Hozzászólások
Elsődleges fülek
Tetris Effect
Nem bírtam ki, nosztalgiából megvettem. És kurvajó. Hozza a klasszik tetris feelinget, szerencsére nem baszták agyon a játékemenetet mindenféle 5,6 stb részes. meg egyéb szörnyszülött elemekkel.
A háttéranimációk és a háttérzenék dinamikus változásával pluszt ad az élményhez (fejhallgató recommended) állítólag psvr-ral még baszóbb a hangulat, de emiatt nem fogok beruházni egy százezres kiegészítőre (viszont annak akinek van és szereti a tetrist annak kár kihagyni)
Szóval a látvány, hangok/zene interakcióval és a dinamikusan változó játéksebességgel (gyorsulhat és lassulhat is menet közben a journey módban) sikerült feldobni a klasszikus játékmetet annak megőrizve minden kiforrottságát.
A vadi új Zone funkciót még szokni kell (8 sor eltüntetése után kapunk egy negyedet), amit aktiválva megállítjuk az időt és akár egész táblát eltüntető octo, deca, dodeca, perfectriseket tudunk becombozni, ezzel jócskán felpörgetve a pontjainkat (az így eltüntetett sorok viszont nem számítanak bele a célkitűzésbe.)
Tehát sikerült készíteniük egy JÓ tetris játékot, ami ugyan banálisan hangzik, de sokszor még ezt is képesek elkúrni. Ahogy látom (és remélem) itt nem lesznek dlc-k és mikrotranzakciók.
Ami talán negatívum, hogy csak egyjátékos mód van, még talán online se lehet multizni (localban biztos nem) max csak ranglisták és online avatarok segítségével lehet e-penis-t méregetni.
most már csak meg kéne tanulni így játszani...
már a demoban ment a sírás, hogy pl a rugók sok szúrást csak hátulról tudnak csinálni. meg ott még stealthben JÓVAL lassabban tudtak menni mint most
Műkönnycsepp is tud segiteni.
szép képek a Blackstone fortress-hez
rwurl=https://i.imgur.com/UispeN1.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/iavnZwW.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/Jy5yHgX.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/h4GFMjN.jpg
És hogy ON is legyek:
Olyan cégeket szerintem mint az Obsidian, vagy akár az inXile nem túl sok értelme van bezsákolni, de az MS biztosan jobban tudja. A kulcsemberek valószínűleg - már aki egyáltalán maradt - rájönnek, hogy milyen az, amikor projektmanager ül a nyakukon és nem úgy és akkor csinálnak azt és amit akarnak, lelépnek, alapítanak egy sokadik "legendás" stúdiót - Troika 2.0 mondjuk - és mennek Kickstarterre, a végtermék minimum csalódás lesz és kezdődik elölről az egész mókuskerék. Az Obsidian amúgy a szívügyem, nagyszerű vállalat voltak nagyjából számomra odáig, amíg nem jött a Kickstarter, amely egyrészt kihúzta őket a szarból, másrészt meg szép messzire lökte őket egy olyan szintű játéktól, mint amilyen akár az NWN 2, akár a New Vegas, akár a KOTOR 2, akár az Alpha Protocol volt. Szeretném hinni, hogy az MS alatt majd ilyesmik készülnek náluk (nem feltétlenül folytatások vagy bármi, csak megütik azt a szintet) de hát press x to doubt.
Ajánlott:
64 bites processzor és operációs rendszer szükséges
Op. rendszer: Windows 7/8/10 (64-bit versions)
Processzor: Intel i7-2600K, AMD FX-8350
Memória: 16 GB RAM
Grafika: GTX 970 4GB, AMD R9 290 4GB
Tárhely: 20 GB szabad hely
kicsit indokolatlannak tartom...
amúgy olyan gáz, hogy míg a system shock remastered (és főleg a sys shock 3) ott szenved a developement hellben, addig a semmiből kidobálgatnak ilyen kis funnak tűnő cuccokat
Saját tapasztalat, hogy tényleg csak az segít, amit a többiek mondanak, nevezetesen, hogy akármennyire is sok a munka és csinálni kell, időnként pihentesd a szemed - és ez nem azt jelenti, hogy akkor a meló ablaka helyett más ablakot nézel a neten :) Nekem crt, lcd, minden szar monitornál előjött, hogy estére már frankón vörösek voltak a szemeim és fájtak - jó, persze klasszikus monitornál durvábban - aztán bevezettem orvos tanácsára az egy óránként öt percet, amikor nem nézek kijelzőre (se mobilra, se TV-re, se monitorra) és azóta nincs gond.
***kiszerkesztve az egész***
Amikor felhúzom magam azon, hogy Moken marhaságaira mindenki reagál, és közben pontosan ugyan azt csinálom. Szóval nem, eldöntöttem, hogy nem fogok veled beszélgetni, mert azon kívül, hogy felhozunk ezeréves cikkeket, személyeskedünk, soha nem fogunk előre jutni. Semmi értelme ebbe erőt és energiát fektetni, simán működik pár emberrel - lassan sajnos a fél fórummal -, mostantól működni fog veled is. De ha egy cikkben húsz éve mást állítottam - mert kezdem gyanítani, hogy amíg Zoo a Hardwiredről gyűjtögetett ezeréves posztokat jobb időkre, addig te valamiért birtokolod a teljes bibliográfiámat -, akkor megkövetem magam.
Pontosan így érzem én is.
Hát, elvégezte Isten munkáját, de az bizony börtön. :DD First-degree murder, ráadásul jó brutális, nagyon erős jóindulattal is minimum 10 év, persze függ attól, hogy konkrétan mennyire normális (nem teljesen, az látszik, de egyébként nem vágjuk).
A csaj esetében én abból indulok ki, hogy ez tulajdonképpen egy védelmi helyzet, mert abszolút lehet úgy értelmezni a történteket, hogy a saját életét mentette + olyan szinten befolyásolva volt, hogy az anyja megölésén kívül számára tényleg nem létezett más kiút. És az tök egyértelmű egyébként, hogy jogilag ez rohadtul nem védelmi helyzet, de egy bíró közvetve kihozhatja belőle, egy védőnek meg kb. kötelező ebbe kapaszkodnia.
A srácnál már más a helyzet, hiszen ő nem érintett a sztoriban.
Szerk: Mellesleg a kiscsajnál már az is a bíróság jóindulatáról árulkodik erősen, hogy nem first-degree-ért ítélték el, mert hát baromira az, csak van 1-2 olyan körülmény, amiből ki lehet hozni a second-degree-t, ha foggal-körömmel belekapaszkodsz.
Hmm, a fiuval mit tennel?
https://444.hu/2018/11/11/egeszseges-lanyat-kenyszeritette-kerekesszekbe-aki-vegul-inkabb-megolette
Felületesen ismertem a sztorit, de így részleteiben egészen elképesztő / döbbenetes. Kövezzetek meg, de én feltételesen szabadlábra helyezném a csajt: megölette az anyját, tény, de konkrétan azért tette, hogy lehessen normális élete, abból meg anyuci már a börtönbüntetés nélkül is bőven eleget vett el. Szvsz a Poklot egyébként is az anyukához hasonló embereknek találták ki, szóval nem egy hatalmas veszteség, hogy a szokottnál egy kicsit előbb jutott oda.
Btw. milyen egészségügyi rendszer lehet az, amin egy ilyen eset így átcsúszik? Azt az egy gyáva faszt leszámítva tényleg senkinek sem tűnt fel, hogy egy tök egészséges gyereket műtögetnek?
Ja értem, tehát a kommentjeim egyesével külön-külön világokban helyezkednek el, az a kontextus tök mindegy, amit egyébként konzekvensen használok. Az is teljesen mindegy, hogy előtte és utána is ki van fejtve rendesen a vélemény, ha egyszer sikerült leírni hülyén is, az már úgy bizony gotcha. :D Már nem azért, hogy gúnyolódjak de ez most elég gyenge próbálkozás volt így.
Elmondom én, hogy mi zavar téged (meg még néhányakat az oldalon): az, hogy valahogy nem tudod azt megérteni, hogy az ember működhet "fanboy-mentalitás" nélkül. Benned az kiengesztelhetetlen ellentmondást tud szülni, hogy képes vagyok úgy több száz órát belerakni a QC-be, hogy egyébként a pokolba kívánom az üzleti modelljét, és emiatt fikkantom is magát a játékot. Bagollyal ugyanez van akkor, amikor az egyik topikban dicsérem a Bethesdát az FPS-eket illetően, a másikban meg szidom egy másik fejlesztőstúdiójukat: mindig akkor jönnek tőle ezek a random kirohanások (valamelyik nap mondjuk talán be is égettem, amiért elnézést, de én csak azt akartam elmagyarázni, hogyan működik a FoV). Ez már csak ilyen, amikor az ember nem viszonyul cégekhez érzelmileg, hanem az egyes programot méltatja vagy fikázza, és maximum a fejlesztőt képes tisztelni az összerakott program miatt, nem a kiadót.
Egyébként tegnap is nagyon jót SC-ztem annak ellenére, hogy egy hete az Activision Blizzardon röhögök, sőt, az SC2-ben még a TotalBiscuit családja támogatására összerakott mikrotranzakciós csomagot is megvettem azok után, hogy 3x fizettem a játékért teljes árat. Rohadt nagy elváruló vagyok, bizony. :D
Szerk: Btw. az Acti Blizz részvények értéke már 20%-ot esett azóta, hogy bejelentették a mobilos Diablót, lololol. :D Persze ennek köze van a CoD "alulteljesítéséhez" és a Destiny 2 lekváros buktájához is, de gondoltam leírom, hogy valami (hír)érték is legyen a kommentben.
Egyébként meg szörnyű lootboxos-unlockolós bullshit kosztümizáció, szóval kthxbye. Majd ha ilyesmi nem lesz benne vagy simán csak megkapom a pénzemért a skineket, akkor befizetek rá, addig részemről lexarás
Haver annak idején megszívta, megvette első IPS monitorát és ... tiszta rosszul volt tőle. Naná, hogy PWM-es volt. Amúgy jó monitorral is lehet szívni vibrálás ügyileg, ha a háttérben vicces a világítás technika (vibráló fény) vagy van egy ventilátor. Én egyszer utóbbi miatt fél napig csak villogó fényeket láttam a jobb szememmel, ott volt a ventilátor lapátok által visszavert fény a monitoron.
Van valami tripla 20-as ajánlás is: 20 percenként nézz el a monitorodról, legalább 20 láb távolságra, 20 másodpercig.
brianaspirin írta: Mert milyen test?
Százával vannak ilyenek
Jaja, 100 az egész bolygón. Max.
Mert milyen test?
Százával vannak ilyenek
:D
Konzolos FoV, pécés Quake skill:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=nrFjQzG1Egw
Szerintem én két óra után hánynék. :D
Konkrétan a fileokat nem nézheted meg, nem moddolhatod, stb.
Én meg tudom nézni őket, csak elbaszottul van szabályozva. Alapból nem enged be a rendszer, csak kiírja, hogy nem rendelkezel jogosultsággal (ami wtf, mert te raktad fel), de ha rámész a mappa tulajdonságaira, akkor onnan Biztonság ---> Speciális, aztán a tulajdonos mellett "Módosítás", és ott a "kijelölendő objektum neve" résznél be kell írni - kézzel, mert a Windows egy szar :D -, hogy mondjuk Rendszergazda. Na, innentől azt csinálsz a mappával, amit akarsz, ha mégsem, az már bug (és az UWP kurva bugos a Store-ral együtt).
Persze ha megnézed az UWP appokat, akkor csak ilyen lófasz file-okat fogsz találni, amikről azt sem fogod tudni eldönteni, hogy mire valóak. :D Exe file? Miss me with the Win32 shit, az UWP-ben olyan nincs. :D
Szerk: Ja és persze ebből a szempontból maradni is fog a zártság, és szerintem nem is az a céljuk, hogy ez változzon. Nope, az ott DRM, "biztonsági páncél", whatever, szóval széthackelni azt nehéz, és ezzel nekem nincs is bajom (online játékokhoz nagyon fasza, pl. felmész Killer Instinctezni és nincsenek klasszikus PC-s csalók, baszki). Az "UWP-n belüli" moddolást kell megoldaniuk és egyszerűsíteniük, hogy a felhasználó tudjon rendes kontentet csinálni. Abból a szempontból rosszabb ez, amit psi is mond, hogy sanszosan nem lesznek itt durva rajongói fícsörbővítések, csak ugye az UWP eleve azt ígéri, hogy ezekre nem is lesz szükség (a realitás mondjuk az, hogy dehogynem).
Ez nem is vita tárgya, ugyebár. :D
Tapasztalatból psi-vel kell egyet értenem. LCD és LCD között is van különbség. Régi monitorom baromira fárasztotta a szemem, azért is cseréltem le, mert amikor elkezdtem 12 órázni, akkor a végén már szabályosan égett. Az újjal semmi bajom, maximum a fényerőt veszem le estére.
Zaxx írta:
Nem vedeni akarom, mert egy rakas szar a windows store meg ahogy a jatekok meg multi mukodik rajta, de azert ne tegyunk mar ugy mintha az uwp miatti mod kotottseg a vilag vege lenne.Főleg úgy, hogy ez a zártság igazából csak egy gyerekbetegség, amit az idő meg tud oldani. Az UWP-nek nem az a problémája, hogy az MS monopolhelyzetre törekszik (nem törekszik, nem is tudna, mindennel ellentétes lenne, ami PC), hanem az, hogy mivel nagy váltást jelent a Win32-höz képest, alig támogatja valami.
Plz nézz utánna, mennyire nincs hozzáférése az embernek a saját gépére telepített UWP-s cuccokhoz. Konkrétan a fileokat nem nézheted meg, (nincs hozzá jogosultságod) így nem moddolhatod, stb. Ez nem gyerekbetegség, hanem design kritérium a DRM-hez. Tessék, itt egy cikk róla pl:
https://arstechnica.com/gaming/2018/10/my-confusing-10-day-journey-to-ge...
Bandido írta: Az egyetlen megoldás, hogy óránként beiktatsz kb 10 perc pihenőt amíg mást csinálsz nem a monitort nézed.
Ami egyébként melónál pl törvényi kötelessége megengednie ragaszkodnia hozzá a munkáltatónak, de persze itthon senkit nem érdekel. :D
Régen érdemes volt még a CRT monitorok idejében azok vibráltak.
A szemed azért fárad el mert folyamatosan ugyan oda fokuszál. Tehát ha letennél egy bögrét az asztalra és azt néznéd egész nap akkor is ugyan úgy elfáradna a szemed.
Az egyetlen megoldás, hogy óránként beiktatsz kb 10 perc pihenőt amíg mást csinálsz nem a monitort nézed.
Olyan monitort vegyel inkabb, ami kimeli a szemet.
Legnagyobbreszt ezt modern lapos monitoroknal mar a hattervilagitas remegesere (PWM vs constant backlight) kell erteni. CRTknel volt a sugarzas es a kepfrissites remegese ami legnagyobbreszt farasztotta a szemet, a tobbi tenyezo mellett. Az hogy mennyire bassza a szemedet a PWM hattervilagitas remegese, vegyel egy mobiltelcsikamerat es nezd meg azon keresztul a kepernyod. El fogsz csodalkozni.
Ezek mellett figyelt hogy glossy helyett matt finish legyen (nem veri vissza a fenyt), szinek beallitasara szinten odafigyelhetsz (kulonbozo szinek erossegei mashogy farasztjak a szemet), eleg magas felbontas legyen, amin kevesbe pixelesek a betuk es igy konnyebb a szemednek olvasnia. Legyen elegendo feny a szobaban amikor olvasol szintugy, koromsotetseg helyett.
Kb ilyesmi amikre koncentralnod erdemes, a szemuveg ezeken nem segit.
Idézem én neked, legalább mégkíméljük vele a fórumot azzal, hogy még 6x utalgass "sejtelmesen" valamire, amiről nekem konkrétan most esett le, hogy mi a búbánatos pélót akarsz vele:
A "de a többi játékban is ugyanez van" meg továbbra is buta érv, amolyan "fanboyi" megalkuvás a szarral... főleg azért, mert nem, nem minden játékban van ugyanez, a Quake-nek meg nem is áll jól. Remélem, hogy a teljes árú championgyűjtemény nem az lesz, mint az Overwatchnál, ahol vettél egy teljes árú játékot azért, hogy a geci mikrotranzakciókat lásd utána. Ha csak cosmetic, ha nem, ha nekem mikrotranzakciók lesznek a 60 dolcsis verzióban, kurva élet, hogy el sem indítom.
Tudtuk akkor, hogy f2p lesz? Nem tudtuk, akkor még csak gondolkodtak az üzleti modellen, a champion pack áráról meg halvány fingunk nem volt. A dobozokat nyilván utálom... fizetős játékokban, ha valami alapvetően ingyenes, akkor viszont lenyelem őket, hiszen ekkor nem két különböző üzleti modellt fordít ki vele a kiadó, hanem választ egyet. Szomorú, hogy lootboxok vannak a játékban, mert nevetséges, hogy nem tudom unlockolni azt, amit szeretnék, de ez a f2p-lét ára, és a TF2 elcseszett ládái óta ez volt.
A lényeg a lényeg: nem az én hibám, hogy nem tudsz olvasni, és nem pálfordultam. Előfordul, hogy valamiben változik a véleményem (és tény, hogy simán költenék 60 dollárt a QC-re, ha azzal kapnék egy rendes progression rendszert a dobozok helyett, de nem tudok), az is bőséggel, hogy tévedek, de itt egyikről sincs szó.
Szerk: Bagollyal kapcsolatban meg csak annyit, hogy a véleménynyilvánítás ezen formáját nem tudom tőle tisztelni, mert hát undorító.
Jó olvasni, hogy sikerült, bár az számomra szomorú, hogy csak "single" van. Tudom, a legtöbb embernek a Tetris amúgy is erről szól, de én akkor szerettem bele a játékba, amikor a kínai Nintendo klónon egy képernyőn ketten nyüstöltük :)