Hozzászólások
Elsődleges fülek
Kicsinek is örülni kell. Idejét se tudom már mikor volt konkurenciája az nvidianak. Most tételezzük fel legyen úgy ahogy te látod, ugyanazon az áron ugyanaz a teljesítményt tudja felmutatni. Azért azt a "megkapod már egy ideje $699ért" azt elég erős túlzásnak érzem, de ám legyen. (a cikkben amúgy írják is hogy a 64CU-ból csak 60-at használ a kártya)
Szóval még ha 2080 alatt is teljesít kicsivel a nem PR világban, már akkor is sokkal jobb helyen vannak mint az elmúlt sacckábé 5 évben bármikor. :D
CPU fronton, meg úgy néz ki kurva jó irányba haladnak szintén.
Mind1, szerintem ez hosszútávon baromi jó hatással lesz a HW fejlődésre is meg az árakra is. Lássuk be ami most megy pár éve az egyszerűen nevetséges minden fronton. Nem mintha én is bármiféle cserében gondolkodnék még 1-2 évig, de azért jó látni a jövőre nézve, na.
A 2080 meg $799ről indult alapból szóval már barátibb áron hozza ugyanazt akkor win a fogyasztóknak.
a 2080-nak nem volt igazan konkurenciaja anno a nyitasnal, de mostmar mint mondtam megkapod egy ideje 699-ert is helyenkent. Early buyerek mar behoztak nekik az extra zs-t.
Ráadásul nem is a teljes chip szóval lesz ebből még 2080-nél nagyobb teljesítmény talán azon az áron.
meglatjuk a valos teszteknel.
Joda írta: Innye
https://www.anandtech.com/show/13832/amd-radeon-vii-high-end-7nm-february-7th-for-699
$699
$700, azaz €700, azaz +áfával ~300k.
....yeah, asszem kihúzom még a 1080-asommal egy ideig, még ha freesync monitorom is van. Főleg, hogy egy héten belül nvidia azt is támogatni fogja _elvileg_. (Illetve az egyik monitorom konkrétan benne van a 100%-osan támogatott listában.) És főleg #2 mert ehhez se lesz még sokáig valszleg jó 3rd party hűtő. Bár talán a morpheus II még működhet, ha a lyukakat nem változtatták meg az első vega után. Najómeggondolomargh.
Nem semmi... Tuan kiadó első negyedévi megjelenések. Warhammer 40K
Sandy Mitchell A Császárért – Ciaphas Cain sorozat 1. része
Horus heresy:
Graham McNeill Ezer Fiak - HH12.
James Swallow Nemezis – HH13.
Aaron Dembsky-Bowden Az első eretnek – HH14.
Dan Abnett „Prospero burns” – HH15.
A Bestia felemelkedése:
Rob Sanders Ullanor árnya – a sorozat 11. része
Guy Haley „The Beheading” – a sorozat befejező 12. része
Felix és Gotrek:
David Guymer A kárhozottak városa
Josh Reynolds Kígyókirálynő
Age of Sigmar:
Antológia Ghal Maraz – AoS 2.
Antológia Sigmar pörölyei – AoS 3.
Akkor mutatom, hogy mi számít dedikált gombnak:
Ez. Nem az F# gombsor, ami (beállítástól függően) elveszi az eredeti funkcióját. Az. Nem. Az. Az egy mások által használt gombsor feláldozása. (Hálistennek át/kikapcsolható volt SP2-nél. Sokkal többször kellettek az F gombok, mint pl a fény- vagy hangerő.)
megj: én speciel autohotkey-t használok, talán az ilyen konfigurációs problémák megoldására is jó lenne.
Ez elmeletileg pozitiv, mert ha egyszer beallitod normalisan,
Ez konkrétan lehetetlen. Mert minden app más. És van app, ami scaling nélkül is használható, és van, ami ennek szöges ellentettje. A probléma az, hogy néhány app scale-elve konkrétan használhatatlan, mert egyes gombok effektíve eltűnnek.
Pl sokáig VLC is ilyen volt. :D
Mocskos egy modszer ugyan de latod bejott nekik, PS helyett Wint hibaztatjak az emberek.
De, MS a hibás abban, hogy rábízzák a megbízhatatlan programozóra, és nem lehet haxxolás nélkül megmondani, hogy márpedig jó lesz az úgy. Pont, mint a kompatibilitási beállításoknál. Legyen egy default, amit override-olhatok. Persze nem meglepő, egyre inkább a poweruser ellen megy az MS.
Ez volt a regi paradigma igen (ahol pl minden juzernek 640*480volt, szinte ugyanabban a meretben), de azzal hogy mindenfele nagysagu es felbontasu kijelzonk van mar, a ketto fuggetlen kell legyen egymastol.
Amíg nem lesz minden Metro, ez nem fog egyszerűen megvalósulni. (És akkor inkább a halál. Vagy Linux.) A W32 appok pixel alapúak, kész. Ez egyedül Androidnál van, hogy effektíve nehéz rosszul / nem skálázható appot írni, bármiben is írd.
Az egyik kifejezett lenyege a nagyfelbontasu kepernyonek, hogy tuelesek legyenek a betuk rajta,
Azt remélem tudod, hogy mi az a ClearType, AKA subpixel rendering fontoknál? :D Legutóbbi Windows, amiben tényleg tűéles volt a font, az kb az XP volt, ha pixel-alapú fontot (.fon) használtál. De azt is csak akkor tudtál, ha explorer-t kidobtad. (Én tudom, én megcsináltam. Baszottgyors volt hdd-ről is, 2004-ben olyan gyors volt a menüzésem, mint másnak 5-10 évvel később SSD-ről se, és tényleg tűéles volt minden.)
De kozel nem mondanam kellemes juzer experience-nek, egy papir+mechanikus ceruzahoz kepest a latency az egekben van
Ezesetben szar volt amit használtál. SP2-ben még Wacom volt, azóta emlékeim szerint váltottak jelentősen olcsóbb, elemes változatra. XP-ben se volt már probléma a lag, ha wacom-ot használt az ember. Sőt, a "momentum" állításával igazából a lag-nak érzett dolgot is állíthattad, ami egyébként bizonyos mértékben még olvashatóbbá is tette az írást, mert sokkal könynebb lett a görbék megrajzolása. (Egymagos, 1,1Ghz-es, passzív hűtéses, Vista-ra frissített gépen sem volt már probléma.)
HA valóban ez a teljesítmény lesz akkor évek óta először van "időben" (értsd nem másfél évvel később :D) válasza a konkurenciára. A 2080 meg $799ről indult alapból szóval már barátibb áron hozza ugyanazt akkor win a fogyasztóknak. Ráadásul nem is a teljes chip szóval lesz ebből még 2080-nél nagyobb teljesítmény talán azon az áron. A kifejletlen raytracing amit semmi nem használ pedig egyelőre nem szempont sajnos úgyhogy arra alapozni kár még 1-2 generáció lefolyásáig.
Közbe jött a Ryzen 3rd Gen:
https://www.anandtech.com/show/13829/amd-ryzen-3rd-generation-zen-2-pcie-4-eight-core
A 8 magos verzió egálban a 9900k-val, noice szintén.
Végre évek óta először lesz komolyabb konkurenciája az intelnek meg az nvidianak. \o/
minthogy a 2080 is van 700dolcsistol a csillagos egekig valtozat, aztan amilyen kiszerelesben keri a vevo. Plusz a kereskedoknek is kell a jussuk, szoval a az AMD 700ert is startol, kereskedonel lehet az 730-740 is akar. Plusz szallitasi dij, ado.
Azt mondom, várjuk meg az első teszteket.
fair enough persze.
Miért lenne belőle 800$? Már nincs bányászláz.
Azt mondom, várjuk meg az első teszteket.
Azért ma már nem lenne nehéz kideríteni, hogy ki tette.
$699
szoval mire kereskedokhoz jut lesz belole 7-800+? Gyakorlatilag RTX 2080 korul van arazva akkor, (elmeleti) performance szinte identikus, - a raytracing technologia.
...mit nem latok az ajanlatban?
Menjen csak! :D kutyátnemérdekel
Én se értettem soha minek vesznek az ember steamen ubisoft játékot amikor ugyanúgy kell hozzá a uplay. Ráadásul az akciók is pontosan ugyanazok ugyanakkor.
Ez még érdekes is lenne, ha nem futna mögötte a Ubisoft saját storeja. :DDD Akkor már miért nem Uplayen veszi meg az ember? What is the point? Rainbow Six Siege volt az utolsó Uplay játék, amit Steamen vettem...
gombok: Egyfelől nem dedikált gyorsgombok, (F soron vannak) másfelől ezek amiket te emlegetsz a billentyűzeten vannak. (Harmadfelől nem customizálhatóak semennyire.) Én a gépházra szerelt gombokat emlegettem, ugyanis a billentyűzet nélkül használható korábbi tableteimen ezek így megvoltak.
a kikapcsolo gomb, amit emlitettem hogy konfiguralhato is, a gephazra van szerelve. A billentyuzeten viszont abszolut dedikaltnak szamitanak, mivel a funkciokat kulon FN gomb bekapcsolasaval tudod elerni csak (hiaba vannak ugyanazson a billentyuzeten), amugy mind a beszelt kepernyo vilagossagot, billentyuzet backlight vilagossagot, stb-t kezelik onmagukban. Olyan mintha az a "2" nem lenne elegge dedikalt "2" gomb, mert "@"-et is tud produkalni.
De ertem viszont hogy jonak tartanad hogy tobb lenne magaba a gephazba beepitve, a kikapcsolon es a hangositason kivul. Ezt en is osztom, de sajnos trend ez mostanaban, hogy kivaltjak soft-key ekkelt mostanaban, mint a mobiltelcsiknel is. Annyira nem veszes szvsz a dolog, mert a desktop jobb also sarokban a tablet gombra kattanva elobukkannak ezek a soft key tablazatok, es nyomja az ember billentyuzet nelkul is ezeket ha epp szuksege lenne ra.
Billentyuzetre visszaterve viszont, en siman az a parti vagyok hogy legyenek atfogoan egyfajta open firmware-rel kezelve, ahol minden egyes gomb, legyen barmennyire is specialis, konfiguralhato es atallithato legyen, laptopoktol kezdve minden massal egyutt. Rettent idegesito tud lenni amikor a CTRL es a FN gombokat megcserelik (FN van total balrol es CTRL mellette jobbrol), es nincs semmi modja hogy ezt szoftveresen megcserelje az ember, mert FN az firmware specifikus, a szoftware layer nem latja egyaltalan.
mágneses csati: tudtommal SP2 után javítottak rajta. Ez természetesen azt is jelentette, hogy az új inkompatiiblis volt minden szinten az előzőekkel.
fair enough, de ha komplett kukaztak a regi tech-et mert szarnak bizonyult, akkor elvarhato hogy valoszinuleg nem lesz kompatibilis az elozovel a redesign miatt.
webcam: számtalan azóta kijött notinál off-center, vagy még rosszabb, pl az xps 13-nál is, amit ezután vettem, ahol a bal alsó kávában van.
az meg semmi, lattam mar olyat is hogy a laptop billentyuzetebe van epitve.
rwurl=https://i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/s--qtbOPETV--/c_scale,...
Mindketto persze remek chin es nose hair kepet produkal. :D
rwurl=https://image.shutterstock.com/z/stock-photo-crazy-portrait-of-a-middle-...
Kicsit offcencer az meg nyilvan oke, lehet kezelni enyhe beepitett szoggel, de tul extreme megoldasok szornyuve teszik mar a latoszoget.
scaling: a legnagyobb problémám az 2 volt:
1. hogy csak globálisan lehet beállítani, és
Ez elmeletileg pozitiv, mert ha egyszer beallitod normalisan, minden ugyanarra a meretre kell hogy felskalazodjon, igy nem kell kulon kulon piszkalnod oket, hanem hasznalod utana termeszetesen. Nehezebb lenne az ember dolga szvsz, ha ezt apponkent kellene allandoan meglepegetni es konfiguralgatni,
2. nem egyszerű nagyítás. Hanem elmozdulnak a gombok / elemek / stb
Utóbbi a hatalmas probléma, ezért azóta is pl XPS-en inkább átállítom a 3200x1800-as felbontást 1400x900-ra, ha asztalon használom.
Pont az a lenyege a modszernek hogy ne nagyitas legyen, mert akkor elbassza az elesseget, hanem rendes high resolution vektoros atmeretezes. Ha az app jol van megirva, akkor nem esnek sehova szet a gombok. Igy vegulis belegondolva nem talalkoztam meg appal amiben atrendezodnek a gombok es hasonloak a highDPI miatt, de tobb regi szarral amiben low res iconok voltak, es ez miatt kevesbe szepen mutatott. De tudtam hol keressem a hibat, es nem a windowsban, vagy kepernyofelbontasban volt.
Ja meg vannak olyan appok, mint a photoshop, aminél egy bitet kell manuálisan bebillenteni (high DPI aware), mert egyébként teljesen jól működne, csak basznak rá. Namost PS helyett nincs igazán más, ha PS kell.
Ez a masik programozoi lustasag kategoria amit emlitettem, ahol egyszeruen kikapcsoljak a highDPI aware ellenorzest, hogy a windows ne tudja kezelni, mert "fuck you users". Ezt kell a bit atkapcsolasaval visszaallitani, hogy tudjon mukodni.
Az uj verziokban mellesleg mar van high DPI tamogatas, atrajzoltak az ikonokat is magasabb felbontassal, igy kevesbe gond, csak a regiekben talaltak egyszerubbnek ellehetetleniteni fullra a windows auto highDPI kezeleset, hogy veletlen se nezzen ki szarul (mosottabban a low res ikonok miatt) a progijuk, inkabb fogjak a win-re a uzerek hogy szar a skalazasa. Mocskos egy modszer ugyan de latod bejott nekik, PS helyett Wint hibaztatjak az emberek.
felbontás: a problémám az volt, hogy desktopon, monitorként használtam. Ami nekem már túl messze volt a fullHD felbontásához, minden olyan kicsi volt, hogy hunyorítanom kellett.
a felbontas nem szabad hogy egyenlo legyen az elemek nagysagaval. Ez volt a regi paradigma igen (ahol pl minden juzernek 640*480volt, szinte ugyanabban a meretben), de azzal hogy mindenfele nagysagu es felbontasu kijelzonk van mar, a ketto fuggetlen kell legyen egymastol. A kirajzolt elemek nem fix pixeluek kell legyenek, hanem vektorosak es aranyokkal fel/le skalazhatoak, vagy ha muszaj rasztergrafikat hasznalni, akkor az jo nagy minosegu legyen, hogy nagyobbra skalazva is eles maradjon. Minden ami a modern webdesign-ban meglependo, az a modern app design-ban is ugyanugy manapsag, es akkor nincs gond barmilyen nagysagu es felbontasu kepernyon dolgozik az ember.
Ha desktop kepernyon 4k felbontas is van, feljebb nyomja a windowsban a globalis DPI skalazast az ember, igy az elemek nagyobbak lesznek, de tovabbra is tuelesek, a betukkel egyutt, hogy gyonyoruen konnyen olvashatoak legyenek. Az egyik kifejezett lenyege a nagyfelbontasu kepernyonek, hogy tuelesek legyenek a betuk rajta, mivel olvasni olvas a legtobbet az ember rajta, igy kevesbe fogja farasztani a szemet, mint egy mosottabb, alacsonyabb felbontasu tesoja.
pen: én használtam hosszabban is, korábbi tabletjeimmel. Ezerszer jobb volt egyetemen, mint füzetbe írogatni, vagy word-be gépelni. Főleg, mert sokszor kellett ábrát csinálnom, azt meg a halál fasza fogja egér+bill-lel előadni.
Persze azóta elbaszta MS a OneNote kinézetét is touch-centrikussággal és a ribbonnal, így valamivel kényelmetlenebb az egész. :-/
en is csomot hasznaltam (es hasznalom) matekkepletek levezetesenel, szamolasanal mert irdatlan sok papir ment volna el belole, es igy nem kellett sajnalnom a helyet, annyit irtam amennyi jolesett. Jegyzeteknel is szintugy hasznaltam, es persze kielegito. De kozel nem mondanam kellemes juzer experience-nek, egy papir+mechanikus ceruzahoz kepest a latency az egekben van es idegesito hogy kesik a vonal odarajzolasa mint hogy irsz, plusz az erzekenysege is lopikula egy ceruzahoz kepest, igy ha apro betukkel szeretsz irni mint pl en, akkor a vegeredmeny egesz olvashatatlanul ocsmany lesz, es kenytelen vagy joval nagyobb betukkel irogatni mint termeszetesen jonne beloled, majd visszanagyitani a vegeredmenyt kicsire a vegen ha olvasni akarod. De elmegy ja, ha nincs jobb. Sokat kell meg ezen dolgozniuk, hogy kivalthassa a papir+ceruza kellemesen userfriendly feelingjet szvsz. Persze a mechanikus ceruzaig is csomot fejlodtunk meg oda jutottunk, a regi szar iroszerszamoktol kezdve.
type cover: yeah, SP2-höz nagyon más jött. (Egyébként kisebb is volt maga az eszköz, 12", nem 13", mint az SP3.)
ja, amikor olvastam a blogodat neztem is hogy jesus christ ez a type cover nem is a default megoldas volt, hanem volt egy touch szornyedmeny? :D Jo hogy levaltottak hamar.
A kepernyo tul kis meretet nagyobb melokhoz mar beszeltuk ugye, 12" egyszeruen nem kielegito es sokszor kenyelmetlenul pici. 13-15" mar teljesen turheto, mint a legtobb ilyen klasszikus ultramobil laptopnal is szokott default lenni.
Dawn of War Soulstorm mókában benne lenne még valaki holnap (01.10.) délután-estefelé? Jobban mondva 2 fő kellene, eddig Zoo-val ketten vagyunk.
Talán valaki másnak is tetszik.
rwurl=https://youtu.be/XXcJ6fx6rqI
AMD keynote itt pár perc múlva:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=vpmqIUeiAm0
Na, lemegy 5-re már talán meg is éri.
Nokedli írta:
A Primaris modellek szépek, és a statjaik is jobban tükrözik azt a szuperember szintet amit egy Gárdistától várnánk. Az zavar bennük egyedül, hogy ezt a borzalmasan gyenge lore-t erőltetik velük... Ha azt mondják, új felszerelést/páncélt és ezzel új taktikai doktrinákat kaptak a mariskák, íme, ők azok - én teljesen megkajáltam volna a sztorijukat, és a Zseniális Teknő... khm... Cawl-t is aki feltalálta. Főleg ha nem tízezer évig heggeszti aztán egy nap* alatt minden tele lesz vele... De így? Meh.
*ötven-száz év de akkor is
Nekem úgy jött le hogy Crawl olyan röpke 1-2 ezer év alatt már kész lett a primariskákkal -sőt elspnelkl szeritnem az ultrákkal lett kész- és onnantól kezdve csak gyártotta őket. Mindig megjelent és elvitte a legígéretesebb fiatalokat stb. Ezért van olyan köztük, aki pl még emlékszik Gülüszemre, vagy éppen Russ-ra. Íyg aztán szépen a 10 ezer év alatt meglett az a ki tudja hány száz? ezer primi. Cuccot meg elég ha csak az utolsó pár száz évben gyárt hozzájuk. És Crawlnak mint ősmagosnak volt kapacitása bőven.
Gondolom az volt a cél, hogy amint Gülü visszatér, azonnal és elsöprő erővel aljának készen mert ha csak pár ezer lenne és akkor indulna be a gyártás, akkor kb semmit sem érne az egész.
Kicsit olyan amint amikor az Über c. képregényben -a nácik feltalálják a Pszi-Astarteseket. :) - elmondják hogy már 1942-ben megvoltak az első német szuper-emberek de akkor annak pár tucatnak bevetése nem ért volna el annyira átütő sikert + onnantól kezdve az ellenfél is tudott volna róluk. Ezért is vártak 1945 elejéig amikor viszont már tízezreket vethettek hadba.
De akkor legalább biztosan nem a klinika alkalmazottaiból tette valaki.
fair enough persze, en is a tobb gomb hive vagyok, mint a kevesebbe, es apszolut tobbet hasznalom a klasszikus funkcio gombokat, mint a fenyero szabajzokat.
az is csak software layer sajnos. Vannak gombok mint az emlitett FN pl, amit sokszor csak firmware szinten vannak jelen es lathatoak, es nem tudod szoftware layeren atprogramozni.
nezd meg az internetet. Ott meglehetett oldani, es ja, vannak osregi szar weboldalak is amelyek nem updateltek evezredek ota, nem is hasznalja oket senki mar. VLC is jo szar program volt, de en levaltottam sorra a szar programokat jo programozok altal gyartottakra akik torodnek a kulonbozo felbontasu juzerekkel, mintsem a Win-t hibaztassam a szar programozoi munka miatt.
Ha weben valami mukodik, mukodik desktopon is 100%.
Mint mondtam ha az app szarul van megirva, nem a win hibaja. Lehetne normalis skalazason is szarul megirva, mutyur gombokkal, akkor sem a wint hibaztatna az ember hogy miert nez ki szarul. Nem a win dolga hogy jol nezzen ki az app, a win hatteret kell az appnak csinaljon hogy jol programozhato legyen highDPI kimutasra es beallitott skalazas kovetesre, az app iro dolga viszont, hogy megirja ennek fejeben a progijat fix poziciok helyett szazalekos aranyosokra.
en a MS partjan vagyok, kerem a full kontrollt mint app iro, aki meg hulye programozo pusztuljon el a progija es valtsa ki eletkepesebb.
Alapbol mint mondtam, automatikusan minden app by default skalazodik DPI beallitasnal, az emlitett szar appok direkt hackeltek ki magukbol ezt a funkcionalitast, mert "fuck you users". Ha nem nyulnak hozza, akkor a windows oket is szepen tudja skalaztatni, de ok ugy valasztottak hogy ellehetlenitik azt neki. Hogy erre megvan a kontroll nem a MS hibaja, mert az ellentetes magatartasa lenne a juzer kontroll ellenes, affele Apple politika, ahol semmi kontrollod nincs semmi felett, se proginak, se felhasznalonak. Itt megvan a lehetoseg hogy mint juzer valasztasz olyan programot amit szeretnel, es mint programozonak is hogy programozol olyan programot amit szeretnel. Ha ugy valasztod hogy a progid hasnalja az OS funkcionalitasokat, akkor hasznalja, ha szandekosan szarsz ra vagy meg jobb, ellehetetlenited, akkor az a lehetoseged is megvan, a MS nem koti meg a kezed ebben.
Ugyanez van a weben is, olyan szar weboldal kodot is irhatsz, amilyet nem szegyenlsz es mutyur lehet minden kepernyon a weboldalad ami nem 640x480-as felbontasu. Vagy irsz egy normalisan responzivot, ami skalazodik mint a legtobb modern.
A win32 nem kizarolag pixel alapuak. Hasznalhatsz vektoros es raster elemeket is ahogy tetszik, es eldontod mennyibol mennyit, hogyan akarsz hasznalni.
Sot egyre tobb win32 progi kezd ertelemszeruen jol skalazhato vektorgrafikat hasznalni (ikonokra is), mintsem raszterezgetni.
GDI+ winXP-tol felfele mar hasznalhato volt:
https://docs.microsoft.com/en-us/windows/desktop/gdiplus/-gdiplus-overvi...
Egyetertek viszont hogy Metro (illetve UWP) helyett inkabb a halal. Vagy linux.
a subpixel rendering csak legacy alacsony felbontasokon muvel szar mosott eredmenyt, mert ott tenyleg jobban jar az illeto ha raszter fontokat hasznal. Recesek azok az okol nagysagu pixeleken, de legalabb elesek.
Viszont egy modern 4k vagy 8k monitoron, tueles eredmenyt produkalnak subpixelen is mar, sokkal jobbat mint egy felskalazott rasztergrafika, mivel nincsenek recei a vonalaknak, annyira aproak a pixelek, szep egyenes minden.
Ezert orom mobiltelcsin olvasni szovegeket (es ezert szar alacsony HD felbontasu pc monitoron), ott is magasfelbontasu, subpixel rendering van de akkora magas a felbontas es akkora alacsony fizikai nagysaga van a kijelzonek, hogy atfordul pozitivba a latvany, elesebb lesz a vektorgrafikas font mint egy felskalazott raszter.
Igen, jo kis elemes N-Trig technologia van a surface3-ban pl, amit hasznaltam anno arra. :)
Wacom az sokkal jobb lett volna.