Hozzászólások
Elsődleges fülek
Tököm tudja mi a rendes neve, a 2010-es Adrien Brodys. De rákerestem, igen predators.
Predator 3
A moziban lázadtam, amikor láttam. Azóta hogy többször megnéztem a régebbieket, sőt az elsőt még moziban is újráztam pár éve, engedékenyebb lettem.
Nem volt ez olyan szörnyű. Pár dolgot túltoltak benne.
A azavakat magolta be, a jelentésüket nem.
Mókás lesz, bár el kell engedni a gondolkodást.
Azért egy sercegő olajban megmártott kéz úgy megsérül, hogy nem tud majd vele rendesen fogni, tök mindegy, hogy nem fáj neki.
Tuti lesz benne egy 2m-es izomkolosszus, tetkós arcú, szakállas muki, teli fegyverrel, késekkel. Akit ez az 50 kg-os csaj kinyír, vélhetőleg beveti az unalomig ismert ollózó lábakkal nyakra fonódó ugrást amitől ledönti a lábáról.
Igen igen. Ezek biztos mutálódtak és igazi élőholt zombik lettek, vagy nem tudom. Még a 28 hónappal később lett volna reális. Hogy átjöttek UK-ből Francia országba a fertőzöttek és gyorsan végigtombol a járvány az egész kontinensen, ami azért nem pár hét.
Így 28 hónappal később még bőven lehetnek viszonylag frissen megfertőzött emberek, akik nem haltak éhen.
Bocs, nem volt hozzá türelmem, hogy kiválogassam egy előre megszűrt listára. Nekem ami a hibrid stratégiában a legjobban tetszett anno, az a HL-es mod a Natural Selection volt.
De persze olyan mély stratégiára ott nem volt lehetőség.
Vagy a Totally accurate battle simulator! =D Ott is irányíthatsz 1-1 figurát és van hogy meg lehet fordítani a csata kimenetelét
Hellyel közzel a Banner Lordban RTS is, közben fps.
De itt egy hosszabb lista:
Amilyen állapotban van évekkel a film előtt változott át, max. easter egg. De lehet csak hasonlít rá és túlgondoltam.
Na várjá, a trailerből kiraktam a képet, ahol arra a színészre hasonlító Z látható. Reagáltál is rá.
Erre Bandido nem értette a referenciát, leírtam, egy 22, lassan 23 éves filmről, hogy a főszereplő. =D
A 3 az az 1 remake, vagy remasteredje, tököm tudja mi a különbség hirtelen a kettő kifejezés között.
Szóval nincs benne szinte semmi játéktechnikai változtatás a grafikán kívül.
A 2ben tömegesen el lehetett veszteni a formációkat a pánik miatt:
rwurl=https://youtu.be/ifG2LCT_S00?t=169
A katonák megmaradtak, de az addig összeszedett xp bukta és jó sok idő volt, mire újra össze lehetett őket szedni egy századba. Addig meg egyénenként nem voltak hatékonyak.
Nekem a Cossacks 2 pont ezek miatt tetszett jobban, mert ott volt már fedezék használat, morál rendszer, értelme volt formációba tenni őket század szinten, volt értelmes taktikásra lehetőség.
Egyszerűsített gazdasági modellje volt a végtelen nyersanyag miatt. Azt hiszem max. a fa fogyhatott el, de más nem. Így kb. kétezer paraszt vágta a fát és csákányozta a követ, bányát nem is volt érdemes építeni. A fejlesztések között mindent maxra húzni ami ezt a kettőt tápolta és minden másra ott volt a piac.
Gyakorlatilag már csak arra kellett figyelni, hogy megfelelő ütemben épüljenek a barakkok, mert nem volt limitálva, de minden újabb azonos típusú épület ára exponenciálisan drágult. Így olyan 10-12-nél volt a multiban a max, mert a következő barakkhoz már akár fél órát is kellett volna bányászni a több milliós ára miatt.
Cserében a kis olcsó szarok +1 épületből jöttek ki, mint a vízfolyás.
Azaz, amikor 10 barakkból fosod kifelé a muskétásokat és 8 istállóból meg a dragonyosokat egy három képernyő nagyságú seregbe. XD
Meg a klasszikus multis bridge mapok, ahol beadtunk magunk ellen 4 expert ellenfelet, iszonyat hamar elfoglaltuk a hidat a mi oldalunkon és csak a maginot vonalat építettük semmi mást.
Aztán szép lassan, ahogy az ellenfél kezdett kifáradni, mi meg összeraktunk egy fullos sereget, akkor invázió! =D
Companyval haverral coopban nyomtunk ilyen horda módot, meg volt egy két custom map, ahol egyedi metódusokkal ment a mechanika és marha jól elvoltunk gépek ellen is.
Multiban azért ha nem gyakorolsz rendszeresen, inkább csak szívja az életerőt, mintsem szórakoztatna.
Abból szűrtem le, hogy ezekben a címekben sem lehet egy sima tank spamet nyomni lasszóval, illetve lehet, csak max. noobokat nyom le.
Továbbra sem értem, hogy az eredetileg vírus által megveszett emberek, akik nem élőholtak, hanem élők, hogyan élhettek evés-ivás nélkül 28 évig?
Mert a 28 héttel későbben már döglődött mindegyik, csak azért lobban be újra a fertőzés, mert az immunis, de hordozó feleséget megcsókolta a fickó.
Akkor nyilván a Company of Heroes széria sem a szíved csücske? Meg a Men of War széria?
Emlékszem egy régi lan partyn a haver spammelte a mammuth tankokat én meg megpróbáltam ugyanannyi nyersanyagból medium tankok, rakétás gyalogosok, helikopterekkel és artilleryvel felvenni a kesztyűt, még egy igen mély aknamezőt is ledobtam mikromanageléssel eléjük, mert ugye 5 aknánként vissza kellett menni a repair stationre aknát vételezni.
Úgy ment át rajta, mint kés a vajon. Csak azért nyertem meg, mert amíg ezzel bíbelődött egy kézzel, hátradőlve, én meg mint a mém videóban a fickónak szakad a víz a fejéről és egyre gyorsabban veri az egeret és billentyűzetet, mögé desszantoltam a bázisába pár kommandóst meg mérnököt és gyakorlatilag lebontottam az erőműveit, majd a teljes bázisát és ott állt pár testla toronnyal meg ezzel a bazi nagy sereg maradékával az én bázisom romjain de el tudtam költöztetni a főépületet meg hoztam pénzt a harvesterekkel, neki meg már nem volt több utánpótlása.
Daryl Dixon S01-S02.
Voltak benne jó ötletek, végre mertek újítani a zombikon is, meg ez a francia környezetváltás is jót tett neki. De végül is csak egy szarrá járatott sorozat. Amatőr hibákkal, amiket már az TWD S05nél is furcsáltam.
Die hard 2
Nekem jobban tetszett mint az első rész, jobbak voltak a beszólások is.
Már éppen kezdtem megkedvelni McLane!
Én is így voltam ezel!
Hogy érzi magát odalent?
Kibaszott szerencsés utaaat!
Hatodik érzék
Úgy hogy nyilván megvolt a twist, próbáltam nézni mikor és hol van hiba a jelenetekben, de nem volt. Igazából jól összerakták. Persze ma már nem ütött akkorát, mert több film, könyv és akár sorozat is van ahol a szellemekkel beszélhet valaki, meg olyan is, ahol a főszereplőről kiderül a végén, hogy már halott.
De az tény, hogy anno baromira megfordította a filmet a vége.
rwurl=https://www.youtube.com/shorts/IkV_Llwfsg0
Beszarás, több órám elment youtube tutorialokra meg próbálkozásokra, hogy aftereffect nélkül erre a 10mp-es videóra rádobjak pár effektet. Lehetett volna persze növekvő vértócsa a földön, meg falra spriccelődő és ott maradó vérfröccs is, de marha sok időt vett el csak az, hogy megpróbáljam a mozgó kameraszögben a helyén tartani a vért és így kb. 2 óra munkát utólag kikukáztam.
Minden respektem a hivatásos editoroknak, nekem ez marha sok és unalmas munka.
Azért nem canon a gt, mert az original rajzoló nem írta egy betűjét se, meg nem rajzolta meg képregényben. Azt hiszem az original db anime rajzolói alkották meg, csak ugye a manga nélkül.
A DBS a hivatalos folytatás. A DBZ utolsó része előtt játszódik, amikor még buu nem reinkarnálódoot Uub ban és Goku nem repül el vele gyakorolni.
De ennek semmi gyakorlati haszna nincs, hogy nem ezután játszódik.
Szerencsétlen Toriyama nem volt egy következetes jó író. A dbs manga legalább 4 évadnyi extrával járt a dbs anime előtt de csak azért is inkább a dai-t rajzolták aime-be.
A dbs első évada nagyjából fillermentesen felgyorsítva megnézhető a két első dbs filmmel.
battle of gods es resurrection F. Aki nagy rajongó az nézze meg mind a kettőt fillerekkel együtt, mert azok viccesek tudnak lenni.
A filmek meg feszesebbek és látványosabbnak is.
Agatha S01
Eltekintve a 4 homokos karaktertől egyébként roppant szórakoztató volt a sorozat. Legalább a buzulást nem tolták túl, 1-1 smaci csattant el összesen.