Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nem követtem nagyon, hogy mit hogyan mikor szerzel/próbálsz ki, csak feltűnt már, hogy mindig vársz valamit amit én csípőből kerülnék, aztán el mondod róla, hogy ja szar volt. Most kapásból Anthem-es dologról tudtam, hogy a havi miatt tolod haverokkal, mert írtad valahol már, meg itt is említetted.
Így azt mondom belefér, töredékért, de nálam ilyenkor az elvek(sokszor inkább érvek) meg az időkeret mondja azt, hogy még kipróbálásra se.
@Iron Minek olvassam vissza, ha már egyszer végigolvastam mikor először írtad őket? :^)
Mondom, nekem ez jött át, kész. Azt pedig, hogy "közvetíthetetlen" ahogy játszik valaki továbbra se értem, mert nem láttam még önmagát játszó játékot.
@KMZ
No de itt vannak a subscriberek
Na igen, az a rész az ultra rák. Szuperéc :D
Amire céloztam, hogy az esportban, nem látod magát a tevékenységet,
De, pontosan, hogy
A másik haszna meg, hogy mikor megjelenik egy játék és nem tudom eldönteni, hogy jó-e meg akarom e venni akkor beizzítom twitchet és megnézem, hogy mégis milyen a játék így láthatom anélkül, hogy megvenném és utána méregelődnék, hogy ez mégis egy rakás szar nem olyan mint amilyennek képzeltem.
Az az igazság, hogy ez nem egy db átgondolt koncepció amit egy nagy gonosz valaki az EÜ rovására talál ki. Ez sok kis külön-külön elbaszás, ami összeadódik.
Hirtelen azt hittem, hogy FPS Russia. :(
Yaaaay! Új videó.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tKw14dRiROs
Amúgy most direkt hagyjátok ki a stream létből az interaktivitást?
Én meló mellett/elalváshoz nézem a streameket, olyan játékokról amihez nincs elég hardwerem, vagy mondjuk nem vagyok konzol tulajdonos, vagy mondjuk beficcen egy olyan karakter aki szimpatikus és máshogy reagál az általam már játszott gamere. Soha a büdös életben nem fizetnék elő egy ilyen szolgáltatásra, hiszen bármikor pótolhatom.
Namost én középkorú, kissé magának való, amúgy szociális karakter vagyok, akinek inkább kikacsolódás, semmint életvitel szintű dolog ez.
No de itt vannak a subscriberek. Amit eddig megfigyeltem, zömmel tanuló, kiskorú, a kommunikáció ezen formáját preferáló a demográfia. Előfizetsz? Donatelsz? Ha igen akkor beolvassák? Communityt építesz köré? Mindez lehetséges, még itt kis hazánkban is, a TheVR már elég szép kis bázist tud magának pl.
Nyilván cinikus szemszögből aggályos tud lenni, de őszintén szólva én is beleestem volna ebbe a dologba ha 20 évvel fiatalabb lennék.
Épülnek a kis kultuszok meg minden, meghallgatnak és reagálnak ha fizetsz párszor párezer forintnak megfelelő összeget. Szerintem EZ a gerince a támogató rétegnek és itt most már el is hagyhatjuk az életkort, mert valószinüleg a demográfia idősebb szelete is az interaktivitás és kommunikáció hullámát lovagolja.
Valahogy nekem úgy jön át, hogy te valamiért kurvára lenézed a videójátékokat
Nem tudom, hogy ezt honnan szedted, egy ilyen szó se hangzott el részemről. Talán, ha visszaolvasnád, mit írtam...
Amire céloztam, hogy az esportban, nem látod magát a tevékenységet, csak ami annak a következménye, a képernyőn mozgó történéseket. A focinál, tenisznél, síugrásnál, snookernél, de még a dartsnál is látod ki mit csinál, esportnál nem. Mert az a része közvetíthetetlen. És ez marha nagy különbség sztem az élvezhetőség szempontjából
Unity utan kihagytam par AC-t pont amiatt, mert nem fogok teljes arat adni valamiert ami mar megegetett. Kivartam, tizedaron megneztem a kimaradtakat kesobb, szar is volt, tuleltem az arat. Az ujba meg kozel 100 orat tettem dlck nelkul csak az alap jatekkal. Boven megerte. Far Cryok nalam is csalodast okoznak mar evek ota. 3 ota nem is eroltetem. 4et megneztem olcson, 5ot meg kaptam ingyen. Teljes arat nem adnek a mostaniert se, par euroert majd megnezem. Nem kell minden szarert rohanni elso nap a boltba, en se teszem es tippre igy is tobbet koltok jatekokra mint itt a tagok nagyon nagy resze. Anthemet is csak a havi 15 euro vagy mennyiert nezem meg, nincs az az isten, hogy teljes arat adjak erte latatlanban.
Persze ertem, hogy vannak elvek es nem is mindenkinek van keret/kedv/ido (foleg ido) kiprobalni sokmindent. En csak azt nem szeretem mikor kitalalt belelatott ervek alapjan huz le valaki valamit a budos picsaba (es ez itt pl eleg nagy divat minden teruleten nem csak jatekoknal).
https://index.hu/gazdasag/2019/02/14/barki_altal_hasznalhato_kiskaput_ta...
Ebben minden benne van, amit korunkban gyűlölök.
Szándékosan nyírják ki az egészségügyet....
Nem kell annyi nyugdíjat fizetni.
kicsi a lakás és amikor játszom, alszik a gyerek
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=V1FFVWEQnSM
Erről a filmről mindig az jut eszembe, hogy mennyire felkapták újonnan világszerte Makotót, holott ezáltal ez az utóbbi filmje totál overrated az első nagyjátékfilmjének a relációjában. (mármint nem az a bajom, hogy ez sok figyelmet kap, hanem az, hogy ehhez mérten milyen kevesen látták azt a munkáját)
Törvényszerű a bemocskolódás amikor a már létező formájában funkcionál a dolog.
De ugye mindent a nagyobb jó érdekében, hadd tudják minél többen milyen fasza is ez a cucc.
Nagyobb jó = zsé
Megéri 4 játék árát(esetleg teljes 60 eur) kifizetni mert végre volt egy jó?(komolyan, négyszer megégeti a kezed a tűz és belenyúlsz ötödszörre is? :D) Megéri 4 AC árával támogatni egy ilyen undor céget? A ráfordított időről amikor vmi jobban is csinálhatnál meg már ne is beszéljünk akkor..
Engem alapból nagyon nagyon sok ilyen nagy céges AAA dolog zavar amit most sokáig tartana elmagyarázni. Lényegében annyi, hogy számomra ezek a játékok már kapásból negatívba indulnak pl marketing és tálalás miatt. És amúgy itt nem csak régi sérelmekről van szó, mert nem régi sérelmek. Ugyanúgy csinálják tovább ugyanazt, és nem csak a viselkedésre gondolok itt, hanem pl Far Cry, aminek utóbbi része akár még érdekelne is, a 3. óta kb ugyanaz csak kicsit toldozgatják.
Ez megér 60 eurót? Nekem nem igazán. Ez megéri azt az időt amit más, pl nem lutri, hogy most jó-e dologgal töltsek? Nekem nem.
Sebaj, készítettem egy új személyiséget :D Na, aki akar suszerbogar néven vagyok fent, vagy mi. Mikrofont nem tudok használni, mert kicsi a lakás és amikor játszom, alszik a gyerek (és laptop mikrofon miatt kissé hangosan kell beszéljek).
Tarolunk tovabb.
Nvidia's RTX 2070 and 2080 Sales Disappoint, Gaming Revenue Down 45%
Nvidia's gaming segment comprises 43% of its total revenue, so the 45% year-over-year decline is troubling
Kb konyvelheto, hogy ev vegen jon a refresh es ezt a 2es szeriat eltemetik jo melyre ne is emlekezzen ra senki.
Bocs nem figyeltem. De azzal sincs baja.
Gondolom nem kell megkérdeznem hogy az m$ féle javítási metóduson túl vagy-e már.
Ezzel az erovem ha valami joval allnak elo, te mar elvbol elkerulod inkabb mert "Ubisoft". Hiaba jo, ki erdekel. Ezeknel a cegeknel azert 5-6 ev alatt eleg sokminden tud valtozni es regi serelmeket apolgatni szvsz total felesleges. Tarthattam volna en is a haragom a zsinorban vagy 4 szar AC miatt, aztan most az utolso megis milyen faszara sikerult. Vetek lett volna kihagyni.
Origin profilhoz van kötve.
Berögzött hülyeség eddigi tapasztalatok alapján.
Etessétek meg valami csernobil erejű viet "specialitással", aztán egy hétig nem fog zavarni csak fosni :-) Asszem Szirmai mester mesélt valami spéci levesről ami tök jól néz ki de nem szabad enni belőle mert a folyó vizével higítják és aki nem odavalósi azt kikészíti...? Te biztos jobban tudod.
anyosom egy szuper tunderi eloleny. ertem mar a kazah baltas gyilkost. es ez meg csak a harmadik nap harom hetbol.
Harvy666 írta: Legtöbben a sajátjukat fogják meg jah.
Na, végre valamihez érdemben hozzá tudtál szólni, első kézből szerzett tapasztalat alapján.
Alapvetoen ez is ilyen berogzott hulyeseg aminek ertelme sincs, de kinek mi.
Na jó de az az Elite, én itt most olyanokra gondoltam amikhez köze van az EA-Ubi-Acti triónak. Ott 10-ből 9 szerintem iparihulladék és még az időmet se éri meg, nemhogy még a pénzem :D
A Your Name remake rendezője: Marc Webb.
Valamiért titkon reménykedem, hogy nem lesz elcseszve ez a remake. Jó rendezőt választottak aki ha hozza a 500 Days of Summer-es szintjét akkor remélhetőleg nem nyúltak mellé.
Annyira, de annyira jó volt az eredeti, számomra az eddigi egyik legjobb anime, amit valaha láttam. Mindenkinek ajánlom aki nem ódzkodik a stílustól és egy jól megírt, érzelmekkel teli love-story-tól. Remélem nem mocskolják be túlságosan.. :|
Ez jut eszembe :D rwurl=https://i.redd.it/wagii0fiujex.jpg
Kerdem en ha regota tudtak rola, akkor a doboz miert igy lett nyomva? ;)