Jelenlegi hely

Tomb Raider

Leleplezték a Shadow of the Tomb Raidert

Fórum:

A múltkori tízerke után most itt a hivatalos CG-tréler a Shadow of the Tomb Raiderhez, nézzétek-lessétek akár 4K-ban is:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=u6zufUxFz1M
Úgy tűnik, Croft kisasszony fontos kérdéssel fog szembenézni a harmadik részben: mégis miért tiszta ribizlilekvár állandóan a kiskacsója? Bizony, Larának mindössze két játék után annyi vér tapad a kezéhez, hogy egy politikai kampányban akár még a magyar vidék elnéptelenedéséért is felelhetne bűnbakként (lelki szemeim előtt már láttom is: "Állítsuk meg Lara Croftot!"), de úgy tűnik, itt már egy kicsit zavarni fogja ez a helyzet. Az ötlet kiváló, de a 2013-as epizódban már sikerült egyszer arcpirítóan hozzányúlni az öldöklés témájához, szóval én most inkább az óvatos optimista szerepére castingolom magamat.

Egyéb új információkat illetően már biztosra tudjuk, hogy a játék fejlesztéséből a Crystal Dynamics mellett ezúttal az Eidos Montréal csapata is kiveszi a részét, tehát minden bizonnyal az előző részeknél nagyobb, abszolút AAA címre számíthatunk a Square Enixtől szeptemberben.

Szivárgott már néhány nem túl jó minőségű screenshot is (thx, Csöpi!), ezeket erre tudjátok megnézni.

Shadow of the Tomb Raider bejelentés

Fórum:

Hamarosan trilógiává bővül a "Shadow of..." széria: Mordor és War után the Tomb Raiderbe látogathatunk el a franchise befejező részé... ó, elnézést, összekevertem a jegyzeteimet, itt most egy másik harmadik személyű akciójáték-sorozatról van szó. Fussunk neki még egyszer: a Square Enix bejelentette a következő Tomb Raidert, ami a klisébajnok Shadow of the Tomb Raider címet kapta a keresztségben (nehéz volt überelni a Rise of the Tomb Raidert, de sikerült).

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=vuemrb_ur2w
Nem sok ez a néhány másodpercnyi CG-videó, de mindenképpen hangulatos, amire szüksége is van, mivel az április 27-én esedékes leleplezésig ez minden, amit láthatunk a játékból. A Square szűkszavúsága ellenére annyit azért már lehet tudni Croft kisasszony következő kalandjáról, hogy a 2013-as epizóddal indult trilógia lezárását játszhatjuk majd végig, a tízer alapján azték, esetleg maja színezetben. Sok pletyka arra enged következtetni, hogy a fejlesztői munkálatokat ezúttal nem a Crystal Dynamics, hanem a Deus Exet (és 2014-ben a Thiefet, haha) rebootoló Eidos Montréal látja el, ami elég nagy hű meg ha lenne, szóval valószínűleg nem igaz. Én inkább arra tenném a voksomat, hogy a kanadai srácok a szintén a Squre-nél készülő Avengers-játékhoz hasonlóan a Crystal Dynamicsszel közösen kalapálják a programot.

Az előző rész furcsa és érthetetlen, időhöz kötött Xbox-exkluzivitását szerencsére elfelejthetjük, ezúttal ugyanis PS4-re, Xbox One-ra és PC-re is ugyanakkor, szeptember 14-én érkezik a játék. És hogy mit csinálunk addig? Például megnézhetjük a tegnap óta mozikban dübörgő Tomb Raider-filmet, ami az eddigi kritikák alapján inkább közepes lett, mint rossz (játékadaptációtól ez már szép teljesítmény). Akinek ez nem lenne elég, az hamarosan végigidegeskedheti a klasszikus TR-epizódokat is egy új, felcsinosított source port formájában.

Én szívesen kifosztanám Lara sírkamráját harmadjára is... ő, akarom mondani örülnék, ha Lara árnyéka ismét rámvetülne... a fenébe, várom a Shadow of the Tomb Raidert, na!

Thx, Corey és Strato!

Tomb Raider múvi - első előzetes

Fórum:

Címkék:

Megérkezett az első trailer az új Tomb Raider-filmből, mely a játék szériába új életet lehelő, és annak új fanokat szerző, 2013-as játék farvizén próbálja ugyanezt a filmes vonulattal megismételni. Ahogy a trailerből is látható, a múvi Lara apja, és annak viselt dolgai után való kutatásról fog szólni, és mind külsőségekben, mind sztorielemekben egyaránt látszik a két legutóbbi AAA játékra való támaszkodás. A filmet a nem túl ismert norvég rendező, Roar Uthaug rendezi, a főszerepben pedig A dán lányért nemrég Oscar-díjat kapó, ám még mindig nem eleget bizonyított Alicia Vikander látható, a forgatókönyvet pedig egy olyan hölgy írta, akinek eddig még nem volt mozikba került filmje – szóval elég nagy lutri lesz, mit fog ez a hármas kihozni az alapanyagból. A castot Dominic West, Daniel Wu és egyik kedvenc színészem, Walton Goggins egészíti ki. Az előzetes egyelőre számomra semmi kiemelkedőt nem hoz, mindössze annyit jegyeznék meg, hogy hiányzik Camilla Luddington hangja. :(

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=8ndhidEmUbI

Megszavazta a nép: Tomb Raider: The Dagger of Xian

Január 28-án érkezik Steamre a Rise of the Tomb Raider

Fórum:

A Square Enix már tavaly feltüntette a Rise of the Tomb Raider steames oldalán, hogy nagy valószínűséggel 2016 elején, talán még januárban érkezik a játék PC-s verziója, de a mai nappal vége a bizonytalanságnak: január 28-ától rabolhatjuk az opcionális sírokat Larával. Részletek és gépigény a folytatásban!
 

AAA címhez mérten korrekt, a 3 hónapos – Xbox-exkluzivitás miatti – késést figyelembe véve azonban talán egy kicsit furcsa, hogy a szokásos 50 eurós alapáron kosarazhatjuk be a Rise of the Tomb Raidert. Előrendelőknek a 2013-as játék és egy adag skin jár, a Season Pass pedig 28 eurót kóstál – utóbbit az alapjátékkal együtt is megvehetjük a Digital Deluxe Edition formájában, de pénzben így sem járunk jobban.

A gépigényből egyelőre a minimum került közlésre:
  • OS: Windows 7 64bit 
  • Processzor: Intel Core i3-2100 vagy ezzel megegyező teljesítményű AMD 
  • Memória: 6 GB RAM 
  • GPU: NVIDIA GTX 650 2GB vagy AMD HD7770 2GB 
  • DirectX: 11-es verzió 
  • HDD: 25 GB szabad hely

Meglehetősen barátkozósnak tűnik, azonban arról nem szól a fáma, hogy ezen a konfiguráción csak diavetítést vagy élvezhető játékot is kapunk-e.
 

Az Xbox One verzió egyébként a Microsoft közleménye szerint eddig több, mint 1 millió példányban fogyott, amely alacsony szám valószínűleg szolid bukást jelent – ne feledjük: az előző részt 3,4 milliós eladásokkal is zakóként könyvelte el a Square Enix –, szóval most mindennél nagyobb szükség lehet a sikeres PC-s és az egyelőre év végére belőtt PS4-es verziókra. Én szurkolok!
 

Rise of the Tomb Raider - Lopakodós Lara

Fórum:

A gyilkológépként újjászületett Croft leányzó immáron árnyékként suhanhat el a zsoldosok háta mögött, derült ki a legújabb játékmenet prezentációból. Legnagyobb szerencsénkre a korábbi lakosok nem a rendszeretetükről voltak híresek, így a konzervdobozoktól kezdve az üres üvegeken át szinte minden sarkon valami elterelésre alkalmas tárgy vár bennünket. A lopakodás persze nem csupán a suta őrök eszén való túljárásból fog állni (de), ugyanis vertikálisan is nyitottabbnak tűnik az éjszakai pálya, ahol fáramászási képességeinket is megvillantathatjuk.

rwurl= https://www.youtube.com/watch?v=hGhJc0spPQg
A csendesebb szegmensek vajon mennyire fognak kedvezni a folytatásnak? Illetve mi a vélemény a lopakodás [mint mechanika] puzzle elemként történő bevetéséről?

2016 tavaszán PC-re, míg PS4-re csak jövő év végén fog eltalálni a Rise of the Tomb Raider

Fórum:

Címkék:

A ködös bejelentést és az ideiglenes exkluzivitást körbevevő pletykák után a PC-sek már jövő év elején kezükben tudhatják a Rise of the Tomb Raidert, PC-n és Windows 10-en. A konkurens konzol tulajainak viszont egy teljes évet kell várniuk Lara babusgatásáig.
 

PC-s rendszerkövetelményekről még nem szól a fáma, de a Windows 10 megemlítése és az Xbox 360-as megjelenés függvényében reménykedjünk, hogy a jól skálázhatóság DirectX 12 támogatással fog párosulni.

Xbox One-ra és elődjére November 10. van megjelenésül kitűzve.

Forrás: Tomb Raider Blog
 

Havas tájakon kalandozik Lara a legújabb Rise of the Tomb Raider videóban

Fórum:

Az Unchartedtől kölcsönzött tüzes jelenetek után valami újjal kellett előállniuk a Crystal Dynamicsnél, amiért bezavarták Larát a hegyek közé jégfalakat mászni, és az emblematikusan lenge öltözetét is valamivel melegebbre cserélték. Szerencsénkre ez az eseménydússágon mit sem változtatattak hiszen egy teljes hegyni havat zúditottak a nyakunkba, ami melett csak győzzük püffölni az X-bombot a QTE szekciók alatt, mint azt a lavinákban gazdag játékmenetből is láthatjuk.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=4TQR2tyoaXQ

 

Rövid játékmenet montázs, mindazoknak, akik jelenleg a hátuk közepére kivánják a havat
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3VYDtDixyyA

Az E3 hype-vonata előtt: Rise of the Tomb Raider kedvcsináló

Fórum:

Címkék:

Az összemaszatolt képű Lara mellett Camilla Luddington nyögései is lassan eggyé válnak a rebootolt franchise-zal, mely a többi platformot megelőzve, elsőnek a Microfost konzoljain fog debütálni az ősz folyamán. Aminek örömére egy rövid átvezetővel csigázzák a kedélyeket a két hét múlva kezdődő E3 előtt.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=AonHaZO7soQ

Ingyenesen érkezik mobilokra a Lara Croft: Relic Run

Fórum:

Készülődik a Square Enix az őszi Rise of the Tomb Raider megjelenésre, ugyanis már az E3 előtt izzítja a franchise-ot a mobilosok körében, mely a co-op szériáról elhíresült Lara Croft: Relic Run alcímmel jött ki Androidra, iOS-re és Windows telefonokra.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=jDq_PPpgLaI

A fenti trailerből is láthatóan, egy akcióval tömött infinite runnerről van szó, ami a szériából ismert helyszínek és karakter felvonultatásán kívül egy úgynevezett "átokszórási rendszert" is tartalmaz, melynek segítségével csőlátással, vagy akár 8-bites grafikával átkozhatjuk meg cimboráinkat, előnyt remélve a velük folytatott versenyben.

Screenshotokat és a teljes bejelentést a Square Enix blogján találjátok.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!