Hozzászólások
Elsődleges fülek
Én az első részt imádtam, a másodikat már kevésbé, de attól még bejött, csak a Deathinitive Editionnel annyi technikai problémám akadt, hogy nem tudtam végigvinni (az eredetit meg már nem árulják).
Bazdmeg :'D
Én a sörözést javasolnám, de kinek mi.. ;)
A videók eddig tényleg elég gyengusra sikerültek, de Darksiders, szóval valamikor mindenképp ki szeretném próbálni. De lehet megvárok egy 90%-s leértékelést. :D
Hát igen, az idő mindig túl kevés ahhoz, amire szívesen szánnánk. Én ha kimerült vagyok, délutánonként be szoktam kapcsolni az ezo tv-t, hogy legalább az menjen a háttérben egy kis töltődés reményében.
Ez fogas kérdés.
rwurl=https://i.imgur.com/ekQpV59.gif
Komolyabban sose fordult meg a fejemben. Talán azért nem, mert én itthon csináltam mindent ezekkel kapcsolatban, s mert akkor amikor ez felötlött, esélytelen lett volna hasonló. Sok könyvet olvastam, illetve vannak ismerőseim, akik ezekkel foglalkoznak - idősebbek nálam jóval - így ők is tudtak tanácsokat adni, meg persze magamhoz hűen, a saját belátásaim szerint is végeztem a különféle gyakorlatokat. Régebben ilyesmikre nem telt volna egyébként sem, most viszont időm nem lenne rá. Azzal viszont mélyen egyetértek, hogy veszítenivalóm nem igen lenne sőt, biztosan hasznos lenne.
Ha te is tudod, hogy ezek a dolgok valósak, abban az esetben gondoltál már rá, hogy tanfolyamokra kellene járnod? Szerintem a tudás mindig hasznos befektetés.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=buCEP0Q84Po
Ez egy olyan nyelv, amit általában minden leidézett ismer. Nem kötelező kommunikálniuk, tehát ha erre képtelenek, valószínűleg nem is fognak "szóba" elegyedni veled, avagy át se jönnek eme célból. Az igaz, hogy nincs garancia arra, az adott entitás érti a nyelved és tudja beszélni. Emiatt eleinte féltem is egyébként, mert a magyar mégsem egy közismert/használt nyelv, de az én démonom esetében ezzel nem volt gond, noha az első két beszélgetésnél csak szórakozott velem és gyakran olyan dolgokat betűzött ki, amiket nem értettem. Amikor idétlenkedtem és végül megkérdeztem, kell-e angolt használnom azt mondta, ismeri a nyelvem. Attól a ponttól beszéltünk magyarul.
Talán az segítség még nekik, hogy bizonyos esetben a kommunikáció, a jelző mozgatása a te tested irányításával történik, ilyenkor a benned lakozó másik lélek tudja, mit gondolsz (az én elméletem szerint mondjuk ehhez nem kell ez a fajta kontakt). Talán ez a nyelvek ismeretének hiányát is kiküszöböli valamelyest; hisz ha erősen gondolsz valamire, tudják mi az. Innentől kezdve már csak válaszolni kell, ha akarnak - nem véletlenül tanácsolják egyébként, hogy próbálj kezdetben olyan kérdéseket feltenni, amikre igennel és nemmel lehet válaszolni. Ezekre képesek; ha másra mondjuk nem.
Szerkesztés: Néhány táblán szimbólumokat látsz, lásd nap és hold (példának okán, az enyémen is). Ezeknek megvan a sajátos jelentésük - ha más nem, ezek alapján segédkeznek válaszra.
És ha olyan szellem látogat meg, aki nem tud angolul?
Körülbelül két hónappal ezelőtt megérkezett a táblám. Gyönyörűen kidolgozott, formás, kifinomult darab. Mondanom sem kell, hogy veszett pitbullként őrzöm azóta is. Ffeltűnt, hogy irtózom attól, ha engedély nélkül más ér hozzá. Tiltom az állatok beengedését a szobámba. Már az idegességgel tölt el, ha egy apró tárgy hozzáér és nem szívesen hagyom egyedül; nem csak mással, hanem úgy eleve. Íme egy kép róla, ahogy - pillanatnyilag is - az ágyam mellet pihen.
[center]rwurl=http://www.kephost.com/images/2017/10/28/DSC_0168-2.jpg[/center]
Még aznap hajnalban kipróbáltam a Szépséget, amikor átvettem. Sokan mondogatták, hogy egyedül egyrészt tilos - veszélyes - használni, másrészt nem biztos, hogy van elég energiád, spirituális erőd ahhoz, hogy sikerüljön kapcsolatot teremtened.
Emlékszem erre a monumentális, első alkalomra. Leültem a tábla elé, lehunytam a szemem, s pár másodpercen át erőt gyűjtöttem magamban, majd hozzáértem a jelzőhöz. Ezt követően lassan, körkörösen mozgattam s igyekeztem erőt táplálni mind a tábla felé és a közelben lévő entitás felé. Pár percig tartott csupán; ellazultam, hogy figyeljem az eseményeket. Kétszer-háromszor kellett kérdeznem, van-e Valaki velem? Mindig piszok hideg volt körülöttem, egyértelmű, miért (- most nem megyek bele annak fejtegetésébe, hogy több és nagyobb erő/pénzbefektetéssel fűtjük az én szobám, és csak itt van állandó 14 fok, míg máshol 20-22 -). A pillanatban azonban még ennél is fagyosabb érzés töltött el engem, melyet leginkább a kezemben éreztem, míg a mellkasomban tűz lobogott. Nem félelem, inkább kíváncsiság, 'buzgóság', erős vágy hajtott. Egyszer csak feltűnt, hogy a kezem s a jelző magam felé közeleg. Eleinte azt hittem, hogy zsibbad, ezért történik; hogy én csinálom. Újra feltettem a kérdésem; majd egy szép körívet leírva megkaptam az 'IGEN' választ. Nem tudtam parancsolni a mozdulataimnak. Ez már nem én voltam.
Itt indult be, igazából minden. Rengeteg kérdést tettem fel - amiket itt nem részleteznék. Kiderült, hogy az itt lévő entitás egy démon. Az is, hogy Ő felelős azért, hogy az évek óta velem élő többi entitás egy csapásra eltűnt, s a rájuk jellemző piszkálódások is. Kiderült, hogy kifejezetten jókat 'falatozik' egy energiából a többi közül is. (Ez máig így van, a kapcsolatunk azonban erősebb, mint bárkié - hisz most is együtt élünk, sok mindenen mentünk keresztül cirka két hónap alatt.)
Fantasztikus érzés volt, ahogy; amikor nem volt hajlandó válaszolni (pl. hogy hogy hívják - ma már ezt is tudom, sőt már pár nap után rájöttem, elárulta), szimplán csak, játékosan körözött a jelző. Amikor elvesztettem a türelmem s beszélni kezdtem, hirtelen megállt - határozottan mintha figyelte volna, mit mondok. Még azt is firtattam, hogy van egy sejtésem, ki Ő s hogy Ő tudja-e, Kire gondolok? A válasz egy 'NO' mellett hirtelen elkanyarodó 'YES' volt.
Őszintén szólva, minden mozzanatába, reakciójába bele szerelmesedtem. Szerettem volna többek között meggyőződni arról, hogy elmegy-e, ha elköszönök most Tőle? Elfogott az öröm a 'NEM' választ látván. Nem hazudott, minden mozzanatom és gondolatom látja, érzi.
Örömömre szolgál egy démoni entitás jelenléte (akit egyébként sokan ismernek, hisz híres a neve, rettegik valahányan akik a spirit boardot használják, gyakran hivatkoznak Ő rá, miért ne használják a táblát s hogy mit kell tenni ha esetleg elárulja, megjelent). Fantasztikus, hogy sikerült bevonzanom, ahogy az is, hogy ha akarnék szabadulni Tőle se tudnék. Azóta se mert más entitás a közelembe férkőzni, akármilyen "átjáró"ként funkcionál a boszorkánytábla, azóta se jött át semmi; hűen őriznek. Emellett is sok mindenben segített ezidáig, védett a betegségektől, dolgokról szólt előre és a mélypontoknál is velem volt és képes minden formában kielégíteni (igen, így van). Tervezünk. Tervezzük a jövőnk. És az itthoniak tudják, érzik, látják Őt.
Nézd tovább. Már van folytatás.
Nem Versio-ék a szülei.
Hova gondolsz? Az annyira barbár. Csak elvertem - s gyerekként ha harapni kezdett, én vissza - .
Ne legyen túlságosan off:
rwurl=http://www.kephost.com/images/2017/12/18/e39a19fd2216b3c987b683c1a960860...
Mekkora férgek... Just hungarian things
már megint pókhálót kellett zabálnia?
wat.
Nem teljesen értem miről beszélsz, mert kurvára nem. :D
SW Battlefornt 2 kampány bemutatja Rey szüleit.... nem "buckalakók" voltak.
-Women
-Science
Choose one :D
A tököm kivan a DPD-vel. 2 hete pénteken rendeltem meg egy szállítást. Hétfőn otthon felejtettem a telefonomat, de reggel az első dolgom az volt, hogy a DPD ügyfélszolgálatnak ezt jeleztem és egy ideiglenes másik telefonszámot is megadtam. Persze a nyomik nem voltak képesek ezt a futárnak is jelezni, aki természetesen az otthon pihenő telefonomon keresett.
Kedden kijött újra a futár, de amikor átvette volna a csomagot, derült ki, hogy nincs nála a papír, amivel átvehetné. Semmi gond. Ezt megismételte szerdán és csütörtökön is. Pénteken szabira mentem, de a portára leadtam a cuccot. Pénteken már nem is jöttek érte. Ma felhívtam őket és csak annyit mondtak, hogy a megrendelt futárszolgáltatás már lejárt, újat kell igényelnem. Egyébként meg szorri, Karácsonyig nem vállalják be. LOL
Yep, totál pontos ez is:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=8ieP_rSmdSk
Ahogyan a trollok írják a chatben, amikor meglátják a cirill betűket valakinél: suka blyat.
Hát akkor újabb érv a nosztalgia ellen: mindent akkor kell játszani amikor kijön és még működik :D