Hozzászólások

2018.09.30 - 13:38,v Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Az átlag aki bemegy és elpusztítják a veteránok megállás nélkül az nem ragad meg. A matchmaking meg kegyetlenül bánik az ilyen emberekkel még ennek tetejében.

Már nem egyébként: most olyan a matchmaking, hogy kezdőként a játék NEM fog összerakni veteránokkal quick playben. Ráadásul szintenként nyílnak meg a különböző módok is most: 3-as szintig tutorialozol és csak a TDM vs. bots játékmód érhető el, utána nyílik meg fokozatosan a többi mód, a duelhez meg level 10 kell.

Most inkább az a probléma, hogy a skill gap még egy kezdő és egy átlagos játékos között is akkora, hogy a kezdő simán azt hiszi, hogy veteránnal tolja. :D Szerencsére erre már az id is rájött és már statisztikájuk is van ahhoz, hogy ki lehessen kibalanszolni, szóval záros határidőn belül megoldják majd.

Egyébként meg szvsz ennyi szarakodás után örülhetnek annak, hogy van ennyi játékos. A QC így is máris a legsikeresebb aréna FPS az utóbbi több mint 10 évben, a számok sokkal jobbak, mint a Quake Live esetében valaha is voltak (az a 3-4k több mint aminek látszik + tényleg ott a Beth launcher, amin keresztül többen nyomják, mint gondolnánk), és még mindig early access a cucc.

Szvsz már megéri a dolog a Bethesdának, mert nem egy drága AAA-játék, azt meg érdemes nem elfelejteni, hogy ezerrel tolják a crosspromotiont: van Wolf-karakter, van Doom-karakter, lesz RAGE-karakter is, és a többi id-játék sikere mindig támogatni fogja a Quake-et is. Szerintem early access után meg fogják próbálni a konzolportot is, mert arra is mindig azt mondják, hogy "most nem tervezzük, de nincs teljesen elvetve".

2018.09.30 - 13:22,v Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Nagyon nagy agyfasz lesz hogyha az early acces állapotában lesz abortálva a játék. Remélem ha kijön az éles verzió akkor változik a helyzet.

2018.09.30 - 13:00,v Zenebona HQ Ki mit hallgat most? ugrás a hozzászólásra

kaliforniai groove/melodeath

rwurl=https://youtu.be/33eRgibLztU

2018.09.30 - 12:52,v Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

3-4k LUL
és hol éri meg ezt fejleszteni id-nak?

2018.09.30 - 12:42,v Oldalügyek Hírek a Rewired figyelmébe ugrás a hozzászólásra

Ez is free lesz nem?

2018.09.30 - 12:40,v Általános csevejfarm Gyógyszerek ugrás a hozzászólásra

Nem? Na, bazz, pedig amióta minden este bedobok 2 szemet egy kis pálinkával, teljesen jól érzem magam tőle...

2018.09.30 - 12:29,v Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

3-4k emberrel peakel, átlagban 1-2k. +- egy kicsi aki bethesda launcheren keresztül használja még mindig.

Az átlag aki bemegy és elpusztítják a veteránok megállás nélkül az nem ragad meg. A matchmaking meg kegyetlenül bánik az ilyen emberekkel még ennek tetejében. Nem is csoda, hogy még a humble montly után se tudott egy nagyobb játékosbázis megragadni a játék mellett.

2018.09.30 - 12:15,v Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

akkor ennek már lőttek rég... van valami adat, hogy mégis mekkora aktív létszám játszik vele? Mert hatalmas buktának tűnik így.

2018.09.30 - 12:13,v Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

I, Tonya
Nem semmi sztori. Robbie kurva nagyot alakít benne, érdemes megnézni.

2018.09.30 - 12:03,v Oldalügyek Hírek a Rewired figyelmébe ugrás a hozzászólásra

Annyi jó cuccot lehetett volna csinálni ebből, erre Gwent eladva még egyszer...

2018.09.30 - 12:00,v Általános csevejfarm Gyógyszerek ugrás a hozzászólásra

(az valami mástól lehetett, mert ellentétben a reklámjával, sem a magnézium, sem a B6 nem nyugtató, nem kedélyjavító. De azért vegyétek bátran emiatt is, jót tesz az üzletnek ;-) )

2018.09.30 - 10:22,v Általános csevejfarm Gyógyszerek ugrás a hozzászólásra

szintén. (plusz a hangulatingadozásaimon is rengeteget segített, ami nem kisebb jóság :D)

2018.09.30 - 08:29,v Általános csevejfarm Gyógyszerek ugrás a hozzászólásra

Nekem elég gyakran volt vádli begorcsoled éjszaka, hajnalban, magneb6 redukálta sokkal ritkabbra.

2018.09.30 - 07:53,v Moziguru HQ Ki milyen sorozatot látott a héten? ugrás a hozzászólásra

bron/broen
the bridge
se1-2

sved/dan krimi sorozat. a foszereplo egy pottyet szociopata, emocionalisan szinte zero rendorno. egy evad egy nagyobb es altalaban eleg szovevenyes ugy kore szervezodik. a film szuper hangulatos, nyomaszto es nem csak azert mert sosincs hepiend, de mar a latvany is roppant eros az alig szinekkel meg a nehol szinte dokumentarista fenykepezessel. izgalmas, aktualis problemakat boncol, de a nyelv ellenere is jol kovetheto (mukodo angol felirattal). nekem eddig nagyon bejon, a harmadik evadot fogyasztjuk eppen. tudom ajanlani, ha valaki nem csak blodsegre, akciora vagyik-de ovatosan a depire hajlamosoknak!

2018.09.30 - 07:14,v Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

rwurl=https://i.imgur.com/3SrmMmE.jpg
Ezen nagyon felröhögtem :-D

2018.09.30 - 01:48,v Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Annak, aki szeretne mostanában doomozni a régi részekkel, ajánlom figyelmébe az új GZDoomban lévő softpoly renderert. Ugyanúgy néz ki vele a játék, mint szoftveres módban (=úgy, ahogyan a játék eredetileg festett), a különbség csak annyi, hogy ez egy 3D-s szoftveres renderer, tehát a le-felnézés is torzulásmentes. Superb!

Egyedül annyi hátránya van a dolognak, hogy nyilván ez a leglassabb renderer az összes közül, a true color verziója meg már pont annyira lassú, hogy egyelőre sok értelme ne is legyen használni (talán majd az új i7-esen :D). Utóbbi persze már hozzányúl az eredeti színvilághoz, itt meg pont az autentikusság lenne a lényeg, szóval sok értelme nincs.

Mindenesetre a true color softpoly renderer használatával végre elmondhatom, hogy a régi Doom rosszabbul fut a gépemen, mint az új. :D

2018.09.30 - 00:45,v Általános csevejfarm Gyógyszerek ugrás a hozzászólásra

az előbbi kiváltója az izomszövetben kialakuló mikroszakadások

Váó, nem is tudtam, hogy ma már hol tart a tudomány!

2018.09.30 - 00:31,v Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

A PTS-es szerverlista szerint Frankfurt nem Nyugat-Európa? :D
rwurl=https://i.imgur.com/pSwmUnV.jpg

2018.09.29 - 23:37,szo Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Végre beadta a Lockboxot, erre crashelt... oké, mára elég volt, lehet, hogy a kövi peccsig rá se nézek.

És akkor meg vannak lepődve azon, hogy miért nem jó a játékosszám... hát baszki ha már TDM-pályákat se tudok tolni TDM-ben, akkor le is lépek. Inkább megyek a PTS-be slipgate-ezni.

2018.09.29 - 23:34,szo Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Nem tom nekem semmi problémám nincs awokennel TDMben, sőt én is kifejezetten szavazni szoktam rá :D

Magával a pályával semmi baj nincs duelben vagy 2v2-ban, de TDM-ben és DM-ben random faszság az egész, ahol semmiféle taktikai lehetőséged nincs, csak mész és lősz. Rúnát farmolni jó, ennyi.

Amúgy h lehet ez a játék ennyire népszerűtlen?

Két tényező miatt:

- Sokáig hiperfos volt a netkód, a többi "kicsi és olcsó" online lövöldéhez képest meg a QC-nek jelenleg nagyobb a gépigénye, miközben egy kenyérpirítón is 100 fps-sel kéne futnia. Remélem elérik a Steamen feltüntetett ajánlott gépigényt, mire kijönnek early accessből, amire azért van esély, mert a PTS is érezhetően jobban fut már.

- A Quake sok embernek ijesztő, mert nehéz. Tok sok olyan ismerősöm van, aki pl. imádja az id Software játékaig, de a Quake-re rá sem néz, mert be van szarva attól, hogy szétlövik... és hát szét is fogják, amíg meg nem tanulja. 2018 van, senki sem akar manapság megtanulni játszani egy játékkal. :D

Utóbbiért kár, mert hát hogy is mondjam... nem olyan nehéz, főleg úgy, hogy a QC-ben ott a matchmaking, ami kb. a te képességeidnek megfelelő emberkékkel dobál össze.

2018.09.29 - 23:20,szo Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Nem tom nekem semmi problémám nincs awokennel TDMben, sőt én is kifejezetten szavazni szoktam rá :D

Amúgy h lehet ez a játék ennyire népszerűtlen? Twitchen zero nézettség. Így sose lesz több maréknyi ember hobbijanal...

2018.09.29 - 23:13,szo Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Tele a tököm...

Tegnap leültem játszani: 2 óra alatt csak és kizárólag duel pályát toltam.

Ma leültem játszani: 1 órája tolom és még mindig nem láttam egy normális pályát sem, csak a kurva Blood Runt meg a kibaszott Awokent, vagyis duel pályákat.

Komolyan, bazmeg, az milyen már, hogy leülsz DM/TDM-et játszani és két nap alatt nem sikerül tolni DM/TDM pályán? Egyrészt fejlesztői szempontból nem tudom megérteni, mi a fasznak berakni a rendes módokba a kurva duel pályákat, ahol soha a büdös életben nem lesz kiegyensúlyozott az élmény, meg olyanok történnek, hogy az ember legszívesebben ledugná az ujját a torkán és lehányná a képernyőt. Baszki az milyen már, hogy Awokenen sokszor a spawn melletti fegyverre is várni kell, mert képes három embert lekúrni ugyanarra a pontra (és hát ez nem a netkód hibája, egyszerűen nincs hely a pályán 8 embernek, olyan, mint reggel menni a 3-as metrón)? És ha mondjuk szerzel egy quadot, kurvára nincs elég HP és AP a pályán ahhoz, hogy megtartsd, az egyébként is semmit nem érő protectiont meg biztosan le fogja darálni rólad két fasz, aki éppen meglátott hátulról.

Másrészt meg a játékosok: oké, én értem, hogy nehéz megtanulni a nagyobb pályát, meg ott a jobb játékosnak több mozgástere van még jobbnak lenni, de miért kell állandóan rászavazni a Blood Runra, az Awokenre meg a Corrupted Keepre? Csak retardáltak tolják a matchmakingben, vagy mi van? Néha van olyanja az embernek, hogy "oké, rányomok a Keepre, megfogom BJ-t, aztán dual wield rocket launcher, motherfuckers", de állandóan? Van egy frencsájsz, amiben tökéletesen működik ez a "ha előtted van az ellen, lelövöd, ha mögötted, akkor meg téged lőnek le" játékmenet, CoD-nak hívják, sokkal nagyobb a játékosbázisa, lehet tolni azt is.

Röhej basszus, hogy csak úgy tudod kivédeni a spawn killeket ezeken a trágya pályákon, ha épp mákod van vagy Keellel és Scale-lel tolod, ahol a kezdőstack képes kivédeni mondjuk a felét. Fuck, szedjék már ki ezeket a szarokat a rotációból, vagy mondjuk rakjanak bele hetente egyet, de ne mindjárt az összeset. Remélem, hogy amikor a kövi peccsel kijön a Citadel, akkor már az id is úgy lesz vele, hogy "oké, van elég pályánk, ne röhögtessük ki magunkat azzal, hogy a kisszobában rendezünk 8 személyes játékot".

2018.09.29 - 23:04,szo Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

But in fact, Hickam didn’t make Naomi suffer. Instead, he took responsibility, noting on his blog that while he’s not bothered by the word “fuck” he thought his superiors at NASA might be.

Once he found out that Naomi lost her internship offer, the two connected and apologized to each other.

“After talking to her, I am certain she deserves a position in the aerospace industry and I’m doing all I can to secure her one that will be better than she lost,” Hickam wrote. “I have also talked to the folks that had to do with her internship and made absolutely certain that there will be no black mark on her record.”

So thanks to Hickam, it looks like Naomi’s sky (in October and beyond) will be bright. But hopefully she’ll watch what she says on social media from now on.

:)

2018.09.29 - 23:00,szo Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Asszem egy hónapos, az illető természetesen nem kapta meg végül a gyakornoki állást. :D

Azzal a képalával terjedt, hogy "a leggyorsabb módja egy állás elvesztésének".

2018.09.29 - 22:58,szo Általános csevejfarm Nanemá, avagy meglepő és hihetetlen dolgok ugrás a hozzászólásra

Ez a térkép össze van nyomva horizontálisan.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!