Jelenlegi hely

Hírek

Kilövésre kész a STRAFE

Fórum:

ÁPDÉT
A játék megjelenésének alkalmára kaptunk egy újabb élőszereplős előzetest. Megkockáztatom, hogy egyszerre betegebb és zseniálisabb, mint a korábbiak.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=MB08JWKVf_A

Thx, NightBagoly!

Az eredeti cikk:
Már nem kell sokat aludni a '90-es évek FPS-eit megidéző STRAFE május 9-ei megjelenéséig. Aki nem járt még a játék hivatalos honlapján, az mindenképp nézzen rá, mert az is felér egy időutazással. A leírás szerint a játék hiperrealisztikus grafikával bír, ezért sisak és védőszemüveg viselését javasolják, és természetesen minden, a játék közben szerzett fizikai vagy mentális sérülésért a játékos a felelős.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=wyBX_TG7V7M

Thx, damoqles!

Blade Runner 2049 - Megjött az első trailer

Fórum:

Minden idők egyik legnagyszerűbb sci-fijében már 2019-re megígérték nekünk a tökéletese(bbe)n emberi replikánsokat és a repülő autókat, de ez már alighanem csúszik. A nagy vásznon azonban már idén újraélhetjük a jóslatot, meg is jött végre az első előzetes, az általam vártnál több Ford papával. Ezúttal az inkább az eredeti regényben megszellőztetett falon túli vidék posztapokaliptikájába is kitekinthetünk. Vajon mást is sikerül átvenni még Philip K. Dicktől?

Ha valaki, Dennis Villeneuve képes lehet Ridley Scott nyomdokaiba lépni, ami a hangulatteremtést illeti, szerencsére erre a trailer sem cáfol rá, bár az alsóm még úgy-ahogy száraz maradt. Ideje lelkesen vagy savanyúan vágni centet a további fejleményekig, és persze főként az októberi premierig.

rwurl=https://youtu.be/gCcx85zbxz4Thx, Attila1234!

Boldog Nyulat / RW szülinapot / Locsolkodást!

Fórum:

rwurl=https://i.imgur.com/EuOTlTT.jpg

Bazira elfoglaltak és rövidek most a napjaim, kb mindennel le vagyok maradva, épp év végi vizsgák mennek (igen, a képek reflektáljak a tudatállapotomat)., viszont ami késik, nem múlik. Mindenkibe boldog nyulat és emberséges mennyiségű alkoholt a kölni mellé, szintúgy másfél hetes késéssel RW szülinapot is egyúttal!!

A különleges alkalomból indítványozok is egy újabb kalapozást az elmúlt hosszú évek után, mivel kissé kezdünk leapadni a szerverzsetonnal mostanára. A procedúra a megszokott PayPales, akik segíteni tudnak a Donációk topikban megtalálják a szükséges infókat. Minden hozzájárulást köszönünk a Rewired team és a szorosan kapcsolódó közösség nevében is!

Megyek, gyúrom a leadandó melók tömegét tovább, amíg még van élet bennem. Húsvéti logó is majd lesz hamarosan, csak jussak oda. :D

bump ápdét:

Végre kész a suli az év végi hajtással együtt és odajutottam hogy minden mással is foglalkozzak.

A kalapozásunk eredményét részletesen közzétettem az ápdételt google docs-ban is (Donációs topikban megtaláljátok a szokásos helyen). Egyúttal itt is szeretném megköszönni minden önzetlen és lelkes hozzájárulónak - Lefty, Dulakh, eLeM, Mastodon, Neowindir és Chiller tesóknak – az RW életének további fenntartását. A költségekre fenntartott kassza megint gömbölyű és szervereink pár évig még így biztosan duruzsolni fognak ahogy nézem! Donátori plecsniket is kiosztottam akinek még nem lett volna.

Phoenix Point, avagy a cthulhuid X-COM?

Fórum:

Régóta nem titok, hogy Julian Gollop, a Laser Squad és az eredeti X-COM játékok atyja, a Chaost megújító kitérője után visszatér ahhoz a műfajhoz, amit ő maga is a szíve csücskének tart: a menedzsmentréteggel ellátott harci stratégiához.
A Phoenix Point névre hallgató legújabb játéka már első pillanatra is sokban hasonlít az UFO: Enemy Unknownra. Nyilván az azóta eltelt 23 év nem múlt el nyom nélkül a videojátékok világában, de ha átlapozzuk a játék Fig-kampányának az oldalát, legkésőbb a geoscape képénél bárki megláthatja a párhuzamot.

A játékban ezúttal nem a bolygó lakóinak életére törő földönkívüliek, hanem a bolygó lakóit már majdnem teljesen megsemmisítő Pandoravírus lesz az ellenlábasunk, mely borzalmas mutációkat okozva veszedelmes lényeket hoz létre. A vírus kicsiny planétánk tengereit már megfertőzte, és most a szárazföldet és a levegőt próbálja bekebelezni.
Az emberiségből már csak elszigetelt csoportok maradtak. Mindegyik másképp áll a kialakult helyzethez. Van, amelyik tűzzel-vassal és modern fegyverek segítségével próbálja irtani a mutánsokat, ahol éri, és van olyan is, ami istenként tiszteli az idegen vírust, és annak torzszülötteit. Természetesen a ló különböző oldalai között van egy ló is: a nyereg, amibe játékosként beülhetünk a Phoenix Projecthez, egy világméretű szervezethez fűződik. Ennek a hálózatnak egy sejtjét fogjuk irányítani, mely a legjobb tudósokat, mérnököket és katonákat tömöríti (ismerős hármas). A többi sejttel sajnos nincs kapcsolatunk, így a játék során azt is ki kell derítenünk, hogy mi történt velük.

A többi infót csak címszavakban:
  • Procedurálisan, sokféle testrészből generált mutáns ellenfelek
  • Szintén procedurálisan, az adott vidék jellemzői alapján generált, rombolható környezet
  • Boss-harcok és testrészre célzás
  • Overwatch (nem, nem a rohadt Blizzard-féle) és return fire
  • Földi és lebegő drónok
  • Skilltree-k által fejleszthető katonák, különleges képességek
  • Diplomácia más emberi frakciókkal
  • Kutatás és gyártás, különféle emberi technológiák ötvözése
  • Különféle küldetések az erőforrásszerzéstől, a segítségnyújtáson át az új XCOM-ból sokak által hiányolt bázisvédelemig

A pénzgyűjtés célja félmillió USD, melynek az ötöde már a Fig-kampány indulása előtt összejött a backstage látogatóktól. A kalap tartalma jelenleg 375.000-en áll, és a cikk írása közben is folyamatosan növekedett. Aki a játékot is szeretné megkapni a pénzéért, annak $30 mélyen kell a zsebébe nyúlnia, igaz, ezért jár egy steames Chaos Reborn példány és egy maréknyi háttérkép is. Ösztönzésképp jelzem, hogy az $500-as tierre is neveztek már öten és az $1500-asra is hárman.
A gyűjtés még bő 41 napig tart, de a jelenlegi ütemmel esélyes, hogy Gollopéknak maholnap már villantania kell a stretch goalokat.
Sok sikert nekik, egy újabb jó játékot nekünk!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=iuN9g502cYM

Call of Duty WWII - Második világháborús leleplezés

Fórum:

Végre egy második világháborús FPS! Ez a mondat 10 éve nagyon hülyén hangzott volna (most legfeljebb csak vitathatóan őszinte tőlem), amikor is végül sikerült modernizálni a szériát, és kikeveredni a világháború-mániából, ez azonban annyira sikerült, hogy ma már jó ötletnek tűnhet leporolni. Az az alábbi előzetesből is látható: a kötelező D-napot nem úszhatjuk meg. A különböző sci-fi katyvaszos modern CoD-oknál mondjuk nem tűnik érdektelenebbnek. A vetésforgóban fejlesztett filmlövölde aktuális éves adagján a Sledgehammer Games kalapál, és november 3-án érkezik a boltokba.

rwurl=https://youtu.be/D4Q_XYVesccThx, rune!

Star Wars Battlefront 2 - trailerszivárgás

Fórum:

Az előzetes nem túl hosszú, valós játékmenetet sem tartalmaz, de elég látványos és hangulatos. Látszólag lesz egyjátékos mód, ami az Ep6 és 7 között játszódik majd, és egy női birodalmi tisztről szólhat. Továbbá az is kiderül belőle, hogy az összes filmes Star Wars-érában pályára léphetünk multiplayerben, lévén Darth Maultól Reyig több neves karakter is látható az előzetesben.

rwurl=https://youtu.be/uAIWjyhkHyc

FRISSÍTÉS!
Megérkezett a hivatalos bejelentés. Valóban lesz egyjátékos kampány. Megjelenés idén novemberben. Van hivatalos előzetes is:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Kae-JjbLsgA

Megszavazta a nép: Star Wars: The Last Jedi - Az első előzetes

Fórum:

Megjött az első előzetes a nyolcadik fősodratbeli Star Wars-filmhez. Persze lesznek, akiknek örökre csak három filmből fog állni az univerzum, de ez egy korrekt kedvcsináló teaser lett. Igaz, sok minden nem is lőtt le a filmből, amit nagyon jól tett. A december 15-i premierig már csak röpke nyolc hónap van hátra elméletgyártásra, spoilerezésre, rajongásra és előre temetésre.

rwurl=https://youtu.be/zB4I68XVPzQ Az eredeti komment a fórumban erre található.

Frostpunk előzetes

Fórum:

Bő fél éve bukkant fel a játék első tízere a neten. A hangulatos új videó mellett a játékról ezúttal sem tudunk meg túl sokat: a jégbe burkolózó világban az emberiség utolsó bástyáját jelentő, gőzgépektől függő város irányítása a feladatunk. Nehéz döntések mentén erőforrások elosztásáról kell ítélkeznünk, és a túlélésért küzdők közösségét kell igazgatnunk. Emberileg bármilyen nehéz helyzet gördüljön is elénk, mindig a város érdekeit kell néznünk, nem az egyénekét.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6saqbmVT9qk

Thx, Nokedli!

Bayonetta nem bírta tovább PC nélkül

Fórum:

Ahogy az várható volt, nem csupán áprilisi tréfának indult a Segától a 8 bites Bayonetta felbukkanása. A hentes-dögös titkárnő kinézetű hősnő ugyanis igazi valójában is tiszteletét tette mától PC-n; Steamen már 19,99 euróért be is zsákolható, mindenki kedvenc portszakértőjének (a Dark Souls-t annak idején rendbe kapó), Duranténak az ajánlásával.

Természetesen a löncstréler sem maradhat el. Sem a 4K, sem a 60 fps.

rwurl=https://youtu.be/0Hyw2h7VX8YThx, Zaxx!

Thor: Ragnarok - első trailer

Fórum:

Ha a film csak annyira lesz jó, mint az előzetes, akkor egy nagyon jó múvinak nézünk elébe!

Márpedig a reklámban a zeneválasztás, a poénok és Cate Blanchett is telitalálat. Taika Waititi rendező látszólag könnyedén fogja bevenni a szuperhősös műfajt, a rá jellemző elborultságot lehet felfedezni a jeleneteken. Kicsit talán Guardians hangulata van a dolognak, dehát végülis a Marvel kozmikus vonaláról van szó, nem áll olyan messze egymástól a két vonal. Premier november 1-én a hazai mozikban.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=2F1epIzP7KI

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!