Hozzászólások
Elsődleges fülek
KIÉGTEK A SZEMEIM
Ránézésre kicsit megkavarták
Favreau azért nem hülye, sőt az utóbbi évtizedben ugye két komoly trendben volt benne a keze - az MCU-t az Iron Mannel gyakorlatilag ő indított be, az élőszereplős/CG Disney remake szériának meg simán csak egy nagy löketet adott a Jungle Bookkal (előtte is volt pár film de azokban nem voltak realisztikus CG állat szereplők)
És kiszabadítja Boba Fettet?
Mer ugye ez nem ő volna.
A CG költségeit figyelembe véve kb. esélytelen, hacsak nem termel a film rohadtsok pénzt.
Másik példa ugyan, de az Infinity Wart ugye még az előtt forgatták hogy a Black Panther hatalmas siker lett volna, ezért szegény hősünknek egy ultragagyi, mintásra nyomtatott színezésű sztreccsruha bírt lenni a jelmeze a nagy wakandai csatajelenetben, amit csak akkor cseréltek CG-re amikor muszáj volt. Na se ezt a spurságot nem javították ki a BR kiadásra, se az utolsó shotok között azt amikor Bruce Banner feje vérgagyi módon van belegányolva a szétvert Hulkbuster páncélba. Pedig itt aztán volt bevétel bőven.
Namost akkor lehet sejteni hogy mennyit lenne hajlandó költeni a Sony egy esetleg minimálisan tán nyereséges Venom filmben BR-only plusz effektekre...
Heheh sztem 100+ pulzusom siman volt az elejen
De szegeny Framestore beszopta a hardver parat, nem gyoztuk utana vigasztalni oket sorozes kozben (Kurdi Toma elotte Digicben tolta)
Sörös bazzeg, kintrol irtam es nem otthonrol :)
No hat megvoltunk, regen izgultam ennyire, de elvileg nem volt rossz. Eloadas utan megtalalt egy Pixologicos csavo akivel vagy 10 eve emaileztunk valami tech problema miatt, mondta hogy azota akart kezet razni velem; meg hogy Ofer Alon a Zbrush kitalaloja es vezere nagyon birta az eloadasunkat. Ezen kb utolag betojtam :) pedig vegul is logikus hogy o is nezte eloben az irodajabol. Meg ugy altalaban nagyon szerettek minket, Blur csapat is azonnal lepacsizott velunk (Czako Jozseg es Molnar Dani voltak meg a csapat), es Kurdi Tamas exkollega reven a Framestore csapattal is osszehaverkodtunk. Oket szegenyeket megszivatta a technika, de igy is fasza dolgokat mutattak.
Mindenesetre most nagyon megkonnyebbultunk es meg van ket nap a rendezvenybol ami innentol kb lazulas lesz nekunk :)
Amugy meg ez az amit nem gondoltam volna 10-15 eve amikor meg lelkes fiatalkent toltam vegelathatatlanul az orakat a meloba, hogy most meghivnak szerepelni, LA, Hollywood, es csomo ember tudja hogy kik vagyunk es mit csinaltunk... Nyilvan jo lenne meg feljebb lepni, de azt hiszem ha ez most nekem a csucs akkor mar boven elegedett vagyok :)
Na hat ma voltam LA-ben a Scum and Villainy nevu Star Wars barabn. Pultosok: Milla Jovovich az Otodik Elembol meg Drake az Unchartedbol, raadasul a Falcon burger ami az akarna lenni ami Lucast meginspiralta az nem is hasonlit a Milleniumra, szoval nemtom ezt hogy gondoltak.
:D :D
Amugy nemrossz de semmi kulonos, leszamitva hogy a budi elotti resz kb ugy nezett ki mintha Unreal Engine demo lett volna, kek es voros fenyek es (soros) hordok.
Nyilvan ha barmi uj jatekrol tudnek amit meg be se jelentettek, akkor ott lenne vege a karrieremnek ahol elpletykalom a dolgot :P
Foggalmam sincs, Lost Ark eleve nem az en projektem volt es sztem amugy se jott ilyen info.
Making of film viszont lehet hogy lesz, itt jart egy csomo fejes es meg filmes stabot is hoztak magukkal :)))
Ezt meg lehet hogy megbanom, de hat szuk korben vagyunk... Naszal lesz holnap avagy penteken egy ilyen:
https://summit.pixologic.com/presentations.php
Ez asszem hazai ido szerint vagy este 10:30 vagy 11:30. Mi mar itt dekkolunk tegnap ota, le a kalappal a Pixologic elott az egesz rendezveny miatt is meg hogy meghivtak majdnem egy egesz hetre ide LA-be. Allitolag holnap este egy Star Wars Cantina kocsmaban fogunk sorozni este, szombaton is bulikazas, azt se tudjuk hova kapjuk a fejunket. Es hat az is egy erdekes es eleg jo erzes hogy elsore mindenki vagja hogy kik vagyunk es miket csinalunk :)
Ja es persze a tobbi prezentacio is erdekes lesz, raadasul a Framestore-t egyik korabbi kollegank Kurdi Tamas is kepviseli :)
Famke Jensen +1
AC Odyssey trailer nincs es nem is lesz.
Viszont jonnek azert ki cuccok - Riotnak ket realtime cucc, Lost Ark trailer, meg nemreg jott ki 4 cinematic a Destiny 2-hoz.
Es baromi sok mindenen dolgozunk is, valtozo mikor jelennek meg. Lesz azok kozott is cinematics, trailer, meg van egy eleg nagy dobasunk dobozban amirol sajnos semmit nem mondhatok - azon kivul talan, hogy jovo ev eleje.
Ja meg penteken is lesz valami de azt inkabb a CG topikba irom.
Nyilván értettem a párhuzamot, az okoz kihívást hogy MIÉRT???
Eleinte nem ertettem ezt, de aztan rajottem hogy - er
Ez nem parodia hanem feldolgozas, sot ujraertelmezes, ertem?
;)
Epp most van ebbol a cosplayer temabol eleg komoly botranya a Riotnak...
Ozark season 2
Az első évadra alapvetően azért néztük be, mert
1. sokan a Breaking Badhez hasonlították a bűnbe süllyedő átlagember felütés miatt
2. a csajom is nagy Jason Bateman fan volt az Arrested Development miatt és engem is teljesen megtérített
Ebből alapvetően egy jó közepes sorozatot tudtak kihozni, amiben egyrészt csodaszép volt a környezet és ezzel szép ellentétet képeztek a bűnben fuldokló karakterek; másrészt meg Batemannek annyira nem működött, viszont a redneck/hillbilly (?) környezetből magasan kiemelkedően okos kiscsajt alakító Julia Garner kábé mindenkit lejátszott, szóval kiváncsiak voltunk a folytatásra.
Namost a második évad legfőbb érdeme talán az, hogy nem nagyon lehet abbahagyni, megállás nélkül eszkalálódik minden. A Birdy család napi ügymenete a folyamatos válságkezelés, és ezzel párhuzamosan esnek darabokra, amit - ha már mindenki az új Breaking Badet keresi - bizony elég erősen sikerül érzékeltetni. Garner megint zseniális, Linney a feleség szerepében kvázi a legfontosabb karakter lesz, és ezúttal Bateman is egészen megkapó. Bónusznak a legutóbb Jessica Jones mutterját alakító színésznőt is behozták, aki szintén nem okoz csalódást, még ha egy picit erőltetett is az a pár jelenet amikor megpróbálják tovább árnyalni - de minek, tök jól működik a kartell kíméletlen ügyvédjének a szerepében enélkül is.
A befejezés meg elég egyértelműen legalább 2-3 új évadot vezet fel, plusz a szereposztásban is elég sok teret nyit új neveknek (azaz kicsináltak sok mindenkit) - de ha tartják ezt a színvonalat, akkor minket megvettek.
Ezzel együtt azért pont jó volt az időzítés, mert mostantól egyértelműen a The Deuce Season 2 viszi a prímet :D
A logika igenis ez, az meg már az adott rendszer paranoiájának a kérdése, hogy milyen léptékben kezdik el alkalmazni.
De hogy mondjak egy másik gyakorlati példát is... A vidéki szavazók túlnyomó többsége azért a mostani kormányra voksolt, mert minden, de tényleg minden a központosított rendszer helyi fideszes erősemberétől jön, közmunka meg csatornázás meg amit akarsz. Ez egy borzasztó erős függést alakít ki, amibe már az is bekavar ha egy random civilszervezet megjelenne mondjuk ősszel használt ruhát osztani.
A paddal ugyanez van, nem várhatsz senki mástól semmit, csak az önkormányzattól, és attól is csak akkor ha fideszes. Tehát tessék a fideszre szavazni, ha bármit akarsz. Nyilván itt is túltolják, de a logika ott van benne.
Az ilyen autoriter rendszerek végzete általában valamilyen civil szerveződésként indul, és abból növi ki magát valamilyen országos tömegmozgalommá. Ilyen keretek között tudnak egymásra találni hasonlóan gondolkodó emberek, gyakran lokális alapon, és rögtön megvannak a kommunikációs csatornáik is, meg esetenként még pénzhez is juthatnak. Ráadásul ha képesek értékkel bíró dolgokat adni a társadalomnak, akkor hamar elkezd jönni az elismerés és elfogadás is.
Nem véletlenül hozzák a mindenféle ilyen szervezetek elnyomó törvényeket, meg kommunikálnak róluk mindenféle ostobaságot.
Nem azt mondom ezzel persze, hogy mondjuk egy Helsinki bizottság vagy egy Immigration Aid vagy ilyesmi lenne ennek a megfelelő forrása. Viszont ezekre a szervezetekre tök jól lehet hivatkozni hogy miért kell korlátozni a civil társadalmat, főleg ha még a migrációt is rá lehet húzni (oroszoknál ugye csak az volt a szöveg hogy külföldről pénzelt, mi ebben is jobban teljesítünk). De mondjuk egy eredetileg valamely budapesti kerület megújulásáért induló ilyen kis szervezkedésből már könnyebben kialakulhat valami amitől már joggal tart a hatalom.
Na ezért kell minden ilyet csírájában elfojtani. Meg mert azt is bele kell verni az emberekbe, hogy márpedig itt a világon mindent csak és kizárólag az államtól és a kedves vezetőtől lehet várni, nyilván a megfelelő viselkedésért és hozzáállásért cserébe.
Vki rajzoljon már ebből egy olyan szendvicses mémet pls :P
Azért én ennyire nem lennék pesszimista a Witcherrel - már majdnem egy éve dolgoznak rajta, és a showrunner csaj a West Wingen meg a Daredevilen volt író (egyebek mellett). Nem hiszem hogy kimerülnének az ambíciók abban hogy csöcsvérmonszták. Jó, persze, ambíciózusan is lehet szar, de azért egy esélyt sztem megérdemelne.
Hollowayről sose hinném el hogy Geralt, meg már öreg és pocakos is
Igazából már a Lostban is pocakos volt :D
A feher szemek miatt mindket altalad emlitett karakter arcjatekat erosen meg kell tolni CGben, ami egy blockbuster mozifilmben okes lehet, de tevesorozatokban mar kevesbe...