Hozzászólások
Elsődleges fülek
Jó, hát gondolom, hogy pl. ha Citadelen a bázisba vezető kapuhoz rakod le a totemeket és az ellen nem hülye, vagyis nem csapja szét őket sorozatosan, hanem szépen elkerüli azt az útvonalat, akkor oké, de ez megint ilyen sokváltozós egyenletnek tűnik nekem.
Oké, az 5 disintegratornál (double kill a dire orbbal) meg az 5 slalomnál (double kill a plasma traillel) végül is jobb, de azoknak sincs semmi helyük a challenge-ek között.
Szerk: Ja, Citadelen sikerült most egymás után kétszer úgy, ahogy írtam. Btw. a Citadel olyan kurva jó kis pálya, csináljanak még 5 ilyet és jó lesz a CTF.
sima ügy, csak úgy rakd le totemeket, hogy éjen a 3 sokáig. Nekem nagyon gyakran összejön CTF-ben blessed.
Néztem a challenge-eket, és láttam, hogy lesz olyan a battle passben, hogy 5 Blessed medált kell gyűjteni Galenával. Mondom remek, vele játszom a legtöbbet, de halvány lilám nincs, mi az a Blessed. Most kaptam egyet CTF-ben: 1000 HP-t kell healelni egy meccs alatt. :DDD Ja, persze, bazmeg, ebből ötöt.
Félreérthető voltam? Nem azért nem játszom vele, mert nem nyerek :D
Hanem, mert nem szórakoztat. Unalmas.
Egészen másra gondoltok szerintem, mint amit meg akartam fogalmazni azzal, hogy a játék nem szórakoztató. Szeretem a nehéz játékokat, és ezer van amiről azt mondják mások, annak van kitalálva, hogy kihívás legyen és jól szórakozok vele. Ez nem ilyen.
Szerintem nincs gond a Professionnel. A legtöbb IT cég ott kezdi a keresést.
Remek, de ugye mi az a szórakozás? Az, hogy nyersz? És egy videojáték csak akkor lehet jó, ha nyersz? Amikor én ennek a szarnak nekiálltam tavalyelőtt, csak veszíteni tudtam (az akkori pixelpontos hitboxok rohadt gecik voltak + csak QL veterán tolta a játékot szinte), de közben meg mechanikailag nagyon bejött a dolog, és kicsi, személyes "győzelmeknek" is tudtam örülni. Pl. volt egy estém, amikor sorozatosan belefutottam Yakumóba, a német ősveteránba, aki egyszer még Fatal1ty-t is elverte deathmatchben: szoptam, mint a kurvaélet, de egyszer kilőttem a raillel a levegőben... szerinted az maradt meg bennem jobban, hogy szoptam 120 percig, vagy az az egy másodperc, amikor lelőttem? :D
Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy folytasd, mert ha szarul érzed magadat attól, hogy veszítesz egy videojátékban, akkor ne érőltesd, de érdemes rá néha visszatérni.
Szóval marad a profession :)
Moken írta: "nem azért választottuk mert könnyű, hanem azért mert nehéz".
De általánosságban is elmondható sztem a mai társadalomban, hogy mindenki gyorsan és könnyen akar érvényesülni, jutalmat kapni. A kemény, kitartó munka már nem divat... .
Ezt különösen vicces olvasni a prolitikai topikban tapasztalt írásaid után.
Plusz ide pont nem érvényes, mert itt szórakozásról van szó, azt könnyebben megválogathatja az ember, pláne ha ennyi alternatíva van. Munkáról magánéletről beszélve helytálló, ott a cél amit el akarsz érni rögös lehet, de komolyan ide teszed ezt a demagóg szar dumát, ha nem az a szempont, hogy jó legyek a quakeben, ha jól szórakozok ezer más játékkal? Nem tetszik, nem csinálom.
Linkedin passzív, de ott is sokszor próbálkoznak HR-esek kerítéssel, ha már van pár dolog amit fel tudsz sorolni.
Egyébként prof.hu-hoz hasonlóból van még pár azért, pl prohardver is tart fent asszem álláshirdetős részleget az apróhirdetések mellett, hogy csak egy kisebb, tematikusat emlegessek.
(megj: nekem eddig minden melómat az iparban dolgozó ismerősök / haverok / volt kollégák hozták házhoz.)
lefty írta: Ez kicsit olyan, mintha leöntenéd a bicilkidet 5 liter benzinnel, és meggyújtanád, aztán mellékesen megjegyzed, hogy az autódban 70 liter van ebből a szarból. :-)
Jah, sajnos az őrült kiiktatott minden védelmi eszközt. Inkább kontármóka elrettentő videónak szántam, mint elektromosautó elrettentőnek.
Játszottam már vele, és azért őt elvernénk viszonylag egyszerűen, viszont vannak néhányan a csajok közül, akik simán belegyepálnak a földbe.
Brutál nekró. Tiszteletem. :)
ezek a csaj quakesek amúgy komolyan tolják :D
Ja, hát további wall of textek nélkül, röviden ezért érdemes kvékezni:
https://www.twitch.tv/myztrotakyon/clip/BigUnsightlyRadishPeoplesChamp
Többnyire azt a pletykát látom a neten, hogy valószínűleg a Primaris vonal fogja teljesen átvenni az összes Space Marine szerepét és kivezetik lassan, de biztosan a régi "elnagyolt" modelleket.
Nekem elszomorító ez a hozzáállás, megmondom őszintén. Hogy Kennedyt idézzem a Holdra szállás kapcsán: "nem azért választottuk mert könnyű, hanem azért mert nehéz".
De általánosságban is elmondható sztem a mai társadalomban, hogy mindenki gyorsan és könnyen akar érvényesülni, jutalmat kapni. A kemény, kitartó munka már nem divat...
Én megmondom őszintén CS miatt vettem játékra alkalmas laptopot pár hónapja, de mióta QC-t kipróbáltam (Zaxx annyira reklámozta, hogy muszáj voltam) a CS-t szinte el se indítottam azóta.
Régen ökörködtünk a CS-s klántársakkal Q3-ban pár órát, de ennyi volt minden quakes tapasztalatom. Még egy az UT2k3-ra voltam anno rákattanva pár hónapig, de ott amikor jelentkeztem egy klánba valakinél itt HW-n, akkor gyakorlatilag -2-15-re elvert duelben. QC-ben is elején rendesen belőttek, de aztán elkezdtem nézni youtube videókat, megismertem pályákat (mondjuk custom game nélkül ez lassabban ment), karaktereket és szép fokozatosan egyre jobban belejöttem.
És ez az érzés nekem sokkal, de sokkal nagyobb élményt adott, mint CS-ben bármi. Iszonyat jó, amikor először eltalálsz levegőben rakétával 2x egymás után valakit, vagy egy brutál rail lövés, egy tökéletes strafe jump a pálya másik végéig, egy jól sikerült rocket jump, duelben beadni olyan trükköket amiket twitchen láttam, stb.
Most is simán legyaláznak duelben egy bizonyos szint felett, TDM-ben is van, hogy nagyon kikapunk, de mégis élvezem a küzdelmet, a verejtékkel megszerzett frageket a jobbak ellen. Nagyon sajnálnám, ha megbukna a játék, mert én a hülye patchek ellenére is élvezem töretlenül.
Átmennek a homlokodra :D
Hova tunnek a rancok, ha kivasalod a ruhat? :O
Hó+Fehér:=átlátszó kristályok->fotonok pattognak a kristály-halomban->minden frekvenciát bevesznek maguk közé /jó a buli->teljes spektrum vissza az arcba
Nem kell letagadni, hogy a quakeben ha nem lősz jól
Nem tagadom le, csak azt értsd meg, hogy nem azért lősz szarul a Quake-ben, mert szarul lősz, hanem azért, mert nem érted a játékot. Nekem sem azért javult egy év alatt 30%-ról 40% fölé a railem, mert jobban lövök (persze, valamivel jobban lövök, mert megszoktam és ráállt a kezem), hanem azért, mert már tudom, mik azok a szituációk, ahol nagy eséllyel fogok eltalálni valakit. Ha pl. valakit eltalálsz a raillel, aztán elkezdi neked vadul tolni az ADADADADAD-t, sanszos, hogy nem fogod eltalálni másodszorra, viszont előveheted a machine gunt.
Pont valamelyik nap láttam egy srácot, aki azért vett PC-t és kezdett el kvékezni, mert bejött neki a Doom 2016: ha ő meg tudta tanulni a játékot úgy, hogy FPS-hez korábban egeret nem fogott még a kezébe, akkor neked is menne. :D
És még annyi a "Zaxx jobb az átlagnál" hülyeséghez, hogy pl. nézd, ilyen szarul tudok rocket jumpolni:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kyrurSLk3LA
És miért? Mert sose gyakoroltam be, mivel nincs rá szükségem azokban a játékmódokban, amikben játszom: alap szinten tudom használni, amikor nagyon kell, egyébként nem érdekel és nem ér miatta hátrány.
Zaxx írta: az Overwatch sokkal nehezebb, mert ott is számít a skill egy szint fölött, mellé viszont ott a kőkemény csapatmunka is.
És már ennyivel is jobb az overwatch, és változatosabb. Healer meg azért lettem az elején, mert nem értettem a játékot, legalább legyek hasznos. Teamfortresszben is azzal tanultam meg először a játék mechanikáját és utána elkezdtem próbálgatni a karaktereket, és utánam már szinte mindig állandó emberekkel, állandó odafigyeléssel választottuk ki, ki mivel legyen, ha a pályaszakasz megköveteli, vagy a szituáció.(hol verődtök össze a quakeben ezen kívül, hogy fórumon összeszenveditek a társaságot, vagy korábban nem játszottatok már valami mást?)
Nem kell letagadni, hogy a quakeben ha nem lősz jól, akkor esélyed sincsen, de még az az illúziód sincsen meg, hogy a csapat "lélegzése" miatt együtt nyerhettek.
Nem, itt egyéni sikerek vannak, vagy csoportos bukás.
No de hova tűnik a lábszag, ha kimosod a zoknit?
rwurl=https://youtu.be/rYDUTyNDoso
január 17
zax, aki lehet jobb az átlagnál
Abszolút nem egyébként, csak annyi a dolog trükkje, hogy el kell érni az átlagos szintet: tanulj meg rendesen strafe jumpolni, minimálisan cselezgetni, rocket jumpolni, tudd, hol vannak az erőforrások és kb. tudjál célozni. Ezeket nem kell egyszerre, elég csak az egyikre fókuszálgatni, és pl. a célzást nem is tudod megtanulni, az csak idővel javulgat.
És pl. a célzás szerintem annyire nem is fontos: persze, fasza, amikor már tolod az impressive-eket a raillel, de a játékmódok többségében nem igazán számít, amikor bárki eléd tud ugrani, hogy rádbasszon egy 100-as rakétát (a rail meg cserébe sebez 90-et). Szvsz a legfontosabb a mozgás, azt meg néhány óra alatt meg lehet tanulni egy jó szar noob szinten, ami hiába jó szar noob szint, máris sokat segít, mert gyorsabban tudsz odaérni a fegyverekhez-páncélokhoz.
Ha már mozgás: a QC-ben még azzal is el tudsz érni egy jobb szintet, ha először csak a "noob" strafe jumpingot tanulod meg úgy, hogy folyamatosan nyomva tartod az ugrást és csak az egeredet meg az iránygombokat bizergálod. Ha rendesen, manuálisan kiugrasz minden ugrást, sokkal jobban fogsz gyorsulni, de arra az egyszerűbb verzió tök jó, hogy valamit alkoss vele + megtanulod a strafe jumping ritmusát.
Okosan meg türelmesen kell csinálni, és akkor elég gyorsan el lehet jutni odáig, ahol már nagyon fun a játék. Az a baj, hogy bármennyire is mondják, hogy a QC kevésbé hardcore, mint a QL volt, igazából pont az ellenkezője igaz: a QL egy rohadtul tiszta játék olyan hitboxokkal, amiket egy 60 hz-es monitoron is minden gond nélkül el lehet találni. A QC meg igazi clusterfuck, ahol egyrészt tudnod kell kvékezni, de jönnek szembe a kurva kicsi hitboxok, a levegőben szálldosó Athenák, a pofádba köpő Sorlagok meg az UT-san kiszámíthatatlanul mogzó pajzsos óriásrobotok.
Ettől függetlenül tökre illúzió az, hogy a Quake tryhard fanatikusoknak való, csak manapság nincs olyan más játék, ami ennyire rámenne minden egyes FPS-t illető mechanikai skillre. Szvsz pl. komolyan véve az Overwatch sokkal nehezebb, mert ott is számít a skill egy szint fölött, mellé viszont ott a kőkemény csapatmunka is. Pl. amikor a Quake-isten Rapha elment OW-zni, healer main volt, mert a Quake-ben sosem a betonbiztos fraggelésben volt erős, csak ott ezt tudja ellensúlyozni mással, az OW-ben meg nem. És tényleg: ha megnézed a világ legeredményesebb Quake-játékosát, azt fogod látni, hogy a többi próhoz képest nem céloz olyan jól.
Fejlődik az szépen! Vissza...
A Vigilus hadszíntér körül forog most minden. Jelen pillanatban az Impérium tartja (az Ultragárdisták színe-java gyűlt oda védeni, kismillió halandó sereggel együtt, még az Ultra chapter master* is eljött, ráadásul belőle is primarist csináltak, úgy látszik már "kész" Gárdistából is lehet...). A mindenki más meg támadja. Van ott génorzó szekta, orkok, eldák, és legfőképp a Káosz. A hadúr (valami Harkon Worldclaimer vag ki) megfogadta, hogy nyolcvan napon belül Abaddoné lesz a bolygó.
Nincs még hivatalosan szó róla, de nagyon gyanús, hogy ha nem sikerül bevenniük határidőre, maga a Warmaster fog megjelenni ott. Ha igen, akkor gondolom lesz lore előrevivő történés, mert Abaddon ebből a szempontból megbízható, ahol ő akciózik, ott elég nagyban történnek a dolgok ahoz hogy ne kerülhesse ki a történelem...
Más még nincs.
Illetve még annyi, hogy az Age of sigmarban reflektorfénybe kerül nemsokára Slaanesh, és a GW általában egyszerre adja ki az ilyesmit oda is és a 40Kba is. A nemrég már megjelent Slaanesh démonok** is mindjárt kaptak 40K szabályokat, nagyon rég óta semmi nem volt, most meg ez is és Zajgárdista modell is... bárha az inkább nosztalgia/poén... Szóval gyanús hogy lesz valami nagyobb Slaanesh megjelenés, és egyes pletykák szerint Fulgrim is bekígyózhat.
*Marneus Calgar és elit őrsége
rwurl=https://i.imgur.com/yMQnsnu.jpg
** Pl.:
rwurl=https://spikeybits.com/wp-content/uploads/2018/11/wrath-and-rapture-3.jpg
Nevetséges, mennyi idler fasz van bot TDM-ben:
https://stats.quake.com/profile/fredtomahawk
Mondjuk valahol megértem, elvégre ezzel a progression rendszerrel tényleg csak úgy lehet eljutni 100-as szintig, ha beraksz valami hülye makrót ahhoz, hogy ne rúgjanak ki afk-zésért, aztán elmész aludni. :D