Hozzászólások
Elsődleges fülek
Akkor a Ray Tréc majd jól menni is fog 22-ben a Ps5 rev2-n? :D
Kikergettek a rétre óra után?
Mondjuk az sem normális, aki láncs idején veszi meg a zászlóshajót. Egy év alatt a piac beárazza, ha van egyáltalán rá kereslet, és akkor kell eldönteni, hogy megfelel-e. Az enyémet is így vettem 90-ért, másfél évvel debüt után. Újonnan 170 volt. (megjegyzendő, pont úgy értékelődik le, mint a Samu S, most 60-ért adják-veszi használtan, 3,5 évvel láncs után. Mivel visszaigényeltem az áfát, ha most eladnám, egy tízest buknék az egész bolton)
Áldott jó gyerek voltam. Amikor szaladgáltam a folyosón, az igazgató rám szólt, hogy álljak csak meg, én meg szaladtam tovább, úgyhogy pár forduló után már nem volt csillag a fejem fölött. Szóval, papíron totál problémamentes voltam, amíg 11-ben el nem kezdtünk masszívan lógni. Ez azért lehet, mert a tanárok egyszerűen basztak vezetni a naplót, és kihasználtuk. Egyszer aztán bebuktunk, mert akivel lógtam, előtte reggel még találkozott az ofővel. Rögtön igazgatói intő, és ha csak egy órát is hiányzom, repülök - volt a fenyegetés, amit aztán nem kellett beváltaniuk, mert nem lógtam többet, meg egyébként is szartak rá. Minden esetre számomra valami csodálatos szabadságérzést adott, amikor bent kellett volna lennem, de nem voltam.
A másik srác szarabbul járt. Egész tanévre eltiltották az iskola utána dolgoktól. Szerintem titkon ezért meggyűlölt valamennyire engem, a családja meg még inkább rátelepedett a srácra, és egészségtelenül sokat kezdett velük "bulizni". Végül az anyja elől külföldi melóba menekült. Már visszajött, de most is olyan, mintha nem lenne az országban.
hívhatja barátnőnek
A zuhany alatt?
Ujját jól tartja, úgyhogy nálam négyes alá.
Arról szólt, hogy fehér terror ellen minden megengedett, gyilkolni is szabad jómunkásembereket, még ha az ítélet egy feltételezett jövőn is alapul. Remekül beleillik az aktuális agendába.
Van egy story áttekintést, ahol a végén mutatja az összes skint. Van szakáll nélkül, de tipikus T1 nope
Biztos felvetődött már, de jelzem, én örülnék egy "Szuper Képregényfilmek" topicnak, ahol beszélhetnétek dedikáltan eme remek és számos filmekről, én pedig unalmasozhatnám.
Ezt tartalomgyárosként mi tudjuk, de manapság már tök elterjedt a tizenéveseknél, hogy csak a nyomorult mobiljuk van. Így talán az igény is kevésbé fejlődik ki amúgy fogékonyaknál a tartalomgyártásra. Ellenben el lehet adni nekik a 8k kijelzőt meg a széthajthatós szart - mindet lehetőleg Kínából, hogy a legócsóbb legyen, egy év múlva úgy is másik kell.
Engedjétek el ezeket a hülyeségeket még legalább pár évig.
Van két haverom Csepelen. Egyikük karosszériás. Olcsón, maszekban dolgoznak, de ha nekem jó volt a 350z-hez, talán neked is megfelel.
Vegyetek kínait! Hátha :D
Egy újszülöttnek ugye minden új... ;p
Az átrozsdásodás garival csak az a para, hogy az amúgy már egy extrém dolog. Már az is régen rossz, ha egy 10 éves kocsin minden korrodált, mint állat - erre meg nem vonatkozik.
Már anno a hármas Preludera is adtak x év átrozsdásodás garit, ami tök szép, de a lemezt átlukadásához már ott is több kellett, ellenben manapság egy ilyen Hondát gyakorlatilag pár évente lakatolni kell fixen. Persze bassza meg magát kispénzű fehér ember, hogy 15 éven túl még nem küld mindent fixen a bontóba, de ez a realitás :)
Jobb kocsikon úgy is van a csomagtérajtóra gomb a távirányítón. Én a Madzüdánál inkább attól tartanék, hogy ez is eloxidál alulról, mielőtt kiérnék vele a pályanapra.
Nagyon durva. Egy benzinkúton láttam kb 10 éves Madzüdát. Lukas volt a küszöb! Mivel a gyáruk Hirosimából ered, érthető ezen bosszújuk a nyugat felé.
Úgy érted, jól pofán lennél- egy átalakítás esetén? :)
Ez valami új zakkanás, vagy az időjárással van valami, hogy Tompival együtt fullban toljátok?
Azért lennék tényleg csalódott egy minimálisan pimpelt játékmenet miatt, mért anno a StarCraft, még ha más megközelítésből is, de totál múltidőbe tette a Westwood addigi megoldásait. Nem sok létjogosultsága lenne a mai világban, kb nosztalgiából sokan mennek vele egy kört, aztán bezuhan oda, amennyien egyébként is tolják nosztalgiából. Az, hogy az Opennel nem játszanak, nagyban betudható annak, hogy az emberek nem ismerik vagy egyszerűen idegenkednek az új megoldások hallatán.
Az összecsukásos költözést az Open is tudja :)
Vannak a ballanszal komoly gondok, lásd pl Mammoth rush, de ami igen feltűnő még, hogy míg az Alliknak egy, addig a Komcsiknak 3 támadó repülő egységük van, míg a kiegészítővel behozott rakétás subbal már abszolút partiban vannak a tengeren is.
Ha a régi tudásodra lesz szükség, az rég rossz. Ha még nem is az OpenRA ballanszát hozzák át, az eredetit nincs értelme újra megcsinálni. Szükség van még a régiekbe beleillő új megoldásokra, taktikai lehetőségekre is, valamint olyan kényelmi dolgokra, amit a fenti verzióban már nagyon szépen megoldottak: pl a heliket nem neked kell egyenként újratöltened, szétmikrózva az agyadat, a repzajok távolságot tartanak egymástól a levegőben, stb. Multiban az is használhatatlan, ha az engi csak úgy foglalhat, ha már le van pirosig amortizálva az épület, és még ezer más.
Szóval, ezzel már szétverhetlek titeket?
Jah, biztos magánembertől, dobozzal az lesz. 15-el drágábban már élő bolti garis is van...
Herman Niller Embody
rwurl=https://grshop.com/media/catalog/product/cache/1/image/9df78eab33525d08d...
Kérdeztétek, milyen. Mivel még kényszerűen itt dekkolok a nyaralóban, be kellett üzemelnem, mert a fotel nem alkalmas órákon át való gépelésre.
Ifjonc koromban még a számítógép előtt is fotelben harcoltam, de így a B oldal határán már az én derekam sem bírja.
Hogy őszinte legyek, a lakásban volt egy megörökölt, de filléres IKEA székem, amelyről már apró levelekben hámlott a műbőr. Semmilyen ergonómiai kifogásom nem volt vele. A váll vagy fejtámasz nem hiányzott, van rendes deréktámasztása. Igaz, könyöktámasza csak jelzésértékű, így maradtam a lebegtetett bal karnál és a mellettem lévő asztalra helyezett jobbnál.
Úgy éreztem, az új lakásban, ha már mindenre egy valaggal költök, snassz lenne, viszont, ha már veszek, valami igazán jót veszek. Ezek a gamer récsing székek fel sem merültek az ízléstelen, bazári kinézetük okán. Egy barátom eldicsekedett anno a nyolcvanezres irodaszékével, de nem voltam elájulva tőle. Minden elemében lötyögött, és jobbat nem is találtam a mindenféle kommersz boltokban.
Az Embodyra azért esett a választás, mert a neten mindenütt körbedicsérték, és a kinézete is elég fenszi. Az árcédula már annál meredekebb volt. Az első ajánlat 420 + fa már túl soknak tűnt. Végül a másik hivatalos forgalmazónál sikerült lőni kedvezményt egy már kicsomagolt példányra 300 + fa térítés ellenében. Persze jól körbeszaglásztam, mennyire viseltes, de egy olyan széknél, ahol a huzatra is 12 év garit adnak, nem igazán aggódtam.
És most a székről:
Először is, bazi nehéz, és nem mindegy, hol fogod meg, mert az állítókart így simán letörheted. Ha az ember végre átlátja a személyre szabhatóságát, valóban azzá válik. Először ott van, hogy az egész hátlap a hátaddal együtt hajlik, ha terheled, de azt is be tudod állítani, hogy milyen ellenállással dőljön hátra és meddig. A finomhangolással be lehet lőni egy olyan egyensúlyi pontot, ahol nem dől veled hátra a szék, de ha mégis akarod, csupán egy lélegzetnyi erőfeszítés hátra vagy előre dőlni. Eközben kompromisszummentesen elérhető az, hogy a szék gépelés közben tökéletesen a hátadra simuljon, így megfelelő üléspozíciót biztosít. Megjegyzendő, hogy akinek van valamilyen ferdülése vagy hasonló egyeletlenség a hátában, annak a szék ergonómiai formája lehet, hogy túl szigorú lesz.
Ugyanitt megkövetem a fenti barátomat, mert az Embody karfája is lötyög. Mármint nem használat közben, mert a normális irányokba terhelve stabilan tart, de ha megfogod, meg tudod lötyögtetni.
A székben mostanság össze-vissza 10 órákat ülök naponta. Nem érzem úgy, hogy bármit szétülnék benne. Ha felállok, nem fog el jóleső megkönnyebbülés. Úgy vélem, ha nem is a megtestesült tökély, ez a maximum, amit székkel el lehet érni a derekam megóvása érdekében, a többi az életmódomon múlik.