Jelenlegi hely

Blade Runner 2049 - Megjött az első trailer

Utolsó bejegyzés

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag
Blade Runner 2049 - Megjött az első trailer
Minden idők egyik legnagyszerűbb sci-fijében már 2019-re megígérték nekünk a tökéletese(bbe)n emberi replikánsokat és a repülő autókat, de ez már alighanem csúszik. A nagy vásznon azonban már idén újraélhetjük a jóslatot, meg is jött végre az első előzetes, az általam vártnál több Ford papával. Ezúttal az inkább az eredeti regényben megszellőztetett falon túli vidék posztapokaliptikájába is kitekinthetünk. Vajon mást is sikerül átvenni még Philip K. Dicktől?

Ha valaki, Dennis Villeneuve képes lehet Ridley Scott nyomdokaiba lépni, ami a hangulatteremtést illeti, szerencsére erre a trailer sem cáfol rá, bár az alsóm még úgy-ahogy száraz maradt. Ideje lelkesen vagy savanyúan vágni centet a további fejleményekig, és persze főként az októberi premierig.

rwurl=https://youtu.be/gCcx85zbxz4Thx, Attila1234!
Szerkesztette: Zoo - 2017 máj 08


Lófaszt :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Moziba nézem úgyis (ha lesz rá lehetőségem), szóval ezt már nem nézem meg.



Bejövős.



Nagyon jó! Egyetlen dolog, ami nem tetszik, az az 1:40 körüli akciórész, remélhetőleg ez a fajta minden-robban-az-utolsó-pillanatban-elugrik hollywoodi baromság minimalizálva lesz.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Nem elég darkos. Nem elég nyers.

Well.... f*ck. o.O



Fasza!

Non serviam



Látvány az igen szép, reméljük a tartalommal is meg leszünk elégedve és nem egy ghost in the shell múvi féle semmit kapunk

ShowHide spoiler #


pedig, ha hozza a GitS szintjét, akkor már jól jártunk.



Te előző életedben légy lehettél.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



?



Ekkora Atari-logót se láttam még.:D Baromi jónak tűnik, minden a helyén van.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Vajon mást is sikerül átvenni még Philip K. Dicktől?

Ha élénken él benned a regény, akkor láthatod, hogy elég sok mindent. :D Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a falon túli apokalipszis csak a jéghegy csúcsa.

Mellesleg eléggé úgy tűnik, hogy Gosling replikáns lesz (vagy valami hibrid? a tréler alapján simán), mondjuk lehet, hogy ezzel semmi újat nem mondtam, mert nem igazán követem a filmmel kapcsolatos híreket.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Harvy666 írta: Lófaszt :D

Nehogymá'!

:D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



ladik írta:

Harvy666 írta: Lófaszt :D

Nehogymá'!

:D

Tevagyaza

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


Tno képe
Tno

Most akkor ez a reboot folytatása? Vagy megint le vagyok maradva?

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Milyen reboot folytatása? Nem volt semmiféle reboot. Folytatás. Eléggé egyértelmű.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



A hangulat itt is csillagos ötösnek tűnik! Viszont remélem mint film, ez már jó lesz, az előddel ellentétben.


Tno képe
Tno

Nemtom, én már teljesen elvesztem ezek közt :D (A trailert azt nyilván nem néztem meg. (Évszámokkal meg nem foglalkozom :P))

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Nincsenek magas elvárásaid. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


CJ képe
CJ

Ja, hát mondhatni az első film egy filozófiai értekezés volt, jó körítéssel. Akárhányszor megnézed mindig máshogy lehet értelmezni. :)
Nem kell félni, ezúttal inkább hollywoodi filmet fogunk kapni, szerintem.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Nem tudom mire gondolsz. Minden idők legjobb sci-fi-éről beszélünk(Cyberpunk noir). Egy nagyon értelmes film ami egyrészt foglalkozik a mitől ember az ember kérdéssel (mivel a replikánsok is kapnak emlékeket és érzelmeket), másodrészt arról hogy ha teremtünk valamit afelé felelősséggel tartozunk e. A film világa is sokkal több esztétizált nagyvárosi nyomornál. Óriás vállalatok uralnak mindent és a multikultúra már globális méreteket öltött: már nincsenek se normák se kultúrális öntudat. A társadalom szerkezete is kezd teljesen magába omlani.
De nem csak a kiváló történet, és a világa miatt jó film. Kiemelkedő mind a szinészek, mind a rendező és Vangelis munkája is. Az olyan jelenetek mint az esős monológ a végén, vagy a nagy "csavar", örökké az emberek emlékeibe égett. De az egész film számos eleme és jelenete lett ma már popkultúrális refefencia alap.


CJ képe
CJ

Így van, csak az embereknek ez nem jön le, gondolok itt az átlagos moziba járó, Transformers és Halálosabb iramban fanboyokra.
Sokaknak nem tetszett a filmmel kapcsolatban, hogy rengeteg az 'üresjárat'(hosszú párbeszédek stb).
Nem is volt sikeres anyagilag csak hosszú évek után hozta vissza a pénzt.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Milyen "ezek" között vesztél el? Van egy darab Szárnyas fejvadász film, aminek most készül az egy darab folytatása.

Respect is not given. It's taken.


Tno képe
Tno

Filmek. Filmek közt.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Aki még nem látta annak erősen ajánlom Villeneuve 2008-as rövidfilmjét a "Next Floor"-t. Fent van youtube-on is. Az egyik legjobb short film amit valaha láttam és kb. 10 perces.



Azert ez nem egyeduli eset am. Raadasul '82-rol beszelunk, inkabb Rambot (bar a First Blood ugyebar messze van az agyatlan akciofilmtol) meg Conant es tarsait kellett volna irnod. De akkor jott ki pl a Thing is, amit szetszedtek a kritikusok es oriasit bukott. Vagy ott van a 2001 peldaja, minden tekintetben bukas volt az is anno, ha jol tudom.

Szoval mas idok voltak azok, sokkal-sokkal lasabb filmekkel, mint manapsag, megsem jott at a mondanivalo a legtobb embernel. Akkor ott mar a produktumban is kell keresni a hibat. Nem hiaba letezik tobb verzioja is a filmnek, volt mit rajta csiszolni.

Pedig regen minden jobabbebb volt...



Javaslom, hogy nézz utána annak, hogy pontosan miért bukott a film annak idején, mielőtt a saját kis véleményedet szeretnéd megalapozni arról, hogy miért szar. :D Protip: köze van a hazatelefonáló űrlényekhez.

Egyébként meg az akkori közönségnek is bejött (bizony, még a manapság lesajnált mozis verzió is :D).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


CJ képe
CJ

Sokaknak tetszett, de attól még réteg filmnek számított akkor is. Nyilván azért is volt anyagilag bukás mert rohadt drága volt elkészíteni ...
Ugye a budgetról mi nem sokat tudunk, de figyelembe véve a látványt és azt, hogy a mai napig megállja a helyét... Nem lehetett olcsó, jó pár film megirigyelné azt a munkát, amit beleöltek.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Igen, tudom, hogy az ET beletenyerelt abba a nyarba.

De:

In the document that was leaked to Robot, the notes include the following comments from Tandem, the company that put up the money for Blade Runner: “This voice over is terrible, the audience will fall aslepp [sic].” “This movie gets worse every screening.” “Why is this voice over track so terrible…he sounds drugged, where they on drugs when they did this?” “They have put back more t*ts into the Zhora dressing room scene.”

http://www.tgdaily.com/games-and-entertainment-features/70236-the-disastrous-early-blade-runner-reactions

Scott said it was his one regret not to have more and better action scenes.

http://spooool.ie/features/writer-in-residence/12487-blade-runner-art-house-masterpiece-box-office-flop

Mast vartak ez emberek, mert ET ide, vagy oda, volt ott nagyobb nev is, amire sugalltak a trailerekkel: Star Wars. Tehat a marketing is rossz volt. De azt kijelenteni, hogy "Egyébként meg az akkori közönségnek is bejött" egyszeruen nem igaz.

Ha megis, varom a tenyeidet.



Ja, igen, biztosan azért kapkodták el egy évvel a bemutató után a VHS-t, mert nem jött be a közönségnek... meg néhány évvel később a workprint verziót is azért vetítették teltházzal az amcsi mozik, meg a director's cut is azért készülhetett el. Egy film nem a semmiből lesz kult, és nem csak Amerikában vannak mozik meg kritikusok.

A kritikai fogadtatás tényleg nem volt csont nélküli messze sem, de ez valahogy a Citizen Kane-t sem állította meg abban, hogy korszakalkotó legyen. Biztos az is, hogy volt egy adag ember, aki unta a filmet, de gyanítom, hogy nem is nekik csinálták. A lényeg, hogy az anyagi bukta nem egyenlő azzal, hogy utálnak egy filmet meg hogy hidegen hagyja a közönséget.

Rétegfilm? Az. Nagyon? Lol nem.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!