Hozzászólások
Elsődleges fülek
Az a 2-ben volt, a hármat még nem néztük újra. Majd hétvégén.
Ó bakker tényleg! Rémlett is, hogy valaki ismerős onnan, csak éppen vacsorát csináltam a gyerekeknek közben és fél szemmel néztem a filmet.
Hm, az egyben nem vettem észre, de majd sasolom a 3ban.
De sok régi ismerős sorozatszinész is megjelent, a kótyagos harcos a Xénából, Elijah az Originalsból, meg ilyenek.
Amugy meg Stan lehetne az új marvel filmekben digitálisan cameó, sőt ő a Watcher, mert minden filmben megjelent.
Bruce Campbell is szerepelt a pók2-ben. =)
rwurl=https://youtu.be/AmRBkbPtxmQ
Az első jeleneten nagyon meglepődtem. Az extended verziót szedtem le. =D
?
A csaj 20 éves volt az első pókember forgatásán. Vagy kire célzol?
Bizony! Ahogy szépen kéjes vigyorral mondta mindig azt a bizonyos A230385-ast =)
Spiderman 1-2
Bevallom őszintén sokkal pókemberes pókember, mint az új egyetlen apró kitétellel. A képregényes pókember idősebb fickó, akinek a ruhája minden komolyabb összecsapásnál szakad és leginkább a saját erejéből boldogul. De sokszor filózik azon, hogy magánélet, boldogság, vagy hősködés és önfeláldozás, meg a nagyobb erő, nagyobb felelősség.
Az új pókinál minimálisan éreztem ezt, ráadásul a nanoruhás téma nagyon túl van tolva, és nem csak az végjátékban. A régi póki sokkal jobban adta ezt vissza szerintünk (a gyerekek is így gondolták). Viszont a képregényes pókember megállás nélkül kommentálja a csatáit, inzultálja az ellenfeleit csípős beszólásokkal. Na a régi meg sem mukkan, az új ebben ott van. A kettőből kellene egyet formázni.
A régi akciójelenetek teljesen rendben voltak, a főgonoszokra szavam nem lehetett és a CGI is teljesen jól mutat. Amúgy sokkal parásabb is az első két rész, főleg oktopusz debütáló jelenete a kórházban.
Akkortájt Kristen Dunst úgy rémlett, hogy írtó dögös volt a csaj. Most így a sok Marveles jó csaj után már nem jött át, kivéve egy jelenetet:
rwurl=https://i.redd.it/dri5par8a1k31.jpg
Megnézném így a Fekete özvegyet, Wandát, Wonder Womant és a többit is. Hiánypótló lenne!
The strain S01-S03
Marha régóta tartogattam ezt a sorozatot, de előbb a vámpír naplókat, majd az Originalst néztük végig, aztán mindig volt más a porondon.
Szerintem teljesen jó kis sorozat, vannak gyengébb mozzanatai, de szerethető karakterekkel és a sztori vége felé már vártam, hogyan fogják lezárni.
Szerintem megéri megnézni, főleg, ha valaki bírja az ilyen zombis-vámpíros vonalat.
Tankers
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Ml02iaS7soM
Valós történet, nincs színezve. Sajnos nem hiteles, mert egy tucat 44-es Pz4H-val támadnak a németek és a szovjeteknek is 44-es T34/85-ösei vannak a hős KV1-es mellett, 42-ben.
Mondhatjuk azért, mert nem sok működőképes jármű maradt hátra a háborúból. De ez nem teljesen igaz:
rwurl=https://youtu.be/EpeEHBEVv3U?t=4561
maradt bőven Pz3 és korai verziójú 4-es is még.
Az anyanyelvi tanárom szerint teljesen felesleges az alap-közép-felső fokba tuszkolni az amúgy sok fokozatú rendszert.
https://www.efset.org/english-score
A C2 az közelít az anyanyelvihez, míg a C1 meg "sima" felsőfokú, pedig mind a kettő felsőfokú és így tovább.
Intermediate oszt kész.
Fel sem sorolom milyen hülyeségek voltak benne, de a legvégén kidülledtek a szemeim, ahogy azt a csapdát felhasználta...
Ok, ha valaki unatkozik, 1nek jó, de ma már nem nagyon unatkoznak az emberek, tömérdek közepesen jó sorozat is jobb elfoglaltság mint ez.
Braven
Messziről kerüljétek el. Szar.
Bizony, van vagy három könyvem is a papáról. Jó arc volt.
Ez teljesen más, ez a Digi Flora, régi Flora, csak digitalizálva.
A csajok buknak rá.
rwurl=https://ae01.alicdn.com/kf/HTB1bG2PHXXXXXbYXpXXq6xXFXXXY/109957569/HTB1b...
Egyébként az amcsik sem kukázták a digitalizált mintákat. Csak mindig kísérleteznek a minták méretével. Ha nagyon nagyok a minták, jobban észre lehet venni. Ha túl aprók, akkor meg túlságosan egybefolynak és nem jön elő a minta teljesen.
A digi flóra például úgy néz ki 10-20m-ről, mint valami piszkos zöld cucc. Egyébként teljesen jó színe van mondjuk fenyvesbe, vagy élénkebb zöld témához.
Skacok, valaki be tudná linkelni azt az IT trailer verziót, amikor tiktakk megy, kacag és megy alatta ez a zaj ütemesen?
rwurl=https://youtu.be/BlyUzEFE0y0
Keresem a trailer zenéjét. =D
Adobe Premier pro-val 4 órán át vágtam, majd véletlenül kitöröltem az idővonalamat egy kattintással. Az automata mentésekkel sem tudtam visszahozni, fél óra google és yt nézegetéssel is azt látom, hogy vissza lehet hozni az idővonal ablakot, de annak a tartalma a mentésben kéne lennie.
Nekem meg nincs benne. Szóval hajnali 1-kor fejeztem be a dolgozást, a 10 perces videóból újra készen vagyok 1.5 perccel. Priceless
ST. Nincs benne idegesítő újra feltámadó karakter, az ötlethiány miatt, meg hogy egy teljes galaxis leigázásához elegendő csillagromboló flotta csak úgy spawnol egy kietlen bolygón, személyezettel együtt, de nem tudják elhagyni a bolygó légterét, meg ilyenek.
Jexi
Az alap ötlet jó volt, a kivitelezés már nem annyira. Egyébként egyszer nézhető vígjáték, sok kínos jelenettel, pár poénnal.
Új Star Trek filmek 1-2-3
A CGI folyamatosan ugrásszerűen javult a részek között, végeredményben sokkal szórakoztatóbb volt, mint az SW 1-2-3 és az új szériáinál is. Kár, hogy nem folytatták ezzel a szereplőgárdával.
Maszturbálás? Eléggé odavág az élménynek, ha heges a tenyerem. Bár ki tudja. =D
Nem tudtam, hogy a tenyér nem hegesedik. Érdekes ez a természet random kigenerálódott mutációja. =D
Na jó, volt egy komoly sztorim még, amire nem kaptam verést. De én nem tudom mit éltek át a szüleim aközben.
Voltam kb. 4 éves, kimentünk szüretelni a nagyfater szőlőjébe. Hátul a szőlő végén égették az avart, vagy valamit, de már csak parázslott. A szüretnek már vége volt, még nyomatták a préselést, meg a cefrézést.
Én szaladgáltam a kihúnyó tűz körül, meg dobálgattam bele ágakat. Majd megbotlottam és a hátamra estem, de baromi közel a parázsló maradványokhoz. Tisztán emlékszem, hogy a fejembe bevillant, hogy jaj, a tűz itt égett a tőkesor végén és én beleestem, még a melegét is éreztem. Szóval azonnal felálltam inkább, mintsem körülnéztem, és a feltápászkodás közben letenyereltem magam mellé. Pont teliben a parázsra.
Szétégettem a tenyeremet és roppant mód féltem hogy most nagyon meg fognak büntetni, hiszen a tűzzel játszottam.
Szóval inkább felszívtam a könnyeimet, miközben elsétáltam a rokon felnőttek mellett és hazaindultam. Laza 3 Km-re van apámék háza a szőlőtől és egy vasúti átkelőn is keresztül kellett menni. Sokszor ültem anyám mögött a biciklin és emlékeztem az útra.
Persze végig ordítottam az utat. Félúton hazafelé, idegen kamasz gyerek bevitt a házukba és az anyja ráfújt habot a tenyeremre, majd mivel nem tudtam megmondani a címünket, de azt igen, hogy hazatalálok, útnak engedett.
Apámék össze-vissza kerestek, kútba estem, elvitt valaki, elcsapott a vonat, a kukoricásban vagyok, az erdőben vagyok. Fel-alá rohangált az összes felnőtt. Valami okból hazaszaladt apám a trabival és otthon nyomattam a kerti csapból a vizet a tenyeremre.
Senki nem szidott le, de tényleg nem tudom mi ideg lehetett bennük.
Egyébként érdekes, valahogy minden szartól hegesedek, de a tűztől nem. A tenyeremen nincs semmi nyoma.
Később az első pár airsoftos évem alatt egy füstgránát szúrólángja csapott a tenyerembe, lyukat égetett a kesztyűn és a bőrömön át. Tél volt, havas játék. Végignyomtan a napot medicként és a kezemben fogtam egy hógolyót folyamatosan. 2. fokú égést szenvedtem, kormos volt a bőröm alatt is. Nyoma sincs.
Aztán utoljára olyan 8 éve kerítés hegesztés közben tartottam a zártszelvényt, amíg a fater hegesztette. De az egyik vas, hegesztés közben lebillent és reflexből megfogtam. Hát épp nem volt cseresznyepiros, de egy pillanat alatt el is engedtem. Ki volt fúrva a közepénél a vas, a tenyerem meg úgy nézett ki, mint az Indiana Jonesban a náci, aki megfogta a medált. Tűzpiros, hólyagos sáv, a közepén egy fehér lyukkal, ahol a fúrás volt.
Annak sincs nyoma. Szalamander bőröm van. =D
-Kitörtem az üveget a Suliban bunyó közben, pofon, többet nem tettem.
-Kiégettem a szőnyeget a szobámban, mert a műanyag katonáimnak gyártottam valami pirót, pofon, többet nem tettem.
-Ellógtam szó nélkül az utca végére játszani a spanokkal, majd a házukba mentünk át, kerestek mint a hülye, pofon, többet nem tettem.
-A nagyfaterre voltam bízva, aki a horgásztó mellett lakik. Kilógtam, majd bújócskáztam a nagyfater elől, aki azt hitte megfulladtam, pofon, többet nem tettem.
-Kitörtem a házunkban egy üveget, amikor a nővéremet akartam meggyilkolni, pofon, többet nem tettem.
Másra nagyon nem emlékszem, ennyivel húztam ki úgy a gyufát 18 év alatt, hogy kezet emelt rám a fater.
A fiam sokkal kisebb stiklikkel dolgozik, de mondjuk napi 2-vel. És sok az ismétlés, amivel hamarabb felmegy az agyvizem.
Kíváncsian várom majd Hefe kameóját! =D