Hozzászólások
Elsődleges fülek
Délelőtti streamben Fatal1ty is úgy halt meg, hogy akkora lag volt csak na, közben lelőtte egy noob. Ma meg egész nap olyan lassan indúl a meccs keresés, a túltolt érdeklődés és hype meghozta gyümölcsét. Persze az is lehet, hogy a szerverek egy része áll, mert friss verziót teszik fel az új szereplőkkel. WarFrame-nél is úgy volt, hogy a szerverek 70% ment a levesbe, mert elöször azokat frissítették. Nem tudom.
Na jó, de az egész összes Thief egyben alig drágább, mint a fent vitatott újragondolt Thief (2014). Más kérdés, mennyire fogok még retro játékkal játszani, nem grafikai okokból, csak ami akkor elment irányítás meg HUD, meg beállítások terén, attól lehet most agybajt kapnék így vén koromra. :D
Azt bevallom, hogy Thief (2014) játékot azért akartam volna kipróbálni, hogy mit tud az AMD Audio a 20 évvel ezelötti Aureal 2.0-3.0 hangzáshoz képest, mert ugye az EAX azt szart sem.
Elég brutális Square Enix hétvége van éppen a Steam-en. Most nem tudom melyik kezemet harpjam meg. Vegyem meg a Deux Ex: HR Director Cut-ot, amit 100x elhalasztottam? Vagy a komplett Thief szériát DLC-vel és mindennel? Vagy elég nekem utolsó Thief a DLC-vel? Imádom a lopakodós játékokat és igen régen játszottam rengeteget az eredeti első Thief-el. De persze vannak ott frisebb cuccok is jó áron.
Másfél napja próbálgatom az Apexet, bár fent van megjelenése óta, de teganp produkált olyan hibát, hogy egyik meccstől kezdve nem tudtam se lőni, se ütni, se gránátot dobni. Három "vicces" menet után benéztem a gomb kiosztásba és láss csodát az "attack" gomb simán kitörlődött. A közelébe sem jártam a beállításoknak ezért tippem sincs hogyan és miért.
Ezt leszámítva is én vagyok a fogalmatlan senki, aki célózni se tud és a többi noob első killje lesz. :D
Akkor lehet előnye ha valaki streamel és annyira csóró, hogy egy géppel oldja meg, elvileg az RTX részt lehet használni faszán HW tömörítésre. Viszont ezek az új tesztek megint meggyőztek, hogy a 2x annyiba kerülő VGA +30%-ot hozna, negyed millióért meg én nem vennék játékra kártyát míg nem vagyok milliomos. :D
Nézegetem most este a streameket, erre pont a fenti Dizzy gyereket dobta fel élőben a Twitch, a cím alapján a 8200 (+) gyilokot akarja élőben közvetíteni. Szóval tényleg vannak ilyen elmebetegek akik ennyit nyomják a játékot. :D
Mondjuk az igen gyors és brutális Twitch rivals meccsek alapján ha nagyon erőszakos valaki, akkor ilyen 10 percekre le tudja szorítani a meccsek hosszát. De mikor alszanak vagy esznek?
Szerk.: Mondom betegek a stream amit nézek a 15-ik óránál tart!
Vannak olyan kiegészítők a fegyverekre ami csökkenti a visszarugást vagy más módon csinál táposabb eszközt, mint a Turbocharger. Szoktam nézegetni Fatal1ty-t, azért amit ő elkövet a Wingman-nel, mikor fél pályáról többször pofán lő valakit ... én el tudok képzelni ilyen szintű skill-t, de akkor ember ilyen 4-5 órákat alszik mióta kint a játék. Vagy titokban ő is teszter volt. :D
Lehet álmodtam, de egyik Twitch közvetítésnél mint ha láttam volna felvillani egy adatlapot valami 9200+ killel. Mondjuk a fenti vitatott arcnál azért elég zora, hogy 20-22 killje volt amikor még jó pár squad roohangált, ergo egyedűl darálta le a játékosok majd' felét?
Gondoltam túltoltad kicsit, erre ez jön szembe a Facebookon:
https://nuus.hu/eletmod/divat/0218/transznemu-fekete-es-mozgasserult-irany-a-kifuto/
Nem lehet olyan hülyeséget kitalálni ma már, amit az élet nem überel.
Én itt akkor most nem panaszkodhatom, az ország (világ) legszarabb ADSL-jét cseréltem novemberben FTTH-ra, 4Mbit/128K (valóságban 1Mbit/40Kbit!) helyett most van 1000/200Mbit. Csak ki kellett várni azt a pár évet mire ideértek a bővítéssel. Pár száz méterrel odébb még vagy fél évig rághatják a kefét. Kíváncsi leszek a Digi meddig tud túlnőni saját magán, mielőtt kipukkad vagy felvásárolják. Más kérdés, hogy nem tudom kihasználni, de ilyen váltásra volt csak lehetőség.
Az ilyen játékokban elvileg nyomokban lehet olyan szinten stratégiázni, ahogy egy sima Death Match-ben nem. Mikor hova mész a csapattal például. Itt meg ugye a karakterek skilljét is ki lehet használni. Elég mókás mikor egy csapat jól időzített teleporttal lelép a rájuk rontó csapat elől és saját magukra kértek előtte egy légicsapást. Tény, hogy az összes BR játék rákfenéje, hogy az eleje meg vége az intenzív, a többiben meg a sunyulás és lapulás megy. Kivéve ha van egy olyan tipikus vadász csapat aki végig konzekvensen ledarálja az összes többi csapatot. Akkor menekülés van. Vagy ha valaki nagyon profi, akkor ellencsapás.
Én egy Z533-at vettem, de Alzánál ha jól láttam a Z623 le van értékelve. Nem vagyok meggyőzve kismillió tesz alapján, hogy a Momo annyira jó lenne. A THX logó meg annyra nem motiválna, csak ott ugye nem egyutas szatelitek vannak, ezért talán csak jobban szól.
Nos, sikerűlt tegnap és ma játszanom kicsit, de ma délután állandóan kidobott, hogy gyenge a kapcsolata szerverrel, azaz lassú. Azt nem hinném hogy az 1000/200Mbit-es FTTH miatt lenne szar. :D
Első nap 1 millió player volt, második nap 2.5 millió, harmadik nap 10 millió ... na most ha jól értem a dicsekvésből, akkor 600.000 játékos tud egyszerre fent lenni, mert ennyi volt a maximum, ha többen próbálkoznak akkor vagy a szerver megy el kapálni vagy soha nem indúl el a meccs.
Egyenlőre ha el akarom indítani kéri az aktivációs kódot amit már ugye ellőttem, ha 24 órán belűl nem fog menni, akkor elengedem a témát. Igazából tesztelni akartam mennyire fut a nem túl combos RX470-en.
Az első rész amúgy azt a jelenlegi 5 dollár árat megéri az összes hibájával? :D
Vagy akkor már inkább gyűjtsön az ember a második részre, mert az ugyan az, csak kevesebb hibával?
Hmm. Kaptam Béta kódot AMD-től, regisztráltam, el is fogadta az UBI oldala. Viszont a frissen felrakott Uplay szerint nincs hozzáférésem a bétához. Persze a kód már nem működik hiszen használtam már 1x. Mekkora esélye van, hogy X óra vagy egy nap után eszébe jutt, hogy még is használhatom, pedig nem vagyok előrendelő? :D
Lol. Jól látom, hogy nagypapa az eredeti Shaft saját maga? :D
Apex Legends-et próbálta már valaki? Mennyire lehet random normális csapatba beesni?
Nekem is első DVD volt, csak én még a szénné tömörített első kiadást vettem meg sajnos, utána volt még egy javított változat normális képminőséggel, meg kiadták talán harmadszorra egyben az egészet?
Pár napja van kiadási dátum, én megvenném ha lenne akivel coop-ban lehet játszani, mert szvsz úgy az igazi.
Monsjuk streamerek körében a kifagyások és végtelen töltő képernyő mellett a "kedvenc" hiba az a csata közben elmegy a hang és úgy is marad restarting téma.
Polar
Nos. Ha valaki meg akarja nézni, akkor lavort a TV alá tolja be a kevés vér okán. Ha nem bírja a vért, akkor vigyen vödröt is. Mindíg lesz egy pillanat, amikor azt hiszed nem lehet a brutalitás vagy a morbiditás szintjén csavarni. De tévedsz! :D
Persze nyugdíjas ügynök/bérgyilkos téma képregény feldolgozásai között volt már pár darab, mint a Red 1-2, John Wick széria meg még pár ami nem jut eszembe. No de spanyol képregényből, német cég, Kanadában, skandináv rendezővel és főszereplővel igen érdekes eredményt szűl.
Netflix thinks 'Fortnite' is a bigger threat than HBO
Akkor most hirtelen a Twitch babérjaira törve game streaming hegyek is lesznek vagy a Tencent babérjaira törve mikrotranzakciós multi és BR játékokat fognak kiadni? :D
Ez annyira régi pletyka, hogy szerintem a cáfolata is pénteki. Másrészt mindenkit jobban érdekel a nyár közepén esedékes két kisebbik Navi.
Ha meg van miért is mondott le, meg hogyan túrták ki, akkor nyugodtan vizualizálhatjuk miféle filmek jönnek ezután. Lehet visszasírjuk még az értelmetlen, köldök nézegetős meg nem értett művészfilmeket is. Lehet haragudni az öregre, hogy bele tagozódott a rendszerbe, de kb. egyetlen működő darabja is volt.
R.I.P.
Nézegetve demó videókat engem nem a gore lepett meg, hanem az, hogy teljesen random darabolt zombik mozgása igazodik a megmaradt részekhez és úgy vannak animálva. Arra nem jöttem rá, hogy 8 videóban 7-ben egy egy tár kellett a zombik fejébe, jó pár shotgun lövés a testbe, de a 8-ik manusnak 3-ból kettő fejlővés azonnali fejvesztéssel társult, ha meg hátulról gerincen lőtte a zombikat, akkor egy shotgun lövéssel ketté is szedte őket végleg. Ez a pontosságon múlik vagy volt easy mód? :D
A sebzés és lövés modellje olyan szinten nincs megcsinálva, hogy nincs rá szó. Persze ejtés, visszarugás hiány, stb. miatt így könnyebb el is találni benne valamit. A pálya elemek jelentős része meg úgy néz ki, hogy elment két nap szabira a grafikus, utána majd folytatom!, de azóta nem találták meg a hulláját. Na most ha figyelembe vesszük, hogy a játék az EU bevezetés előtt már egy éve "készen" volt az ázsiai szervereken ... Látszik, hogy kicsi csapat alkotása. Most kíváncsi leszek, hogy az új térképen is nulla belső téri textúrák lesznek e, mert a havas pálya se néz ki annyira rondán ... míg be nem mész valahová. És pont ez a fura, hogy teszem azt a hódeszkázás jobban ki van dolgozva, mint a komplett egész játék. :D
Ring of Elysium elég satnya játékmenet tekintetében a többi versenyzőhöz képest, de most néztem az új pálya (egy Europa nevű sziget?) trailerét és így már kezdem érteni. Ez a játék valójában extrém sport szimulátornak készűlhetet és közben lett belőle BR. :D
Az új szigeten nem hódeszka vagy sikló repülés a menő, hanem a BMX, cross motor, graplink hookos ugra bugra.
Hmmm. A 35W és a 15W prociból hogyan hoznak ki ugyan olyan órajeleket, meg APU teljesítményt? :O
Nos. Kíváncsi leszek, hogy világ összes pénze, meg minimum Rocket Raccoon szintű CGI nélkűl a Daemonokat hogyan oldják meg? Bár lehet egyszerűbb és ésszerűbb élő állatokal forgatni és digitálisan szájszinkront csinálni? Örülök a teasernek, annak nem, hogy nincs még dátum.
Szerk.: Közben látom, hogy az HBO is beszált a dologba még a forgatás megkezdésekor. A 2x8 epizód amit eredetileg berendeltek összesen csak az első kötet lenne vajon? Mert három vaskos kötetet, meg közel egy évnyi kalandot nehéz lenne beleszúfolni ennyibe.