Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nem gondoltam, hogy bárki elviszi ezt ebbe az irányba, mert nekem csupán annyi jutott eszembe a témáról, hogy milyen szörnyen értéktelen emberek lehetnek egyes emberek élőben, ha már egy fórumon is évek óta következetesen haszontalan tagjai a közösségnek. Az a varázsló gyerek, aki két hónapja jött, legalább megunta, mert nem azt a reakciót kapta, amit várt.
De a felvetésre reagálva ja; amikor jön a "cuki gyerek" le-lejmolni Kelenföldön, amíg a vonatra várok, aztán mint valamit ostoba droid, odajön még 4x, mert nem ismer fel, hogy nálam már próbálkozott. Kérdezem: A szüleid tanítottak koldulni? Mire vigyorogva bólogat. Igazából látom a lehetőséget a gyerekben, de neki ez csak egy játék mindenféle morális tudás és megkötés nélkül.
Később egy vonaton utazok vele és a familyvel. A gyerekek úgy fekszenek az üléseken, hogy a mocskos, mezítelen talpuk az ablakon támasztják.
Aztán közben ott van két nő-barátom is (egyikük exem), akik nem akarnak, gyereket, de így nincsen semmilyen különösebb nyomós indokuk rá. Amikor találkozunk, rendszerint az alkohol is képbe kerül, szóval megkísérlem meggyőzni őket teljesen esélytelenül.
Őket a csúnyán mondva, bármennyire kedvelem, a generációjuk árulóinak tartom, mert egy vállrándítással lenullázzák azt, amiért az összes ősük küzdött. Szörnyű önzőségnek tartom, és azért könnyű mégis békében lenniük magukkal, mert a társadalom legitimálja ezt.
Szerintem valahol jogos ez elvontabban, mmint én gyakran szoktam csodálkozni random embereken. Mondjuk látok valami idiótát a boltban és eszembe jut, hogy biztos ugyanennyire volt hasznos tagja a társadalomnak a faterja meg az anyja is, szóval igazán kár volt magukból csinálniuk még egyet.
Erre ott van velük szemben egy adag teljesen normális, művelt, "társadalmilag hasznos" ismerősöm, akik meg a világ jelenlegi helyzetével való számotvetés után úgy döntöttek, hogy nem érdemes manapság gyereket vállalniuk.
Nem feltétlenül van tragédia ilyenkor. Sokszor előfordul, hogy a bénulás csak ideiglenes, mert a gerijcvelő kap egy sokkot, de nem biztos hogy sérült. Reméljük ez van.
Szívesen. Ahol tudok, segítek.
Ez aztán konstruktív volt, köszönjük.
Nem lehet tudni.
Csak óvatosan az ilyen megnyilvánulásokkal, mert a végén még kedve támad Mokennek a szaporodáshoz, amit azért valljuk be, jobb lenne elkerülni.
Lebénult? Ha igen, 2 vagy 4 végtagra?
Nagyon... az ilyenek miatt legbelül mindig elérzékenyülök :)
Mikor például olyan filmet/zenét/könyvet hozok neki, ami számomra meghatározó volt (Vissza a jövőbe, Jurassic Park, Forest Gump, Pál utcai fiúk, stb) kb ilyen idős koromban és látom, hogy tetszik neki, reagál rá, később idéz belőle... Rohadt jó érzés, na.
A srác a tó mellett nőtt fel és valszeg okosabb mindkettőnknél. Több lehet a sztoriban, de nekem csak ennyi jött át kivonatosan.
Vannak dolgok, amiket már gyerekkorban megtanít az apa a fiának. Az egyik ilyen, hogy ne ugrálj be stégről. Sajnom, ha jó haverod volt, ugyanakkor Darwin.
Régi ismerősöm (mellesleg egy regényalakom ihletője), mint kiderült, nyaki gerinctörést szenvedett, miután fejest ugrott a stégjükről. Ne kérdezzétek, én sem értem az egészet. A srác egyszerre két diplomát csinált meg, két kisgyereke van, sikeres, mint állat, erre történik egy ilyen... Nem tudok mit mondani.
Ja, erre a kiszámolós állításra én is emlékszem. Szvsz teljesen rendben van, mert habár jobb lenne kevesebbért venni, legyünk realisták. Gondolj bele, hogy te fél év fizudból mit veszel. Aztán abba is, hogy egytizedből mit. Járhatnál egy lerúgott Swifttel.
Shit, félreírtam, természetesen R8-at akartam,csak beütött a kolbász 🤣
Marmint annyiert vegyel kocsit amennyit fel ev alatt keresel?
Ha mindenki erre törekedne, nem hinném, hogy az utcakép része lenne bármilyen újabb német prémium. Persze mondhatni erre, hogy a magyar a kis balkáni strici mentalitásával mindig jobbat vesz, mint amit megengedhet, közben meg bedőlt falú vájogházban lakik, de a rendszer úgy látom, működik. Mármint nem dőlnek az emberek tömegével kardjukba a kocsijuk miatt.
Ezernyi módja van annak, hogy ezt kiszámolja az ember. Van a fizu, illetve a vagyoni arány. Utóbbi esetén azt mondja, hogy ne legyen kocsiban több, mint 5%. Ez a feltétel teljesül. A fél éves fizu sajnos idén elmarad ettől némileg, de ott van módosító faktornak a car guy-ságom, tehát nem a fix családiról van szó, hanem a mániáról - így aztán ez nem a mindenes szerepét tölti be, tehát forgalomképes - ellenben a kiszámolós példával, ahol az EGY családi kocsira vetíti le, amiből nem szállhatsz ki, mert aztán mehetsz buszozni.
Te is kezded ezt az A8-azást? :DD
Amikor átvizsgálást kértem, két szerviznél is félrehallották, mert egyszerűen földönkívüli számukra az R8. Azoknál is a beszélgetés felénél derült ki, hogy nem valami limót akarok :D
Itt nem az van, mint az A8-nál, hogy van belőle X ezer darab. Konkrétan egy van nálunk, mag három még a mobildén, ami szóba jöhet. Na, most, amit a kopasz csinál az annyi, hogy helyben körbe méri, de alá már nem néz, csak kiszúrja, ha rosszul illeszkedik két elem, meg szakadt az üléshuzat. Ehhez képest egy szervizes átnézés már jobb az emelőpaddal. Létezik még olyan arc, aki kocsinként 30-ért lejárja veled, mint a kopasz, de az megint nem tud alá nézni - illetve kerestem, de ezek jellemzően csak Pest megyében aktívak.
Kiszámoló blogon fél éves fizut írt a csávó. Az szerintem is reálisabb. Na persze 10 éves cikk, akkor még nem voltak ilyen árak/fizetések.
Éves fizu 1/8-1/10ért szabad max kocsit venni úgy tudtam.
Nagyon hülye kérdés lehet, annyira nem vágom ezt a témát, de a Kopasszal miért nem veszed fel a kapcsolatot? Ilyen összegű kiadásnál már lehet lenne értelme, hátha talál valamit amiből még jobban jössz ki (mármint A8 fronton) külföldről? Nem tudom mennyiért dolgozik, csak egy kósza ötlet, a körutas videóiból az jön át, hogy nagyon lelkiismeretesen átnézi a hirdetett és potenciálisan megvehető autókat.
CarVertical meg valóban felejtős téma, szokszor bemutatták már mennyire megbizhatatlan.
A linkines számot egyszer meghallgattam, oszt jó van akkor. Ellenben a másik banda tényleg sokkal faszább.
Inkább csak érdekességképpen írtam az egészet, hogy az ember mit össze vergődik egy autó választáskor. Mi kell ahhoz, hogy maga is rájöjjön, hogy mennyire nem tud racionálisan dönteni - de ezt látni jó, és így kell boldogan élni.
A másik fele a kockázat. Itt egyszerűen arról van szó, hogy minden kockázat, ami kiadás, pláne, ami nem létszükség. Egyre inkább ez a mentalitásom. Érzem a felelősségem súlyát, hát ezért van az izzadás.
A másik viszont az, hogy szarakodik az ember, tolja évről-évre, mert mindig van okosabb hely, ahova az ember pénzt rakhat, közben meg megöregszik.
Amúgy nincs még egy menő autó, Lexus RX van, de ahogy múlnak az évek, egyre inkább becsülöm, és nem akarom lecserélni. Ha az ember egyszer belekezd ebbe a "pár éves német prémium V8 a családnak" témába, onnantól folyamatosan rajta van, hogy pár évente cserélni kell, és bukni rajta milliókat. Helyette itt a Lexus, ami elég messze van az RS6-tól, de így is megfelelően gyorsul, és mellé csak benyát meg olajcserét kér a legtöbb esetben. Eddig még gumizás volt, lengőkar, fékbetét, meg olyan dolgok cseréje, ami amúgy fakultatív.
Szóval marad egy racionális kocsi is a családban. Ez jó mindenre az élményautó kategórián kívül.
Egyrészt poén, hogy az új énekes elviselhetővé tette nekem a Linkin Parkot:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=SRXH9AbT280
De az még jobb poén, hogy a csaj eredeti zenekara sokkal jobb mint a Linkin:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=y5vr_Vhoumc
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=MzAqoMpst_Y
Végül is érthető lenne, de íratta volna, hogy "nem tudott miattam bevállalni munkát", hiszen lemondani nem mondott le semmit, tekintve, hogy már két hónapja időpontot foglaltam.
Itt a végén az lehetett a téma, hogy nagyon illedelmesen beszéltem vele, aztán ezt gyengeségnek érezte, és "jól van, hülyegyerek" alapon bevállalt valami mást, de közben úgy volt vele, hogy még pluszban lehúz, ha már úgy sem találkozunk innentől soha.
Pedig én tényleg próbáltam barátkozni. Ugye a szállása totál grátisz lett volna, nem kínált ezért cserébe semmit. Sőt, anno szóba hozta, hogy hozná a feleségét még aug 20-án egy éjre, amit szintén bevállaltam neki grátisz (nem jöttek végül el, mert a felesége készült egy versenyre)
Én sem értem mire fel megy a tanakodás. R8 kell? Ott az autó. Van rá pénz? Van. Bele is fér a kiadás? Bele. Hát akkor meg mire vársz? :D Egyszer élünk apukám!
Mondjuk ha a gyerektéma ennyire központi kezd lenni, mint ahogy azt máshol pedzegeted, akkor a praktikussága megkérdőjelezhető, de ha van mellé egy soccer dad verda, akkor padlógáz-ablaktörlő!
Ez az ember hogyan takarít?