Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ubisoftnál is voltak.
Csak ugye az az érdekes, hogy mindegyik sztori úgy kezdődik, hogy a nő elmondja, hogy "a kollégák leitattak a céges bulin"...
És ugye ehhez kapcsolódva ne felejtsük el a kiindulópontot: Rowlingot.
Rowling ugye amellett, hogy hardcore feminista, kifejezetten tett gesztusokat az LMBTQ-közösségnek is -- változtatott bizonyos karakterei szexuális orientiácóján, talán még bőrszínén is bizonyos esetekben.
Az egyetlen hibája az volt, ha jól emlékszem, hogy valami olyasmit volt képes írni, hogy csak a valódi nők tudnak menstruálni...
Remek összefoglaló a folyamatról.
De, ami kérdésként ilyenkor felmerül bennem, hogy milyen kisebbségekről beszélünk pontosan?
Nők, négerek, cigányok, fogyatékkal élők? Vagy az önmagát tizenkettedik neműnek képzelőről?
Problémát jelentett valaha például a melegek munkahelyi pozíciója? Jellemzően senki nem is tudta róluk, hogy melegek, bizonyos iparágakat (divat, média) meg egyenesen ők uralnak.
Kicsit úgy látom, hogy persze, sokszor bizonyos kisebbségi emberkék nincsenek megfelelően képviselve, de nyugatról az látszik, hogy sok esetben meg valójában a kékhajú semleges nemű levágott fütyijú fiúlánynak a világgal van baja (azért lett belőle ez), és valójában nem alkalmas semmire, beilleszkedésre sosem lesz képes mert munkahelyi szociális létre alkalmatlan, viszont előjogokat vár a semmire, aztán amikor ez nem valósul meg, előhúzza a cancelt, egy jól behatárolható hangos réteg meg odaáll mögé, mert ma már a képmutató jóemberkedést itt lehet elérni, a nők / négerek / fogyatékosok / hajléktalanok és most már a zsidók sem igazán érdeklik őket, kiestek a pixisből.
Amennyire én látom, a játékiparban pont nagyon jól behatárolható, amikortól ez a mentalitás kezdett uralkodni a klasszikus berendezkedés helyett, elég csak megnézni a Blizzardot, hogy vált egykor a világ legjobbjából az utóbbi évekre önmaga árnyékává.
A Guardian indított egy "person of the year" szavazást, ahova (úgy látszik) bárki nevezhetett bárkit egy formon. Azonban JK Rowling nagyon átvette a vezetést, úgyhogy gyorsan bezárták a szavazást.
Függetlenojjektív nyugati média nektek.
https://wegotthiscovered.com/movies/j-k-rowling-tops-person-of-the-year-...
https://www.theguardian.com/media/2021/dec/15/tell-us-who-is-your-2021-p...
Bőven vegyes volt szerintem is. Egyrészt nő, másrészt Bill Clintonnal közös fotó van az asztalán. Egy későbbi migránsozós mondattal jött be inkább egy Republikánus vonal.
De pl. szerintem azért sem egyértelműen Trump kifigurázása, mert Trump tipikusan az a figura, aki rögtön az élére állt volna ennek, és valószínűleg a lehető leglátványosabb módon bombázza szét az aszteroidát, amit valahogy még fel is vetetett volna több kameraszögből, hogy a végén nem csak Amerika de az egész emberiség megmentőjének fesse le magát.
Faszt Hugo Weaving legendás elf volt :DDDDDD
Viccet félretéve, szerinten Blanchett ott nagyon jól hozta a földöntúli ethereal szépséget. Szerintem ez sokkal inkább elfes, szent és nem profán szépség, mint mondjuk a Tauriel vagy a Liv Tyler, akik basznivalóbbak persze, mert profánabb a minőségük.
Hmmm... terveztem mostanában sütni egy steaket, ez kiválóan hangzik amellé... is :O
Moken írta: A CGI stúdiók a filmgyártás legnagyobb kurvái, hogy ilyeneket hajlandóak elkészíteni, és nem mondják azt a barom stúdióknak, hogy EZ NAGYON HÜLYÉN FOG KINÉZNI, ezt nem fogják bekajálni az emberek. De nem, szó nélkül elkészítik ezt a sok hulladékot, aztán panaszkodnak a túlórára...
Erről egy kőműves barátunk jut eszembe, aki rendszeresen mondja, hogy gyakorlati építkezést közelről még nem látott építőmérnökök milyen lehetetlen elvetemült faszságokat képesek megálmodni papíron, és hogy neki kell elmondania, hogy te figyelj már, ezt gyakorlatilag lehetetlen megépíteni, vagy ha meg is lehet, a gyakorlatban kurva nagy szar lesz ezért meg ezért meg ezért... Tippelj, hányszor hallgatnak rá :D
Én ennél sokkal rosszabbakat tapasztalok. Azt látom, hogy az emberek nagy része, hogyha valamiféle érvényes gondolatot, bármi tényleges mondanivalót akarsz közölni, még ha ezt szög egyszerűen fejezed is ki, akkor sem értik... nem tudják feldolgozni, ettől valószínűleg beindul valamiféle védelmi mechanizmus az agyukban, és elkezdenek tök másról beszélni. Csak az érvénytelen, a felületes, mondanivaló nélküli locsi-fecsizés működik úgy érzésre kábé az emberek 80%-ánál, de aztán lehet optimista voltam ezzel a számmal...
Érdekes volt ezeket hallani, mert ugye alapvetően én is csak sejtettem (sosem írtam hosszabb sztorit, mondjuk rövidebbet se), hogy ilyen dillemnák lehetnek, főleg a kezdőbb íróknál.
Én alapvetően a legtöbb dologban az előre tervezést preferálom, gyanítom így lenne történetírásnál is, de valószínűleg sosem fogom kipróbálni :)
Neeeeee :DDDDDDDD Darth Jones :DD
5,8... sorry alapvetően pont leszarom amúgy, hogy mi egy film/játék átlag értékelése, de ennek a követése most mégis valami különös satisfactiont okoz :D
Amúgy Ladik fejtette ki eddig a legjobban és legrészlétesebben sztem! :D
Vajk írta: Lehetségesnek lehetséges. Minden időráfordítás kérdése, de ha gyorsan és váratlanul jön a siker, és nyomni kell, értelemszerűen lesznek ilyen dolgok.
Neked pl. megvolt a fejedben az egész sztori, amikor leültél ténylegesen írni? Nem változott menet közben? Tényleg érdekelne, mert én ezt úgy képzelem el alapvetően, hogy kitalálhat az ember előre sok mindent, de gondolom menet közben a sztori "írja saját magát", tehát olyan dolgok jöhetnek ki a részletek kidolgozása közben, amire lehet, hogy nem számítottál előtte.
Aztán lehet, hogy túlgondolom :D
De vehetjük példának Tolkient is. Ha jól emlékszem, a Szilmarilok végén van nagyjából két mondat, ami a Gyűrűk ura története, és kábé annyi, hogy visszatért az emberek ura, előkerült a gyűrű, megsemmisítették és Szauron off. Tehát alapvetően biztos, hogy megvolt a fejében a sztori, de vajon biztos úgy jutsz el A-pontból B-pontba, ahogy azt az első sor megírásakor gondoltad?
És egyébként az a jó sztori, ami nagyon alaposan meg van tervezve, vagy ami organikusan növi ki magát? Legalábbis mondjuk egy regénysorozat esetében, mert nyilván egy filmnek minden másodpercét meg kell tervezni alaposan, de alapvetően egy jól működő regénynek is van egy struktúrája - ennek antitézise például a Gyűrűk ura, ami szerintem pont azért lehetett elképesztő élmény, mert egy anti-profiíró anti-regény.
Kábé ez jön le a filmek alapján is.
Igazából ha jól van összehozva, engem olyan túlzottan nem zavar. Mármint... én úgysem hiszem el, hogy valaki előre kitalál egy 6-7 részes könyvsorozatot, amikor még azt se tudja, hogy az elsőt egyáltalán kiadják-e vagy nem.
Azt még el tudom hinni, hogy talán van valamiféle kép az író / írónő fejében, hogy nagyjából merre fog menni a sztori, még azt is, hogy esetleg néhány főbb pont megvan előre, de részleteiben nagyjából kizártnak tartom, hogy ennyire előre tervezhető legyen egy ilyen hosszú történet.
Megtekintettem én is, kellemes kis film volt. Igazából jobbra (talán humorosabbra?) számítottam, nem egy kiemelkedő alkotás, de így az ünnepekre lazulásnak teljesen rendben van.
Cate Blanchett még mindig nagyon jó nő :P
nah, mán' 5,9 az imdb úgyhogy Bandit elvesztettük :(
de, ez kurva menő!!
és egyben gecijó ötlet, hogy mit adjak ajándékba legközelebb, úgyhogy köszönöm!
Túl meta vagy már nekem te is :D
Megvolt ma délután egyébként a Reloaded és a Revolutions újranézés. Mindkettőt sokszor láttam már annak idején, de az elsőt meg se tudom számolni hányszor, mert tényleg az egyik alltime favorit filmem, úgyhogy azt most kihagytam.
Tartottam attól, hogy úgy felnőtt fejjel kellemetlenek, gagyik és cringe-ek lesznek, de nem voltak azok. Volt persze néhány párbeszéd ami ehhhh, de alapvetően most azt tudnám mondani ezekről a filmekről, hogy nagyon érdekesek, még úgy is, hogy az ember alapvetően tudja mi fog történni, mert látta már. De nagyon érdekes a sztori, érdekesek a karakterek, és úgy általánosan fasza az egész, még ha nyilván jóval sekélyesebb is mindkettő, mint az első rész.
Zoo-nak igaza van abban így utólag, hogy a Revolutions unalmasabb, talán túl sok egyszerre a zionos harcolós rész, amihez a néző érzelmileg nem tud elég közel kerülni a fontos karakterek híján, akik ugye nincsenek ott.
Viszont a Reloaded autós üldözése az elképesztően fasza a mai napig, és részemről a bunyós lövöldözős részek sem vesztettek szinte semmit a varázsukból.
És tényleg az a stílus, a letisztultság, a menőség és a zene - Don Davis, de hiányzik az újból, ahogy mondjátok. Ezek együttese. Ez volt a Mátrix. Csak ez a szimpla kis bunyós jelenet önmagában a coolságával, a zenéjével, a koreográfiájával, a fényképezésével többet ér mint az egész új film:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=qQGerZE3bhs
És akkor ne felejtsük a Revolutions végéről ezt a zenét, ami AHHHHHHHHHHHHHHHH
plusz ugye a turbo az összkerekes, ott is mindenféle clever elektronikával, ami azért megkönnyíti a havas menőzést
ezzel együtt persze valószínűleg én így is a falban végezném az első kanyar után, szóval ettől még riszpekt azért jár
Nagyon kedves gondolatok. Az éjféli Istentiszteleten meg fogok emlékezni róla egy imában. Isten nyugosztalja. Részvétem.
Köszi Mozes & LY ez így sokat hozzá tett. Ne legyen félreértés, nem kötözködni akarok, alapvetően tökre tetszettek a filmek, csak pusztán a filmek alapján a világ működése nem jött át egészen.
Mert ugye az elején még úgy tűnik, mintha a varázsvilág kvázi egy másik "dimenzió" lenne, ahová a vonaton lehet átmenni, mint egy csillagkapun, de aztán később meg tulajdonképpen nagyjából megszakítás nélkül átjárnak a kettő között, így ez nem állt össze.
Voldemort tehát tulajdonképpen egy sztenderd nárcisztikus személyiségzavaros pszichopata náci? A klasszikus elemek megvannak: már gyerekként nagyon intelligens, lenézi a többieket, ravasz, manipulatív, megnyerő fellépésű, stb.
Majd ha újranézem a filmeket, még biztos jutnak eszembe dolgok (gondolom a következő napokban úgyis adják majd őket :)), de ami még így hirtelen beugrik kérdésként, az a halál ereklyéi.
Ez valahogy a filmben úgy a semmiből jött, mintha akkor ki kellett volna ezeket találni, és egy flashbackben megmagyarázni, hogy mik ezek az új csodafegyverek Voldemort ellen (maga a rajzfilmes flashback tök jól volt megcsinálva, tetszett, csak ugye ezek a magyarázós flashbackek a sztori végéhez közelítve mindig azt az érzést adják, hogy hát ezt utólag találtuk ki). Ez a könyvekben jobban fel volt építve?
Nem vitted túlzásba az OP-t :D
De akkor így hirtelen a kérdéseim, amiket nem értek a filmek alapján (a könyveket nem olvastam). Majd biztos lesz még több is :))
- Szóval nem egészen tiszta a mágiavilág meg a valódi világ kapcsolata. Hogy bizonyos dolgokat látnak a muglik a varázsvilágból, bizonyos dolgokat meg nem? Mi az ami átjöhet? Tehát pl. ami így az utolsó filmekben van pusztítás a valódi világban meg mittomén, azt a hétköznapi emberek hogy élik meg?
- Ehhez kapcsolódva. Mi Voldemort célja tulajdonképpen? Ő a valódi világot is meg akarja hódítani, vagy csak a varázslósat?
- Voldemort is át tud jönni a valódi világba? Miért nem csalogatják át és lövik szét AK47-tel, vagy dobnak rá egy bombát? Vagy miért nem visznek át azon a buzi vonaton egy atomot és basszák rá Voldemort kastélyára?
- Miért tűnik Roxfortban minden tapasztalt mágus meg tanár teljesen balfasznak és fogalmatlannak? Gyakorlatilag amikor már Voldemort a saját anyjukat dugja éppen seggbe az orruk előtt, még akkor is azt hajtogatják, hogy nincs itt semmi látnivaló, dehogy tért vissza Voldemort.
- Tulajdonképpen mi volt az értelme annak, hogy Alan Rickman karaktere kettős ügynök (?) volt?
Te HP szakértő vagy egykomám? Vagy van itt valaki, aki annak vallja magát? Csak mert nem csak az új Matrixot, hanem a HP filmeket sem értettem soha és lenne csomó kérdésem :D főleg ha esetleg még van rá dedikált topic is?
majd ha ráérsz fejtsd már ki légyszi, hogy az elején a meta önreflexív poénok után mi volt a jó a filmben ... :D tehát hogy mi volt a történet, ki volt az ellenfél és mit csinált, miért történt ez az egész, milyen karakterek voltak ennek a mozgatórugói, vagy igazából bármit, ami értelmet adna ennek a rettenetnek :)
mert kétségtelenül, ha a meta mindfuck része az, hogy lefektetik, hogy a folytatások / remake-ek szarok, és ez is az lesz, akkor sikerült, mert tényleg szar., és akkor valóban über meta a film. Csak ezért mondjuk nem kellett volna megcsinálni egy filmet, mert ezt enélkül is tudtuk :D
csak mert egyébként tudom, hogy jó az ízlésed filmek (és játékok) területén, de aztán lehet hogy valami érzelmi instabilitásod van és meghatott ez az elbaszott romantikus film, ami még annak is rossz igazából :D
aztán tényleg lehet én vagyok teljesen kiégve, de komolyan azon a 15-20 kábé percen kívül, amikor a meta poénokat nyomják, tényleg nem tudok értékelhető dolgot mondani :( konkrétan ha visszagondolok jelenetekre, például arra, hogy az elöregített Will Smith felesége milyen hosszan magyarázza a semmit, és hogy ha nekem ezt újra meg kéne néznem, akkor inkább keel me.
Jön a metoo új korszaka. Egy nő szexuális zaklatást kiált, mert állítólag letapizták a Facebook virtuális világában, a Meta VR-ban. Tbh, nem tudom kíváncsi vagyok-e az emberiség következő évtizedére.
Woman claims she was virtually ‘groped’ in Meta’s VR metaverse
https://nypost.com/2021/12/17/woman-claims-she-was-virtually-groped-in-m...
Még tavalyi, de lemaradtam róla, szerintem jópofa :)
"Egy pécsi pár a karanténban újrafotózza a híres filmjeleneteket, és ennél jobb most nem is kell"
https://player.hu/kult/egy-pecsi-par-ujrafotozza-a-hires-filmjeleneteket...