Hozzászólások
Elsődleges fülek
X4: Foundations
A videója nagyon sokat ígér, én meg úgy gpndoltam, hogy az X3 Rebirth bénázásaiból sokat tanultak az Egosoftos lányok - de nem.
Adott egy óriási univerzum, random generált. Emiatt aztán a mentett állás 200 MB-nál (megabájt) kezdődik és onnan kúszik stabilan felfelé, ahogy az űr kezd benépesedni, főleg az AI által. Mivel van 3 autosave és egy quicksave, hamar GB-nyi mentésed van, ami az én esetemben elég gáz, mert kicsi a C:. Ha meg még rendes saveket is akarsz, hamar eldurvul a helyzet.
A játék elég jól néz ki, minden óriási, az űrállomások több kilométer nagyok. Amikor egy dokkhoz közelítesz, akkor már látni, hogy hol van a kereskedő épülete, ahová aztán gyalogszerrel el is tudsz menni.
Minden NPC-vel lehet beszélni, de szinte semmit sem mondanak. Szerencsére felhagytak az X3-as párbeszéd erőltetésével, ami úgy hangzott, mintha 2 titkosügynök találkozott volna és bonyolult kódfrázisokat cserélnek azonosítás céljából. Ehelyett most a frakcióvezető hollétéről lehet érdeklődni, amit általában nem mondanak meg. Ha igen, akkor az egy kicsi küldetéssé válik, ami megmondja merre van. Másik lehetőség, hogy felbéreljük az NPC-t.
A játék
Induláskor választhatsz 3 karakter közül, ami más hajót jelent, de igazából semmit se tudsz magadról. Nincs fő sztori, ami kézen fog és elkezd oktatni. Ehelyett világ van, ami nélküled is tökéletesen működik, köszöni szépen. Ez egyébként nekem szimpatikus hozzállás a sokadik "csak te tudod megmenteni a világot" kezdésű játék után.
Ott vagy tehát az űrben, egy kis kezdő űrhajóval. Van néhány atombéna tutorial, hogy mit hogy kell csinálni, de a legtöbb infót youtuberól szereztem a játék kezelését illetően. A játék alapból támogatja a HOTASomat, a gyakorlatban ez több órás konfigolást jelentett, mire kitaláltam, hogy milyen funkció melyik gombra vagy karra menjen. A legnagyobb problémát az okozza, hogy az X Axis (jobbra-balra) 2 funkcióval rendelkezik, és lehet közte váltani egy gombnyomással. Az egyik funkció, hogy jobbra/balra kanyarodsz, ennek van értelme is. Viszont rátették a saját tengely körüli jobbra/balra forgást is, aminek semmi értelme az X-Axison (szvsz). A gond ott van, hogy amikor hajót vagy hajtóművet cserélsz, akkor ő elfelejti, hogy hogy működött eddig és megcseréli a kanyarodást a forgásra (úgy, hogy a Settingsben nem változik semmi). Szerencsére ez ritkán jön elő.
Miután megküzdöttem a HOTAS beállításokkal, megpróbáltam landolni. Na ez megint nem volt egyszerű, a tutorial használhatatlan itt is. Ha nincs bekapcsolva a landolási segítség, gyakorlatilag semmi esélyed sincs, hogy manuálisan landolj. Ugyanis a hajót egy szinte pixelpontos pontra kell navigálni, hogy landolni tudj. Landolási segédlettel is nehéz az első alkalom, amikor még éppcsak tudsz repülni, de itt már mindent tudni kell (finoman mozogni előre/hátra, jobbra/balra/le/fel strafe, szintbe hozás/pörgés). Ez egyébként hamar megtanulható és ráadásul feleslegessé is válik, amikor veszel egy Docking computert, ami simán leteszi a hajót helyetted.
A játék innentől a pénzszerzésről szól. Erre eleinte eléggé behatároltnak tűnnek a lehetőségeink, de valójában nagyon könnyű meggazdagodni. Pár lehetőség:
Küldetések: Ha átviszgálod az állomás külsejét (nem tudom minek kell 2 méter közelre repülni, de ez van), akkor találni néhány küldetést. Némelyik ezek közül annyi, hogy vigyél el valakit valahova, és ad egy rakat pénzt. Vagy javíts meg valamit az egyik űrállomáson (ehhez kell Repair tool az űrruhához). Ezek öt-hatjegyű összegeket fizetnek (ami nagyon jó).
Kereskedelem: Ez eleinte nem igazán jövedelmező, mert kevés a tőkénk és kicsi a hajónk raktere. Elég időigényes is tud lenni, A-ból B-be repkedni.
Kraftolás: A kereskedőknél lehet néhány alapanyag, amiből ott helyben tudunk egy sokkal drágább tárgyat rittyenteni (a kraftoláshoz csak a megfelelő alapanyag meg a kraftoló pult kell).
Kristály bányászat: Ez messze a legjobb kezdő tevékenység. Az aszteroidákon rendszeresen látszik egy-egy csillanás. Közel repülve látszik egy kristályformáció, amit szét kell lőni, majd beszivattyúzni a darabokat. A legolcsóbb kristály 1000 credit, de mindig többet találni egyszerre. A második típus már 10K Cr és van 250K-s is, bár ezek ritkák. Szóval pár óra alatt többmillió creditet tudsz összeszedni.
Ha már van kis pénzed, akkor automatizálható a pénzszerzés.
Bányászat: Venni kell pár bányászhajót és AutoMine paranccsal szabadon engedni őket valahol. Ők aztán folyamatosan telerakják a rakteret, majd eladják a legközelebbi gyárban, ahol szükség van a nyersanyagra. Pár óra alatt visszahozzák a befektetett pénzt, onnan meg már csak profit van.
Kereskedelem: Ugyanaz mint a bányászat, a hajók tudnak automatikusan kereskedni.
Ezzel még több millió jön össze és akkor fel lehet lépni még egy fokozatot - saját gyárak, űrállomások építése. Idáig még nem jutottam el, de majd biztos összehozom.
Közben a világ is megy a maga tempójában, az AI keményen kézben tart mindent. Ez most odáig fajult (v1.32-ben), hogy mindenkinek stagnálnak a játékai. A gyárak ugyanis berendeltek olyan nyersanyagokat, amiket kedvező feltételekkel tudtak megvenni. Ezzel teleszedték a raktárukat. Viszont amikor meg gyártani kellene valamit, akkor más nyersanyagokból nincs elég, és rendelni sem tudnak, mert tele a raktár. Nekem is most építésre vár egy szuper új vadászgép, remélhetőleg az új peccs orvosolja majd ezt a problémát.
Ha már a peccseknél tartunk, az előző rész híres volt arról, hogy rendszeresen, pár naponta jöttek a peccsek, és a hosszú Fixed lista alján mindig ott volt, hogy "és javítottunk egy csomó crashbugot". 20+ órám van a játékban, egyszer volt egy softlock (amit javítottak is azóta), de egyszer sem fagyott ki. Ennek ellenére az ominózus mondat ugyanúgy ott van minden changelog végén, kis változással: "és javítottunk egy csomó ritka crashbugot".
Persze végtelen mennyiségű bug van, de folyamatosan dolgoznak rajta. Az egyik legidegesítőbb, hogy a W7 nem érzékeli inputnak a HOTAS jeleit, ezért ha sokáig repülök, akkor beindul a képernyővédő...
A játékhoz erőmű kell, főleg processzor szinten (az egész világ kereskedelmét ki kell számolni folyamatosan), de nem árt egy komolyabb videókártya sem. Az én i7-3770K és 980Ti kombóm az alsó határon van, főleg a proci miatt. Vannak területek, ahol bőven 30 FPS alá esik a játék és ritkán megy csak 60 fps fölé.
Ennek főleg az űrharcban van szerepe, ami egyáltalán nem fun, még magas FPS-nél sem. Még nem volt rendes harci űrhajóm, szóval lehet lesz ez még jobb, de jelenleg lelőni egy ellenfelet nagyon sokáig tart. Sokszor van, hogy egyszerűen csak elhúz több kilométerre (2 km-ig lehet lőni rá), és mire visszajön, megint teljes a pajzsa. Arra is van esély, hogy az ellenfél elhagyja a hajót, amit aztán meg lehet szerezni a flottánkba. A szétlőtt hajókból meg persze loot esik ki, amit el lehet adni vagy felhasználni. Ami jó, hogy mi is könnyen el tudunk menekülni, ha úgy hozza a sors.
Itt jut még eszembe a teljesen értelmetlen űrkommunikáció is. Egyrészt a "színészek" rohadtul nem érezték át a szövegüket, ritka rosszak a mondatok is, ráadásul totál hangulatgyilkos stílusban sikerült felvenni őket (szóval azért sikerült valamit megmenteni az X3 párbeszédeiből). Másrészt meg sosem tudni, hogy ki kihez beszél, csak egy felirat jeleni k meg alul. Gyanús, hogy elkezd az egyik képernyő villogni ha hozzánk beszélnek, de 20+ óra játék után sem mernék megesküdni rá.
Verdikt
Csak azoknak ajánlom, akit szeretik az űrhomokozót. Hagyományos értelembe vett játékként nagyon gyenge, de világszimulációban elég ügyes. 5/7
Én szerencsés voltam és a cégnél kipróbáltam, kb fél órát és az unalom lomhaság az ami miatt ingyen se telepítem otthon.
örömmel látom,hogy nem maradtam le semmiről és még mindig a légkörbelépésnél jártok :D
be is dobok pár képet
egy sokkal bejövősebb,dárkosabb Jedha concept
rwurl=https://milnersblog.files.wordpress.com/2016/12/the-art-of-rogue-one-_-j...
Gladiator-class Star destroyer légkörbe lépés közben
rwurl=https://pbs.twimg.com/media/DUzWrr3W0AUP9Zu.jpg
YT variant
rwurl=https://i.imgur.com/Yh5Wvi3.jpg
Nem is baj. Így is épp elég hatékony assassin a játékban az octo grabbel meg a lassytásával és amellé, hogy még mindig a legjobb xp contributor és wave pusher, elég röhejes, tekintve, hogy 15 sec múlva úgyis él és alig ad xp-t a killekért.
Hots annyira könnyen lehetne tök jó játék, de a balance atom durván kiidegel.
örülök,hogy tetszik ,de nyár végén kiléptem :D
rwurl=https://youtu.be/AkS7cyVGKG4
Nem kéne fejleszteni csak az elbaszásból kéne visszavenni.
A mai napig nem tudok kiegyezni azzal hogy kivették a tower ammot, ezzel azonnal megölve Abathur összes locusttal kapcsolatos skilljét (pedig régen még azzal is szórakoztam hogy a mine-okkal meritettem az ammot), legalább ennyivel is egyedibb volt a többi mobához képest.
Murky-t is hogy elbasztak azzal hogy a pufferfisht sebzik az abilityk, gyakorlatilag egy ellenseg nelkul mukodo waveclearré degradaltak az egyetlen nagyobbat sebzo skilljet, teamfightban soha az eletben nem robban fel az a szar...
Strato írta: Ingyen Subnautica dec. 14-től 27-ig az Epic Store-ban:
https://www.pcgamer.com/subnautica-is-free-on-the-epic-store-and-its-one...
https://www.epicgames.com/store/en-US/product/subnautica/homeSuper Meat Boy is ingyenes lesz az év utolsó napjain...
Ez mától van. A comment írásakor még "coming soon".
viszont a forralt sör engem érdekel.
állítólag több mint jó, gondolm nagyban függ a felhasznált sörtől és recepttől.
mint ahogy ittam már nagyon szar és nagyon jó forraltbort is
Azért egy Mick Gordon - Andrew Hulshult kollaborálást megnéznék egyszer :)
Visszavágták a Heroes of The Storm fejlesztését
ez kb az az egy játék amivel játszogatok mostanában, erre ezt is kispadra teszik...
de így legalább biztos, hogy több ember fog dolgozni a diablo 4-en! :P:P:P:P
Ráadásul legutóbb a barbában katasztrofálisan szóltak, mintha valami techno/elelctric buliban lettél volna: csak a samplereket és triggerelt lábat lehetett hallani szinte, meg egy kicsit a main vocalt.
:-)
Kipróbálnám.
Egyszer csináltam forraltsört, az általam fellelhető leginkább extrém recept alapján. Az nem egyszerűen szar lett, hanem egészségre ártalmas. Kíváncsi vagyok.
Itt magyarázzák, hogy miért vesztett a Crytek másod fokon is.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Uw-Df748okk
Mert akkor oda nem mész be? :-)
Fú, ez nem hangzik jól. Hol kapni Budapesten?
https://www.facebook.com/kecskemetisor/photos/a.636096383206717/1169527849863565/?type=3&theater
rwurl=https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/q85/p526x296/48382690_11...
Bocsánat egy kis önreklám, de ez nagyon jól sikerült! Igazi kiváltó a forralt bor helyett! Narancsos-mézes puszedli íz!
Mármint úgy érted: megjelent.
Érkezik a GRIS.
rwurl=https://youtu.be/RdrvV25zoA8
Borzasztó ötlettelen, ez is olyan, mint kb. az összes eddigi számuk.
Ámerikában még sok helyen tegnap van. Wait for it.