Hozzászólások

Én aztán nem ismerem, de videók alapján sosem jött át, hogy a grafikán és az exkluzivitáson túl miért kellett annak idején is ámuldozni, amikor szinte minden játék nyílt világú nézdahátam lazán csapkorászós valami akar lenni fejlesztgetésekkel (és ezért némelyiket leerpégézik). Nyilván a Killzone 1-3 alapján sem tudtam magas elvárásokat támasztani a Guerillával szemben. A robotdínós téma nekem például alapból vállvonogatós. A sztorit szokták dicsérni, csak nehéz elhinnem, hogy sokáig elviszi a hátán, ha 3-4 óra után megunom a játékmenetet. Szóval kivárok a GOG-os vásárlással.

@kismalacka

Az Oblivion szerintem is randa volt már megjelenéskor is, de amit a többi TES-ből láttam, az se hagyott bennem mély nyomot. Mondjuk, a Wizardry 8 sem a külleme miatt az egyik kedvenc RPG-m.

De játszogattam én is az elmúlt hetekben.

Mortal Kombat

Az Arcade Collection-féle első rész, ami pénznyelős változat, tehát szemetebb, mint a DOS-os, ami végigment korábban. Johnny Cage-dzsel eljutottam az endurance meccsekig (a bossok előtt ezeknél egy HP-csíkből kell lverni két ellenfelet), itt a sokadjára majdnem meglett az első (Baraka vs Sonya), de végül nem. Meguntam, a mechanika úgyis fapad, de sose volt nagy szám.

Street Fighter

Ez a 30. születésnapos gyűjteményes verzió, szintén az arcade verzió. Ez annyiból jó, hogy régen C64-en ment Junoszty tévén, így szebb, mint az emlékeim. Egyébként C64-en is egy utálatra méltó pontatlan irányítású szadista szemétláda volt, ez is az. Abban az ételemben nem is hagyományos bunyós játék, hogy te mész az egy szem Ryuval (a player 2 lehet Ken), ha megütöd a gyakran hústorony ellenfeleket, nekik lemegy egy milliméter HP-jük, ők meg egy mozdulattal leszedik a HP-d kétharmadát. És persze szinte átugorhatatlanul nagyok. Be lehet tanulni nyilván itt is a lagra időzítés meg várni a mázlira meg nálam ügyesebbnek lenni, de inkább szétszévsztételtem ezt a mocskot, mert nem érdemli meg a szenvedést. Inkább nindzsa típusú ellenfelek ellen lehetett normálisabb harcokat vívni. Nyilván régi, elavult és egyszerű a játékmenet.

Street Fighter II: World Warrior

Ugyanaz a pakk. Save state nélkül végigment, de a könnyű C64-eshez és DOS-oshoz képest össze kellett kapnom magamat. Egy-két helyen azért becsaptam a játékot: amikor Hondánál és Guile-nál elbuktam párszor, poénból az ismétlésre beválasztottam őket, így az ő pályájukon a megzavarodott gép benyomta az előző karakteremet, Dhalsimot, akivel béna az AI. Persze ez bossoknál nem működik, de azokat Chun Lível mind levertem, valahogy most csak vele tudtam kompetens lenni. (A SNES-es Hyper Fighting Hondával ment végig szefós spammel, a Turbóval viszont annak idején bírtam PC-n.) Egyébként fényévekkel jobbnak tűnik a mechanikája nemcsak az SF1-nél, de az inkább a belezése és a karakterek miatt menőnek számító MK1-nél is, játszani itt volt a legmotiválóbb. (Bár eddig is ez volt az álláspontom.) Következik majd az arcade Hyper Fightning, attól azért tartok, ha nehezebb, mint a SNES-es.

Ion Fury

Hát ezt 1997-ben imádtam volna! Igazi Build engine-es FPS, és ez még mindig jó, a látvány nekem bőven jó, csak na, ma már nem tud annyit adni, mint akkor, mert a 3D Realms és a Monolith szinte mindent elsütött.

Jók a fegyverek, használhatók is, jól is néznek ki, de hiányoznak azok a pillanatok, mint a shrinkernél vagy a Bloodban szinte az összes fegyvernél (az a játék számomra minden akciójátékok közül a legjobb arzenállal rendelkező, iszonyú FUN és menő és horroros, a Monolith volt a régi Insomniac!). És a gránátokat dobálni ezzel a fizikával még mindig nem csúcs élmény. Az AI meg hát... szintén oldschool. Az első négy pálya mindenesetre fasza volt, józan paraszti ésszel igenis meg lehet oldani mindent a továbbjutáshoz, nem volt semmi extra kitalálhatatlan ökörség, szervesen jött minden, marhára nem cső, de átlátható mégis a helyszín. A sok titok felfedezése már sokkal nehezebb, pedig a cuccok bizony nagyon jól jönnek. Szerencsére a pályák végéről eddig mindig vissza lehet jutni valahogy (általában viszonylag gyorsan, idővel nyitunk le rövidítéseket) bárhová, pálya végén szól, hány titok maradt felfedetlen, szóval ez a része felhasználóbarát. Érdekes, mennyire fel se tűnik itt a backtrack ahhioz képest, ahogy a Halók túltolják.

A legnehezebb szint alatt kezdtem eggyel ágyból egerészve kontrolleerzés helyett - hát, nem könnyű, checkpoint iszonyú kevés van, a gránátvetősök gyorsan szétszednek, le is lehet esni néhány helyen. Szóval save/load ízléssel azért muszáj. A régi FPS-eket, leginkább konkrétan Thy Flesh Consumedot (az Ultimate Doom új epizódja, kinn is van több helyen egy hasonló plakát a pályákon) idézi az is, hogy az első pályák tűnnek a legnehezebbnek, mert ajánlott majdnem minden találatnak ülnie is, vagy nagyon hatékonyan meleezni.

Igazi oldschool anticső, anélkül, hogy konfettifosás vagy egyéb newschool gyermegbetegsége lenne. Nem egy modern csirke, akármilyen kemény is.

The Medium

Attila már írt róla. Mivel nagyjából egyetértek vele, de - többek között - azt hangsúlyoznám, hogy ez alapvetően egy walking sim, melyben a lopakodós részeknél meg lehet halni, és vannak feladványok, de menetből, szinte gondolkodás nélkül megoldható mind, egy Duke Nukem 3D több szürkeállománmyt igényel, az Uncharted is határeset. Nekem annyiból kevésbé jött be, hogy műfajilag mindenevőként a "másodvonal" és a játékmenet háttérbe szorítása is csak akkor jön be, ha valami különlegeset tud. Ez a film nem rossz, de nagyon messze van a kihagyhatatlantól. Inkább az atmoszféra jó, mint a pszichologizálni próbáló történet.

Valahogy a Stasisszel tudnék párhuzamot vonni, bár az más stílus, "rendes", csak viszonylag könnyű (sci-fi horror) kalandjáték: az audiovizualitás és általában a hangulatteremtés ott van, a többiben többet vártam. Értem én, hogy szörnyű dolgokra jöttünk rá, és csavar is volt a végén, de bocs, nem lepődtem meg, nagyon mély meg nem volt. Ha ezt a játékmenet mellé tesszük, akkor érthető, hogy miért nem sikerült sem feszültségben tartania, sem megijesztenie.

A Stasis mint játék ezért is erősebb szerintem, pedig az is csak erős közepes. A Silent Hillekhez vagy az Evil Withinhez is ugyanezért nehéz hasonlítani: azok sokkal több játékot tartalmaznak, ezért is hoztam fel egy kalandjátékot. (Ha meg akciómentesebb kalandjáték, a Sanitariumot vagy az I Have No Mouth and I Must Screamet többre tartom mindkettőnél.)

Nekem 13+ óra volt, nyilván néha ettem vagy telefonáltam közben, illetve alapos voltam, csak egy levelet vagy valamit hagytam ott összesen.

Marvel vs. Capcom: Infinite

Végigpüföltem a sztorimódot, hiszen rövid volt, de ezen kívül nem tudom, hogy minek. Az etalon MK9-től fényévekre van, de az Injustice sincs lőtávolban (az MK10-11-re és az Injustice 2-re még nem kerítettem sort).

Gears of War 2

Sokkal jobb, mint az első rész. Egyedül még továbbra is az Uncharted nyerne a körítés és a lövöldeorgiából való kitekintgetés miatt, ráadásul még mindig túl szürkésbarna ez nekem (szemben a 4-5-tel), de kooperatívban végigdúlni még most is szórakoztató darálás. Kellenek kooperatívban igazi lövöldék is a Borderlandsek súlytalansága mellé. Splitscreenben azért az "ultrawide" nagyon zavaró tud lenni, nemcsak azért, mert a "másik képernyő" elcsábíthatja a figyelmet, de nehezítő tényezőt jelent az információvesztés is. Az utolsó két felvonást már online ejtettük meg.

A Way Out

Online co-opban már régen sor került rá, de most couch co-opban is előkerült. Még mindig példásan működik közös mókának is, és itt a splitscreen ugyanaz, mint az online, hiszen akkor is pontosan ugyanennyire "osztottak" az események.