Hozzászólások
Elsődleges fülek
Amikor rájössz, hogy rossz helyre törtél be.
lehet, hogy full hetero volt az elkövető, csak a két csibe meg ilyen:
rwurl=https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/49704210_993789254162324_8...
Köszi, eltekergetve megnéztem olyan fél óra alatt.
Orosz háborús akciófilmet ha akartok látni, akkor nézzétek meg a 9 Pota/ 9 Rota/ 9. század című filmet:
Venom
Nem olvastam Venom képregényeket, illetve talán csak 2-t ha olvastam, de akkor még dedikáltan Pókember képregényben volt ellenfél, illetve még csak "spéci ruha"
Így gyorsan túltettem magamat azon, hogy semmi köze nincs a pókemberhez és egész jól szórakoztam közben. Manapság konkrétan leszarom hogy egy filmnek mi az előzménye, vagy mit akar újrázni. Ez van, ilyen a felhozatal 2017-18 óta. A Solo is tetszett pont azért, mert kikapcsoltam azt, hogy ő most tényleg Han Solo a Star Warsból. Csak egy random fenegyereket láttam benne az SW világból és úgy szórakoztatott inkább, mint bosszantott.
A Venom detto.
Igen, így utólag már bánom, hogy nem a full originalt vettem elő és csak a spermicidmentest kellett volna beleírnom a szeretet elé. =)
És az nem baj, ha a kenyerednek utána cseresznyés-epres-sárgadinnyés íze lesz? =D
Kaotikus semleges dettó. Harvy látod, a jófiúk nem kapják meg a nőt... =D
A Coh1-ben volt egy hadjárat a németekkel. A Market Gardent kellett végigjátszani a szomorú falaise-i zsák bezárásáig egy porosz testvérpár szemszögéből. Erősen javallom a végigjátszását, ha bejön a coh1 és a német vonal sztori/singleplayerben.
A Coh2-ben 2 hadjárat van összesen. A szovjet és az amerikai. A szovjet nagyon el van találva. 2x is végigjátszottam, 1x régen még tört verzióval közepes nehézségen és egyszer amikor eredetiben megszereztem legnehezebben. Az amcsikat még nem játszottam végig, csak elkezdtem, de valamiért abbahagytam.
Viszont vannak challenge küldetések, amikből van német és orosz is. Vannak egyszemélyes küldetések és coop küldetések is. Kb. a fele elég egyszerű, elsőre végig lehet tolni mindenféle komolyabb kooperáció nélkül.
Főleg a szovjet küldetéseket, ugyanis 1942-es hadjárat küldetései és ezért a technika erősen le van korlátozva. Tehát nincs panzerschreck, panther, tigris csak elvétve. Főleg rövid csövű panzer 4, stug, tüzérség és gyalogság.
A szovjeteknek is korai T34 van, meg KV1-2. Nincs JS2, KV8 meg ilyenek. Viszont a KV1 olyan szinten dominálja a korai Pz4-eket, meg a páncéltörő puskás gyalogságot, hogy csak pak40-el lehet szinte sebezni őket.
Ebből fakad az, hogy vannak kiba nehéz küldetések is. Haverral végignyomtuk 100%-osan és legnehezebben őket. Azért voltak pofátlanul nehéz küldetések is, amikre yt-n megnéztük hogyan lehet megoldani és általában az volt a megoldás, hogy a lehető leghamarabb le kell tarolni a bázisát a másiknak. Volt hogy a legelején kapott a német 1 stugot, meg 1 pak40-et. El kellett velük indulni pontfoglalás nélkül támadni de úgy, hogy volt egy rohadt nagy aknamező a szovjet bázis mellett, azt szépen attack grounddal ki kellett lőni és éppenhogy csak le lehetett verni az utolsó épületet akkor amikor begurultak a szovjet páncélosok.
Multiban a keleti front Wehrmachtja Ostheer vagy mi. Akik teljesen sokoldalú csapat. Tud védekezni, támadni, vannak jó gyalogosai, sniperek, multifunkciós pz4, tüzérség. Van mobil AT (panther), nehézpáncélosnak Tiger, meg elefánt is. Meg van az OKW, a nyugati Wehrmacht.
Nagyon erős a korai szakaszban a gyalogságuk és a legtáposabbak a late gameben a legerősebb nehézpáncélosokkal. Sturmtiger, Jagdtiger, Kingtiger, alapból fejlesztett pz4 és panthert tudnak hozni, csak persze minden kiba drága és a midgameben nem túl combosak a papírtankjaikkal. Ráadásul szinte 0 a védelmi lehetőségük. Mobil védelem a jelszó.
Jaja, az easy bot nem vonja ki a harcból a sérült egységeit, beküldi a darálóba oszt csók. Nem is költi el az összes nyersanyagát. Kb. arra jó, hogy kipróbáld a saját egységeidet és legyen mozgó kirakatcélpont.
A medium már néha visszavonul és igyekszik elkölteni mindent, szokott gránátokat is dobni.
A hard már kap nyersanyag boostot és mikromanageli az egységeit, dobálja a gránátokat és kikerüli a te gránátjaiadat.
Az expert meg már tök sok extra nyersanyagot kap, gyorsabban reagál, igyekszik countereket gyártani, meg annyira kis buznyák, hogy bent van a homokzsák mögött, amint rákattintok a gránátra, már kimozdul, el sem tudom dobni a gránátot, mondjuk pont így szoktam ingyen kizavarni a fedezékek mögül, néha megvárja azt is, hogy rávigyem a gránát kiválasztása után az egeret az egységére és akkor megy arrébb.
Egyébként a képen látható setupnál könnyű volt megkülönböztetni őket, mert 2 egyforma wehrmact német csapat volt a hard és a másik OKW német csapat az expert. Más unitjai vannak.
Egyetértek. RIP Brandon Lee.
Egyébként meg elég ha valami törmelékbe dugja a fegyver csövét a nagy küzdelemben, majd közelről azt küldi ki. Szem-fog garantált kampó és nem beszélve a bőrsérülésekről.
Lasertag továbbfejlesztve oroszosan:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=PInf6gEjBOY&feature=youtu.be&fbclid=IwAR...
NightBagoly írta: Nekem nem jár szűz? Legalább egy Suzy?
Hjajj! Aranyanyám Suzy már nem szűz! Ne tudd meg bazdmeg!
Én orgazmus után is frissítem az RW-t. Tehát 5 percenként leggyakrabban. =D
Alap, nekik is kell facebook fiókot regisztrálni 6 éves kor körül. Hiszen úgy tanulja meg igazán a gépezést meg az írást. Okos kölök lesz belőle!
Milyenek azok a szivacs ellenfelek? Eltörölnek mindent?
Szabadidő? Úgy érted a munka és a gyerekekre vigyázás rovására nem csinálják a facebook zombik?
Nekem a Kata jobban tetszett fekete hajjal és kevésbé műként. Oké, bírom a szilikont, de összességében az a ruházat, haj, fej, tekintet, kisugárzás ami az új képen van, nem tetszik, max. 1 patronos. A régit meg akár többször is. A régi fej, ruha, csak nagyobb mellel meg végtelen patron. =D
Na ma nyomtunk egy családi 4 fős LAN-t a Dynaval. Most már mindenki egyöntetűen gyűlöl. =D
rwurl=https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/49199539_2478647842177403_...