Hozzászólások
Elsődleges fülek
Időre megy, tehát hogy minél gyorsabban.
Mellény (és futás) nélkül bevittük 32 perc körülre már asszem.
Most legutóbb mellényben, 3 hét kényszerpihi után, 2:20-as köröket csináltam, de volt már hogy ugyanennyi időbe befértem plusz gyakorlattal (1-2 kettlebell nyomás)
A lényeg az hogy minél hamarabb, attól jön meg az a plusz terhelés az egész szervezetednek, amire tényleg erős fejlődést tud produkálni, plusz így az ilyen spartan versenyeken is jobban tudod majd tolni az akadályokat
Amúgy gratula, már csak ahhoz is hogy bevállaltad! Barátnődnek meg a győzelemhez.
Hát igen amit én írtam korábban, azt esetleg következő ilyenre felkészülésnek kipróbálhatod, Murph a neve:
- 300 guggolás
- 200 fekvő
- 100 húzódzkodás
Lehetne 10 kilós súlymellényben is, de amíg 100 kiló felett vagy addig sztem felesleges.
Illetve még az eredetiben van az elején is meg a végén is 1-1 mérföld futás.
Mi 20 körben szoktuk csinálni, 15 guggolás 10 fekvő 5 húzódzkodás. És először csak 10 kör, aztán következő héten 12 és így tovább...
Volt olyan is hogy brutál vihar felett repültünk éjszaka és világítottak a villámlástól a felhők
De ha a többsége valóban uncsi felhőtakaró csak, vagy tenger, az nem fun :)
Akkor neked peched volt, nekem Grönland, Kanada, Nevada felett elrepülni maradandó emlék, de Európában is vannak csodás látványok, meg mittomén átrepülni London vagy a Balaton felett... csak ezekkel a kis ablakokkal elgémberedik az ember.
De egyszerűen a táj ilyen magasról egészen más, az egész léptéke, olyan dolgokat látsz meg ilyen perspektívából amit még egy magas hegy tetejéről sem
Lehet úgy vannak vele, hogy még mindig inkább azon pörögjön itthon a közvélemény, mint a járványon...
Gondolom 1st class vagy business class már érdekesebb lenne, nemtom ezen a gépen volt-e olyan.
Láttam erről videókat, van ahol dupla ággyá lehet alakítani az üléseket meg ilyenek, 3-5 fogás fine dining ebéddel, mindennel, sőt van szupercsoda első osztály ahol zuhany is van, meg rendes kabinod
Aha, értem
Mindenesetre a két idióta nálunk úgy mart rá erre mint gyöngytyúk a takonyra. Csak nehogy kiderüljön hogy ez is nálunk vett SIM kártyát mint a párizsi merénylők a múltkor, vagy neadjisten rajtunk keresztül mentek Bécsbe a fegyverek...
Azért kijárási korlátozás is van Bécsben, nem? Szóval eleve kevesebb ember volt az utcákon meg éttermekben/üzletekben
Hányszor láttam már ezt az ellenérvet... Igen, mindenhol van korrupció. A különbség az, hogy a nálunk fejlettebb országokban aktívan üldözik az ilyesmit és komoly börtönbüntetést kap az, akit elkapnak. Nyilván nem kapnak el mindenkit és nincs 100% igazságszolgáltatás, de azért jóval gyakoribb mint nálunk, és ennek van egy erős elrettentő hatása.
És igen, az USA nem a legjobb hely ebből a szempontból (sem), de például az elmúlt 4 évben pont olyan ember volt az elnök, aki a feje búbjáig sárosnak tűnik az ilyesmiben... Meglátjuk hogy mi lesz, ha Biden nyer. Nem vagyok hiperoptimista ebben sem, de valószínűleg fognak azért fejek hullani...
Lölő azért már elég kiemelkedő példa abban, hogy milyen ütemben növekszik a nevére írt vagyon. Bezos meg Zuckerberg sehol sincsenek "hozzá" képest.
Az egyes országok között az az egyik fontos különbség, hogy van ahol harcolnak ez ellen; van ahol semmit nem tesznek; és van ahol aktívan támogatják is.
Meglepő módon ezzel egész jól összefügg az, hogy honnan vándorolnak ki tömegével emberek, és hová mennek.
Én a Teslát inkább szoftvercégnek tartom (egyébként az Apple-t is).
Csak van ez a jó régi mondás, hogy "anyone really serious about software should make their own hardware" ami szerintem mindkettejükre nagyon igaz. Szoftveren és ma már egyre inkább szolgáltatáson is úgy lehet a legjobban keresni, ha zárt ökoszisztémát csinálsz és ahhoz meg saját hardver kell. Ha emellett még jól is megy maga a hw gyártás meg azon is lehet keresni, az meg már csak a bónusz.
Namost a Teslánál meg a legfontosabb és leginkább innovatív termékeik - legalábbis tudtommal - az akkumulátort és hajtást vezérlő szoftver, meg az önvezető szoftver, és egyiknél se lennének ilyen jó helyzetben, ha nem saját tervezésű hardverrel dolgoznának. Ha meg már ezeket ők gyártják, akkor nem sok értelme az autó többi részét másokra hagyni... Bár felmerült már asszem az is, hogy lehetnének / lehettek volna egy nagy beszállító a többi márkához, de nem így alakult.
Tök jó hogy megint csak a média a hibás és még véletlenül sincs semmi baj az állammal
Ez így egyben akkor is elég erős szerintem... de mivel a bekerülési költsége is 12-15 misi ezért ott azért meg lehet gondolom oldani 1 misinél nagyobb állandó tartalékot. De akkor se lehet jó érzés így egyben, még akkor sem ha közben benzinre meg karbantartásra egy ennél olcsóbb autó is meg tud enni ennyi pénzt akár 2-3 év alatt is :)
Ez a Teslás amúgy elég tanulságos volt. Kérdés hogy mi lenne ha nincs gyári garis akku és motor csere - de amíg van addig tényleg jónak látszik a fenntartása (áram ára vs üzemanyag, illetve olajcserék megspórolása pontosan mennyit is számíthat)
Cserébe még használtan is embertelen drágák egyelőre a Teslák... 7 éves model S indul 30000 euróról, model 3 már inkább 40 ezer.
Gratula, én csak túrázni voltam egyszer régen sárban de az is épp elég borzasztó volt...
https://totalcar.hu/tesztek/2019/07/17/hasznaltteszt_mitsubishi_outlande...
Emlékeim szerint sok választ találhatsz benne
Most nézem, Volvo is volt: https://totalcar.hu/tesztek/2019/04/29/hasznaltteszt_volvo_v60_phev/
Asimov meg forog a sírjában
Még mindig a mesekastély
https://cardinalis.blog.hu/2019/01/17/muv-esz_avagy_biri_masodik_csodaja
A belinkelt cikkben szerepel, hogy a jenkiknél az elmúlt 10 évben 81%-al nőtt a halálos gázolások száma.
Ütközéseknél gondolom nehezebb statisztikát csinálni erről, de valószínűleg hasonlóan romlanak az arányok.
Végül ott a környezetvédelmi szempont is, ezt a hármat így összerakva szerintem is menjen a fenébe mindenki aki SUVot vesz, szarrá kéne adóztatni őket
Ezt tegnap már láttam máshol a neten:
https://444.hu/2020/10/20/35-millio-unios-tamogatast-kaptak-gyerektaborr...
rwurl=https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--zz23b40I--/7W8lZ3olw7FKCj8ms.jpeg
Egészen hihetetlen az egész, ráadásul tuti nem csak 35 milliónak veszett itt nyoma (valakik kielemezték hogy csak a kikockázott arcú csávó csuklóján a Rolex lehet vagy 5 misi)
Csodálatos még látni a drónos videón, vagy google street viewban nézve, hogy egy mélyszegénységben tengődő falu közepére bírták felhúzni az egészet
Nekem az izulet mobilitas a sertetlen bokahoz kepest sokkal rosszabb sajnos... nem csak erzes kerdese.
Nekem lesántulás (sötétben gödörbe lépés) volt, ráadásul pont azt a bokámat húztam meg újra, mint úgy 2 évvel ezelőtt, amikor leestem a gyűrűről. 3 hét szünet, még mindig fáj ha megfelelő irányban feszítem, de nem akarok többet várni, így is tuti sokat veszítettem az idei javulásból. De remélem még hamar vissza tudom rántani magamat...
Azért a Lego belerak egy valag pénzt a készletek tervezésébe, a brand építésre, kifizet egy csomót a licenszekre, és még lehetne sorolni hogy mi minden költségük van, amit bele kell építeni a végső árba. Ehhez képest a kínaiak meg tényleg csak a gyártásra költenek... De így egy idő utén megint nem fog jól menni a Legónak :(
Én inkább olyanokra gondolok hogy pl. az elő nem fizetett feature elromlik és emiatt nem tudsz ülést állítani sem. Kanyarkövetés beragad a fényszóróban és többé nem előre világít. Stb.
Ennél szerintem rosszabb trendre készülhetünk, a legtöbb német gyár már most is csak az első tulajdonos érdekeit nézi (élettartam fronton) és 5-7 év után ezért kezdenek egymás után cserére szorulni főbb elemek...
Ráadásul ugye az lenne korrekt, ha az előfizetési díj összege az autó élettartamával összhangban csökkenne az idő múlásával. Nehogy már egy 10-15 éves autóban is ugyanannyit kelljen fizetni az összes extra működtetéséért.
És akkor tényleg ott van az egésznek a tetején az, hogy mi van ha egy ilyen feature elromlik, ki fizeti a javítás vagy csere költségét? Egy hűtött-fűtött elektromos bőrülés pár előre simán másfél-kétmillió forint, ha nem több. Ráadásul mi van ha olyan a hiba hogy akkor is problémát okoz, ha az aktuális tulaj nem fizet elő rá?
Kipixelezik a durvaságokat ugyan, meg nem mutatnak meg mindent, de azért akkor is elég erősen átjön hogy állatkínzás volt. Felkavar rendesen.
Ehhez sokkal durvábban kéne erőltetni magadat. Mi azért mindig pihenünk minden körben, és eleve fokozatosan emeltük a terhelést.