Hozzászólások

2018.10.23 - 10:57,k Cikkek VoltWiRED: WoltCraft, de már nincs ugrás a hozzászólásra

Nem hiszem, hogy annak sok köze lett volna a törléshez, mert a Renegade-nél a hype megvolt, ahogyan az igény is egy olyan játékra, csak aztán rossz lett. Valószínűleg tényleg az van a dolog mögött, amit a videó is állít, vagyis hogy egy korábbi generációs konzolra már tök mindegy lett volna kiadni. Meg hát volt akkor már Splinter Cell meg későbbi MGS is, amiknél a videók alapján rosszabbnak tűnik.

Ha már törölt Blizzard játék, akkor én a WarCraft-kalandjáték kidobását nem értem. Végigjátszottam azt a majdnem befejezett verziót, ami kiszivárgott belőle, és egy nagyon jó, a korához képest csinos, humoros kalandjáték volt kellemes fejtörőkkel. Persze nem olyan frankó, mint a Monkey Island 3, nem egy zseniális cucc, de kit érdekel, attól még minőségi adalék lett volna a WarCrafthoz, főleg 98-ban. Basszus, a WarCraft-kaland alapján a Daedalic Entertainment összes játéka a kukában landolna a Blizzardnál, ami enyhén szólva is túlzás.

Ezért is örülök a remasterelt SC-nek, mert azért az azt üzeni, hogy a Blizz hajlandó kisebb projecteket is megcsinálni manapság, a Classic Games csapatuk meg képes is arra, hogy minőségi melót végezzen. Fícsörökben szegényes cucc, de a grafikai felújítás szempontjából kurva jó kis renderert írtak a régi engine-hez, ami a látvány minőségéhez képest enni is alig kér és sokszáz fps-sel fut (ellentétben az SC2 borzalmas motorjával lol).

2018.10.23 - 09:55,k Játékok holdudvara Steam (Valve) ugrás a hozzászólásra

továbbra se teljesen tiszta miért van ez a kettő ilyen közel egymáshoz, miért az ősz legvégén van az őszi akció, no de sebaj, kivárjuk.

2018.10.23 - 09:49,k Technika HQ Windows ugrás a hozzászólásra

Moken írta: 1500 ft-ért megvenni a 30-50k-s szoftvert biztos rohadt legális :Đ

Tedd hozzá azt az árnyalást, hogy olyan szoftverért, amit a szomszédban "1500-ért" árul az MS. :D

2018.10.23 - 08:59,k Technika HQ Windows ugrás a hozzászólásra

linket kerek!
(vagy kulcsot es paypal cimet, azonnal utalom az 5 dodot:D)

2018.10.23 - 08:52,k Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

Ki tudja már hanyadik változata a 1060-nak, de van egy új mostmár. :D
https://www.pcgamer.com/uk/nvidia-adds-gddr5x-to-its-popular-gtx-1060-line/

2018.10.23 - 08:08,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

yaaay!
+1
bar en csak a feleig birtam a fentebb emlitett okok miatt. rohogni nem volt kedvem.

2018.10.23 - 04:13,k Játékok holdudvara Steam (Valve) ugrás a hozzászólásra

steam sale-ek elvileg:
Autumn sale starts on November 21 at 20:00 (Moscow time) and will last until November 27.
Winter sale will begin on December 20 at 20:00 (Moscow time) and will end on January 3.

2018.10.23 - 00:43,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

A Quiet Place: N.E.V.E.T.S.É.G.E.S.
Ostoba, logikátlan, felszínes, közhelyes, kiszámítható, elcsépelt, fölösleges.
Stock karakterek, stock jelenetek, stock hatásvadászat, stock logikátlanságok.
Michael Bay.

De pont ezek miatt végig lehet röhögni az egészet. Ez az egyetlen erénye.

2018.10.23 - 00:29,k Technika HQ Windows ugrás a hozzászólásra

1500 ft-ért megvenni a 30-50k-s szoftvert biztos rohadt legális :Đ

2018.10.23 - 00:28,k Általános csevejfarm A Sör ugrás a hozzászólásra

Belga sörök most elég csúnyán néznek rád....

2018.10.23 - 00:09,k Technika HQ Windows ugrás a hozzászólásra

Először is:

16. A LICENC IGAZOLÁSA („Proof of License” vagy „POL”).
a. A licenc eredetiségének igazolása. Amennyiben Ön a szoftvert lemezen vagy más adathordozón szerezte be, úgy az Ön licencének igazolása az eredeti Microsoft Eredetiséget Igazoló Tanúsítvány („Certificate of Authenticity" vagy „COA") címke az azt kísérő eredeti termékkulccsal, valamint a beszerzés igazolása. Amennyiben Ön a szoftvert online úton vásárolta meg és töltötte le, úgy az Ön licencének igazolása a szoftverhez tartozó, vásárláskor kapott eredeti Microsoft termékkulcs és az eredeti Microsoft szoftverek hivatalos elektronikus szállítójától kapott beszerzési igazolás. A beszerzés igazolása kereskedője nyilvántartása alapján ellenőrzés tárgyát képezheti.
b. Windows Anytime Upgrade licenc. Ha a szoftvert Windows Anytime Upgrade szolgáltatással frissíti, a licenc igazolására a frissítés alapját képező szoftver licencigazolása, a Windows Anytime Upgrade termékkulcs és az Ön beszerzési igazolása szolgál. A beszerzés igazolása kereskedője nyilvántartása alapján ellenőrzés tárgyát képezheti.
c. A Microsoft szoftver eredetiségének ellenőrzéséről a www.howtotell.com címen olvasható további tájékoztatás.

Tehát ez alapján, ha az MS elfogadja a kulcsot, akkor bizony számla és serial birtokában 100% legális windowsod van. A windows 8 megjelenése óta COA matrica már nem kell, ha digitális példányod van. (pár éve még ilyenkor is kellett COA ugye, és csak serial, számla és matrica birtokában voltál teljesen legális)

Másodszor:
Az hogy honnan lehetnek a kulcsok annak millió legális (corporate/volume license, más régióból származó, OEM kulcsok, stb) és néhány illegális oka (pl:lopott bankkártya) lehet.

De ez már egyéni döntés, és nem kell ide szabályzatot citálni.

A NAV meg... az a NAV, akinél sorra buknak le az emberek sikkasztással, meg még mindig nem tudom mennyi vezető ki van tiltva usákiából? És azóta se lett semmi a sokcsilliárdos áfacsalásos bizniszekkel (értsd: mennek tovább már lassan évtizedek óta)...
Vagy az a NAV, aki pont hagyta hogy pont az MS közbeszerzéseit (is) szintén évtizedek óta megbugázzák?
https://index.hu/gazdasag/2018/04/06/microsoft_botrany_tiborcz_korrupcio/

Hát no komment.

2018.10.22 - 23:44,h Általános csevejfarm A Sör ugrás a hozzászólásra

Bocs, hogy elveszem a kenyered, de szerintem szar.
Igaz, nekem már a soproni ipa is a könyökömön jön ki.

2018.10.22 - 23:42,h Technika HQ Windows ugrás a hozzászólásra

Egyébként paypal-os számlát a NAV vámnál konkrétan készségesen fogad, sőt, külön feltüntetik, mint az egyik leggördülékenyebben befogadható számla. :D

A jogtisztaság igazolása pedig mondjuk kérdéses azon szempontból, hogy te magad mégis honnan tudnád, hogy jogtiszta-e? MS vagy, vagy végfelhasználó? Elfogadta MS? Igen?

És egyébként $3-ért még soha nem láttam anno, bár rég néztem. $15-30-ért viszont annál inkább. Ami egy árban van egy OEM licensszel.

2018.10.22 - 23:33,h Technika HQ Windows ugrás a hozzászólásra

Nyilván ehhez sem értek, de mégis vannak kétségeim afelől, ha jön a NAV, hogyan igazolod számlával az ebay-es, 3 dolláros windowsod jogtisztaságát.
Tényleg kíváncsi vagyok.

2018.10.22 - 23:31,h Moziguru HQ Anime - manga ugrás a hozzászólásra

JMJ mar popularizalta a laser harp-ot par evtizeddel korabban:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=DnAfXK-hft8

A mukodesenek lenyege pofonegyszeru, ugy funkcional mint barmelyik masik midi controller. Egy kapcsolo sor, ami adott poziciojaban megszakitva produkal egy digitalisan beallitott hangot.

2018.10.22 - 23:24,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Hotel Transylvania sorozat az új Madagaszkár vagy Jégkorszak. Bár szerintem a Madagaszkár kifulladt sajnos, az utolsó rész már necces volt.

Én is nagyon bírom, már várom a folytatást :D

2018.10.22 - 23:22,h Cikkek VoltWiRED: WoltCraft, de már nincs ugrás a hozzászólásra

Valószínűleg minden másként alakult volna, ha a C&C: Renegade tarol a piacon...

2018.10.22 - 23:18,h Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

na a streakem megszakadt pont a 7. napon :/ De legalább egy chestből nyitottam végre egy legendary weapont: Tresspasser shoti. Ezt úgy láttam sok pro használja, szal örülök neki :D

2018.10.22 - 23:25,h Moziguru HQ Anime - manga ugrás a hozzászólásra

Érdekes egy hangszert rakott össze Susumu Hirasawa (eredeti Berserk TV, Paprika, stb)
rwurl=https://youtu.be/PjalQjAomH0

(és jesszum, ez most hidrogénezteti, vagy tényleg teljesen megőszült mióta legutóbb láttam?)

szerk: okay, ez bizarrabb :D
rwurl=https://youtu.be/uFMJVuzW53w

2018.10.22 - 21:44,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Apróláb

Úgy ültem be rá a családdal, hogy max. alszok rajta egy jót, de meglepően szórakoztató volt. Tudom ajánlani mindenkinek, aki gyerekekkel szeretne mozizni egy jót.

2018.10.22 - 21:32,h Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

+1
Annyi hogy nekem nincs bajom a grafikával, mármint a látványával, viszont tényleg hasogat a fejem úgy szaggat. Geforce 1050 Ti.
Amúgy tök jó kis játék, csak hát valóban N+1 patch kell még neki.

2018.10.22 - 21:28,h Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Á, az még semmi: a Wasteland 2-ből is a Director's Cut lett az igazán badass játék (arra már rá merném írni, hogy Fallout 3), a Numerát is később bővítették ki, szóval biztos jó lesz majd a Bard's Tale is egyszer. :D

Mellesleg a Wasteland 1 remastert azt nagyon várom tőlük (oké, nem ők fejlesztik, hanem kiadták a Bard's Tale Trilogy-s csapatnak, de akkor is). Remélem, hogy az már egy olyan verzió lesz, amivel a 40 alatti retróhuszárok is képesek lesznek játszani, mert az első ráncfelvarrás minden volt, csak az nem. :D

2018.10.22 - 21:25,h Cikkek VoltWiRED: WoltCraft, de már nincs ugrás a hozzászólásra

ha már témánál vagyunk, ez érdekes lehet másnak is:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=_FxVqq3OKn8
A multi ebben is marha fun lehetett volna.

2018.10.22 - 21:22,h Általános csevejfarm A Sör ugrás a hozzászólásra

. kézműves sörök ennél is gyengébb ízvilágúak, aztán felverik őket mindenféle aromás lófasszal (meggy, banán stb.).

Ezt kikérem mirészünkről! Aroma soha nem kerül semmibe. Gyümölcsös söröknél sűrítmény, gyümölcsvelőt és selviat rakunk hozzá. Sima söröknél meg komló, élesztő, maláta kerül bele.

Lehet van ilyen, de nagyon ritka.

2018.10.22 - 21:20,h Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Ráadásul ez már a 3.1-es patch után volt :D

2018.10.22 - 21:21,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Hotel Transylvania 3

Nem rémlik, hogy láttam volna -e valaha is Adam Sandler filmet moziban...
Ezt is igazából azért néztük meg ma a Sugárban, mert volt ócó matinéjegy és a 4 éves kis majmot szerettem volna elvinni moziba.
Színházban már járt 2x, így sejtettem, hogy nem lesz gond. Hát öröm volt nézni, ahogy tömte magába a popcornt a kiscsaj és pislogás nélkül nézte végig a másfél órás mesét.... :)
A cucc amúgy elmegy, aranyos karakterek, egyszerű üzenetek, de nem emiatt fogok rá emlékezni.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!