Hozzászólások
Elsődleges fülek
mekkora stalker mindenki :D Amúgy van hivatalos profilja facen meg instán ott lehet követni :)
Sárban futni amúgy az elején rossz, amikor már totál víz és sár a cipőd meg a lábad, akkor már nem zavar :D
Nem is látszódik a képen a neve, vissza lehet fejteni a linket vagy mi? :D
Amúgy egy mocskos jogász ő is :D
Na vagy 4 év után újra részt vettem egy futóversenyen. Facebookon jött szembe pár hete egy kisebb vidéki terepfutó verseny hirdetése, nagyon szépnek tűnt a táj, mostanában sikerült rendszeressé tennem a futásokat (úgy néz ki évek óta először meg lesz a havi 100 km), és mivel nov. elején menni fogok első Spartan versenyemre Veszprémbe, úgy voltam, hogy előtte jó lenne tesztelnem magam. Barátnőmnek meg ugye nem kell kétszer mondani, ha futóversenyről van szó (főleg ha terepen), így együtt mentünk, ő 21 km-t én 10.5 km-t futottam.
Sikerült kifogni az év eddigi legpocsékabb időjárását, végig esett az eső, minden full sár, a mezőkön hatalmas pocsolyák, már a rajtban eláztunk teljesen :D Én mondjuk imádtam ezt :D
Előzetesen egyetlen célom volt, hogy úgy fussam végig a távot, hogy nem állok meg sétálni egyszer se. A brutálisan nehéz talaj ellenére ezt sikerült abszolválni, utolsó 2 km-en még - pólók meg felszerelés alapján - pár rutinosabb terepfutót is leelőztem, de a cél előtt 700 m-el már iszonyatosan elfáradtak a lábaim, 110 kilósan ilyen talajon nagyon nagy kihívás volt.
Az időm 10.5 km-en 59:19 lett, ami 5:36-os tempót jelent. Én előzetesen 5:20-as tempót szerettem volna, de ilyen időjárási körülmények között ez sztem egész jó volt. Ráadásul az eredményhirdetésnél óriási meglepetésünkre kiderült, hogy 5. lettem a korosztályomban, így még oklevelet is kaptam meg kihívtak dobogó mellé. :D
Barátnőm félmaratoni távon pedig megfutotta az abszolút női legjobb időt, ráadásul pályacsúcsot is futott a szörnyű körülmények ellenére:
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/122814173_204363427724839_2894319366571848742_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=339mBx6fHqEAX_WHZBi&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=46266b2ccb2700fcbcd67ec2e5f41818&oe=5FBC56B3
szerk: miért nem lehet már médiaként facebookos képet beilleszteni?
hmm ez nem is néz ki rosszul
Jah, lenovoról csak rosszat hallani. Mondjuk remélem céges adatokat nem tárolt a laptopon a kolléganő...
Lehet garanciával is jobban jár valaki külföldön a hazai ügyfélszolgálatokat ismerve...
100x jobb az index mióta elment a régi slepp, régen állandóan közönséges szövegek, címek voltak, millió helyesírási hiba, és gyakran futottam bele olyan konkrét hazugságokat tartalmazó cikkekbe, hogy majdnem agyvérzést kaptam a dühtől. Új index-nél elején nyilván volt egy kis kapkodás, de mára teljesen kiforrta magát és pár oknyomozói cikken kívül a színvonal magasabb, mint volt. Persze, néha érződik, hogy finomodott a narratíva, de sztem még így is semlegesebbnek hat fényévekkel, mint az előző.
+Magyarországon jellemző, hogy 3x drágább autót vesznek mint amit megendhetnének
És ez az ember vagy az ország hibája?
Mostanában a legtöbb SUV-ban női sofőröket látok :) Bár végül is apu ezzel még jobban tud kompenzálni, ha a nőnek veszi :D
Ez nudli nemzetközi szinten még. A Loki-nál anno létrehozták a labdarúgó akadémiát a BL pénzből, meg el is tették zsebbe egy részét, aztán most Nb2-ben vagyunk, pedig 10 éve az a 4 milliárd is szép volt.
A Fradinál a költségvetés úgy néz ki most arra elég, hogy reális eséllyel induljanak minden évben az EL csoportkörért, és ha jól jön ki a lépés, akkor esetleg BL playoffig is eljuthatnak. De ezt a költségvetést még bőven duplázni kellene legalább...
Mire ide jutunk, az azt feltételezné, hogy annyi modern, jól felszerelt, biztonsági cuccokkal telerakott kocsi mászkál az utakon, hogy teljesen irreleváns lenne sok jelenlegi kérdés.
Csak profitált belőle az emberiség, teljesen indokolt volt, a történelem produkált ennél sokkal csúnyább dolgokat, pl. indián holocaust. Ha ez a radikálisan vallásos barbár népség nem ért másból, akkor ilyen eszközökhöz kellene folyamodni, mert egyébként saját sorsunkat nehezítjük meg. Teljesen szétesik a nyugati társadalom a saját maga alkotott szabályrendszere alatt, a többi kultúra meg röhögve használja ki a gyengeségünket.
Sztem a gázolások száma annak is köszönhető, hogy USA-ban iszonyatosan sok SUV van. És az ottani SUV-ok nem olyanok, mint az itteniek, hanem sokkal nagyobb behemótokkal járnak. Az X5-öt itthon ha egy Toyota RAV4 mellé rakom akkor óriásinak tűnik, kint az X5 kb. az itteni RAV4, de talán még durvább is a különbség.
Itthon tipikus baleseti forrás, hogy a belső sávban haladó autós nem fékez le a gyalogos átkelőhelynél, miközben a külső sávban haladó átengedi a gyalogost. Na ha egy SUV-ban ülsz, akkor a gyalogos is látja, hogy jössz, meg te is látod, hogy ott a gyalogos, nem takarja ki a másik kocsi.
Ez a környezetvédelmi szempont meg óriási marketing duma.
Ha jót akarsz magadnak meg a családodnak, és van rá keret, akkor SUV-ot kell venni, ha csak nem akarod a sportautós énedet kiélni még 40+ is. Amúgy is már szinte mindegyikből van hybrid.
Egy-egy kisebb taktikai atomot Mekkára és Medinára - előzetesen figyelmeztetni őket pár nappal, hogy el tudjon húzni, aki akar - aztán egy AMERICA FUCK YEAH zászlót elhúzni a levegőben és ennyi volt az iszlám. De hát 21. században már nem lehet ilyen egyszerűen intézni a dolgokat sajnos :\
Te azt írtad, hogy zabálja a benzint, meg nem praktikus, stb. Ezek közvetlen és közvetetten anyagi megfontolások, nem azt mondom, hogy nem lenne itt sok embernek pénze megvenni, de pont az ilyen szempontok mérlegelése miatt nem teszik. Olyat meg valszeg senki sem csinált még, hogy azért nem vett meg egy autót, hogy egy karambol esetén több esélye legyen a
másiknak :D
Egyébként a magasság nem csak azért jó, mert kényelmes ki-beszállni meg nem ér le az alja, ha lehajtasz az úttestről, hanem mert átlátsz az előtted lévő forgalmon, sokkal hamarabb észlelsz dolgokat, ezáltal jóval biztonságosabban lehet vezetni.
De mire számított az arc? Elvileg még tudta is, hogy bele lehet ebbe halni. Franciaországban ez nem játék, és tudom most jön a klasszikus áldozathibáztatás beszólás, de úgy látszik a liberális arcok nem fogják fel, hogy a világ egy sötét és gonosz hely, ahol nem áll ott minden utcasarkon a rendőr, hogy biztosítsa a jogaidat. Aki életrevaló az alkalmazkodik a körülményekhez, nem pedig "csakazértismegmutatja".
Brutál gyors a cucc :O Ég és föld az oldal használata így!
SUV-okat csak az szidja, aki nem engedheti meg maganak :D legjobb dolog a suv, ez milyen mar h az en tulelesi eselyeimet csokkentsem azert, h masnak nagyobb legyen. Olyat meg eleg ritkan olvasok, h suv gazol halalra gyalogost... fogyasztas meg mestersegesen felfujt dolog, boven vannak fontosabb dolgok egy kocsival kapcsolatban, a vasarloi kornek meg aztan plane.
https://hvg.hu/cegauto/20201020_700_loero_es_zold_rendszam_itt_a_porsche_panamera_turbo_s_ehybrid
Na erre vagy Q8-ra cserélném verdát <3
Sztem ebben a srácban nem az az irritáló, hogy szereti a fact, hanem az egész stílusa :D A tipikus turbomeleg.
Like this:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=e3h6es6zh1c
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Le Til kúrián házasodik az összes környékbeli pózer kis köcsög :DDD Meg állandóan "elit bulikat", szilvesztereket, stb. szerveznek oda. Istenem mit nem adnék, ha ebből lenne valami :D
Két kis homár (tényleg azok) viszi amúgy az egészet, egyik a polgi ribi fia :D
tényleg, akkor onnan volt ismerős. Pedig abban milyen aranyos volt.
főszereplő legantipatikusabb arc, akit csak el tudok képzelni...
bbbbbboring. Jöjjön már valami értelmes gameplay újra.
Jah, 300-400km körül mondják, hogy cseréld, de én csak a nagyon jó futóktól hallom, hogy ezt nagyjából betartják, a hobbi futók azért el szokták vinni 1000-ig is. A futóedzőm most lett 2. SPAR Maratonon női abszolútban, ő heti 150 kmeket fut :D
Több cipőt tartani is jó dolog, váltogatni, hogy melyikben mész futni, ez jót tesz a cipő élettartamának is, meg elvileg a lábadnak is.
Nekem 55k volt a mostani fő cipőm, van mellé egy 40k-s másik asics, bár annak más a talpa, de én erre nem vagyok érzékeny különösebben. Terepfutó cipőből akarok most bespájzolni, csak olyan rossz, hogy barátnőm ingyen kapja a legjobb modelleket most, én meg fizessek értük egy csomó pénzt :D Bár most azok is jó akcióban vannak.
+1 a futas nem annyira olcso, mint sokszor hangoztatjak, de ez sok dologtol is fugg. Elejen kell egy legalabb 30000 koruli cipo (most eleg sok helyen nagy akciok vannak, az 50 ezres cipoket is be lehet zsakolni 40 alatt), ami mondjuk 1-1.5 evig ki is tarthat egy hobbifutonal, de aki rakap a futasra annal mar joval kevesebb ideig idealis. Aztan a futoruhazat megint valtozo, elejen el lehet lenni olcsobb darabokkal, de idovel el tud szaladni a lo, ha rakapott az ember :)
Viszont en barmilyen mas edzes melle beiktatnam a futast, csak nem mindegy milyen formaban.
Az ilyen kisebb boka, csuklo seruleseket akar tobb mint fel ev utan is erezheti az ember valamennyire, de ettol meg terhelhetoek, en csuklomra estem ra durvan egy focin es kb 2 het utan mar fekvoztem vele siman, de majd egy evig ereztem neha, ha feszitgettem.
de gondolom egy vagyonba került megtölteni azt a 6 nm-t :)
Nekem csomó ismerősöm van aki órabuzi, én leragadok ott, hogy szép vagy nem :D
Egyedül egy Omega Speedmaster Moonwatch hozna lázba, de biztos vagyok benne, hogy mindig lesz jobb helye a pénznek. Mondjuk én semmit nem gyűjtöttem soha, szal lehet bennem van a hiba.