Hozzászólások
Elsődleges fülek
Veralafutas írta: Csodás. A vicc az, hogy szerintem, minden nagyobb városban oda tettek kényszeresen egy kubista primitívségű kockát.
Győrben a városházzal
Szinte 100% hogy volt valamiféle terv az ilyen építmények között, megmutassák az elmaradott burzsuj építészetnek, hogy mire képes az igazi felvilágosult szocreál építészet.
Nálunk is a gyönyörű 1890-ben épült városháza mellé -egy ott lerombolt szintén 19-ik századi banképület helyére- sikerült odaszarni egy szocreál bérházat ami aztán rekordidő alatt rohadt közveszélyesre. Szerencsére már múlté de előtte évtizedekig "mérgezte" az emberek szemét.
És persze egy gyönyörű házsor is le lett bontva mert kellet a hely a lakótelepnek, úgy hogy kb 500 méterre volt egy majdnem ugyanakkora beépítetlen szabad terület.
De emlékszem a Budai várnegyedbe is sikerült anno pár iszonyatot beépíteni.
Nem. Egész jól kikapcsolt arra a szűk két órára. Ráadásul steampunk volt ami alapból emelt pár pontot rajta a szememben + maga az egész guruló világ koncepciója érdekes volt.
Moken írta: ez meg mi a képen?
Az Óvilág egy relikviája. Kiborg de közben valamiféle élőholt is. De azonnal egy Necron Flayed One jutott ez eszembe róla.
rwurl=https://m.blog.hu/wa/warhammer40k/image/Gerry%20k%C3%A9pek/flayed_one.jpg
Ráadásul hangját olyan jól el sikerül találni (nem amikor beszél hanem amikor üvölt) hogy felnőtt férfi létemre felállt a hátamon a szőr.
Nem értem miért kell egyfolytában az AC előtagot erőltetni.
Csináljanak egy fasza Open World vikinges kalandozós játékot és kész. Engem az AC-s dolgok nélkül is megvettek ezzel, de pl az Originsben is az egyiptomi világ vonzott be nem pedig az hogy AC.
Mortal Engines 2018.
Sokan lehúzták annak idején de szerintem egy egész jó kis kalandfilm és a steampunk világ csak még dob rajta egy kicsit.
Egyszer vagy -a világ és a gépezetek miatt - akár kétszer is meg lehet nézni.
A karakterek átlagosak. Hester oké Tom meg még járhatna pár évet a színművészetire.
Hugo Weaving(Thaddeus) meg kisujjból rázza ki a gátlástalan gonosz karakterét.
Ja és Shrike meg egy az egyben egy Necron Flayed One! :)
rwurl=https://vignette.wikia.nocookie.net/mortalengines/images/2/29/Shrike.png...
Noctedam írta:
We continue Layla's story. We have a lot of interesting new approaches to the present day story that we're excited for people to see. It's something I've wanted to see for many years and we finally had the idea in a way that we could pull it off, which I won't get into. But we definitely continue Layla's story. That hasn't changed.Ezt az Animus dolgot tényleg elfelejthetnék már... :(
Úgy vettem észre hogy ezt az egész Animus dolgot már az Ubisoft is nagyon szívesen elfelejtené. Minden részben egyre kevesebb és kevesebb időt töltünk a gépen kívül.
Sima történelmi játékokként sokkal jobbak lennének, ahogy a könnyvváltozatok is csak sima (alternatív) történelmi regények. Nekem mindig 1-2 pontot levont az élményből, hogy az egész valójában meg sem történik.
Ez egész jó kérdés...
Kinek melyik film volt a legnagyobb Oscar főbűn?
Én az Oscart ott engedtem el végleg amikor a FelhőAtlasz(Cloud Atlas) nem kapta meg meg legjobb maszkmesternek járó díjat, de a vele egyszerre induló Vaslédy(Teacher) bezzeg igen, amiben az idős Meryl Streepet egy idős nőnek sminkelték. :)
Anno mondták, hogy terveznek csinálni egy 3-at és majd abba lesz benne a teljes világérkép + a még hiányzó fő fajok (Káosz Törpök, Ogre Kingdom stb.) de azóta elég nagy csend van...
Van valami hír a Total War Wahammer 3-ról? Az 1-2 viszonylag gyorsan kijött de azóta kb semmi infó sincs róla, hogy egyáltalán haladnak-e vele.
Vajk írta: Habár a világ itt mégsem változik vele együtt, szóval totál bullshit logic. Igazából át is változhatna a sikeres Biffé - hacsak sikeres Biff nem adagolta már rég túl magát...
Az alapján, ahogy a 1986-os Biff kinéz nem hinném, hogy még élne a messzi távoli 2016-ban. :)
Reaper írta: Music of 40K YT channel
Vannak 10 óra hosszú "dalok" is. :DDD
Erről a régi Jaq Draco (Inkvizítor) sztorik jutnak eszembe, hogy amikor a tech papok egy barátjukat műtötték ás a Squat unaloműzőként elkezdte a népe egy rövidebb balladáját énekelni.
Kb 12 óra múlva szólt a Magos hogy a műtétnek vége de a Squat még addig sem ért a végére a dalnak. :)
RE@L írta: Ez a sok oldal az elmúlt napokban mind szép és jó, de Moff Tarkin végül buzi-e vagy sem?
Mi az hogy! A moffok nagy része még Taooinenál is melegebb és homokosabb volt!
Ezt a szálat Lucas egy új elő-elő trilógiában akarta kifejteni, de sajna a Disney deal miatt kukába esett az egész.
Vajk írta: Meg különben is rosszul veszi ki magát, ha egy gyerekfilmben zsidókat ölnek.
Igen ez is... Nem tudom Lucas vélelenül csinálta-e de az első rész 1-2 lénye mintha "kissé" sztereotipikus lenne. :)
Kezdve a nagy orrú pénzimádó szárnyas ürzsidóval de azért a Kínai akcentussal beszélő kezüket tördelő, fontoskodó Kereskedelmiek se semmik.
De amúgy is a nagy Qui-Gon volt idióta. Ha kijelenti Wattonak, hogy "Visszük a gyereket meg az anyját is PUNKTUM" Watto vajon mivel állította volna meg?
Főleg a hogy végén a gatyájába rottyantott a Huttok felemlegetésére. Ne próbája nekem senki sem bebeszélni, hogy két jedi nem tudta volna ezt véghez vinni.
Ráadásul a rabszolgaságból mentetek volna meg őket, amivel még akár meg is indokolhatták volna a dolgot ha a tanács kérdőre vonja őket.
Sunyi írta: Ezen én is filóztam, hogy Ani is kiválthatta volna az anyját padawan korában is. De nem, kivárta azt, amíg meg nem érezte hogy szenved.
Ez anno már kölyökként is eszembe jutott. A 10+ év alatt vajon mi akadályozta meg anakint hogy utána nézzen az anyjának?
A minimum az lett volna hogy valahogyan kiváltatja őt onnan. A jedik azért mégis csak a "jófiúnak" számítanak szóval nem hiszem, hogy megtagadták volna a kérését.
Sőt megoldhatták volna ők maguk is már előre. Kb a full Republic hátuk mögött áll akkor még szóval egy ilyen "gyámhatósági" ügy nem hiszem, hogy túl nehéz lett volna. Kiváltották volna Shmit és simán el is vihették volna valami nem annyira balhés bolygóra, egy takaros házba + némi évjáradékkal stb.
Még ha szartak volna is rá magasról azért annyi leeshetett volna a jediknek hogy valami meghatározó prófécia lehetséges beteljesítőjére azért illene legalább minimálisan vigyázni.
Azért Watto nem tudom hogy nem kapott fénykardot a seggébe a "Jéé hogy megnőtt a kicsi Ani! Hogy édesanyáddal mi van? Hát őt eladtam." mondat kiejtése után.
Ez is egy Lucas féle marhaság.
Eközben a dicső murikában!
rwurl=https://img-9gag-fun.9cache.com/photo/aV0Gpm2_700bwp.webp
Amúgy még a 90-es években olvastam először Stephen King: A Köd (The Mist) című 1980-ban kiadott novelláját. (Egy kisvárost tiokzatos köd borít be amibe kimenni életveszélyes.)
Na abban volt egy csoport ember akik állandóan egymás között konspiráltak és élből elutasították, hogy bármi is baj lenne a furcsa köddel. Olyan szinten, hogy kb az orruk alá nyomott bizonyítékokat sem hitték el és nagy részük később ki is ment a ködbe (MERT HÁT NEM VESZÉLYES ÉRTSÉTEK MÁR MEG!) hogy szörnyű halált halljon.
A főhős (vagyis az író) ezt a csoportot végig "Lapos Földesek" -nek nevezte magában. Én a boldog és ártatlan 90-es években nem értettem hogy mire fell ez az elnevezés.
Most kb 20 évvel később 2020-ben végre örömmel jelenthetem, hogy megértettem hogy miért volt szitokszó a Laposföldes King 40! éves regényében.
Már régebben is hallottam róluk de a netflixes "Behind the Curve" c dokumentumfilm megnézés óta kb sokkos vagyok, az emberi hülyeség ilyen szintű megnyilvánulásán.
De ezek szerint nem új keletű a jelenség ha már 1980-ban is feltűnt egy könyvben...
Most a teóriákat félretéve amilyen manipuláló egy fazon volt, ez akár még el is képzelhető Palpitól. De nekem jobban tetszik az eredeti megoldás avagy nem kell mindenbe összeesküvést belelátni.
Anakin alapból egy nagyon labilis fazon volt. Ha nem lett volna a prófécia páros lábbal rúgták volna ki az első napon. :) Ebből a szmepontból jobban illik az életútjához a spontán rablás.
Amikor bizonyos jelek arra utalnak, hogy hamisítvánnyal állunk szemben.
rwurl=https://img-9gag-fun.9cache.com/photo/a85rXZ3_700bwp.webp
Nekem Merkúr Tündér volt a kedvencem. :)
Mondjuk utólag visszanézve akkoriban még nagyon a "hét szörnye" stílusban mentek az évadok.
A rész elején feltűnik a gonosz Királynő/Nagyúr stb. egyik pribékje akiket némi rész közepi Slice of Life után a végén mindig lezúznak az esetek 90%-ban mindig főhős a Lunáris Prizmával. :)
Sunyi írta: Tippre 30mm-es légvédelmi repeszromboló tuning a repeszromboló RPG fejen. Mert hogy azt hiszik ettől nagyobbat pukkan.
Kíváncsi lennék, hogy a rakéta stabilizálását mennyire qrták el egy ilyen tuninggal. Kicsit orkos lehet, hogy össze-vissza repült spirálban kanyarogva, de ha talált, akkor nagyobbat pukkant 1 ezrelékkel. =D
De legalább szép nagy dakkát ütöttek össze a skacok. :)
Veralafutas írta: Ugye az az indok, hogy ezzel az archiválással védik az adatot. Manapság mikor felhőkben redundásan lehet tárolni, és a papír se éghetetlen, nem látom érvényesnek az indokot. Ráadásul egy felépült infrastruktúránál ez már környezeti felhasználás szempontból is jobban jön ki, a helyspórolásról, adat kikeresésről nem is beszélve.
Na de elég egy kósza atomháború hogy az EMI lelője az egész felhőt! Na ugye! :)
Akkor ezek szerint a Blizzard sikeresen kinyírta még egy nagy mítoszát is. Mármint azt hogy ha véletlenül nem megfelelő a játék akkor javítják, amilyen gyorsan csak lehet.
A mi cégünk is átállt papír mentes adatfeldolgozásra.
Ez azt jelenti hogy egy digitális rendszer állítja össze a szükséges dokumentumokat a megfelelő adatokból.
Ezt követően ezt mi kinyomtatjuk (néha több száz oldalt is) hogy a megfelelő emberek alá tudják írni, majd ezt követően bescanneljük, miközben mappákba lefűzzük a papírokat is és voilá! Papír mentes adatfeldolgozás! Vagy izé várjunk csak...
Eugénia úraszonytól szerintem ma este rémlámaim lesznek.
Vajk írta: Tiszta sor, de akkor legyen az, hogy csak akkor sárgul a szemed, ha már elértél egy lelki mélységet sithként! Meg mondjuk, amikor még csak kezdő sith vagy, csak akkor ütközik ki, amikor tombol benned a sötét oldal, míg amikor már fullban tolod, akkor annyira átjár folyamatosan, hogy már reggel is így kelsz.
Plapi is mennyi Visine szemcseppet elhasználhatott reggelente, mielőtt emberek közé merészkedett volna. :)
Doku is nyomta az erővillámokat meg a többit aztán mégsem hipózódott ki az arca. :)
Sunyi írta: SW Ep2 a gyerekekkel.
Hát a közepét végig unták, a legvégét szerették. A CGI jobb volt pár fokkal az ep1-hez képest, de még mindig lemászik a képernyőről.
Palpi/Sidiusnak meg mi lett az arcával? Ahogy közeledik a felfedése úgy gonoszul az arca? Oké, hogy kb. 10 év telt el a történetben a ep1- és 2 között, de ettől nem csak megőszült, hanem piros lett a szeme körül, meg a szája is.
rwurl=https://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/e/e5/Ian_McDiarmid_as_Palpatin...
Emlékszem már annak idején ment az ötletelés meg a rajongói teóriázás hogy a sötét oldal használata rohasztja le az arcot idővel és azért néz ki a a "jelenben" Palpatine úgy ahogy.
Annyira népszerű volt ez a teória, hogy még a Kotor 1-2 játékokba is bekerült az arc torzulása ha a setét oldal felé húzol.
De aztán Lucas kidobta az egész teóriát az ablakon és amikor kiderült, hogy Palpit a saját villámai torzították el.
Noctedam írta: Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge
Talán idáig ez a legjobb MK film, amit valaha láttam! WB nem tud hibázni animációs részlegen.
Rip and Tear unil it's done!
Az Arrivalt én sem szeretem. A képi világa remek de a film valójában csak egy hatalmas lufi. De a Blade Runner 2049 hatalmas favorit. Ha a Dűne is hasonló stílusú lesz akkor már megvettek.
Dante írta: Birds of prey
Hol vannak az idok, amikor lehetett tokos noi karaktereket latni a vasznon mindenfele feminista gyoker agenda nelkul?
Miert van az, hogy Sarah Connor tudott anelkul is legalabb annyira tokos lenni, mint Schwarzi anelkul, hogy mindenfele jelszot es szlogent bofogott volna ketpercenkent?
Ellen Ripleyről meg már nem is beszélve. :)
Nem nagyon látom, hogy hol lenne ebben Lovecraft.
Vagy a rasszizmus miatt? Mert akkor menjenek picsába a készítők.