesztő, mégpedig az, hogy a W3-nak totál pozitív a megítélése minden szempontból, a PUBG-nak totálisan mixed, és mégis eljutott 20 millió eladott példányig gyakorlatilag mint egy CoD, csak marketing gépezet nélkül... Kíváncsi leszek mondjuk jövő ilyenkor hol lesz a PUBG, én gyakorlatilag megtippelni se nagyon tudom. És én a Fortnite BR-t nem tartom PUBG versenytársnak amíg az totálisan ingyenes.
Komoly vagy? Dafuq?! Szóval ha valamivel milliók játszanak akkor az egyenlő azzal, hogy hibátlan.
Szerintem addig nem kell a fejlesztést komolyan venniük amíg nincs a PUBG-nak versenytársa a piacon
WAT????
Értem én, hogy híres játék, milliók játszanak vele és nézik, de attól független a gamescom invitiational egy tragédia volt, a játék kurva szar állapotban van, a fejlesztés a kezdeti rohamtempó után jóformán megállt és közben most pedáloznak, hogy legyen konzol meg esport meg tökömtudja. Új map sehol, vault sehol (bár így fél évvel az igérgetés után talán végre megjelenik), a megjelenés megállás nélkül csúszik és már előre látom, hogy egy ponton zéró javítással csak rányomják az 1.0 cimként hogy elmondhassák azt, hogy "látjátok? Mondtuk, hogy idén megjelenik!". A szerverek alig bírják, a játék teljesítménye a béka segge alatt van. Tele van bugokkal a játék, napokig lehetne sorolni mi mindent kéne javítani ami miatt nem viccelek HÓNAPOK óta sírnak a játékosok. Ehelyett mi megy? Playeruknown kollega eventről eventre jár, kurvára nem is vesz már részt a fejlesztésben, folyamatosan a számokkal flexelnek, alig van javítva bármi is, a cheaterek teljesen ellepték a játékot és a megjelenés egyre csak csúszik és csúszik. Ha ez szerinted rendben van akkor azon csak röhögni tudok.
Bár tudom, idealizált világnézetem van amikor azt képzelem, hogy a sikerrel együtt jön a több törődés. Szánalmas ez az egész PUBG már úgy ahogy van, de fun volt amíg tartott az elején. Nem véletlen, hogy egyre több streamer minden adandó alkalommal inkább mást játszik, mint ezt. Legyen az Fortnite vagy bármi más. Persze ha nézettséget akarnak akkor muszáj ezzel a szarral szopniuk és ezt csomóan be is nyelik inkább. Sajnálatos.
De hát akkor nem nőne a játékosbázis, nem lenne hamarosan konzol verzió, esport ... EA verziónál semmi nem 'kötelező', ha pl. elég az eladott 20 millió példány akkor whatever főleg egy 'garázscégnél'. Szerintem addig nem kell a folyamatos fejlesztést komolyan venniük amíg nincs a PUBG-nak versenytársa a piacon, és úgy tűnik, hogy egyelőre nincs.
Ok, ha hazaértem melóból, küldöm.
Működik? :DDDDDDDD Kérlek mond, hogy csak viccelsz. ^^
Szóval akkor Iceland Airwaves:
5 napos zenei extravaganza novemberben minden évben 18 éve. Jópár éve vágytam már ki, mert baromi különleges az egész. Idén közel 400 zenekar volt ~60-70 helyszinen. Igaz idén először 2 városban (Reykjavik és Akureyri), de a lényeg Reykjavikban volt. Két részre van bontva az egész, official és off-venue. Az off-venue lényegében mindenkinek ingyenes bárki bemehet és a zenekarok nagyon nagy részét is el lehet kapni ezeken a helyeken. Igaz itt a programok csak reggel 10-11től este 9ig tartanak és utána már csak official venue-k mennek ahova kell a jegy. Máshol én ilyet még nem nagyon láttam. Az off-venue helyek viszont huh. Kb mindenhol ahol fel lehet állítani valamiféle hangcuccot ott fel is volt. Könyvesbolt/kávézó sarka, mozi aulája, bárok, mindenféle boltok, tényleg mindenütt. Jóformán nem lehetett két lépést tenni a belvárosban úgy, hogy ne találj valakit épp játszani. :D Baromi jó volt és a helyek méretéből kifolyólag elég szűkös közönség is volt mindig. Ez viszont egyáltalán nem volt zavaró, mert annyi hely volt, hogy a tömeg szétoszlott és hiába voltunk 20an egy zsebkendőnyi helyen, egyáltalán nem volt tolongás vagy turakodás. Másik hatalmas pozitívum, hogy mindenki a zene miatt volt ott ezért csönd volt. Nem a már megszokott ki tudja túlordítani a zenét amit tapasztaltam eddig mindenütt. :D Ezt pár előadó meg is jegyezte, hogy milyen különleges élmény úgy játszani, hogy figyelnek is rá. :D Hátohwell. Számomra elképesztő, hogy tudnak ennyi zenészt kitermelni, mert bizony az előadók 90%-a izlandi előadó volt. Igaz vannak átfedések mikor Sóley előad mint saját maga aztán Lára Rúnars-nak és Special K-nek is besegít zongorán. :) Plusz emelett nagyon furcsa volt látni, hogy simán elvegyültek a tömegben. Pascal Pinon-on vagy 5 zenekar tagjait láttam szétszórva. Simán leállnak beszélgetni bárkivel vagy épp ők szólítanak le. a Good Moon Deer és FM Belfast dobosa konkrétan túrákat is csinált a városban minden délelőtt körbemutatva a nevezetesebb dolgokat. :D
Számomra a legnagyobb élmény két helyszinen volt. Egyik a KEX Hostel ahonnan a KEXP-nek köszönhetően évek óta néztem videókat és szerintem ide is linkelgettem párat. Mindemellett a KEXP-nek és legfőképp ott két embernek köszönhetem azt, hogy megismertem rengeteg mostani kedvencem. Látni őket hatalmas élmény volt, együket el is kaptam egy gyors köszönöm hogy léteztek csevegésre. ^^ Csomó olyan zenét válogatnak össze ami annyira nem ismert még, de kurvajó és az Airwaves-en is ezt csinálják 7 éve. Saját kezűleg válogatják meg a fellépőket és ohboi milyeneket... Idén a sort a Kiasmos kezdte még a hivatalos fesztivál kezdés előtti napon. Had ne mondjam mennyire voltam oda és vissza az örömtől. A másik hely számomra a Fríkirkjan volt ami egy templom a városi tó szélén. Nem tudom szavakba önteni milyen élmény volt a Pascal Pinon itt idén. Már magában azért megérte az egész út kb.
Igazából az egész fesztiválban a legjobb talán az, hogy bármilyen is a zenei ízlésed meg fogod találni a hozzád közelálló zenéket. Legyen az hip-hop (a 15 fős izlandi lány hip-hop banda pl mocsok jó volt), metál, klasszikus rock, elektro, tényleg bármi. Mindemellett egy helyszinen mentek dokumentum film vetítések is izlandról, a fesztivál múltjáról, a város hozzáállásáról a zenészekhez, különbőző előadások szakmabeliektől és volt egy amin dj flugvél og geimskip-el lehetett együtt bohóckodni és zenélni (bár erre sajnos nem jutottam el :( ), de volt olyan hely is ahol szabadon lehetett kipróbálni bármilyen hangszert. Tényleg elképesztően sokrétű az egész.
Ennyi fapfapfap után a fesztiválról egy pár szór Reykjavikról ami azért változott az elmúlt két évben. Akkor még épp a szélén volt annak, hogy berobbanjon a turizmus (mármint akkor is nagyban ment, de közel sem annyira mint most) és ezért relatív nyugodt "kisváros" volt. Most a belváros tele van építkezésekkel, útlezárásokkal, húzzák fel a nagyobbnál nagyobb szállodákat mint a félőrült, mert nem tudnak már mit kezdeni azzal a mennyiségű emberrel aki az országba zúdul. Elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt 4 év alatt megnégyszereződött a túristák száma. Évente 4-5-ször több túrista látogat oda mint amennyien ott laknak az egész szigeten. :D Ebből kifolyólag a város is sokkal nyüsgőbb ami feltétlen annyira nem baj, de én jobban preferáltam mikor még csendesebb volt. Bár nyilván a fesztiválnak köszönhetően még többen voltak az átlagosnál. Ezt a hatalmas keresletet az árak is követték sajnos és legalább 20-30%al drágább minden mint 2 éve. Egyik ámulatból estem a másikba néha. Annó emlékszem egy tradícionális izlandi kötött gyapjú pulcsi volt 110-120 euro, most közel 200. :D Az éttermi árak is az egekben vannak. Cserébe még mindig egy gyönyörű város ha az ember kizárja az építkezéseket. Rengeteg apróságot lehet találni az utcákon sétálgatva a kilátás meg páratlan. Csak ajánlani tudom ha valaki fogékony az ilyen északabbi dolgokra, ezerszer hangulatosabb mint Dánia vagy Svédország bár ez valószínű a méretei miatt is preferáltabb nálam.
Nade mindent összegezve nekem életem magasan legjobb hete volt ez elképesztően sok élménnyel amiről órákig lehetne mesélni. Tényleg úgy gondolom, hogy ha valaki szeret koncertekre járni, fesztiválokon részt venni ez egy kötelező állomás. Teljesen más mint más fesztiválok és egyben sokkal jobb is. Öröm volt nézni a dokut a fesztivál múltjáról és jövőjéről amiben a zenészek is arról beszéltek mennyire különleges ez az egy hét mindenkinek kb izlandon és minden zenész erre készül kb egész évben, ilyenkorra időzítik az új dalokat stb stb (pl az FM Belfast a 2. nap hozott ki egy új albumot amit rögtön meg is ünnepeltek egy koncerttel aznap este ^^).
Sajnos természetet nem jártam és a belvárosból se tettem ki a lábam, mert túlságosan lefoglaltak a koncertek és mikor nem azokon voltam akkor próbáltam regenerálódni. :D Ha valaki viszont nem hajnal 1-2ig mászkál akkor délelöttönként simán el lehet menni túrázni/nézelődni is ezzel összekötve a kellemeset a nagyon hasznossal. :) Nekem annó a nagyon kötelező körök már megvoltak ezért annyira nem is hiányoztak. fapfapfapfap done, mindenki jöjjön jövőre, én tuti ott leszek. :)
Leman Russ ha visszater vajon o is "elfarkasodva" jelenik majd meg?
Sehol semmi elf-fül, csalódás...:/
Szóval a koreai blogposzt itt van:
http://bongqiuqiu.blogspot.hu/2014/08/3-months-post-op-before-after.html
De ez a kép is sokat elárul:
rwurl=http://2.bp.blogspot.com/-1Eh5O9gmA-s/U_bZPIgBvoI/AAAAAAAAnxk/2AOs4Ht0sB...
Szóval adott egy huszonéves, természetes szépségű lány, akit a társadalmi nyomsá teljesen megőrjít, randának látja magát, és egészen döbbenetesen fájdalmas műtétek árán csinál magából egy borzalmat. Konkrétan az állkapocs csontjából is kivágtak darabokat, meg hát van ott még elég szép fotó arról hogy miken ment keresztül.
Beteges férfiak élhetnek ott, és beteges hogy ennyire el tudják nyomni a nők önértékelését.
Viszont így már értettük, hogy miért nem sikerült igazán eltalálni, hogy milyen karaktert is szeretnének...
rwurl=https://media.giphy.com/media/xUOxf2gCxLCnqY4C5i/giphy.gif
pedig még direkt tovább is olvastam. :)
Ne mond hogy nem dolgoznak, tegnap is elbasztak a voice chatet, mondjuk aznap meg is javitottak :D (nem mintha barki hasznalna)
Igen, a valve nagyjából gamedev cégből tesco lett... És a kreatív szerverkarbantartók a valve igazi erőssége.. (meg a Warcraft3 modok :D )
Ez nem csak game engine-en készült feltupírozott trailer akar lenni? Mert a beta videók alapján a Lineage 2 Eternal gameplay azért messze nincs ilyen ütős. (Persze úgy se rossz, de messze nem ilyen dinamikus a harc, eleve elég sokáig kell püfölni mindent, nem lehet a szinteden csak úgy átrohanni az npc-ken.) Erre végtermékben a Lost Ark hajaz leginkább.
Eternal:
rwurl=https://youtu.be/MaBgvX9mCT8?t=337
Hú, tényleg így más nem is olyan jó üzlet ez felkopik az álluk szegényeknek.
Akkor nem is nagy probléma. Majd a következőre már biztosan be tudok nevezni.