Hozzászólások
Elsődleges fülek
Primallal az a helyzet, hogy engem is teljesem megfogott, míg a "sima" Far Cry verziók meg a meh kategória. Viszont elfogadom, hogy a döntő többség ezzel pont fordítva van, és ezzel nincs is bajom :-D
Árnymedvével viszont részben egyet kell értenem (bevállalva egy kiátkozást :-D), én leszarom, hogy mit és honnét hasznosítottak újra, meg hogy technikailag kb. semmit nem újítottak a motoron/játékmeneten: a Primal őskori világát, környezetét, hangulatát olyan szinten eltalálták, ami tényleg nagyon ritka.
Lehet a kreativitást sokféleképp értelmezni, de nem muszáj egy játék teljes egészére kivetíteni. Számomra a környezet, az egyes törzsek, a világban motoszkáló állatok, vagy éppen a kitalált nyelv tökéletessége semmit nem veszít értékéből azért, mert ugyanazon az alap pályán van, mint az előző Far Cry játék, közel ugyanolyan játékmenettel.
Magyarországra, magyar áfával ráadásul ez 399 font, vagy 449 euro a német amazonról. Mondjuk eddig is ennyi volt, remélem holnap ott is állítanak az árakon valamit ...
Mondhok már anno sem tudtam, hol van az a felvevőréteg, akik akkoriban eltartották ezeket a játékokat. Gyakorlatilag havi rendszerességgel jelentek meg 98-2000 környékén.
kicsit drága a szállítás sztem (€16). közel van a tv-hez a gépem, direktbe megy hdmi-n a jel
gondoltam veszek a jövőre tekintettel, amikor már esetleg költözés és távolabb kerülhet a két eszköz, de ennyit nincs kedvem rá áldozni
ha esetleg más is rendelne és bp-i, akkor felezve a szállítást leboltolhatjuk, ~4k huf-ért már elfogadható
¯\_(ツ)_/¯
:D
Joda írta: $349 = £349 :D Néha komolyan mondom csak vakarom a fejem, hogy képesek ilyen váltásokra.
Mint tipikusan, az amcsi arak adomentesek, az EU-sok belefoglaljak az adot is magukba. Plusz a vam es a kiszallitas ami extra ra ezenkivul, mivel amcsibol jon eredetileg.
Wattafakk :-D
Steam link -90%
GT SPORT, 50% és GT SPORT DELUXE EDITION, 40% kedvezménnyel
Boldog Hálaadást Kívánok minden Warhammer 40K rajongónak! :)
rwurl=https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23844851_156828637321698...
Tényleg fáradt és nyűgös vagy (még mindig?), de kérlek ne várd el, hogy ne reagáljak a gyakran túlzó kijelentéseiddel, mert azzal, hogy megsértődsz és magadra csapod az ajtót, semmit sem érsz el. Igen, továbbra is furcsa látni bunkó parasztként, hogy a legkommerszebb cuccokra használsz olyan kifejezéseket és leírásokat, amilyeneket más a legtitkosabb, tényleg kultikus stuffokra durrogtat el és félisteni státuszba emelsz fel olyan cégeket, mint az Ubisoft. Ha nem szeretnéd, hogy erre valaki reagáljon, lehet, hogy tényleg nem neked való a fórumozás, érdemes indítani egy blogot és letiltani a kommentelést, akkor is kiírsz magadból mindent, viszont nem fognak visszaszólni, hogy az "egyedi és kreatív tartalom" valójában haknizás évek óta ugyanazzal az alapötlettel negyven különböző címként eladva.
És nagyon szeretem a Far Cry 3-at és a Far Cry 4-et is, a Primalnál viszont nekem a sajtóhakni nélkül is feltűnt, hogy azon felül, hogy átrakták az egészet egy új korszakba, harmadszorra (sőt, ha hozzávesszük a többi "innovatív és lenyűgöző" címűket, vagy ötödszörre) próbálták meg ugyanazt eladni, így rajongóként sem voltam rá vevő. Vagy csak az nyilatkozhat egy játékról érdemben, aki 100%-ig végigjátszotta, különben nem releváns a véleménye? Hát engedtessék meg nekem, hogy csak olyan szoftverekbe öljem az időmet, amilyenekbe akarom, és ha kipróbálok valamit (tehát nem YouTube-on nézem meg), és nem tetszik, akkor is leírjam, hogy szar, ha neked az a kreativitás csúcsa, a szórakoztatás alfája és omegája. Ha emiatt lelépsz, akkor meg pont leszarom, nem vagyok arra kapacitálva, hogy a lelkedet ápolgassam.
köszi fiúk.
akkor mégsem őrültem még meg teljesen :)
kár, hogy a jó kis vadászgép szimulátorok kihaltak...
Yep, ezen csodálkoztam egyet én is. A Prey-nél minimum fél év telt el az első akcióig.
Mellesleg az Evil Within 2 is már -50%. Ouch..
:D
Milyen eszement megszállott lehet az emberünk... :D
Ma 11 körül még én is 1 TB-osat láttam az oldalon.
Megvettem Vajktól a kormány szetjét. A steamen egy időben bezsákoltam pár autós játékot ingyenesen. Többet is kipróbáltunk már, de túlságosan "realisztikus" verseny játékok voltak a gyerekeknek.
Viszont a Crash Time 2 az nagyon bejött nekik. Konkrétan Cobra 11 játék. Egész fasza közlekedés van, meg autópálya lehajtók, városi rész, vidéki rész, belváros stb. Lehet versenyezni, járőrözni, meg csak úgy cél nélkül cirkálni. Akár osztott képernyőn is.
Nagyon bejött nekik a kormány, igaz nekem kell kezelnem a pedálokat, ők meg felváltva kormányoznak egy komplett összetörésig.
A lányom tipikus nő. Megfontoltan vezet, kéri, hogy ne menjek 70-nél gyorsabban. Ritkán előz és minimális károkra törekszik (a játék folyamatosan írkálja a károkat, neki olyan 1000 Euró alatt szokott lenni, ha nem sikerül benéznie egy frontális puszit, vagy ilyesmi).
A fiam meg egy vadállat. Általában 150-300.000 Eurós károkat okoz egy rommá zúzásig. =)
Látom maradtál az a bunkó paraszt, aki évekkel ezelőtt is. Köszi, jól esett. Nézd, ha csak belém rugdosni jársz ide, akkor ezennel én le is teszem a lantot és távozom. Legjobbakat az ittlévőknek.
Próbáltam más arculattal közelíteni a rewired felé, de ugyanúgy megkapom azt amit egykor, ráadásul egy olyan embertől, akit alapvetően tisztelek és szeretek. De amikor már az ezer éve lejárt poént ismételgeti, akkor nekem ebből elegem lesz és nem kívánok én itt semmit. Se írni valamiről, se élvezni valamit, esetleg őszintén elmondani az érzéseimet egy témával kapcsolatban.
Amit cserébe kapok az meg ez. Kösz még egyszer, de most túl fáradt és nyűgös vagyok és azt hiszem nem is probléma, cserébe még meg is köszönöm neked, mert végül is jól elvoltam én pár évig távol eme társaság nélkül is, a továbbiakban sem fogom nagyon hiányolni. Majd elmondom máshol azt amit szeretnék, de a rugdosáshoz már túl öreg is, meg túl büszke is vagyok, hogy elviseljem. Nem ezért vagyok /voltam itt.
Az pedig, hogy nekem a Primal igen is egy határozott új élmény volt és az egyik meghatározó játék az utóbbi éveben (100%-ra megcsináltam - Te mennyit is játszottál vele?) az hadd legyen már az én dolgom. Emiatt ekézni a másikat, megint jó nagy paraszt húzás. Az meg, hogy át lett emelve a térkép (képzeld olvastam róla annak idején is), de szerinted ez engem mennyire érdekelt? Megint egy internetről előkapott valami, amit valaki/valakik észrevettek és ezt most jól oda kell dörgölni. Szépen le is hírezték annó mindenhol, jó szokás szerint, mert hírértéke van. Kattintson a paraszt rá.
Ja csak ettől még egy remek kis játék volt és azok akik élvezték és játszottak vele, leszarták magasról.
Gyúrjál még meggyőzésre, ha jól emlékszem, Cartwightéknál az 1 éves gyerek már birodalmi rohamosztagos tányéralátétet kért.
Gothic II Old Valley FTW!
De miért, ugyanazt a térképet felhasználni tök kreatív koncepció, nem? :D
Erős, kreatív koncepciót én a Far Cry Primal címben éreztem.
Elkezdtem írni egy reakciót, de inkább töröltem, maradjunk annyiban, még mindig jobb, hogy az Ubisoft az "ÉVJÁTÉKADÍJAS" stúdió, mint amikor az iphonos\ipados freemium szemetek voltak azok. De a Far Cry Primalos bekezdésre muszáj reagálnom: annyira erős és kreatív volt, hogy még a térképet is egy az egyben átemelték az előző felvonásból.
Tényleg gyanús, hogy volt ott több elírás is.
Ilyenek ezek a cickós termékek.
Az aktívra gondoltam. Pont amiatt is volt érdekes, mert úgy véltem ennek a számnak a növekedése okoz például galibát a letöltéseimnél. Ergó többen vannak, többen töltenek, nagyobb a terhelése a szervereknek és felmerült bennem egy "hátha" emiatt hektikus a letöltésem dolog.
125 millió az nem semmi szám. Ennyire nem merültem el a témában, de köszi az infót. (Idén gondolom már 150-200 közt járhat. Esetleg Zoo talán majd megadja a választ. Számomra Ő a még élő utolsó orákulum ezen a Földön, ha a játékbirodalom mögöttes dolgairól van szó. Vagyis a kimeríthetetlen tudás tárháza, minden ami játékkal kapcsolatos. Én csak egyszerű felhasználó vagyok, örök kárhozatra ítélve.) :)
Én nem értek egyet azzal, hogy amikor Ubisoft játékkal játszom, akkor nem érezném azt, hogy ez egyedi alkotás. Pont, hogy ők adták meg az utóbbi időben azokat a játékokat (és pont a remekül elkészített és hangulattal bíró világuk miatt - amire már jó párszor utaltam), amiket egytől egyig új élményként éltem meg. Hiába köszönt bennük vissza az előző játékukból esetleg már ismert elem, az élményen nem igazán tudott csorbítani.
Na, nekem ez úgy néz ki, hogy mindig látom a visszaköszönő elemeket (amik sosem apróságok, hanem rendszerszintű alapvetések), és ettől ízetlenné válik az egész. Hiába a másik korszak, hiába a másik helyszín, nekem az Assassin's Creed, a Far Cry vagy a Wildlands is egyre megy... mert zömében ugyanazok is csinálják, ráadásul összecsapva, így az új ötleteknek se megszületni, se kibontakozni nincs idejük.
És oké, bele lehet rúgni abba, hogy más stúdiók meg egymáshoz hasonló folytatásokkal rukkolnak elő, de plíz: azok folytatások, ugyanazon széria tagjai ugyanattól a stúdiótól, szóval nyilván hasonlóak lesznek, ahogyan a Keresztapa-trilógiában is hasonló filmeket találsz. Ami nekem számít, az az egyedi "ízvilág", a koherencia és az egyenletes minőség, ezt pedig az Ubisofttól jelenleg nem kapom meg, csak zömében ugyanazt az élményt 3 különböző frencsájszban.
És ja, nagyok meg szépek ezek a cuccok egészen addig, amíg mondjuk el nem indítod a GTA 5-öt, ahol úgy kapsz egy hatalmas világot, hogy annak minden négyzetméterén érzed, hogy "igen, ez egy Rockstar-játék, ez Rockstar-minőség", pedig egyébként azt sem egy stúdió csinálta... csak nem 7, Houserék meg elég erős egyéniségek ahhoz, hogy egyben tartsák az egészet. Ubiék meg sorban nyomják ki a futószalagról az olyan játékokat, hogy az egyik elemük 10/10-es, a másik meg borzasztó és csak az idődet vesztegeti, és a szerzői élmény hiányán kívül itt számít igazán, hogy csak termékekről van szó igazi kreatív munkák helyett. Az AC Origins-szal persze még nem játszottam, ott a hosszabb fejlesztési idő miatt van is reményem abban, hogy sikerült visszahozni legalább valamit abból az egyedi élményből, amit kristálytisztán csak és kizárólag az első két résztől kaptunk meg.
Másrészt meg mintha koordinációban és a különböző stúdiók megfelelő használatában is jobban mennének a dolgok máshol. Ott van pl. az Arkham Knight meg a DLC-i: az alapjátékot a Rocksteady csinálta, a DLC-k zömét a WB Montréal, és ez látszik is a Batgirl DLC-n. Nem rosszabb, mint az alapjáték, viszont a montréali csapat más hangulatú Batman-játékot készít, mint az angolok, és ennek megfelelően egy dárkosabb történetet kapsz a múltból, ami passzol az Arkham Originsben megismert prezentációhoz. Nem rúg bele az alapjáték hangulatába, cserébe viszont kapsz egy egyedi hangvételű DLC-t.
vakuljak meg, de 1tb-nek volt írva.
most már a reklám oldalon is 2tb van megjelenítve.
az meg viszont miért van ott, hogy "max 1db 1tb"?
Egy hónapos a játék, mygod. O.o
Igazából ez nem új, ezek a fast assembly dolgok régóta jelen vannak, pl. a kezdődobozok egy része azért lehetett annyira olcsó, mert monopózos fast assembly modellekkel volt tele. Igazából ez nagyon jó dolog, nem csak az ára miatt, hanem mert egy totál kezdőnek elég ijesztő tud lenni egy komplexebb doboz összerakosgatása, itt meg pár darabból összepattintod. Sőt, a repulsor tank összeszerelési útmutatója fölött majdnem még én is elsírtam magam a közel 20 év gyakorlata ellenére :-D
Ami számomra meglepő, hogy nagyon jó minőségűek már az újabb easy to build modellek, a korábbiak még elég bénácskák voltak (mint pl. az Assault on Black Reaches ócskaságok), de nekem pl. van az új sorozatból néhány (reiverek), és gyakorlatilag csak a monopóz/opciók hiánya különbözteti meg a rendes összelegózós verziótól.
A játék indulásánál a fő UbiSoft logó után, Ubisoft Paris feliratra emlékszem. Illetve bepötyögtem most wikipedia-ba is és ott is őket írják fejlesztőknek. De ha Te megnézted a stáblistát és ez állt benne, akkor rendben.
Abban egyetértek, hogy a nyílt világú, az Ubisoft által kiadott játékokban sok formulát újrahasznosítanak, sok elem visszaköszön, némileg másképp, esetleg ugyanúgy, de abban tartom az igazam, hogy olyan szintű nyílt világokat alkotnak, amire más stúdiók nem képesek, vagy csak részben és nagyon ritkán. Ők meg szinte évenként kiadnak ilyen játékokat. Gyakorlatilag gyártják, készítik a frencsájzokat. The Crew, Steep, The Division stb...
Erős, kreatív koncepciót én a Far Cry Primal címben éreztem. Mivel az egy teljesen új korszakba kalauzolt el, szintén fantasztikusan megalkotott világgal. Persze ez is magán hordozta a "szokásos" jegyeket, de hát mégiscsak a Far Cry széria tagja, viszont merőben más élményt adott ,pont a megalkotott és őskorba helyezett világa miatt, amit nagyon jól visszaadtak a készítők. A hangzása is páratlan volt, nemcsak a vizuális része.
Én nem értek egyet azzal, hogy amikor Ubisoft játékkal játszom, akkor nem érezném azt, hogy ez egyedi alkotás. Pont, hogy ők adták meg az utóbbi időben azokat a játékokat (és pont a remekül elkészített és hangulattal bíró világuk miatt - amire már jó párszor utaltam), amiket egytől egyig új élményként éltem meg. Hiába köszönt bennük vissza az előző játékukból esetleg már ismert elem, az élményen nem igazán tudott csorbítani.
Egyébként a Bethesda játékok (TES például) is ugyanazt a szisztémát követik. Maximum annyi a különbség ritkábban jelennek meg és emiatt nagy a grafikai ugrás, meg mindig áthelyezik egy másik tartományba a játékukat, de közben ugyanazt a másképpen kinéző barlangot fedezed fel ezredjére is.
Szerintem az utolsó mondatodban felhozott stúdiókra (Rocksteady, id Software stb.) is ugyanez igaz, csak Te valamiért ezekért rajongsz, szereted a játékaikat. Nyugodj meg én is végigjátszottam az Ő játékaikat, és bizony ott is sok minden ugyanúgy visszaköszön. Sőt az új Wolfenstein-t egy csomóan megvádolták azzal, hogy tulajdonképpen jóval kevesebbet nyújt, mint a New Order. (Erről nem tudok nyilatkozni, mivel nem játszottam még vele. Csak a New Order és az Old Blood volt meg. Bár végül is az Old Blood-ra is simán mondhatnám visszalépés, én mondjuk sokkal jobban élveztem, mint azt.)
Ubi szerintem fejlődik, jó irányba halad, sok frencsájznak adott életet és ami sikeres, azt értelemszerűen folytatják is. Én úgy vagyok az egésszel, nem az a lényeg mit mondanak mások, hogyan ítélnek meg dolgokat, ha ott előttem mikor játszom a cuccot, tetszik, elvarázsol és leköt, akkor az nekem rendben van. Ennyi és nem több.
Én ezen tartom fél szemem, de hát mozgásban még senki nem látta: http://seveng-f18.com/